Vádat emeltek egy somogyi polgármester ellen önkormányzati föld áron aluli eladása miatt


Áron alul jutottak hozzá önkormányzati ingatlanhoz a polgármester gyermekei egy Somogy vármegyei községben az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek a polgármester és három társa ellen – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn.

Azt írták: a helyi képviselő-testület 2020-ban az ingatlanvagyon egy részének, köztük a 4,5 hektáros, nagyrészt erdővel borított földterület értékesítésével akart javítani a település nehéz anyagi helyzetén.

A terület 20 millió forintot ért, az alpolgármester ugyanakkor a polgármester tudtával olyan „értékvéleményt” szerzett be, amely szerint az ingatlan forgalmi értéke 5,9 millió forint.

A testület annak ellenére szavazta meg a föld eladását a polgármester közeli hozzátartozóinak, hogy az értékbecslőnek nem volt jogosultsága a területen található faállomány értékének meghatározására. A községnek 14 millió forint vagyoni hátrányt okozó jogszabálysértő adásvételi szerződést, melynek elkészítéséhez a jegyző is segítséget nyújtott, 2020 októberében az alpolgármester írta alá – tették hozzá.

A főügyészség hűtlen kezelés miatt emelt vádat a polgármester és társai ellen, a főügyészség közjogi szakága pedig polgári peres eljárást indított, kérve a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását. Ezt a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében elrendelte.

Az ügyészség kitért arra is: a polgármester már 2005-ben megpróbálta jóval a piaci érték alatt megszerezni az önkormányzati ingatlant, a bíróság azonban érvénytelennek találta az adásvételi szerződést, így az ügylet nem jöhetett létre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.