Vesztett a főváros a reklámtenderperen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megalapozatlanság miatt jogerősen elutasította a BKV és a BKK kereseti kérelmét, egyúttal a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KD) adott igazat a Fővárosi Törvényszék – értesült a Világgazdaság.

A KD januárban 115 millió forintos bírságot szabott ki a fővárosi tömegközlekedési cégekre, mert törvénysértést észleltek a koncessziós eljárás 2019. novemberi lezárásakor. A cégek ezután fordult a bírósághoz, hogy megtámadja a határozatot. Első körben jogvédelmet kértek, ami nemcsak a KD döntését függesztette volna fel, hanem a 115 millió forint megfizetése alól is mentességet adott volna. Ezt a Fővárosi Törvényszék és a Kúria is elutasította, ezért idén májusban már átutalták a büntetés összegét.

A Világgazdaság szerint most szerdán a bíróság a perköltség megtérítése mellett arra is kötelezte a felpereseket, hogy térítsenek meg 1,5-1,5 millió forint kereseti illetéket az államnak. A döntés ellen nem lehet fellebbezni.

A tendert a BKV és a BKK 2016 elején írta ki, de csak tavaly augusz­tus 9-i ajánlattételi határidőre érkezett érvényes pályázat, amit az ajánlatkérők eredménytelennek mondtak ki, mert Karácsony Gergely, az új főpolgármester 2019. november 5-i javaslatára a közgyűlés megtiltotta a fővárosi cégeknek a reklámfelületeik egy évnél hosszabb időre szóló hasznosítását.

(Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek

2022. május 25.

58 millió forintot kell visszafizetnie a CIB Banknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza.

2022. május 25.

Coface: Romlott a régió fizetésképtelenségi helyzete

A 2020-as csökkenés után, 2021-ben emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma Közép- és Kelet-Európában (KKE), a legtöbb országban csaknem elérve a járvány előtti szintet – derül ki a Coface hitelbiztosító legújabb elemzéséből.