Vádat emeltek a ráckevei tömegverekedés miatt

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. szeptember 14.
Címkék: , ,
Rovat:
A fegyverként használt tárgyak miatt többen súlyosan és életveszélyesen megsérültek.

A két család között azért alakult ki konfliktus, mert az egyik család egyik tagja rosszul lett egy tudatmódosító szertől, amelyet a másik család egyik tagjától kapott. Emiatt a korábban vásárolt szertől rosszul lett férfi családjának több mint tíz tagja vascsövekkel, kardokkal, késekkel, kapákkal, lapátokkal, vasvillával és gumilövedékes fegyverrel megjelent a másik család házánál. Erről értesülve a fenyegetett család környéken lakó tagjai is felfegyverkeztek, és majdnem húszan a helyszínre siettek.

Az utcán a két csoport között tömegverekedés alakult ki, amelynek az vetett véget, hogy a fegyverként használt tárgyak miatt több súlyos és életveszélyes sérülés történt.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség húsz ember ellen a többi közt súlyos élet elleni bűncselekmény – emberölés kísérlete, életveszélyt okozó, illetve súlyos testi sértés kísérlete -, továbbá többszörösen minősített garázdaság, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat – közölte Szabó Ferenc megyei főügyész hétfőn.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Elítélték a részegen üvegekkel dobálózó férfit
2020. szeptember 21.

Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki ittasan egy villamosvezetőre támadt, majd üvegekkel dobált meg nigériai állampolgárokat tavaly novemberben Budapesten - közölte a fővárosi főügyész.

Hollandia felelősségre vonja Szíriát
2020. szeptember 21.

Hollandia az ENSZ kínzás elleni egyezményének értelmében hivatkozott Szíria felelősségére az emberi jogok nemzetközi jog szerinti megsértéséért.