A gyermek másik tagállamban való elhelyezése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Bereczki Ildikó által írt Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából című kiadvány gyermekjogi, nemzetközi, valamint európai uniós jogi szempontból is egyaránt rendkívül időszerű. A gyermeki jogok kibontakozását mutatja be és a szülői felelősségről szóló nemzetközi családjogi szabályozásba, illetve ezen keresztül a joggyakorlatba való beintegrálódását járja körül tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlati megközelítésben – a hazai jogirodalomban hiánypótló jelleggel – átfogó képet nyújtva e komplex témakörről. Az alábbiakban a kiadványnak „A gyermek másik tagállamban való elhelyezése” cím alatti magyarázatát olvashatják.

A gyermek másik tagállamban nevelőszülőknél vagy intézetbe való elhelyezését nagyfokú bizonytalanság övezi, ami az éves szinten több száz ügyhöz[1] mérve jelentékeny problémának mondható. Amint azt az EUB a Health Service Executive és S. C., A. C. ügyben megállapította, a rendeletben szabályozott határon átnyúló gyermekelhelyezési ügyek tekintetében a tagállamoknak létre kell hozniuk a konzultáció lebonyolításához szükséges megfelelő struktúrákat,[2] és arra is emlékeztetett, hogy a tagállamok kötelesek a rendelettel való konformitásról gondoskodni, elkerülve, hogy a nemzeti joguk aláássa a rendelet céljait, illetve annak hatékonyságát.[3] Az EUB leszögezte, hogy a konzultációs eljárás kötelező jellegű, és azt előzetesen, a gyermek elhelyezése előtt le kell folytatni.[4] A konzultációs eljárás elmulasztását a rendelet egyébiránt az elhelyezésről szóló határozat végrehajtásának megtagadásával szankcionálja, önálló megtagadási okként nevesítve azt.[5] A hatályos rendelet alapján azonban elmosódik, hogy a gyermek másik tagállamban való elhelyezéséhez elengedhetetlen-e a fogadó állam hozzájárulása, vagy elegendő annak a tájékoztatása. A fogadó állam megkeresése esetén ennek a hatóságaival való előzetes konzultáció módjára nézve (például a kérelem tartalmi elemei) a hatályos rendeletben nem állnak rendelkezésére támpontok, a fogadó állam hatóságai egyetértésének megszerzése jelenleg többnyire hosszadalmas, válaszadási határidő ugyanis nincs megszabva. Ez gyakran azzal a következménnyel jár, hogy a gyermek még a fogadó állam hozzájárulásának kézhezvételét megelőzően megérkezik a fogadó államba. Mindez az érintett, egyébként is kiszolgáltatott gyermek helyzetét tovább rontja.

gyermek másik tagállamban

E gondokra reflektálva az új Brüsszel IIa rendelet minden esetre nézve expliciten kötelezővé teszi a fogadó állam hozzájárulását a gyermek másik tagállamban való elhelyezéséhez; ez alól kivételt képez a szülőknél, vagy kivételesen az érintett tagállam ilyen értelmű notifikációja alapján a más közeli hozzátartozónál való elhelyezés.[6] Tisztázásra kerül továbbá, hogy a nevelési célú elhelyezés is e kategóriába tartozik,[7] így az érintett tagállamok e tekintetben szintén konzultálniuk kell egymással, és konszenzusra kell jutniuk. Meghatározásra kerülnek a hozzájárulás megszerzésére irányuló kérelem, illetve az ahhoz kapcsolódó iratok minimális tartalmi követelményei, a megkereső tagállamnak jelentést kell készítenie a gyermekről, és meg kell jelölnie az áthelyezés indokait is.[8] A megkeresést fordítással kell ellátni; a hozzájárulással összefüggő iratok továbbítása pedig a központi hatóságok útján történik majd.[9] Az ezzel kapcsolatos együttműködés szintén konkrét határidőkhöz lesz kötve, a fogadó állam hatóságainak – sürgős esetektől eltekintve – három hónap alatt meg kell hozniuk a gyermek fogadására vonatkozó döntést.[10] Mindezek a kiszámíthatóságot szolgálják.

