A gyermek másik tagállamban való elhelyezése


A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Bereczki Ildikó által írt Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából című kiadvány gyermekjogi, nemzetközi, valamint európai uniós jogi szempontból is egyaránt rendkívül időszerű. A gyermeki jogok kibontakozását mutatja be és a szülői felelősségről szóló nemzetközi családjogi szabályozásba, illetve ezen keresztül a joggyakorlatba való beintegrálódását járja körül tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlati megközelítésben – a hazai jogirodalomban hiánypótló jelleggel – átfogó képet nyújtva e komplex témakörről. Az alábbiakban a kiadványnak „A gyermek másik tagállamban való elhelyezése” cím alatti magyarázatát olvashatják.


A gyermek másik tagállamban nevelőszülőknél vagy intézetbe való elhelyezését nagyfokú bizonytalanság övezi, ami az éves szinten több száz ügyhöz[1] mérve jelentékeny problémának mondható. Amint azt az EUB a Health Service Executive és S. C., A. C. ügyben megállapította, a rendeletben szabályozott határon átnyúló gyermekelhelyezési ügyek tekintetében a tagállamoknak létre kell hozniuk a konzultáció lebonyolításához szükséges megfelelő struktúrákat,[2] és arra is emlékeztetett, hogy a tagállamok kötelesek a rendelettel való konformitásról gondoskodni, elkerülve, hogy a nemzeti joguk aláássa a rendelet céljait, illetve annak hatékonyságát.[3] Az EUB leszögezte, hogy a konzultációs eljárás kötelező jellegű, és azt előzetesen, a gyermek elhelyezése előtt le kell folytatni.[4] A konzultációs eljárás elmulasztását a rendelet egyébiránt az elhelyezésről szóló határozat végrehajtásának megtagadásával szankcionálja, önálló megtagadási okként nevesítve azt.[5] A hatályos rendelet alapján azonban elmosódik, hogy a gyermek másik tagállamban való elhelyezéséhez elengedhetetlen-e a fogadó állam hozzájárulása, vagy elegendő annak a tájékoztatása. A fogadó állam megkeresése esetén ennek a hatóságaival való előzetes konzultáció módjára nézve (például a kérelem tartalmi elemei) a hatályos rendeletben nem állnak rendelkezésére támpontok, a fogadó állam hatóságai egyetértésének megszerzése jelenleg többnyire hosszadalmas, válaszadási határidő ugyanis nincs megszabva. Ez gyakran azzal a következménnyel jár, hogy a gyermek még a fogadó állam hozzájárulásának kézhezvételét megelőzően megérkezik a fogadó államba. Mindez az érintett, egyébként is kiszolgáltatott gyermek helyzetét tovább rontja.

E gondokra reflektálva az új Brüsszel IIa rendelet minden esetre nézve expliciten kötelezővé teszi a fogadó állam hozzájárulását a gyermek másik tagállamban való elhelyezéséhez; ez alól kivételt képez a szülőknél, vagy kivételesen az érintett tagállam ilyen értelmű notifikációja alapján a más közeli hozzátartozónál való elhelyezés.[6] Tisztázásra kerül továbbá, hogy a nevelési célú elhelyezés is e kategóriába tartozik,[7] így az érintett tagállamok e tekintetben szintén konzultálniuk kell egymással, és konszenzusra kell jutniuk. Meghatározásra kerülnek a hozzájárulás megszerzésére irányuló kérelem, illetve az ahhoz kapcsolódó iratok minimális tartalmi követelményei, a megkereső tagállamnak jelentést kell készítenie a gyermekről, és meg kell jelölnie az áthelyezés indokait is.[8] A megkeresést fordítással kell ellátni; a hozzájárulással összefüggő iratok továbbítása pedig a központi hatóságok útján történik majd.[9] Az ezzel kapcsolatos együttműködés szintén konkrét határidőkhöz lesz kötve, a fogadó állam hatóságainak – sürgős esetektől eltekintve – három hónap alatt meg kell hozniuk a gyermek fogadására vonatkozó döntést.[10] Mindezek a kiszámíthatóságot szolgálják.

