882 találat erre a kulcsszóra: szolgáltatási díj

2016. május 30.

Jogszabályfigyelő – 21. hét

…szaktanácsadók nyilvántartására, az igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó előírásokat is. A jogszabály a kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba. Joganyag: 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről…

2016. május 10.

Brexit: munkahelyek tízezrei kerülhetnek veszélybe

A brit pénzügyminiszter szerint munkahelyek tízezreit sodorhatja veszélybe a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában a Brexit, vagyis az, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az…

2016. május 10.

Jogszabályfigyelő – 18. hét

…– ideértve az igazgatási szolgáltatási díj meg nem fizetését is -, a kérelmezőt tizenöt napon belül fel kell hívni a hiány pótlására. Ha a kérelemnek, illetve mellékletének vagy a bejegyzés…

2016. május 6.

Szakmailag függetlenedni, tisztességesen

…vonatkozó megbízási díjat az időközben elhunyt Cs. J. részére már kifizette. Vitatta ugyanakkor, hogy a 2011-es évre kikötött megbízási díj kirívóan alacsony lenne. E körben arra hivatkozott, hogy a tényleges…

2016. május 5.

A hét kérdése: munkavállalói kártérítés

…haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni. A távolléti díj összegét az Mt. 148-152. §-ai szerint kell kiszámolni….

2016. május 4.

Adócsomag 2017: kiskapuk zárulnak

…résztvevők jelenlétében megtartott verseny, mérkőzés”. Egészségügyi szolgáltatási járulék A biztosítással nem rendelkezők és egészségügyi szolgáltatásra más jogcímen sem jogosultak által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 2017. január 1-jétől 7110…

2016. április 28.

Mikor felel a kórház a Down-kórért?

…jött létre. A sajátos egészségügyi szolgáltatási jogviszonyban az egészségügyi szolgáltató magatartási mércéjére az 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) szerinti speciális szabályok vonatkoznak, vagyis a szerződési tartalmat e jogszabály, valamint a…

2016. április 26.

Új törvényt fogadtak el az igazságügyi szakértőkről

…költségátalányt kell fizetniük a testületnek, a díj mértékét szintén a kabinet határozza majd meg. Bevezették továbbá a fegyelmi eljárási díjat, amelyet a fegyelmi eljárást kezdeményezőnek kell befizetnie. A szakértőknek kötelezővé…

2016. április 25.

Az EU Védjegyoltalmi Rendszerének Változásai

…A díjak változása Az „egy osztály egy díj” rendszer lesz alkalmazandó: ennek értelmében az alapdíj alacsonyabb lesz, mint ahogyan korábban volt, viszont csak az első áru- vagy szolgáltatási osztályt lefedő…