Magyar szempontból kiemelendő, hogy az új rendeletben – magyar indítványozásra – belefoglalásra került egy információcserére vonatkozó szabály, amely alapján az egyik tagállamban szülői felügyelet nélkül maradt gyermek tekintetében az elhelyezésével összefüggésben tájékoztatás szerezhető be a gyermek másik tagállamban élő rokonairól, illetve hozzá közel álló más személyekről, akik alkalmasak lehetnek a gyermek nevelésére.[11] A valamely tagállamban szülői felügyelet nélkül maradt, más tagállammal szoros kapcsolatot mutató gyermekeket érintő rendelkezés célja az, hogy explicit módon segítse a jogalkalmazókat a gyermekek származása szerinti tagállamában élő rokonok, illetve más személyek felkutatásában, a gyermek náluk történő elhelyezésének megfontolása érdekében, ezáltal adott esetben megkönnyítve az érintett kiskorú repatriálását. A gyermek származása szerinti tagállamban élő rokonok felkutatására irányuló megkeresések megnövelik az esélyét annak, hogy a gyermek a más tagállamban élő családja (például nagymama) vagy hozzá közel álló más személy nevelésébe kerüljön, és ne a tartózkodási helye szerinti tagállamban legyen adoptálva, számára idegen személyeknél, ahogy ez korábban több magyar vonatkozású ügyben is előfordult. A tagállamok divergáló álláspontja miatt e rendelkezés csak a preambulum szintjén[12] jelenik meg, mindemellett ezáltal a Gyermekjogi Egyezményből eredő,[13] a gyermek identitásának a figyelembevételére vonatkozó kötelezettség az új rendeletben is láthatóvá válik. Ennek megfelelően, ha az eljáró bíróságnak tudomása van a gyermek más tagállammal való szoros kapcsolatáról, akár a központi hatóság útján, akár konzuli segítség igénybevételével információt kérhet a gyermekhez közel álló személyekről, eljárásokról, illetve döntésekről, a gyermek legfőbb érdeke ugyanakkor ezzel összefüggésben is elsőbbségi szempontként van nevesítve. Ilyen értelmű tájékoztatás egyébiránt más tagállam központi hatóságától is érkezhet.[14] Amint ezt a normaszöveg is rögzíti, a szóban forgó tájékozódásra vonatkozó rendelkezésből ugyanakkor a gyermek elhelyezésére nézve semmilyen kötelezettség nem keletkezik, azaz a döntéshozatal autonómiáját nem érinti.[15]

Tekintve, hogy jelenleg a gyermek másik tagállamban való elhelyezése – a hatályos rendelet hiányosságai miatt – a gyermekvédelmi hatóságok számára gyakran fejtörést okoz, indokolt a szabályok pontosítása. A fogadó tagállam kontrollját az egész folyamat fölött biztosítani kell. A fogadó tagállam hatóságai hozzájárulásának kötelezővé tétele a gyermek védelméhez nélkülözhetetlen. Az egységes elbírálás és a jogbiztonság érdekében a megkereső tagállam által átadandó információk is jelentőséggel bírnak. Mindenképpen elkerülendőek azok az esetek, amikor a fogadó tagállam nem szerez tudomást arról, hogy a területére más tagállamból áthelyeztek gyermekeket. Korábban a magyar hatóságok látókörébe került, sajtóvisszhangot[16] is kiváltott és az ombudsman által szintén vizsgált[17] olyan külföldről Magyarországra hozott gyermekek ügye, akiket sajátos nevelési program keretében a magyar hatóságok értesítése nélkül hazánkba hoztak, és csak utóbb kerülhettek be a magyar gyermekvédelmi rendszerbe, miután ’gondozóik’ itt veszélyeztetett helyzetbe sodorták őket. A biztonságot szolgálja az is, hogy a javaslat szerint az áthelyezés ügyében a megkereső tagállam központi hatósága (nem bármely szerv) intézhet megkeresést közvetlenül a fogadó tagállam központi hatóságához. A hozzájárulás megadására kiszabott három hónapos határidőnek elegendőnek kell lennie a kiskorú körülményeinek vizsgálatára, és a gyermek átköltöztetése is ehhez igazítható. Ugyanakkor az egész folyamat során szem előtt kell tartani a gyermek érdekeit, ügyelve arra, hogy a túlzott eljárási formalizmus ezt el ne fedje.[18]

