Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szerző a már felmerült és a jövőben várhatóan felmerülő jogalkalmazási kérdésekre koncentrálva tárgyalja az európai fizetési meghagyásos eljárást, valamint teljeskörűen feldolgozta az Európai Bíróság eddig napvilágot látott vonatkozó jogeseteit és a magyar felsőbíróságok tárgyban közzétett döntéseit.
Az eljárás funkcióját és alapvető jellegzetességeit illető azonosságokon túl az egyes tagállami eljárásjogok eltérően szabályozzák a fizetési meghagyásos eljárást. E különbségek mentén a tagállami eljárások többféle szempont szerint csoportosíthatók, illetve sorolhatók be valamilyen szabályozási modell alá.
a) A legkézenfekvőbb elhatárolás aszerint végezhető el, hogy az adott tagállam polgári eljárásjoga ismeri-e a fizetési meghagyás jogintézményét. Az Európai Unió 27 tagállama közül 20-ban ismert a fizetési meghagyásos eljárás valamilyen formája: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Észtország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia joga lehetővé teszi a pénzkövetelés egyszerűsített, a fenti definíciónak megfelelő eljárásban való érvényesítését. A tagállami megoldások közül legismertebb és leginkább modelljellegű a német Mahnverfahren és a francia injonction de payer.
Cipruson, Dániában, Finnországban, Hollandiában, Írországban, Lettországban és Máltán nem létezik olyan eljárás, amely teljességgel megfeleltethető lenne a fent leírt meghatározásnak. [Vö. Kodek, Georg: Erläuterungen zu der Verordnung (EG) Nr. 1896/2006 des Europäischen Parlaments und des Rates zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens. In Geimer, Reinhold – Schütze, Rolf A. (szerk.): Internationaler Rechtsverkehr in Zivil- und Handelssachen. 2. köt. C. H. Beck, München, 2015, 570/51. o.] A ciprusi, az ír és a dán polgári eljárásjog egyáltalán nem biztosít a hitelezőnek gyorsított eljárást követelése érvényesítésére. Hollandiában a kort-geding eljárás (ideiglenes intézkedés) eredményeként ugyan a jogosult végrehajtási jogcímhez juthat, azonban az sem alaki, sem anyagi jogerővel nem bír, és az adós évek múlva is kérheti a rendes peres eljárás lefolytatását. (Pernfuß, Andreas: Die Effizienz des Europäischen Mahnverfahrens. Nomos, Baden-Baden, 2009, 54–55. o.) Meg kell jegyezni, hogy bár az Európai Bizottság Finnországot a fizetési meghagyásos eljárással rendelkező tagállamok közé sorolja [Green Paper on a European order for payment procedure and on measures to simplify and speed up small claims litigation, COM(2002) 746 final, 9. o.], a finn fizetési meghagyásos eljárás inkább hasonlít egy sommás eljárásra. A bíróság ugyanis nem egy meghagyást kézbesít az adósnak, hanem felhívja, hogy határidőn belül reagáljon a hitelező követelésére, s csak abban az esetben bocsátja ki a mulasztási ítéletet, ha az adós a megszabott határidő alatt nem nyújt be ellentmondást. A Máltán alkalmazott special summary procedure ugyancsak mulasztási ítélethez vezet. (Pernfuß: i. m. 56. o.) Lettországban a nem vitatott követelések egyszerűsített végrehajtása szolgálja a gyorsított igényérvényesítést. [Jóllehet az Egyesült Királyság 2020. január 31-e (brüsszeli idő szerint) éjféltől már nem az Európai Unió tagállama, említést érdemel, hogy az angol jogban a fizetési meghagyás funkcióját a sommás ítélet (summary judgment) tölti be.]
b) A fizetési meghagyásos eljárással rendelkező tagállamok között különbséget lehet tenni aszerint, hogy az eljárással milyen követelés érvényesíthető. Míg a tagállamok többsége csak pénzkövetelés érvényesítését teszi lehetővé fizetési meghagyás útján, addig Bulgária, Franciaország, Olaszország és Svédország más – nem pénzbeli teljesítésre irányuló – igények érvényesítését is megengedi. (Sujecki, Bartosz: Das elektronische Mahnverfahren. Mohr Siebeck, Tübingen, 2008, 214. o.)
