1113 találat erre a kulcsszóra: Menekültügyi joggyakorlat-elemző csoport

2015. december 10.

Állampolgári jogokat kapnak milliók Kínában

…a kínai média a reformfolyamatok elmélyítésével megbízott irányítói csoport közleménye alapján. A döntés lényege, hogy az érintett, körülbelül 13 millió embert hivatalos nyilvántartásba veszik, s ezzel részesülhetnek az állampolgároknak járó…

2015. december 9.

A menekültek védelmére emlékeztet az ENSZ

A menekültek és a bevándorlók alapvető emberi jogainak tiszteletben tartására és a nemzetközi kötelezettségvállalásaik betartására intette Európa országait az emberi jogok világnapját megelőzően Strasbourgban kiadott nyilatkozatában az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága…

2015. december 2.

Végrendelet: akarati elv kontra alaki hiba – 2. rész

…jogi szakvizsga- és a fogalmazói versenyvizsga-bizottságnak, részt veszek a Kúriai Döntések és a Közjegyzők Közlönyének szerkesztő bizottságában, emellett két joggyakorlat-elemző csoportot is vezettem, 2013-ban a határozatszerkesztéssel, idén pedig a közös…

2015. november 29.

„Legfontosabb feladatunk a demokrácia” – II. rész

►Mit tapasztaltak, Magyarországon melyek a különböző intézménytípusok legmarkánsabb problémái? Néhány esetben nagyon aggasztó a helyzet. A Debreceni Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban azt tapasztaltuk, hogy a kommunikáció hiánya az egyik legnagyobb…

2015. november 16.

Migrációs ügyek – 18 kérdés és válasz

…döntés értelmében életbe lépett horvát-magyar szakasz határzára kapcsán ezidáig nem került sor bírósági intézkedésre a Zalaegerszegi Járásbíróságon. A Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra sem érkezett menekültügyi jogorvoslat. 2. Törvényi szabályozás…

2015. október 29.

Menekültügyi szűrővizsgálat

…törvény szerinti egészségügyi válsághelyzet esetén kötelezően elvégzendő szűrővizsgálatokat rendelhet el a menedékjogról szóló törvény szerinti elismerés iránti kérelmet benyújtó személyek (elismerést kérő személy) számára. A kötelező szűrővizsgálat elvégzéséről a menekültügyi…

2015. október 28.

Bealkonyult a cégtemetőknek

…okozó maga tartás mellett, amit külön már nem kell bizonyítani – olvasható a cikkben. Nagykommentár a cégtörvényhez A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat…

2015. október 26.

Határzár: 82 ítélet egy hét alatt

…nyilatkoztak, hogy nem kérik a tolmács által lefordított írásbeli ítélet kézbesítését anyanyelvükön. A szóvivő kitért arra is, hogy a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra az előző héten egy-egy menekültügyi és…

2015. október 22.

Mt.-tervezet: ami vitákat kelthet

…korábban írtunk, a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja – elemzésükben maguk is hosszasan hivatkozva az Ab döntésére – úgy vélte, indokolt lenne az Mt. akként való módosítása, mely szerint az ilyen felmondási…