38 találat erre a kulcsszóra: kihallgatás

2017. február 22.

Célegyenesben az új Be. – I. rész

…érdemben. A nyomozás során a terhelti részvétel kezdete a gyanúsítotti kihallgatás, az az időpont, amikor az érintett tudomására hozzák, hogy vele szemben milyen bűncselekmény miatt járnak el. A gyanúsítottként kihallgatandó,…

2017. február 22.

Célegyenesben az új Be. – II. rész

…vonatkozásában (nem csupán a terhelt és a tanú tekintetében), és bármely eljárási cselekmény egész tartamára nézve (nem csupán a kihallgatás vonatkozásában, illetve a kihallgatás tartamára) alkalmazható. A telekommunikációs eszköz használatára…

2017. február 17.

Vallomást tett a Teréz körúti robbantó

…a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt írta, hogy szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg – a nyomozás érdekeire figyelemmel…

2016. december 9.

A bilincshasználat korlátai

…vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket sem. Meglátása szerint a kihallgatás során az előzetes letartóztatás alatt álló felperes őrzéséért kizárólag a kihallgatást folytató nyomozónő volt a felelős, ezért az őrzésbiztonsági szempontok és az…

2016. október 28.

A bűnügyi együttműködés új szabályai

…jogsegély kapcsán változtak egyebek mellett a kiadatást érintő szabályok, a nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatos rendelkezések, a külföldi ítélet érvényének az elismerésére vonatkozó előírások, valamint a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatás,…

2016. október 24.

Jogszabályfigyelő 42. hét

…változtak egyebek mellett a kiadatást érintő szabályok, a nemzetközi elfogatóparanccsal kapcsolatos rendelkezések, a külföldi ítélet érvényének az elismerésére vonatkozó előírások, valamint a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatás, meghallgatás szabályai…

2016. július 14.

A gyermek mint terhelt a nyomozás során

…(gyanúsítotti kihallgatás, vádemelés, jogerős ügydöntő határozat) értesíti a Legfőbb Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Osztályát. Jogforrás: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi…

2016. május 19.

A tanú vallomástételének akadályai

…tanú kihallgatása nem foganatosítható (Be. 94. §). A tanúkihallgatás kapcsán érvényesülő fontos elv, hogy minden esetben az adott tanú szempontjából releváns mentességi okokra történt figyelmeztetést kell a jegyzőkönyvben rögzíteni (1/2007….