Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Dr. Fabók Zoltánt, a Fizetésképtelenségi Jog online szakfolyóirat főszerkesztőjét kérdeztük a folyóirat céljáról, az új szerkezetátalakítási törvényről és annak EU-s előzményéről, valamint a fizetésképtelenségi joggal kapcsolatos dilemmákról.
Hiánypótló kiadványként jelent meg a Fizetésképtelenségi Jog online szakfolyóirat. Bemutatná röviden a lap mögött álló szakembereket, a folyóirat szerkesztőbizottsági tagjait?
Valóban hiánypótló periodikáról van szó, hiszen tudomásunk szerint nincsen olyan folyóirat jelenleg a piacon, ami elsődlegesen, vagy akár túlnyomórészt fizetésképtelenségi joggal foglalkozna. Éppen ezért úgy ítéltük meg a Kiadóval együtt, hogy szükség van egy olyan fórumra, ami kifejezetten erre a területre fókuszálna. Hárman vagyunk a szerkesztőbizottságban: dr. Csőke Andrea kúriai bíró, számos szakkönyv, kommentár és tanulmány szerzője az egyik tagja – ő a Döntvény rovatot szerkeszti, és társszerkesztője a Fórum rovatunknak. Azt hiszem nem kell őt különösebben bemutatni a gazdasági, illetve fizetésképtelenségi joggal foglalkozó szakembereknek – az ő személye önmagában is garancia arra, hogy a folyóirat magas színvonalú és érdekes tartalmat fog felmutatni. A másik tagunk dr. Pataki Gabriella, aki a Dentons Réczicza Ügyvédi Iroda együttműködő ügyvédje, fizetésképtelenségi jogi szakjogász, emellett az INSOL Europe fizetésképtelenségi joggal foglalkozó szakmai szervezet tagja, jelentős részben fizetésképtelenségi joggal foglalkozik, tapasztalt gyakorlati szakember. Ő a Fórum, illetve a Jogesetelemzés rovatot társszerkeszti. Én vagyok a lap főszerkesztője, és emellett felelek a Tanulmány rovatért, valamint társszerkesztem a Jogesetelemzés rovatot. A magam részéről és a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédjeként, és elméleti szempontból is foglalkozom a fizetésképtelenségi joggal, annak határon átnyúló és belföldi vonatkozásaival egyaránt. Emellett részt veszek az INSOL Europe és INSOL International szervezetek munkájában is.
Bár minden rovatnak megvan a maga felelőse, azért fontos hangsúlyozni, hogy szerkesztőbizottságként dolgozunk, azaz mindegyikünk megnézi és véleményezi a bejövő anyagokat.
A fizetésképtelenség és az idetartozó tárgykörök elég speciális területeknek számítanak, azonban ez nem azt jelenti, hogy keveseket érintene, sőt, éppen ellenkezőleg. Mi a célkitűzésük, hogyan szeretnék bemutatni ezt a területet az olvasóknak a jelenlegi rovatfelépítésben?
A fizetésképtelenségi jogot tágan értelmezzük: ide tartoznak értelemszerűen a hagyományos, felszámolással kapcsolatos kérdések, de egyre hangsúlyosabban van jelen a vállalkozások restrukturálása is, ideértve a bírósági eljárásokat (pl. csőd, reorganizáció) és a bíróságon kívüli megoldásokat is. Ezektől természetesen nem választhatók el a „klasszikus” polgári, polgári eljárásjogi jogi kérdések, melyeknek szintén helyet adunk a folyóiratban.
A Wolters Kluwer Hungary más folyóirataihoz hasonlóan a felépítés itt is úgy néz ki, hogy négy rovatunk van: Tanulmány, Jogesetelemzés, Döntvény és Fórum. A Tanulmány rovat a hosszabb lélegzetvételű, alapos, tudományos igényű témafeldolgozásokra van fenntartva – azonban ez nem azt jelenti, hogy csak akadémiai jellegű értekezéseket közlünk, gyakorlati szakemberek írásainak is teret adunk.
