38 találat erre a kulcsszóra: kihallgatás

Jobban oda kellene figyelnünk a gyerekekre
2019. január 21.

Jobban oda kellene figyelnünk a gyerekekre

…még egy felnőtt ember számára is stresszt okoz -, hanem barátságos, kellemes környezetben. Nálunk az első évben mintegy 30 ügyben került sor gyermek kihallgatására, 2018-ban pedig csaknem 70 ügyről tudok….

2018. június 29.

Nagy változásokat hoz az új Be.

…a kettő közötti választóvonalat a gyanúsított kihallgatása jelenti. A felderítés „ura” a nyomozó hatóság, az ügyész a törvényesség felett őrködik. A gyanúsított kihallgatása után, a vizsgálati szakaszban az ügyész veszi…

2018. június 25.

Az EJEB elmarasztalta Litvániát és Romániát a CIA titkos börtönei miatt

…fogva, ahol titkos vallatási-kihallgatási módszereket alkalmaztak annak érdekében, hogy felderítsék a korábbi terrortámadásokban résztvevők körét, illetve, hogy felszámolják az ebben közreműködő terrorista hálózatokat. Azonban hangsúlyozta, hogy soha nem kínozták a…

2018. március 2.

Menekültkérelem: az EJEB változtatott eddigi gyakorlatán?

…a tagállami kihallgatás célja, hanem információgyűjtés a tagállami észrevételekhez az EJEB előtti eljáráshoz. Az EJEB a Kérelmezőknek fejenként 620 eurót, míg az eljárási költségekre közösen 1000 eurót ítélt meg. A…

2018. február 13.

Bizonyítási eljárás az új Be.-ben – I. rész

…technikailag már túllépik a poligráfot Az új Be. bizonyítási cselekményei – a helyszíni kihallgatás, – a bizonyítási kísérlet, – a felismerésre bemutatás, – a szembesítés, – a műszeres vallomásellenőrzés. Új…

2018. február 8.

Bizonyítási eljárás az új Be.-ben – III.

…beismerés jogkövetkezményeként a fentebb említett bizonyítási korlátok ekkor is érvényesek. A tanú(k) kihallgatása A jövőben is érvényben marad az a szabály, miszerint a vádlotti kihallgatást a tanúk kihallgatása követi, ezen…

2017. november 1.

Rendőri bántalmazás Gyöngyösön

…helyiségbe, ahol megkezdték a kihallgatását, amely során több rendőr ismét bántalmazta az előállított férfit. A panaszos előadása alapján hat rendőr és két biztonsági őr vett részt a bántalmazásában, annak érdekében,…

2017. március 17.

A horvát büntetőeljárásról

…büntetőeljárásban. A szexuális bűncselekmények áldozatait kárigényük és nem vagyoni káruk (sérelemdíj) érvényesítése esetén költségmentesség illeti. Sértettként és/vagy tanúként való meghallgatásuk/kihallgatásuk során egy úgynevezett bizalmi ember lehet jelen. Ha tanúként hallgatják…