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Bereczki Ildikó által írt Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából című kiadvány gyermekjogi, nemzetközi, valamint európai uniós jogi szempontból is egyaránt rendkívül időszerű. A gyermeki jogok kibontakozását mutatja be és a szülői felelősségről szóló nemzetközi családjogi szabályozásba, illetve ezen keresztül a joggyakorlatba való beintegrálódását járja körül tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlati megközelítésben – a hazai jogirodalomban hiánypótló jelleggel – átfogó képet nyújtva e komplex témakörről. Az alábbiakban a kiadványnak „A Gyermekjogi Egyezmény” cím alatti magyarázatát olvashatják.

A Gyermekjogi Egyezmény a legszerteágazóbb kihatású, rendkívül széles körben ratifikált[1] nemzetközi jogszabály, amely a gyermekjogok legátfogóbb – társadalmi, polgári jogi, gazdasági és politikai – szabályozási keretét nyújtja. Világos fordulópontot jelez, hiszen általa megtörténik a deklaratív jellegű jogalkotásról a jogilag kötelező erejű normára való áttérés, ami az államok számára jogalkotási kényszert keletkeztet, illetve a belső jog egyezménnyel való összhangjának biztosítására vonatkozó kötelezettséget hoz létre. Koncepcionális változást eredményez a tekintetben is, hogy az 1924. és 1959. évi Deklarációk védelemre szoruló, passzív – elfogadó gyermek –szemléletét a jogokkal felruházott, sajátos jogalanyiságot nyert gyermek[2] fogalma váltja fel.

1979-ben – az ENSZ által a gyermekek nemzetközi évének deklarált évben – A gyermekek jogairól szóló 1959. évi Nyilatkozatra építve Lengyelország előterjesztett egy egyezménytervezetet, és további tíz évet kellett várni arra, hogy 1989-ben az ENSZ egyhangúan megszavazza a konvenciót. A tág körű és gyors ratifikációk ellentmondásos értelmezésre adnak lehetőséget: egyrészt az okmány fontossága és az iránta való érdeklődés, másrészt viszont a valódi elköteleződés hiánya és a hatékonyság ezzel együtt járó elégtelen volta egyaránt kiolvasható belőle;[3] utóbbi szoros összefüggésben állhat a benne foglalt rendelkezések „kevésbé kényszerítő”[4] jellegével.

A Gyermekjogi Egyezmény fő célkitűzése az, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása útján hozzájáruljon a gyermekek jólétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Preambuluma a gyermekek különleges védelmét és gondozását a fizikai, illetve intellektuális érettség hiányával indokolja. A csatlakozó államoknak minden megfelelő lépést meg kell tenniük az egyezmény által garantált jogok érvényesüléséhez; kötelesek a gyermekjogokat biztosítani és védeni a jogalkotás, valamint a végrehajtás során (Gyermekjogi Egyezmény 4. cikk). A Gyermekjogi Egyezmény értelmében a részes államoknak ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a gyermekekért felelős személyek felelősségét, jogát és kötelezettségét, tekintve, hogy a gyermek nevelése és fejlődésének biztosítása elsősorban a szülőkre, illetve a gyermek törvényes képviselőire hárul, akik iránymutatást adnak a gyermeknek az egyezményben foglalt jogai gyakorlásához, figyelemmel a gyermek folyamatosan alakuló szükségleteire. (Gyermekjogi Egyezmény 5. cikk) Mindemellett az egyezmény utóbbi személyek tekintetében is kimondja, hogy mindenekelőtt a gyermek legfőbb érdekének megfelelően kell eljárniuk. (Gyermekjogi Egyezmény 3. cikk)