A Jogesetelemzés rovat hasonló hosszúságú, alaposságú írásokat közöl, a különbség az, hogy itt a fókuszban egy publikált jogesetnek az elemzése áll. Ez egy kontextusba helyezett elemzés, tehát például egy új bírói döntést segít elhelyezni a magyar jog összefüggéseiben. Ha olyan eset kerül elemzésre ami érdemi újdonságot hoz, akkor ismerteti azt is, hogy ez miért fontos – tehát lényegében majdnem tanulmánynak is tekinthető, csak a megközelítés nem általános és absztrakt jellegű, hanem az elemzés egy konkrét esetre fókuszál.
A Döntvény rovatunk két okból is rendhagyó. Egyfelől egyelőre csak európai uniós, esetleg más államok felsőbíróságai által hozott döntéseket közlünk, másfelől Csőke Andrea vállalta, hogy annak érdekében, hogy a magyar olvasók számára jobban befogadhatóbbak legyenek ezek az uniós döntések, egy rövid szerkesztői kiegészítésben elmagyarázza, hogy a mi gyakorlatunk számára miért jelentős az adott eset.
A Fórum rovatot a legváltozatosabb rovatnak szánjuk, és azt látjuk, hogy komoly érdeklődés van az itt történő megjelenésre a szerzők részéről is. A Fórumban akár az elméleti, akár a gyakorlati oldal felől megközelítve egy fókuszált írásban ki tudja fejteni az álláspontját a szerző egy adott kérdésről, és nem kizárt, hogy valaki más válaszol rá egy következő számban. Kifejezett célunk is az, hogy egy adott kérdésről vita, eltérő álláspontok jelenhessenek meg – ez vonatkozik természetesen a Tanulmány rovatra is.
A folyóirat céljával kapcsolatban elmondható, hogy nincsenek jogegységesítési ambícióink, nem szándékunk egységes álláspontot kialakítani, vagy az itt leírtakat az egyedüli igazságnak beállítani. Azaz nem akarunk olyan szűrőt beépíteni, ami bármi módon megkötné a szerzőket – az egyetlen szűrő a minőség.
Hamarosan megjelenik a következő szám, ami egy dupla szám lesz. Mire fog fókuszálni ez a lapszám?
Az őszi lapszámunk teljes egészében a szerkezetátalakítási eljárásnak lesz szentelve. Ez egy teljesen új eljárás a magyar jogban, amit az Európai Parlament és Tanács 2019/1023 Irányelve alapján ültetett át a magyar jogalkotó. A jogszabály idén nyáron jelent meg, de csak jövő nyáron lép hatályba, tehát elegendő idő van arra, hogy a jogalkalmazók megismerjék és elemezzék. Azt gondolom, hogy ennek a folyamatnak egy nagyon fontos mérföldköve lesz a mi összevont számunk, ahol a szakmának a jeles képviselői fogják elemezni a törvényt. Azért is lesz ez érdekes, mert a megjelenő tanulmányok szükségképpen máshogy fognak értelmezni bizonyos szakaszokat, jogintézményeket. Ez segítség lehet a jogalkalmazóknak, hogy több szempontot is láthassanak, és árnyalják a saját olvasatukat. Úgy gondolom, hogy ez a lapszám egy olyan hivatkozási pont lesz a törvény kapcsán, amihez hosszú ideig vissza lehet nyúlni, mert feltehetőleg egy kommentár megjelenése még egy ideig váratni fog magára. Bízom benne, hogy aki ezt a jogszabályt értelmezni szeretné, megtalálja majd ezt a kiadványt, és válaszokat, iránymutatást kap a kérdéseire, vagy legalábbis továbbgondolásra érdemes további kérdések merülnek fel benne.
Ahogy utalt rá, magyar részről júniusban hirdették ki a szerkezetátalakításról és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2021. évi LXIV. törvényt. Mi állapítható meg általánosan a 2019-es EU-s Irányelv átültetéséről, mire számíthatnak a szakemberek ezzel az új eljárással kapcsolatban?
