Vádat emeltek a népligeti gyilkos ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki még 2016 októberében szexuálisan bántalmazott és megvert egy nőt a fővárosi Népligetben úgy, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A Fővárosi Főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlott ellen, aki emellett több másik nőre is rátámadt.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a 31 éves férfi 2016 októberében a IX. kerületi Boráros téren ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit közös italozásra hívott, majd a Népliget egy sötét, bokros területén szexuálisan bántalmazta a sértettet és különösen kegyetlen módon megverte. A magatehetetlen nőt egy bokorba vonszolta és a parkban hagyta. A nő a bántalmazást követően a helyszínen meghalt.

A vádiratnak tárgya még négy további eset is: a férfi 2017 decemberében a X. és XIV. kerületben egyedül közlekedő nőkre is rátámadt, akiket szexuálisan bántalmazni akart. A sértettek hangosan segítséget kértek, így a vádlott elmenekült, azonban ezt megelőzően mindegyik nőt megütötte vagy megrúgta, egyikük életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói még 2017 decemberében elfogták a férfit, aki ellen most emeltek vádat.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.