511 találat erre a kulcsszóra: Kiss Anna/page/3

2013. október 29.

Chagall kontra Ámos – kettős kiállítás a Várban

…végre megvilágosul, ezidáig miért is fulladoztunk indokolatlanul. Ámos zseniális rajzai miatt. Kivetítőn látjuk annak a füzetnek a lapjait, amelyet 1944 októberében még módja volt átadni rajongva szeretett feleségének, a szép…

2013. október 18.

Ab: át kell adni az állampártok iratait

…határozatában azonban rámutatott arra, hogy az alaptörvény idén tavasszal, már az alkotmányjogi panasz elbírálása során megszületett negyedik módosítása – ahogy az annak indoklásából is kitűnik – éppen az intézet alkotmányjogi…

2013. október 14.

Adalékok a munkaerő-kölcsönzéshez

…ehhez való közelítésben) keresendő. Az, hogy pár év alatt ilyen fordulat következzen be, nem kizárólag a különböző érdekek erősebb vagy gyengébb érvényesülésének volt betudható, sokkal inkább annak, hogy a jogintézmény…

2013. október 7.

Munkaviszony megszüntetés: kell-e indokolni, ha nem kell?

…§ (3) bekezdés]. Megítélésünk szerint a munkaviszony megszüntetés során a méltányos mérlegelés elve mint kiválasztási szempont nem vizsgálható. A munkavállaló nem hivatkozhat eredménnyel arra, hogy helyette például Kiss Pétert kellett…

2013. október 7.

Ab: jogszerű volt a pénznyerő automaták megszüntetése

…alkotmánybíró különvéleményében kiállt a kártalanítás mellett, és ehhez csatlakozott Kiss László is. Két gazdasági szervezet, továbbá az alapjogi biztos fordult az Alkotmánybírósághoz amiatt, hogy a parlament törvényt hozott arról, hogy…

2013. október 2.

Ellentmondásos a Rebisz-tiszt vallomása

…Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt műveletirányító tisztjének múlt heti vallomása több ponton is ellentmondásban van korábban tett vallomásaival – közölte a tárgyalást vezető Kiss Károly bíró kedden, a Fővárosi Törvényszéken….

2013. október 1.

Nem alkotmányellenes a semmisségi törvény

…nem vett részt Balsai István, a vizsgált törvény egykori beterjesztője. A 14 eljáró alkotmánybíróból három, Bragyova András, Kiss László és Lévay Miklós különvéleményt készített. A hétfőn meghozott határozat teljes szövege…

2013. szeptember 30.

A munkafeltételek változtatásának lehetőségei

A tanulmányban a munkajogban rejlő azon eszközöket vizsgálom, amelyek a tartós munkajogviszony tartalmának alakításában szerepet játszhatnak, egyaránt biztosítva a rugalmasságot és biztonságot. Ez a cikk Prof. dr. Kiss György a…

2013. szeptember 24.

Ab: jogos a korkedvezményes nyugdíj eltörlése

…13 alkotmánybíró által jegyzett határozathoz ketten párhuzamos véleményt fűztek, öt alkotmánybíró – Balogh Elemér, Bragyova András, Kiss László, Kovács Péter és Lévay Miklós – pedig különvéleményt fogalmazott meg. (Forrás: MTI)…

2013. szeptember 24.

Ab: eltűnhet a korkedvezményes nyugdíj

…13 alkotmánybíró által jegyzett határozathoz ketten párhuzamos véleményt fűztek, öt alkotmánybíró – Balogh Elemér, Bragyova András, Kiss László, Kovács Péter és Lévay Miklós – pedig különvéleményt fogalmazott meg. (Forrás: MTI)…