A nemzetközi fizetésképtelenségi joggal foglalkozó szakemberek között nagy várakozás és hosszú előkészítő munka előzte meg az irányelv megjelenését. A nem titkolt cél az irányelvvel az lett volna, hogy nagyon óvatosan, lassan elkezdenék az anyagi fizetésképtelenségi jog harmonizációját is. Azért mondom, hogy is, mert a nemzetközi fizetésképtelenségi jog nemzetközi magánjogi aspektusainak kérdéseit közel két évtizede uniós rendeletek rendezik. Azonban mindeddig adós maradt az uniós jogalkotás azzal, hogy lényegében bármilyen érdemi lépést tegyen az anyagi jogi harmonizáció felé. Ez nem véletlen, hiszen ez egy nagyon komplex feladat – annyira szerteágazó kérdéseket érint a fizetésképtelenség, annyira mélyen belenyúlik más tradicionális jogterületekbe, hogy csak nagyon nehezen lehet az anyagi fizetésképtelenségi joghoz hozzányúlni. Végül az Irányelv engedékenyebb lett, mint amire számítani lehetett.
A magyar jogalkotó viszonylag hosszú előkészítő és egyeztető munka után 2021 nyarára jutott el addig, hogy átültesse az Irányelvet. Azt érzékeljük, hogy a jogalkalmazók, különösen a bankok és a tanácsadók is készülnek, tudják, hogy nagy valószínűséggel komoly változásokat fog hozni a gyakorlatban. Adósi oldalról is látunk érdeklődést.
A felkészülési munka tapasztalataink szerint a nagyobb szereplők (bankok) oldaláról már megindult. Bár a jogalkotási folyamat során megfigyelhető volt, hogy egy kevésbé formális, a feleknek több szabadságot biztosító tervezet valósuljon meg, végül egy formálisabb, a csődeljáráshoz hasonlóbb megoldásokat tartalmazó jogszabály született. Így is az én személyes várakozásaim nagyok: azt gondolom, hogy a csődeljárásnak komoly versenytársat fog jelenteni a szerkezetátalakítás. Ez nem utolsósorban azért van, mert a csődeljárás sajnos nem működik a gyakorlatban, minimális számú sikeres csőd van Magyarországon. Mindenképpen ideje volt egy új megmentési, egy új reorganizációs típusú eljárás bevezetésének. És most már tulajdonképpen – ha lehet ezt mondani – a feleken fog múlni, hogy mennyire fognak élni ezzel a lehetőséggel, a gyakorlat pedig majd megmutatja, hogy hol vannak azok a pontok, ahol a jogszabály esetleg nem úgy működik, ahogy szeretnénk. De reméljük, hogy lesznek ilyen eljárások, és hogy beválik a törvény.
Említette a megmentést az eljárással kapcsolatban. Bob Wessels, a nemzetközi fizetésképtelenségi jog professor emeritusa a Leideni Egyetemről szintén írt egy köszöntőt a folyóiratban, ahol azt írja, hogy „számos ország jogszabályainak a vitorláját egyértelműen egyetlen irányból fújja a szél: nagyobb rugalmasságot kell bevezetni a nemzeti fizetésképtelenségi rendszerekben, lehetővé téve a vállalatok számára, hogy lélegzethez jussanak és megvizsgálhassák a lehetőségeket […]. Számítani lehet arra, hogy ez a „megmentési célú kultúra” számos országban lesz a jogalkotók folyamatos figyelmének és a gyakorlati szakemberek közötti vitáknak a középpontjában.”
Ön mit gondol erről, a jelenlegi magyar szabályozásnál merrefelé billen a mérleg nyelve? Itt is jelentkezni fog ez a fajta „megmentési” szemléletű megközelítés?
Az egyértelmű, hogy az utóbbi két évtizedben nagyon népszerű téma volt az európai szakmai közösségben és a tagállami jogalkotásokban is az, hogy a likvidációs típusú megoldások helyett a reorganizációs típusú megközelítés felé tolódjon el a hangsúly. Ennek az az oka, hogy nemzetgazdasági szempontból sokszor gazdaságosabb egy felépített vállalkozást, illetve legalább az általa végzett tevékenységet megmenteni, mint megszüntetni fizetésképtelenség miatt. Utóbbinak az a következménye, hogy rengeteg érték is elvész. Egy felépített életképes cég az nemcsak a gépek, a know-how, az épületek, a szakképzett munkavállalók, vezetők, üzleti partnerek és beszállítók, hanem mindezek összessége. A likvidációs típusú fizetésképtelenségi eljárás során nagyon ritkán kezelhető ez, vagyis a „business” így egységként.
