Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ingatlan használata önmagában nem vezethet elbirtokláshoz, ha nem társul hozzá olyan megnyilvánulás, ami a sajátjaként való birtoklást objektív módon kifejezi – a Szegedi Ítélőtábla eseti döntése.
A felperes 1992. február 10-én vétel jogcímén megszerezte az Sz., V. utca 17-2. szám alatti ingatlan 66666/166665 tulajdoni hányadát. Ez idő szerint az ingatlan további tulajdoni hányadainak tulajdonosa az Sz. Kisszövetkezet volt. A felperes 2000. január 12-én további 115/166665 tulajdoni hányadot, majd 2000. július 17-én 1620/166665 tulajdoni hányadot szerzett meg adásvétel jogcímén.
Az Sz. Kisszövetkezet felszámolás folytán 1996. február 1-jén megszűnt, a perrel érintett ingatlanban fennálló tulajdonjoga a hitelezőkre – jelen per alpereseire – ruházták át hitelezői igények kielégítése címén. Az ingatlan 146/166665 tulajdoni hányadán 2011. március 13-án az LVI. rendű (r.) alperes szerzett tulajdonjogot, majd a felszámolás folytán az LV. r. alperes is tulajdonossá vált 2001. május 30-án, míg az LVII. r. alperes 2003. december 17. napján árverési vétel jogcímén az ingatlan 573/166665 tulajdoni hányadának tulajdonosa lett.
A kereset és az ellenkérelmek
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az Sz., V. u. 17-2. számú ingatlanon fennálló alperesi tulajdoni hányadokat 2006. június 9-ével elbirtoklás jogcímén megszerezte. Keresetében kifejtette: a perbeli ingatlant 1989. augusztus 23-ika óta birtokolja, az elbirtoklási idő az 1991-es XIV. törvény rendelkezései alapján 1991. június 9-ével vette kezdetét. Az azóta eltelt időben a tulajdonostársak a tulajdonjoghoz kapcsolódó részjogosítványaikkal nem éltek, kötelezettségeiket nem teljesítették, az ingatlant folyamatosan kizárólagosan és sajátjaként ő használta. Utalt arra, hogy öröklés esetén az öröklés ténye az elbirtoklási időt nem szakítja meg, ez a jogszabályi rendelkezés pedig a jogi személyekre – azok megszűnése esetén – analógiaként alkalmazandó.
A XVII., XXII., XXIX., I., L, XLII., XXXIII. r. alperesek a kereset teljesítését nem ellenezték, azt a XXXV. r. alperes elismerte. A XXXIII., XLV., III., XXIII., LIV., XLI., LIV., VIII. LVII., LIV., VI., XXIII., III. és LVI. r. alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontjuk szerint az 1959. évi IV. tv. (1959-es Ptk.) 124. § (1) bekezdés b) pontja alapján az elbirtoklás megszakadt, így a felperes az alperesi tulajdoni hányadokat nem birtokolta 15 éven át sajátjaként. Ellenkérelmükben hivatkoztak az 1959-es Ptk. 121. § (4) bekezdésében foglaltakra, valamint a PK 4. állásfoglalás tartalmára.
Az első fokú határozat
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozata indokolásában kifejtette: az 1959-es Ptk. 121. § (1) bekezdése értelmében az elbirtokláshoz szükséges egyrészt a sajátjakénti birtoklás, másrészt, hogy ingatlan esetén az elbirtokló azt 15 éven át szakadatlanul birtokolja. Önmagában az ingatlan használata, ha nem társul hozzá olyan megnyilvánulás, ami a sajátjaként való birtoklást objektív módon kifejezi, nem vezethet elbirtokláshoz. Szükséges, hogy a birtokos maga is alapos okkal feltételezze, sajátjaként birtokol. A peradatok nem igazolták azt a felperesi állítást, miszerint az ingatlant sajátjaként birtokolta, az ingatlan 4/10 tulajdoni hányada megszerzésének időpontjában (1992) a felperesnek nyilvánvalóan tudnia kellett arról, hogy az ingatlan további tulajdoni hányadai más tulajdonát képezik, következésképp nem lehetett abban a tudatban, hogy az ingatlan egészét sajátjaként birtokolja. Emellett az sem volt a perben megállapítható, hogy a felperes az ingatlant 15 évig szakadatlanul birtokolta, az alperesek ugyanis 1996 februárjában, majd az ezt követő felszámolási eljárás eredményeként az ingatlanban tulajdoni hányadokat szereztek, ami a tulajdonjog tárgyával való rendelkezésnek minősül, ez pedig az elbirtoklási idő megszakadását eredményezte. Emiatt a felperes által hivatkozott időpontig az elbirtoklás nem következett be.
