1116 találat erre a kulcsszóra: közvetlen hátrányos megkülönböztetés/page/3

2013. május 23.

Nem korlátozhatatlan alapjog a véleménynyilvánítás

…hatóság eljárásának megzavarását, és a bűncselekmény elkövetésére való felhívást, utóbbi adott esetben a közösség elleni izgatás tényállása helyett lenne alkalmazható (így az erőszak közvetlen és nyilvánvaló veszélye nem lenne feltétele…

2013. május 23.

Lát-lak! És te engem?

A Lát-lak Alapítvány kulturális és művészeti projekteket szervez hajléktalanok és hátrányos helyzetűek számára. Roma gyerekeket vittek például különleges színházi előadásra a Baltazár Társulathoz. – Egy éve született meg az ötlet,…

2013. május 23.

A 2011-es Genfi Autószalon

…tanulmány egyedi belsőtér-kialakítása jellemzőiben és funkcióiban közvetlenül utal az autó sportos szellemiségére. Volkswagen Golf Cabriolet Az új Golf Cabriolet négyüléses utasterét elektro-hidraulikusan mozgatható tető mutatja meg a világnak, vagy rejti…

2013. május 23.

Szurkos madzag

…E szabályozás elhagyására magyarázat nehezen adható, ugyanis ebben az esetben is egy hátrányos helyzetben lévő csoportról van szó, mely ugyancsak védelmet igényel, illetve érdemel. A felmondási tilalom jogintézményét a hatályos…

2013. május 23.

Szerethető tehetségek

…tanév, amelyet hatvan hátrányos helyzetű, többségében roma diák teljesített. A Művészetek Palotájában rendezett koncerten a neves művészek mellett fellépett negyven diák is, a háromórás program végén pedig a közönség percekig,…

2013. május 23.

A jó ügyvéd egyben jó sakkjátékos

…diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés, de ez nem olyan jellegű, durva fizikai bántalmazás, mint a másutt nyilvánosságra került esetek. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózatának megalakulása óta, 2001-től a…

2013. május 23.

Kiegyensúlyozottá, s biztonságosabbá válhat az üdülési jog

Jócskán eljárt az idő az üdülési joggal rendelkező fogyasztók védelmét szabályozó mintegy tizenkét éve született jogszabály felett, miközben a piac rendre maga alakította sajátos szabályait. Utóbbiak gyakorta hozták hátrányos helyzetbe…

2013. május 23.

A közbeszerzési törvény módosítása

…jogi definícióhoz: alvállalkozó az, aki közvetlenül részt vesz a szerződés teljesítésében. Bűrös László: Izgalmas kérdés, miként értelmezik majd a gyakorlatban a „közvetlen” fogalmat. Egy példával élve, ha egy belföldi gyártói…

2013. május 23.

Érdemes óvatosnak lenni a közösségi oldalakon

…található adatlapunkat, amelyet jogszerűen a felvételi beszélgetés során meg sem kérdezhetne (például vallási meggyőződésre, családtervezésre vagy akár terhességre vonatkozóan), és amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a jelentkező jogellenes hátrányos megkülönböztetés…