Ebben a megközelítésben általában a fizetésképtelenné vált adós egyes vagyontárgyai kerülnek értékesítésre, amit vagy megvesz valaki, vagy nem, de ha igen, akkor is általában nagyon nyomott áron. Ennek két következménye van: az egyik, hogy a hitelező, aki az adós eladott vagyontárgyaiból kap(na) kielégítést, csak kis mértékben jut hozzá a követeléséhez, a másik következménye pedig az, hogy az adós által összerakott business, az üzlet egésze elvész, nem tud egységben értékesítésre kerülni. Elméletileg a felszámolásban tudna, de ez a gyakorlatban szinte soha nem következik be. Mindez kihatással van a nemzetgazdaságra, ugyanis az az adott cég már nem fog adót fizetni, termelni, tb-t fizetni, a munkavállalók nem fognak munkabért kapni. Ez a közkiadásokat is megnöveli. Az egyik társaság fizetésképtelensége más szereplőket is magával ránthat, megszakadhatnak a beszállítói láncok is – azt hiszem nem szükséges részletezni, hogy ez egy továbbgyűrűző problémát jelenthet az adott gazdaság számára.
A „megmentési” szemléletű kultúrának – aminek a bevezetéséért sokan küzdenek Európában, és ami valóban terjedőben van – az volna a lényege, hogy azok az életképes cégek, amelyek megmenthetők, ne likvidációs típusú, egyedi vagyonértékesítésre irányuló eljárásokkal élhessenek csak, hanem legyenek olyan megoldások, amelyek úgy teszik lehetővé a hitelezők érdekeinek figyelembevételét, hogy az értéket képviselő és életképes adós (vagy legalábbis a tevékenység) is megmeneküljön.
Természetesen nem minden adósnál van erre lehetőség., Magyarországon a fizetésképtelenné váló adósok nagy része ténylegesen menthetetlen, nem valószínű, hogy ezen pusztán jogszabállyal változtatni lehet. A szerkezetátalakítási jogszabálytól is felesleges azt várni, hogy a teljesen vagyontalan és nyereséges működésre képtelen cégeken segíteni fog. Nem is ez a célja. A mi várakozásunk az, hogy az életképes, de pénzügyi nehézségekkel szembenéző cégeknek nyújt majd segítő kezet. Ugyanakkor a jogalkotásnak abban igenis lehet szerepe, hogy ösztönözze a gazdaságilag nehéz helyzetbe kerülő társaságokat arra, hogy még megfelelő időben kezdjen gondolkodni a megoldásról, használja a jogszabály nyújtotta lehetőségeket.
A szerkezetátalakítást úgy kell elképzelni, hogy valahol az informális, bíróságon kívüli kötelmi alapú restrukturálás, és a formális fizetésképtelenségi eljárások között van – ideális esetben.
Az informális, kötelmi alapú restrukturálásoknak (amelyek egyébként a vállalati, banki gyakorlat mindennapi részei) az az előnye, hogy az adósok és egyes hitelezők lényegében maguk közt meg tudnak tárgyalni egy megállapodást, és ez nem tartozik senki másra. Ha egy (nagy)vállalat ilyen megállapodásban vesz részt, az általában nem nyilvános, és nem befolyásolja az adott szereplő piaci megítélését. Viszont vannak hátrányai is, amelyek viszont az előnyei a formális eljárásnak: például az, hogy azokat a hitelezőket, akik nem hajlandók részt venni egy kötelmi alapú restrukturálásban, a fizetésképtelenségi jogi rendelkezések egyetértés hiányában is kötni tudják. Ha például csődeljárás indul egy adós ellen, akkor a moratórium főszabály szerint minden hitelezőre kiterjed. A moratórium pedig ad egy olyan lehetőséget az adósnak, amivel időt nyerve lehetősége van megkötni a csődegyezséget. Ugyanígy a csődegyezségnél is a fizetésképtelenségi jog kötelezően alkalmazandó szabályai lehetővé teszik, hogy a hitelezők meghatározott többsége által elfogadott megállapodás, mint kényszeregyezség, az egyet nem értő hitelezőkre is kiterjedjen.