A pénzbeli követelések tekintetében a tagállamok egy része (például Ausztria, Belgium, Görögország, Olaszország, Spanyolország) nem alkalmaz semmiféle megszorítást a követelés jogalapját illetően, vagyis bármilyen jogviszonyból származó követelés érvényesíthető fizetési meghagyással. A tagállamok másik része korlátozza a fizetési meghagyás útján érvényesíthető követeléseket. Így például Franciaországban és Portugáliában csak szerződéses jogviszonyból származó igény érvényesíthető ily módon, míg például Luxemburg, Magyarország és Németország bizonyos meghatározott jogviszonyból származó követelések érvényesítését zárja ki (nem érvényesíthető fizetési meghagyás útján Luxemburgban az ingatlanbérletből, munkaviszonyból, illetve gyakornoki jogviszonyból eredő követelés, Magyarországon bizonyos munkaviszonyból származó követelések, Németországban pedig a meghatározott mérték feletti kamatlábat alkalmazó fogyasztói hitelből eredő követelés). [Green Paper on a European order for payment procedure and on measures to simplify and speed up small claims litigation, COM(2002) 746 final, 19–20. o.]
c) A fizetési meghagyásos eljárás alkalmazása a tagállamok döntő többségében nem kötelező, csupán lehetőségként áll a jogalkalmazók előtt. Ezzel szemben Ausztriában a 75 000 eurót meg nem haladó követelések esetén kötelező az eljárás igénybevétele. Hasonlóan kötelező a fizetési meghagyás útján való igényérvényesítés Magyarországon 3 000 000 forint összeghatárig.
d) Míg a fizetési meghagyás az Európai Unió tagállamainak többségében összeghatártól függetlenül igénybe vehető, addig néhány tagállam jogrendszere felső értéket határoz meg, amelyet meghaladó követelés már nem érvényesíthető az egyszerűsített eljárásban. E felső összeghatár Ausztriában 75 000 euró, Belgiumban 1860 euró, Bulgáriában 25 000 leva, Észtországban 6400 euró, Magyarországon 30 000 000 forint, Portugáliában pedig 15 000 euró.
e) Határon átnyúló ügyekben csak kevés tagállam teszi lehetővé az igényérvényesítést fizetési meghagyásos eljárás útján. Észtország, Olaszország, Portugália, Románia, Szlovénia polgári eljárásjoga megadja a lehetőséget a jogosultaknak, hogy más tagállambeli kötelezettel szembeni igényeiket fizetési meghagyással érvényesítsék. Lengyelországban és Németországban a nemzeti fizetési meghagyásos eljárás csak szűk körben alkalmazható határon átnyúló ügyekben. A többi tagállam vagy kifejezetten tiltja az eljárás alkalmazását, ha a kötelezett lakóhelye, illetve tartózkodási helye más tagállamban van (például Ausztria, Belgium, Csehország, Luxemburg, Magyarország), vagy mindez az eljáró bíróság illetékességének az adós lakóhelyéhez kötéséből következik. (Pernfuß: i. m. 56–57. o.)
f) A fizetési meghagyásos eljárás lefolytatására a tagállamok döntő többségében a bíróság rendelkezik hatáskörrel. Abban ugyanakkor már eltérések tapasztalhatók, hogy az általános hatáskörű bíróság jár-e el (például Ausztria, Görögország, Olaszország, Szlovénia), vagy az eljárást speciális hatásköri szabályok alapján folytatják le (például Belgium, Észtország, Franciaország, Portugália). Két tagállamban ugyanakkor nem a bíróság hatáskörébe tartozik a fizetési meghagyásos eljárás. Svédországban 1992 óta a svéd végrehajtói hivatal (Kronofogdemyndigheten) folytatja le az eljárást, Magyarországon pedig 2010 óta közjegyzői hatáskörbe tartozik a fizetési meghagyásos eljárás.
g) Az eljárás gyors lefolytatását több tagállam is formanyomtatvány bevezetésével segíti elő (például Luxemburg, Spanyolország, Svédország), azonban a formanyomtatvány alkalmazása csak kevés országban kötelező, így Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Magyarországon, Németországban és Portugáliában. A formanyomtatványt nem alkalmazó tagállamokban a kérelemre vonatkozó követelmények vagy megegyeznek a keresetlevél tekintetében megállapított előírásokkal, vagy a keresetlevél egy egyszerűsített – a feleket, valamint a követelés összegét és jogalapját megjelölő – változata használatos. [Green Paper on a European order for payment procedure and on measures to simplify and speed up small claims litigation, COM(2002) 746 final, 27. o.]
h) Az egyik legmarkánsabb elhatárolás annak mentén végezhető el, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemhez szükséges-e a követelést alátámasztó bizonyítékot csatolni vagy sem. A bizonyíték előterjesztése szoros összefüggésben van a kérelem vizsgálatának terjedelmével, mivel az eljáró hatóság csak olyan körülményeket tud vizsgálni, amelyekről a kérelmező nyilatkozott a kérelemben, illetve bizonyítékot terjesztett elő. (Pernfuß: i. m. 60. o.)
