20 találat erre a kulcsszóra: Themis

A magyar fogalmazók a legjobbak között
2019. április 30.

A magyar fogalmazók a legjobbak között

…Journalban is megjelenik majd. A THEMIS-A elődöntőjén három napnyi versengés után ma került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Az őszi bordeaux-i döntőbe az olasz és a francia, vigaszágon pedig a dán…

Fókuszban az új generáció
2018. december 7.

Fókuszban az új generáció

Az OBH elnökhelyettese a fogalmazók alkotta THEMIS csapat idei európai sikere mellett a nemzetközi képzési lehetőségeket emelte ki. Az Európai Unió Bíróságára és az Európai Jogi Akadémiára szóló elnöki ösztöndíj…

Reform előtt a Frontex – nagy kérdésekkel
2018. december 4.

Reform előtt a Frontex – nagy kérdésekkel

…a szárazföldre. A két program ’18 eleje óta a Themis nevet viseli. A prioritás továbbra is a tengeri határok védelméé és az embercsempészek ellen fellépésé. Az ördöggel is szövetkezni? Az…

2018. június 22.

Különdíjat nyertünk a THEMIS-en

Mi indította arra, hogy tutorként segítse a THEMIS C elődöntő magyar csapatát? A bírósági munkámat megelőzően, és a mellett is, mintegy 17 éve tanítok különböző felsőoktatási intézményekben. A felsőoktatási munkának…

2017. július 13.

Siker a Themis C és D elődöntőin

…harmadik helyen végzett. A nyertes görög csapat a bírói etikáról és annak magánéletre gyakorolt hatásáról tartott előadást. A legjobban teljesítő két csapat tovább jutott a THEMIS verseny döntőjébe, Bukarestbe. (obh.hu)…

2017. július 5.

Milyen a jó bíró?

Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (European Judicial Training Network – EJTN) 12. alkalommal meghirdetett THEMIS elnevezésű szakmai versenyén európai országok bírósági fogalmazói mérhetik össze tudásukat angol nyelven. A megmérettetés D…

2017. július 4.

Magyarok a THEMIS D elődöntőjében

Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat THEMIS elnevezésű szakmai versenyének D elődöntőjét a Magyar Igazságügyi Akadémián rendezik meg. A háromnapos megmérettetésen összesen 10 nemzet csapata vesz részt. A magyar fogalmazókból álló…

2017. január 30.

Lexikális tudás helyett lényeglátás és logikus gondolkodás

…a többlettudásuk. Az OBH tagsággal rendelkezik több nemzetközi szervezetben, bíróképző hálózatokban, az Európai Jogakadémián, ahol nagyon sok képzésre van lehetőség. Kifejezetten nekik szól például a THEMIS verseny, melyen egy választott…

2014. október 8.

A hazai ügyészi szervezet európai értékei

…meg az ún. Themis versenyeket, ahol a fiatal kollégák megmérettetése a cél, és ahol igen jól szerepeltünk az elmúlt évek során. Köztudott, hogy Legfőbb Ügyész úr egy igen bonyolult nevű…