A fellebbezés
Az ingatlan használata nem vezet elbirtokláshoz, ha ahhoz nem társul olyan megnyilvánulás, amely a sajátjaként való birtoklást objektív módon (külsőleg) kifejezi
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatala iránt. Elismerte: tudott arról, hogy nem az egész ingatlan tulajdonosa, ettől függetlenül álláspontja szerint birtoklása során minden, a sajátjakénti birtokláshoz szükséges jogszabályi feltétel megvalósult. Hangsúlyozta, hogy a tulajdonjogból fakadó jogok gyakorlása mellett a kötelezettségeket is kizárólag ő teljesítette, így az ingatlant terhelő költségeket ő viselte, az alperesek az érintett időszakban semmilyen tulajdonjoghoz kapcsolódó magatartást nem fejtettek ki, több alperesnek arról sem volt tudomása, hogy az ingatlannak tulajdonosa. Érvelése szerint a tulajdonjogból fakadó rendelkezési jog gyakorlása aktív magatartást feltételez, önmagában az a körülmény, hogy a tulajdonos gazdasági társaság felszámolása alá került, ennek nem tekinthető. Nem lehet a tulajdonosi jogkör gyakorlását jelentő rendelkezésről beszélni annak kapcsán, hogy a felszámolási eljárás eredményeként az ingatlan tulajdoni hányadait az alperesek megszerezték.
A Szegedi Ítélőtábla megállapításai
A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a perbeli esetben az elbirtoklás jogszabályi feltételei nem teljesültek, ezért a felperes az alperesek tulajdoni hányadán tulajdonjogot nem szerezhet.
Az 1959-es Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként, ingatlan esetében 15, más dolog esetében pedig 10 éven szakadatlanul birtokolja. E jogszabályi feltételek konjunktívak, bármelyik hiánya az elbirtoklással való tulajdonszerzést kizárja.
A perbeli esetben a törvényi feltételek hiányoznak, így nem valósult meg egyfelől a sajátjakénti birtoklás. Az ingatlan használata nem vezet elbirtokláshoz, ha ahhoz nem társul olyan megnyilvánulás, amely a sajátjaként való birtoklást objektív módon (külsőleg) kifejezi. Ilyen objektív megnyilvánulás lehet például a hatóságok előtti önálló fellépés, a más személyek előtt tett kijelentés, az előttük vagy velük szemben tanúsított magatartás, vagy az is, hogy a birtokos viseli az esetleges közterheket (BH1975. 509., PJD.VI.61.).
A birtokos külső megnyilvánulása mellett ugyanakkor a birtoklás szubjektív körülményeinek meghatározó jelentősége van. Az elbirtoklás feltételeinek vizsgálatakor szükséges a birtokló szubjektív tudatának értékelése, nevezetesen, hogy a birtoklását sajátjakéntinek tekintette-e. Amennyiben ez nem állapítható meg, az elbirtoklás objektív feltételeinek már nincs jelentőségük (BDT2008. 1830. I.). Mindebből következően a sajátjaként történő birtoklás csak akkor állapítható meg, ha a birtokos nemcsak a külső megnyilvánulások szerint birtokolja a dolgot sajátjaként, hanem ha maga is alapos okkal feltételezheti azt, hogy sajátjaként birtokol.
A hivatkozott jogszabályi rendelkezés emellett az elbirtoklás további feltételéül szabja, hogy – ingatlan esetén – az 15 évig szakadatlanul fennálljon, azaz az 1959-es Ptk. 124. § (1) bekezdésében részletezett elbirtoklást megszakító körülmények egyike se következzék be.
Az 1959-es Ptk. 124. § (1) bekezdése elbirtoklást megszakító körülménynek tekinti, ha a tulajdonos a birtokost a dolog kiadására írásban felszólítja, vagy ez iránt bírósághoz fordul [a) pont], ha a tulajdonos a dologgal rendelkezik [b) pont], továbbá, ha a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti és azt egy éven belül nem szerzi vissza, illetőleg egy éven belül nem kéri a bíróságtól, hogy a dolog újabb birtokosa a dolgot adja vissza [c) pont].
A felperes állította, hogy a kereset benyújtásáig az elbirtoklás bekövetkezett, azaz nem valósult meg az elbirtoklást megszakító, a felsorolt körülmények egyike sem. Álláspontja azonban téves. A tulajdonos által a rendelkezési jog gyakorlása az elbirtoklást megszakítja, a törvény maga utal a rendelkezési jog tartalmát meghatározó 1959-es Ptk. 112. paragrafusában foglaltakra. Ha a tulajdonos a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedte, a dolgot biztosítékul adta vagy más módon megterhelte, az a dologgal való rendelkezésnek minősül. Ugyancsak a rendelkezés jogkörébe tartozik, ha a tulajdonos a tulajdonjogát másra átruházza.
A perbeli esetben az alperesek jogelődje felszámolás folytán megszűnt, vagyonát – így a perbeli ingatlan bizonyos tulajdoni hányadait – a jogutód alperesek a hitelezői igényeik kielégítése fejében, illetve árverési értékesítés útján megszerezték, amely a rendelkezési jog gyakorlásának körébe eső tevékenység, e körülmény az elbirtoklást megszakítja. Egyes alperesek tulajdoni hányadait illetően (XII. r. alperes) vagyonkezelői jog alapítására is sor került – ugyancsak az elbirtoklási időn belül –, amely szintén az elbirtoklási időt megszakító rendelkezési jog gyakorlásának minősül, így e körülmények is kizárják a felperes elbirtoklással való tulajdonszerzését. Minderre figyelemmel az elsőfokú bíróság érdemi döntése helytálló, a kereset elutasításáról a jogszabályi rendelkezések helyes alkalmazásával döntött.
A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Polgári perrendtartás (Pp.) 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Pf. II. 20 467/2013.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat (http://shop.wk.hu/termekek.php?kat=64&idx=165) 2015/5. számában a 71. sorszám alatt jelent meg.