Az ún. bizonyítékos modellt követő országok (Belgium, Csehország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Luxemburg, Olaszország, Románia Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia) polgári eljárásjoga előírja, hogy a kérelmező olyan írásos bizonyítékot terjesszen elő, amely alátámasztja a követelése fennállását. E követelményből következik, hogy az eljáró hatóság egy sommás vizsgálat keretében érdemben megvizsgálja a bizonyítékokat, s a fizetési meghagyást csak abban az esetben bocsátja ki, ha a követelést azok alapján megalapozottnak találja. A vizsgálat előnye, hogy kisebb eséllyel érvényesíthető az adóssal szemben megalapozatlan követelés, hátránya viszont a lassúság. Ez utóbbit ellensúlyozandó az adós részére többnyire csak egy ellentmondási lehetőség biztosított, s az erre nyitva álló határidő leteltét követően a fizetési meghagyás végrehajthatóvá válik.
A bizonyíték nélküli modell (Ausztria, Bulgária, Észtország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália, Svédország) esetén az eljáró hatóság nem vizsgálja sem a kérelem adatainak helytállóságát, sem pedig a követelés érdemét. A kérelem adatai alapján lefolytatott formai vizsgálat vagy a jogi megalapozottság ellenőrzésére terjed ki, vagy csupán arra, hogy a követelés nem nyilvánvalóan alaptalan-e. (Pernfuß: i. m. 61. o.) A modell kétségtelen előnye a hatékonyság és a gyorsaság, s lehetővé teszi egyrészt azt, hogy az eljárást ne bíró, hanem akár bírósági tisztviselő, akár a bírósági szervezetrendszeren kívüli hatóság (például közjegyző) folytassa le, másrészt azt, hogy a kérelmeket részben vagy egészben automatizált eljárás keretében dolgozzák fel. A bizonyításnélküliséggel járó kockázatok kiküszöbölése végett az e modellt követő országok egy részében (Németország, Svédország) az adósnak két ellentmondási lehetősége van, míg a többi tagállam (Ausztria, Bulgária, Észtország, Litvánia, Magyarország, Portugália) – a gyorsaságot és a hatékonyságot előtérbe helyezve – csupán a követelés egy alkalommal való vitatását engedi meg.
i) A vizsgálat terjedelme nagyban befolyásolja az eljárás struktúráját is. Ebből a szempontból a tagállamok az egylépcsős és a kétlépcsős modell alá sorolhatók be. Az elhatárolás az alapján végezhető el, hogy a kötelezettnek hányszor van lehetősége ellentmondással élni a határozattal szemben.
A tagállamok egy része (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Litvánia, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia) az egylépcsős modellt követi, amit a bizonyítást alkalmazó országok esetében az eljárás lassúságának ellensúlyozása, a bizonyíték nélküli államok esetén pedig a hatékonyság preferálása indokolhat. A kibocsátott fizetési meghagyással szemben az adós egyszer nyújthat be ellentmondást, s ha az erre nyitva álló határidőt elmulasztja, a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, illetve végrehajthatóvá válik.
A tagállamok másik csoportja (Belgium, Luxemburg, Németország, Svédország) ezzel szemben a kétlépcsős modellt alkalmazza. A kibocsátott fizetési meghagyással szemben az adós ellentmondással (a német jogban: Widerspruch) élhet, azonban ha el is mulasztja az ellentmondási határidőt, a fizetési meghagyás akkor sem válik automatikusan végrehajthatóvá, hanem az eljáró hatóság a jogosult kérelmére egy újabb határozatot bocsát ki, amelyet az adós megszabott határidőn belül ismét vitathat (a német jogban: Einspruch). A fizetési meghagyás csak akkor emelkedik jogerőre, illetve válik végrehajthatóvá, ha a kötelezett ezt a második ellentmondási lehetőséget is elmulasztja. [Harsági Viktória: i. m. 9–11. o.; Green Paper on a European order for payment procedure and on measures to simplify and speed up small claims litigation, COM(2002) 746 final, 18., 41–42. o.]