gyermek másik tagállamban

A Gyermekjogi Egyezmény a különböző jogrendszerek, hagyományok és kultúrák között szintézist teremt, közös alapelvek és sarkalatos kötelezettségek mentén. Olyan univerzális emberi jogokat állapít meg a gyermekekre nézve, amelyek a gyermekkorból adódóan – a fizikai és szellemi érettség hiányára tekintettel – különleges védelmet és támogatást indokolnak.

Az egyezmény személyi hatálya a 18. életévet be nem töltött személyekre terjed ki, kivéve, ha a rájuk alkalmazandó jog alapján a nagykorúságot már korábban elérik.[5] Megemlítendő, hogy az EJEB az EJEE kontextusában az egyén mint az emberi jogok alanya kapcsán nem rögzítette a személy, illetve a gyermek státusának kezdeti időpontját; miután e tekintetben európai konszenzusról nem lehet beszélni, ennek absztrakt megállapítására nem vállalkozott.[6] A gyermekkor végét illetően az uniós tagállamok többségében a 18. életkor általánosan elfogadott; az uniós jog nem tartalmaz egységes definíciót a gyermek fogalmára nézve.[7]

Az 54 cikkből és Preambulumból álló Gyermekjogi Egyezmény az emberi jogok széles spektrumát felsorakoztatja, és ezek érvényesülése terén mindenfajta diszkriminációt kizár. Bevezeti a „gyermek mindenek fölött álló érdekének” fogalmát, és azt a gyermekkel kapcsolatos minden döntés fókuszpontjába helyezi.[8] Deklarálja „az ítélőképessége birtokában lévő” gyermek véleménynyilvánításhoz, illetve meghallgatáshoz való jogát, kimondva, hogy a gyermek véleményét „kellően tekintetbe kell venni” „figyelemmel korára és érettségi fokára”. (Gyermekjogi Egyezmény 12. cikk) Témánk szempontjából szintén megemlítendők a diszkriminációmentességről (Gyermekjogi Egyezmény 2. cikk), a családban való nevelkedés jogáról (Gyermekjogi Egyezmény 5., 9. és 18. cikk), az alternatív gondoskodásról (Gyermekjogi Egyezmény 20. cikk), valamint a tisztességes eljáráshoz való jogról (Gyermekjogi Egyezmény 40. cikk) szóló rendelkezések. A Gyermekjogi Egyezmény a gyermeket megillető jogokat különböző kategóriákba sorolja:[9] polgári és politikai jogok (Gyermekjogi Egyezmény 6–10., 12–17. cikk), gazdasági, szociális és kulturális jogok (Gyermekjogi Egyezmény 6., 18., 24., 26–29. és 31. cikk), speciális védelem a családban és a társadalomban (Gyermekjogi Egyezmény 11., 19., 32–37., 39–40. cikk), a gyermekek speciális csoportjainak a védelme (Gyermekjogi Egyezmény 20–21., 23., 25. és 30. cikk), valamint a gyermekek védelme rendkívüli helyzetekben (Gyermekjogi Egyezmény 22. és 38. cikk)