Magyar szempontból kiemelendő, hogy az új rendeletben – magyar indítványozásra – belefoglalásra került egy információcserére vonatkozó szabály, amely alapján az egyik tagállamban szülői felügyelet nélkül maradt gyermek tekintetében az elhelyezésével összefüggésben tájékoztatás szerezhető be a gyermek másik tagállamban élő rokonairól, illetve hozzá közel álló más személyekről, akik alkalmasak lehetnek a gyermek nevelésére.[11] A valamely tagállamban szülői felügyelet nélkül maradt, más tagállammal szoros kapcsolatot mutató gyermekeket érintő rendelkezés célja az, hogy explicit módon segítse a jogalkalmazókat a gyermekek származása szerinti tagállamában élő rokonok, illetve más személyek felkutatásában, a gyermek náluk történő elhelyezésének megfontolása érdekében, ezáltal adott esetben megkönnyítve az érintett kiskorú repatriálását. A gyermek származása szerinti tagállamban élő rokonok felkutatására irányuló megkeresések megnövelik az esélyét annak, hogy a gyermek a más tagállamban élő családja (például nagymama) vagy hozzá közel álló más személy nevelésébe kerüljön, és ne a tartózkodási helye szerinti tagállamban legyen adoptálva, számára idegen személyeknél, ahogy ez korábban több magyar vonatkozású ügyben is előfordult. A tagállamok divergáló álláspontja miatt e rendelkezés csak a preambulum szintjén[12] jelenik meg, mindemellett ezáltal a Gyermekjogi Egyezményből eredő,[13] a gyermek identitásának a figyelembevételére vonatkozó kötelezettség az új rendeletben is láthatóvá válik. Ennek megfelelően, ha az eljáró bíróságnak tudomása van a gyermek más tagállammal való szoros kapcsolatáról, akár a központi hatóság útján, akár konzuli segítség igénybevételével információt kérhet a gyermekhez közel álló személyekről, eljárásokról, illetve döntésekről, a gyermek legfőbb érdeke ugyanakkor ezzel összefüggésben is elsőbbségi szempontként van nevesítve. Ilyen értelmű tájékoztatás egyébiránt más tagállam központi hatóságától is érkezhet.[14] Amint ezt a normaszöveg is rögzíti, a szóban forgó tájékozódásra vonatkozó rendelkezésből ugyanakkor a gyermek elhelyezésére nézve semmilyen kötelezettség nem keletkezik, azaz a döntéshozatal autonómiáját nem érinti.[15]

Tekintve, hogy jelenleg a gyermek másik tagállamban való elhelyezése – a hatályos rendelet hiányosságai miatt – a gyermekvédelmi hatóságok számára gyakran fejtörést okoz, indokolt a szabályok pontosítása. A fogadó tagállam kontrollját az egész folyamat fölött biztosítani kell. A fogadó tagállam hatóságai hozzájárulásának kötelezővé tétele a gyermek védelméhez nélkülözhetetlen. Az egységes elbírálás és a jogbiztonság érdekében a megkereső tagállam által átadandó információk is jelentőséggel bírnak. Mindenképpen elkerülendőek azok az esetek, amikor a fogadó tagállam nem szerez tudomást arról, hogy a területére más tagállamból áthelyeztek gyermekeket. Korábban a magyar hatóságok látókörébe került, sajtóvisszhangot[16] is kiváltott és az ombudsman által szintén vizsgált[17] olyan külföldről Magyarországra hozott gyermekek ügye, akiket sajátos nevelési program keretében a magyar hatóságok értesítése nélkül hazánkba hoztak, és csak utóbb kerülhettek be a magyar gyermekvédelmi rendszerbe, miután ’gondozóik’ itt veszélyeztetett helyzetbe sodorták őket. A biztonságot szolgálja az is, hogy a javaslat szerint az áthelyezés ügyében a megkereső tagállam központi hatósága (nem bármely szerv) intézhet megkeresést közvetlenül a fogadó tagállam központi hatóságához. A hozzájárulás megadására kiszabott három hónapos határidőnek elegendőnek kell lennie a kiskorú körülményeinek vizsgálatára, és a gyermek átköltöztetése is ehhez igazítható. Ugyanakkor az egész folyamat során szem előtt kell tartani a gyermek érdekeit, ügyelve arra, hogy a túlzott eljárási formalizmus ezt el ne fedje.[18]

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Bereczki Ildikó által írt Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából című kiadvány gyermekjogi, nemzetközi, valamint európai uniós jogi szempontból is egyaránt rendkívül időszerű. A gyermeki jogok kibontakozását mutatja be és a szülői felelősségről szóló nemzetközi családjogi szabályozásba, illetve ezen keresztül a joggyakorlatba való beintegrálódását járja körül tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlati megközelítésben – a hazai jogirodalomban hiánypótló jelleggel – átfogó képet nyújtva e komplex témakörről. Az alábbiakban a kiadványnak „A Gyermekjogi Egyezmény” cím alatti magyarázatát olvashatják.

