858 találat erre a kulcsszóra: Fővárosi Törvényszék/page/3

2018. december 15.

Megszüntette Czeglédy Csaba letartóztatását a bíróság

Bakos Éva elmondta, a törvényszék szerint a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye, és a bíróság megállapította, hogy Czeglédy Csaba törekedett az eljárás meghiúsítására. Az ellene folyó nyomozás…

Anomáliák az iskolaérettség megállapítási eljárásban
2018. december 11.

Anomáliák az iskolaérettség megállapítási eljárásban

…vagy a szülő. Éppen ez okozott problémát a panaszügyben is: a Fővárosi Pedagógiai Szolgálat fővárosi feladatkörében eljáró szakértői bizottsága nem vizsgálta azt, hogy a ténylegesen ki volt a kezdeményező, hanem…

2018. november 27.

Csaknem 12 év a halállal végződő járműelvételért

A vádbeli cselekmény 2016 nyarán történt. Az eljárás adatai szerint az elkövető, egy zenész, rendszeresen fogyasztott alkoholt, nyugtatókat, kábítószert, és a bűncselekmény idején is bódult állapotban volt. A férfi az…

Egységes és elkülönült: jön a közigazgatási bíróság
2018. november 27.

Egységes és elkülönült: jön a közigazgatási bíróság

…megvitatására a közigazgatási törvényszékeken is létre kell hozni a kollégiumokat. A közigazgatási törvényszékeken összevont közigazgatási kollégium működik, de lehetőséget van a kollégiumon belül szakági osztályok létrehozására is. A Fővárosi Közigazgatási…

2018. november 21.

Sajóbábonyi gyilkosokat ítélt el a Miskolci Törvényszék

Gyurán Ildikó közölte: az elsőfokú ítéletben a bíróság megállapította, hogy a két vádlott 2015. június 2-án késő este ismerősökkel beszélgetett Sajóbábonyban az utcán. Rá akartak gyújtani, de nem volt tüzük,…