37 találat erre a kulcsszóra: tüntetés

2017. augusztus 15.

Halálos áldozata is van a kenyai tüntetéseknek

A jurist.org cikke szerint a kenyai rendőrség éles lövedékeket és könnygázt vetett be a tüntetések feloszlatása érdekében, amely a hatóságok szerint csak tüntetésnek álcázott fosztogatás és rombolás volt. A tüntetők…

2017. április 13.

Tüntettek a civiltörvény-javaslat ellen

…gondolkodik. Hangsúlyozta, harcolni kell azért, hogy ne csak az állam véleménye legyen hallható. A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ellen szervezett civil tüntetés résztvevői mobiltelefonjaikkal világítanak a fővárosi Oktogonon 2017….

2017. április 11.

Garázdasággal gyanúsítják a Sándor-palotát dobálókat

A közleményben emlékeztettek, hétfőn a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt – az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül – festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el is találtak,…

2017. március 3.

Jogellenesen fényképeztek a Momentum rendezvényén

…miniszterelnököt kifütyülő tömegről készült felvételek alapján egyes napilapok pontosan megjelölték, hogy kik voltak a tüntetés hangadói. Egy másik esetben a NAIH a „Provokátorfigyelő” elenevezésű kezdeményezést találta jogsértőnek, amely során egy…

2016. július 12.

Ab: alkotmánysértés a gyülekezési joggal kapcsolatban

…a rendőrség, majd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megtiltotta a tüntetést a miniszterelnök Cinege utcai házánál és a Markó utcában, a Kúriánál. A vitatott határozatok indoklásában a rendőrség és…

2016. január 14.

Jogvédő ügyvédek kerültek bajba Kínában

A bíróságok kizárólagos joga ítélkezni afelett a hét ügyvéd, illetve jogász asszisztens felett, akiket fizetett tüntetések és a bíróságok befolyásolására tett kísérletek miatt vettek őrizetbe tavaly júliusban, a napokban pedig…

2015. október 22.

Rendőrper: több órás beszéd az utolsó szó jogán

…megfelelően, alárendeltjeiről gondoskodva hajtotta végre feladatait, most mégis bíróság előtt kell állnia. Sérelmezte azt is, hogy miközben több rendőri vezetőt bíróság elé állítottak, elmaradt az MTV-székháznál tüntetést szervező Toroczkai László…