A Gyermekjogi Egyezmény a legszerteágazóbb kihatású, rendkívül széles körben ratifikált[1] nemzetközi jogszabály, amely a gyermekjogok legátfogóbb – társadalmi, polgári jogi, gazdasági és politikai – szabályozási keretét nyújtja. Világos fordulópontot jelez, hiszen általa megtörténik a deklaratív jellegű jogalkotásról a jogilag kötelező erejű normára való áttérés, ami az államok számára jogalkotási kényszert keletkeztet, illetve a belső jog egyezménnyel való összhangjának biztosítására vonatkozó kötelezettséget hoz létre. Koncepcionális változást eredményez a tekintetben is, hogy az 1924. és 1959. évi Deklarációk védelemre szoruló, passzív – elfogadó gyermek –szemléletét a jogokkal felruházott, sajátos jogalanyiságot nyert gyermek[2] fogalma váltja fel.

1979-ben – az ENSZ által a gyermekek nemzetközi évének deklarált évben – A gyermekek jogairól szóló 1959. évi Nyilatkozatra építve Lengyelország előterjesztett egy egyezménytervezetet, és további tíz évet kellett várni arra, hogy 1989-ben az ENSZ egyhangúan megszavazza a konvenciót. A tág körű és gyors ratifikációk ellentmondásos értelmezésre adnak lehetőséget: egyrészt az okmány fontossága és az iránta való érdeklődés, másrészt viszont a valódi elköteleződés hiánya és a hatékonyság ezzel együtt járó elégtelen volta egyaránt kiolvasható belőle;[3] utóbbi szoros összefüggésben állhat a benne foglalt rendelkezések „kevésbé kényszerítő”[4] jellegével.

A Gyermekjogi Egyezmény fő célkitűzése az, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása útján hozzájáruljon a gyermekek jólétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Preambuluma a gyermekek különleges védelmét és gondozását a fizikai, illetve intellektuális érettség hiányával indokolja. A csatlakozó államoknak minden megfelelő lépést meg kell tenniük az egyezmény által garantált jogok érvényesüléséhez; kötelesek a gyermekjogokat biztosítani és védeni a jogalkotás, valamint a végrehajtás során (Gyermekjogi Egyezmény 4. cikk). A Gyermekjogi Egyezmény értelmében a részes államoknak ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a gyermekekért felelős személyek felelősségét, jogát és kötelezettségét, tekintve, hogy a gyermek nevelése és fejlődésének biztosítása elsősorban a szülőkre, illetve a gyermek törvényes képviselőire hárul, akik iránymutatást adnak a gyermeknek az egyezményben foglalt jogai gyakorlásához, figyelemmel a gyermek folyamatosan alakuló szükségleteire. (Gyermekjogi Egyezmény 5. cikk) Mindemellett az egyezmény utóbbi személyek tekintetében is kimondja, hogy mindenekelőtt a gyermek legfőbb érdekének megfelelően kell eljárniuk. (Gyermekjogi Egyezmény 3. cikk)

A Gyermekjogi Egyezmény a különböző jogrendszerek, hagyományok és kultúrák között szintézist teremt, közös alapelvek és sarkalatos kötelezettségek mentén. Olyan univerzális emberi jogokat állapít meg a gyermekekre nézve, amelyek a gyermekkorból adódóan – a fizikai és szellemi érettség hiányára tekintettel – különleges védelmet és támogatást indokolnak.