Ugyanakkor van hátránya is a formális eljárásnak, természetesen leginkább az, hogy ez egy nyilvános eljárás. Ha megjelenik egy társaságról, hogy csődeljárás alatt van, akkor könnyen lehet, hogy az olyan hatásokat vált ki a többi szereplőből, ami lehetetlenné teszi a túlélését. A társaságok többsége nem szereti a „cs. a.” toldatot a saját vagy partnerei cégneve mellett.
Valahol tehát ennek a két megoldásnak az előnyeit volna hivatott egyesíteni a szerkezetátalakítás – ez az elképzelés az Irányelvben és a törvényben is. Az Irányelv, és így a törvény kifejezetten lehetővé teszi a nem nyilvános szerkezetátalakítási eljárás megindítását, ami várhatóan kulcsszerepet fog játszani az új törvény gyakorlatában. Lényegében egy olyan eljárásról van szó, ami lehetőséget biztosít az adósnak arra, hogy lélegzethez jusson annak érdekében, hogy megállapodást tudjon kötni a hitelezőivel. De ezt megteheti úgy, hogy csak bizonyos hitelezőivel szemben kér védelmet, és a széles közönség nem szerez tudomást arról, hogy ő éppen szerkezetátalakítási eljárás alatt van. Ez egy nagy lehetőség, meglátjuk majd, hogy mennyire tudnak a társaságok élni vele.
Azt is kiemelném, hogy nagyon jó, hogy a jogalkotó külön törvényben kodifikálja ezt az eljárást, így nyelvpolitikai és rendszertani szinten is el van szigetelve a fizetésképtelenségi eljárásoktól. Szükségképpen van sok visszacsatolás a kettő között, de reméljük, hogy nem fognak olyan negatív képzetek társulni a szerkezetátalakítás fogalmához, mint amelyek jelenleg a csőd, illetve felszámolás fogalomhoz tapadnak. E körben negatív példa a korábbi, a rendszerváltás idejéből származó szerencsétlen terminológia, miszerint csődnek nevezték el a reorganizációs típusú eljárást. A csőd fogalomhoz tartozó negatív képzetek pedig az elmúlt három évtizedben sem koptak ki a köznyelvből.
Fontos, hogy a szerkezetátalakítás megadja azt a lehetőséget is az adósnak, hogy ha nem sikerül a szerkezetátalakítás, akkor – szemben a csődeljárással, ami automatikusan felszámoláshoz vezet a sikertelenség esetén – továbbműködjön. Az egy másik kérdés, hogy ezt a gazdasági helyzete mennyire teszi lehetővé. Mindenesetre a csődeljárás „egyirányú utca” jellege, azaz, hogy abból csak sikeres egyezséggel lehet kijönni vagy felszámolásba fordul az eljárás (ami elég jelentős negatív ösztönzőként működik) hiányzik a szerkezetátalakítási eljárásból.
Lényeges azt az újdonságot is kiemelni, hogy lehetőség van arra, hogy az adós maga válassza meg a fizetésképtelenségi szakértő személyét, ami jelentősen növelheti adósi oldalról az eljárásba vetett bizalmat.
Bár már voltak ezirányú lépések, végül még nem alkottak új csődtörvényt. Miért lenne fontos a reformja? A szerkezetátalakítástól függetlenül is lényeges lenne?
2018-19 években komoly előkészítő munka zajlott az Igazságügyi Minisztériumban az új csődtörvény megalkotásával kapcsolatban, de jelenleg nincs információm arról, hogy hol tart a jogszabály-előkészítés. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartom az új csődtörvény megalkotását. Ha be is váltja a hozzá fűzött reményeket a szerkezetátalakítás (illetve az új reorganizációs eljárás) – amit egyébként remélünk – az nem fogja feleslegessé tenni a formális fizetésképtelenségi eljárásokat. Ahogy mondtam korábban, bízunk benne, hogy a csődeljárás erős versenytársat kap. De bármilyen sikeresek is a reorganizációs eljárások, az nem fogja indokolatlanná tenni a likvidációs típusú eljárásokat, ahol jelentős reformokra van szükség. E körben egyébként elég komoly szellemi munka zajlott, és jó néhány olyan megoldás körvonalazódott a kodifikációs munka során, ami pozitív változást hozhat ezen a területen is.
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