[…] Az egyezmény végrehajtásának felügyeletére az 1991-ben független szakértőkből létrehozott Gyermekjogi Bizottságot bízták meg. (Gyermekjogi Egyezmény 42–45. cikk) E Bizottság feladata ellenőrizni a részes államokban az egyezmény végrehajtásával összefüggésben elért eredményeket. A Gyermekjogi Egyezmény alapján a részes államoknak ötévenként kötelezően benyújtandó jelentésben kell beszámolniuk arról, milyen intézkedéseket tettek az egyezmény rendelkezéseinek végrehajtása érdekében. A jelentéseket a Gyermekjogi Bizottság elemzi, és az adott állam civil szervezeteinek, illetve kormányának a meghallgatását követően publikusan hozzáférhető ajánlásokat tesz. Ily módon az államokat igyekszik rászorítani – vagy legalábbis egyfajta nyomást gyakorolni rájuk – az egyezmény rendelkezéseinek tiszteletben tartására, illetve figyelmen kívül hagyásának megfékezésére. E rendszer ’ütőképessége’, tényleges hatékonysága kétségeket ébreszthet; felvethető, hogy miért nem egy államok feletti bírói fórum lett felruházva az egyezményben részes államok jogalkalmazásáról, gyakorlatáról való ítélkezés jogával.[10] Egy ilyen ’forgatókönyv’ azonban vélhetően sok államot tartósan távol tartott volna a ratifikálástól, így ebben a ’puhább’ formában lehetett realitása a konvenció globális elfogadásának. Mindazonáltal a Gyermekjogi Egyezmény rendelkezései közvetlenül hivatkozhatók a nemzeti hatóságok előtt, ennek módját azonban a belső jog határozza meg, különös tekintettel az érintett alanyi kör cselekvőképességének hiányára, illetve annak korlátozott voltára.

A gyermeki jogok gyakorlatban való eredményesebb érvényre juttatását célozza a Gyermekjogi Egyezményhez fűzött, a kommunikációs eljárásról szóló – 2012. február 28-án elfogadott – Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv.[11] A Gyermekjogi Egyezmény alapjaira épülő, de önálló nemzetközi szerződésnek minősülő Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv szerint az érintett gyermekek közvetlenül vagy jogi képviselőjük útján egyéni panasszal fordulhatnak a Gyermekjogi Bizottsághoz az egyezményben foglalt jogaik megsértésére hivatkozással, azzal a feltétellel, hogy a belső jog szerinti jogorvoslati lehetőségek kimerítése megtörtént.[12] A Gyermekjogi Bizottság a jegyzőkönyv által létrehozott új kompetencia[13] birtokában megvizsgálja a panaszt, egyezségre irányuló kísérlet tesz, majd megállapításait és a felekre nézve kötelező javaslatait továbbítja az adott állam hatóságainak, amit a megtett intézkedések utánkövetése kísér.[14] A gyermekjogok súlyos és rendszeres megsértése esetén vizsgálati eljárás indítható. A hazai jogorvoslatok kihasználásának előírása közvetve a nemzeti szintű rendezést igyekszik szorgalmazni,[15] ez azonban hatékony nemzeti eljárásrend függvénye. A Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv megerősíti a gyermek igazságszolgáltatáshoz való jogát, aminek a hatékony jogorvoslathoz való jog is a részét képezi.[16] E jegyzőkönyvet Magyarország nem ratifikálta.

A Gyermekjogi Egyezményt az ENSZ, az ET és az EU minden részes állama ratifikálta; kivételként csak az Amerikai Egyesült Államok, Szomália és Dél-Szudán nevesíthető. Minthogy a Gyermekjogi Egyezményhez csak államok csatlakozhatnak, az EU nem részese annak. Az Alapjogi Charta is átveszi a gyermek legfőbb érdekének alapelvét, és ebben is megtalálható a gyermek véleménynyilvánításhoz való jogára utaló rendelkezés – eszerint „[…] véleményüket szabadon kifejezhetik” és azt „[…] az őket érintő ügyekben életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni” –, továbbá a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás joga (Alapjogi Charta 24. cikk) is nevesítve van a dokumentumban. […]

A Gyermekjogi Egyezmény hatását és érvényre juttatásának lehetőségeit bővíti az, hogy a benne foglalt alapelvek és jogok lassanként beintegrálódtak az európai szintű nemzetközi jogszabályokba és joggyakorlatba.[17]

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

[1] Anatol Dutta – Andrea Schulz: First cornerstones of the EU rules on cross-border child cases: the jurisprudence of the Court of Justice of the European Union on the Brussels IIA Regulation from C to Health Service Executive, Journal of Private International Law, 2014, vol. 10 No 1, 36.