Az egyezmény személyi hatálya a 18. életévet be nem töltött személyekre terjed ki, kivéve, ha a rájuk alkalmazandó jog alapján a nagykorúságot már korábban elérik.[5] Megemlítendő, hogy az EJEB az EJEE kontextusában az egyén mint az emberi jogok alanya kapcsán nem rögzítette a személy, illetve a gyermek státusának kezdeti időpontját; miután e tekintetben európai konszenzusról nem lehet beszélni, ennek absztrakt megállapítására nem vállalkozott.[6] A gyermekkor végét illetően az uniós tagállamok többségében a 18. életkor általánosan elfogadott; az uniós jog nem tartalmaz egységes definíciót a gyermek fogalmára nézve.[7]

Az 54 cikkből és Preambulumból álló Gyermekjogi Egyezmény az emberi jogok széles spektrumát felsorakoztatja, és ezek érvényesülése terén mindenfajta diszkriminációt kizár. Bevezeti a „gyermek mindenek fölött álló érdekének” fogalmát, és azt a gyermekkel kapcsolatos minden döntés fókuszpontjába helyezi.[8] Deklarálja „az ítélőképessége birtokában lévő” gyermek véleménynyilvánításhoz, illetve meghallgatáshoz való jogát, kimondva, hogy a gyermek véleményét „kellően tekintetbe kell venni” „figyelemmel korára és érettségi fokára”. (Gyermekjogi Egyezmény 12. cikk) Témánk szempontjából szintén megemlítendők a diszkriminációmentességről (Gyermekjogi Egyezmény 2. cikk), a családban való nevelkedés jogáról (Gyermekjogi Egyezmény 5., 9. és 18. cikk), az alternatív gondoskodásról (Gyermekjogi Egyezmény 20. cikk), valamint a tisztességes eljáráshoz való jogról (Gyermekjogi Egyezmény 40. cikk) szóló rendelkezések. A Gyermekjogi Egyezmény a gyermeket megillető jogokat különböző kategóriákba sorolja:[9] polgári és politikai jogok (Gyermekjogi Egyezmény 6–10., 12–17. cikk), gazdasági, szociális és kulturális jogok (Gyermekjogi Egyezmény 6., 18., 24., 26–29. és 31. cikk), speciális védelem a családban és a társadalomban (Gyermekjogi Egyezmény 11., 19., 32–37., 39–40. cikk), a gyermekek speciális csoportjainak a védelme (Gyermekjogi Egyezmény 20–21., 23., 25. és 30. cikk), valamint a gyermekek védelme rendkívüli helyzetekben (Gyermekjogi Egyezmény 22. és 38. cikk)

[…] Az egyezmény végrehajtásának felügyeletére az 1991-ben független szakértőkből létrehozott Gyermekjogi Bizottságot bízták meg. (Gyermekjogi Egyezmény 42–45. cikk) E Bizottság feladata ellenőrizni a részes államokban az egyezmény végrehajtásával összefüggésben elért eredményeket. A Gyermekjogi Egyezmény alapján a részes államoknak ötévenként kötelezően benyújtandó jelentésben kell beszámolniuk arról, milyen intézkedéseket tettek az egyezmény rendelkezéseinek végrehajtása érdekében. A jelentéseket a Gyermekjogi Bizottság elemzi, és az adott állam civil szervezeteinek, illetve kormányának a meghallgatását követően publikusan hozzáférhető ajánlásokat tesz. Ily módon az államokat igyekszik rászorítani – vagy legalábbis egyfajta nyomást gyakorolni rájuk – az egyezmény rendelkezéseinek tiszteletben tartására, illetve figyelmen kívül hagyásának megfékezésére. E rendszer ’ütőképessége’, tényleges hatékonysága kétségeket ébreszthet; felvethető, hogy miért nem egy államok feletti bírói fórum lett felruházva az egyezményben részes államok jogalkalmazásáról, gyakorlatáról való ítélkezés jogával.[10] Egy ilyen ’forgatókönyv’ azonban vélhetően sok államot tartósan távol tartott volna a ratifikálástól, így ebben a ’puhább’ formában lehetett realitása a konvenció globális elfogadásának. Mindazonáltal a Gyermekjogi Egyezmény rendelkezései közvetlenül hivatkozhatók a nemzeti hatóságok előtt, ennek módját azonban a belső jog határozza meg, különös tekintettel az érintett alanyi kör cselekvőképességének hiányára, illetve annak korlátozott voltára.

