Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A GVH szerint az eMAG akciója feltételezhetően a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközött.
A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető külföldi társaság ellen, mert valószínűsíti, hogy a vállalkozás nem megfelelően alakította ki és ellenőrizte 2018. novemberi Black Friday akciója feltételeit, árazását, illetve kedvezményrendszerét. A GVH feltételezése szerint a cég a várható érdeklődés nagyságához képest alulbecsülte a szükséges készletmennyiséget is. A vállalkozás az akció idején tanúsított magatartásával megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát, mivel nem tartotta szem előtt a szakmai gondosság követelményét.
Az áruház saját becslése szerint az eMAG weboldala a Black Friday napján 2,7 millió egyedi látogatóval rendelkezett, a rendelések összértéke pedig 6,8 milliárd forintot tett ki. A fogyasztói döntéshozatal feltételezett torzítása így olyan széles körben valósulhatott meg, amely hatással lehetett a piaci versenyre is.
A GVH felhívta a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti automatikusan annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
A GVH az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordított a digitális és adatalapú gazdasághoz köthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, ennek keretében jelenleg is egyre szorosabban monitorozza az online piactereken és kommunikációs csatornákon megjelenő tartalmakat.
(gvh.hu)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!