Wolters Kluwer 2019: Fókuszban a jövő és a tudás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary mindig fontos missziójának tekintette a társadalmi felelősségvállalást. Ennek keretében a jogászi szakma legkiemelkedőbb szaktekintélyei mellett a kezdetek óta fontosnak tartotta, hogy a jövő jogászi generáció tehetségeit is kiemelje, jutalmazza és hozzásegítse őket szakmai karrierjüket megalapozó tudásuk megszerzéséhez. Az idén immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő, a jogászi szakmai legkiválóbb eredményeit és jogászait díjazó Jogászdíj gálán kiosztott tizenöt díjból kettőt is a jövő tehetségeinek szenteltek: az év fiatal tehetsége – jogász és joghallgató kategóriában. 2019-ben fokozottan fókuszba kerül…

A Wolters Kluwer Hungary mindig fontos missziójának tekintette a társadalmi felelősségvállalást. Ennek keretében a jogászi szakma legkiemelkedőbb szaktekintélyei mellett a kezdetek óta fontosnak tartotta, hogy a jövő jogászi generáció tehetségeit is kiemelje, jutalmazza és hozzásegítse őket szakmai karrierjüket megalapozó tudásuk megszerzéséhez.

Az idén immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő, a jogászi szakmai legkiválóbb eredményeit és jogászait díjazó Jogászdíj gálán kiosztott tizenöt díjból kettőt is a jövő tehetségeinek szenteltek: az év fiatal tehetsége – jogász és joghallgató kategóriában.

2019-ben fokozottan fókuszba kerül a társadalmi felelősségvállalás és a fiatal tehetségek támogatása („a legjobb befektetés a tudás”), így a Wolters Kluwer Hungary úgy döntött, hogy valamennyi fiatal tehetséget támogat abban, hogy pályájukon még sikeresebbek legyenek. Ezért a Jogászdíjon jelöltként megjelent 6 tehetséges jogász lehetőséget kap arra, hogy ingyenesen részt vehessen a Wolters Kluwer Hungary valamennyi 2019-ben megrendezésre kerülő konferenciáján, így többek között a szakmai körben régóta elismerésnek örvendő Wolters Kluwer Jogi Konferencián és a minden évben hatalmas sikert arató Visegrádi Munkajogi Konferencián.

Mindezen túl a 2019-es év más területeken is kiemelkedő lehetőséget biztosít a fiatal tehetségek bemutatkozására. A Wolters Kluwer Hungary lesz ugyanis a Global Legal Hackathon házigazdája Budapesten 2019. február 22-24. között. A 2018-as, a Wolters Kluwer által szervezett magyarországi fordulón győztes csapat, a Closers bejutott a világ minden tájáról kiválasztott legjobb 14 csapat közé, így április 21-én, New Yorkban a Revealu projekttel képviselték hazánkat a Global Legal Hackathon végső fináléjában, ahonnan az első díjat hozták végül el. Reméljük, a 2019-es év során is hozzá tudunk járulni az innovatív tehetségek felfedezéséhez és szakmai karrierjük megalapozásához.

A 2018-as Jogászdíj jelöltek az év fiatal tehetsége – jogász kategóriában

Dr. Kovács Krisztián LL.M.

Bagatelltől a négyszázasokig, iskolapadtól a katedráig

Mentor: Dr. Schmidt Zsuzsanna

Dr. Leskó Tamás

Szabályozott iparágak, reszkessetek: fáradhatatlan, kreatív, poliglott „megoldóember” a láthatáron

Mentor: Dr. Tóth Máté, Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

Dr. Spiegler Tamás

„Ad astra per asperas”

Mentor: Dr. Dániel Károly, Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Polgármesteri Hivatal

A 2018-as Jogászdíj jelöltek az év fiatal tehetsége – joghallgató kategóriában

Bazánth Barbara

Világelső nemzetközi perbeszédversenyen

Mentor: Dr. Kajtár Gábor

Szilágyi Gábor

Aki tényleg hisz az élethosszig tartó tanulásban

Mentor: Dr. Szikora Veronika

Varga Kálmán Márk

MUN-ADR-Investment: Egy nemzetközi és multidiszciplináris tehetség pályája

Mentor: Dr. Inzelt Éva


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.