[2] Európai Unió Bírósága – Bíróság: C-92/12 PPU Health Service Executive and S. C., A. C. ügy, ECLI:EU:C:2012:255., 82. o.

[3] Európai Unió Bírósága – Bíróság: C-92/12. PPU Health Service Executive and S. C., A. C. ügy, ECLI:EU:C:2012:255., 79. o.

[4] Európai Unió Bírósága – Bíróság: C-92/12. PPU Health Service Executive and S. C., A. C. ügy, ECLI:EU:C:2012:255., 81. o, 138. o.

[5] Brüsszel IIa rendelet 39. cikk f) pont.

[6] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (1) és (2) bekezdés.

[7] Új Brüsszel IIa rendelet (11) pbek.

[8] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (1) bekezdés.

[9] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (1) és (4) bekezdés.

[10] Új Brüsszel IIa rendelet. 82. cikk (4) bekezdés.

[11] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (3) bekezdés.

[12] Új Brüsszel IIa rendelet (83) pbek.

[13] Gyermekjogi Egyezmény 8. cikk (1) bekezdés.

[14] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (3) bekezdés.

[15] Új Brüsszel IIa rendelet.

[16] http://index.hu/kulfold/2015/05/03/magyarorszagra_kuldott_gyerekeken_nyereszkedett_a_nemet_gyamugy/

http://index.hu/belfold/2015/05/18/nemet_allami_gondozott_gyerekek/

[17] AJB-2768/2015. sz. ügy.

[18] Stefano Dominelli: Cross border placement of children within the European Judicial Space: First Thoughts on the Recast Brussels IIa Regulation in Light of the German Experience. The European Legal Forum, 2016–5/6. sz., 123. o.




Kapcsolódó cikkek

2024. december 6.

Papírból PDF – az új ingatlan-nyilvántartás

A jelenlegi ingatlan-nyilvántartásunk egy 1997-es törvényen alapul, és jogosan vetődik fel bennünk a kérdés, hogy ez a több mint két évtizedes szabályozás releváns rendelkezéseket tartalmaz-e. Az ezzel kapcsolatban felmerülő igény, illetve a COVID által okozott válsághelyzet következtében a szükség is egyre jobban nőtt egy gyors, hatékony, egyszerű és legfontosabbak közt elektronikus rendszerre, hogy hivatalos ügyeinket tudjuk intézni. Az Ars Boni cikkpályázat keretében készült írásban ezt az új és modern, elektronikus világba lépő jogintézményt szabályozó és véglegesnek tűnő 2021.évi C. törvényt fogom összehasonlítani eredeti, kihirdetéskori szövegével, illetve a jelenleg hatályos – de nemsokára „régi”-nek aposztrofált – ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvénnyel.

2024. december 6.

Perújítás az alapügyben távollévő terhelttel szemben folytatott eljárás miatt

Ha a terhelt az elsőfokú bírósági eljárásban valamennyi tárgyaláson részt vett, érdemi vallomást tett és kizárólag az ügydöntő határozat kihirdetésekor nem jelent meg, a bizonyítás megismétlése nem válik szükségessé a terhelt távollétén alapuló perújítási eljárásban. A perújítás célja ebben az esetben a terhelt vallomástételi, észrevételezési és indítványozási jogának biztosítása és az ez alapján szükségessé váló bizonyítás lefolytatása – a Kúria eseti döntése.

2024. december 4.

Kamerás adatkezelés szálláshelyen

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egymillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki egy szálláshellyel szemben az érintett ingatlanra felszerelt kamerarendszerrel összefüggő adatkezelés jogszerűségének vizsgálata során. A döntést az indokolta, hogy a szálláshely nem nyújtott a hazai és regionális előírások szerint könnyen hozzáférhető és átlátható tájékoztatást az általa működtetett kamerarendszer kapcsán megvalósuló adatkezelésről.