Varga Judit: csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta a BBC műsorában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar igazságügyi miniszter szerint a BBC HARDTalk című műsorának adott keddi interjújának segítségével sok európai számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogállamiság leépítéséről szőtt brüsszeli narratíva álságos és hamis.

Varga Judit Facebook-oldalán megosztotta a BBC-nek adott interjú videóját, amely fölé azt írta, „sajnálom, hogy a Európa talán legismertebb és legnézettebb politikai műsorában 24 perc alatt is csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta: CEU, civiltörvény, index.hu, haldokló sajtószabadság, beteg demokrácia, stb.”

Hozzátette, ahogy az interjúban is gyorsan kiderült, a magyar ellenzék segítségével felépített, Magyarország ellen a nyugati sajtóban zajló, összehangolt dezinformációs kampány könnyedén „kidurran”, ha az ember jogi érvekkel és „szikár tényekkel” felel a vádaskodásra.

„Bármilyen hangerőn is kiabálják, bármennyiszer ismétlik is el, hogy Magyarország és Lengyelország akadályozta meg a történelmi megállapodást, a valóság ezzel szemben az, hogy azoké a morális felelősség, akik az uniós szerződéseket megkerülve, ideológiai okokból át akarják írni a 27 uniós állam- és kormányfő egyhangú júliusi megállapodását” – hangsúlyozta, hozzátéve, legyen mindenki számára világos, Magyarország nem zsarolható!

Ugyanakkor közölte azt is, amint visszatérnek a korábban egyhangúlag elfogadott megállapodáshoz, vagy egy, ideológiai zsarolástól mentes és az uniós szerződéseknek megfelelő szöveg kerül újra a tárgyalóasztalra, Magyarország elsőként fogja azt elfogadni.

„Addig is mindent megteszünk, hogy Magyarország és a magyar emberek hangja egyre hangosabban hallatsszon Európa-szerte, mert hisszük, hogy erre a tiszta, őszinte hangra rég nem volt akkora szüksége az öreg kontinensnek, mint napjainkban. A haza minden előtt” – írta a Varga Judit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 7.

A jogállamiságot és az alapvető jogokat védené az EP

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén olyan uniós mechanizmus létrehozásáról fogadott el állásfoglalást, amely a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat védené és erősítené – közölte az uniós parlament szerdán.
2020. november 5.

Az uniós szervek megállapodtak a jogállamisági feltételekről

Az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói megállapodásra jutottak az unió költségvetéshez kötődő új politikai feltételrendszer létrehozásáról, köztük a jogállamisági feltételek teljesülésének szükségességéről.