A gyermeki jogok gyakorlatban való eredményesebb érvényre juttatását célozza a Gyermekjogi Egyezményhez fűzött, a kommunikációs eljárásról szóló – 2012. február 28-án elfogadott – Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv.[11] A Gyermekjogi Egyezmény alapjaira épülő, de önálló nemzetközi szerződésnek minősülő Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv szerint az érintett gyermekek közvetlenül vagy jogi képviselőjük útján egyéni panasszal fordulhatnak a Gyermekjogi Bizottsághoz az egyezményben foglalt jogaik megsértésére hivatkozással, azzal a feltétellel, hogy a belső jog szerinti jogorvoslati lehetőségek kimerítése megtörtént.[12] A Gyermekjogi Bizottság a jegyzőkönyv által létrehozott új kompetencia[13] birtokában megvizsgálja a panaszt, egyezségre irányuló kísérlet tesz, majd megállapításait és a felekre nézve kötelező javaslatait továbbítja az adott állam hatóságainak, amit a megtett intézkedések utánkövetése kísér.[14] A gyermekjogok súlyos és rendszeres megsértése esetén vizsgálati eljárás indítható. A hazai jogorvoslatok kihasználásának előírása közvetve a nemzeti szintű rendezést igyekszik szorgalmazni,[15] ez azonban hatékony nemzeti eljárásrend függvénye. A Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv megerősíti a gyermek igazságszolgáltatáshoz való jogát, aminek a hatékony jogorvoslathoz való jog is a részét képezi.[16] E jegyzőkönyvet Magyarország nem ratifikálta.

A Gyermekjogi Egyezményt az ENSZ, az ET és az EU minden részes állama ratifikálta; kivételként csak az Amerikai Egyesült Államok, Szomália és Dél-Szudán nevesíthető. Minthogy a Gyermekjogi Egyezményhez csak államok csatlakozhatnak, az EU nem részese annak. Az Alapjogi Charta is átveszi a gyermek legfőbb érdekének alapelvét, és ebben is megtalálható a gyermek véleménynyilvánításhoz való jogára utaló rendelkezés – eszerint „[…] véleményüket szabadon kifejezhetik” és azt „[…] az őket érintő ügyekben életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni” –, továbbá a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás joga (Alapjogi Charta 24. cikk) is nevesítve van a dokumentumban. […]

A Gyermekjogi Egyezmény hatását és érvényre juttatásának lehetőségeit bővíti az, hogy a benne foglalt alapelvek és jogok lassanként beintegrálódtak az európai szintű nemzetközi jogszabályokba és joggyakorlatba.[17]

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

[1] Anatol Dutta – Andrea Schulz: First cornerstones of the EU rules on cross-border child cases: the jurisprudence of the Court of Justice of the European Union on the Brussels IIA Regulation from C to Health Service Executive, Journal of Private International Law, 2014, vol. 10 No 1, 36.

[2] Európai Unió Bírósága – Bíróság: C-92/12 PPU Health Service Executive and S. C., A. C. ügy, ECLI:EU:C:2012:255., 82. o.

[3] Európai Unió Bírósága – Bíróság: C-92/12. PPU Health Service Executive and S. C., A. C. ügy, ECLI:EU:C:2012:255., 79. o.

[4] Európai Unió Bírósága – Bíróság: C-92/12. PPU Health Service Executive and S. C., A. C. ügy, ECLI:EU:C:2012:255., 81. o, 138. o.

[5] Brüsszel IIa rendelet 39. cikk f) pont.

[6] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (1) és (2) bekezdés.

[7] Új Brüsszel IIa rendelet (11) pbek.

[8] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (1) bekezdés.

[9] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (1) és (4) bekezdés.

[10] Új Brüsszel IIa rendelet. 82. cikk (4) bekezdés.

[11] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (3) bekezdés.

[12] Új Brüsszel IIa rendelet (83) pbek.

[13] Gyermekjogi Egyezmény 8. cikk (1) bekezdés.

[14] Új Brüsszel IIa rendelet 82. cikk (3) bekezdés.

[15] Új Brüsszel IIa rendelet.

[16] http://index.hu/kulfold/2015/05/03/magyarorszagra_kuldott_gyerekeken_nyereszkedett_a_nemet_gyamugy/

http://index.hu/belfold/2015/05/18/nemet_allami_gondozott_gyerekek/

[17] AJB-2768/2015. sz. ügy.

[18] Stefano Dominelli: Cross border placement of children within the European Judicial Space: First Thoughts on the Recast Brussels IIa Regulation in Light of the German Experience. The European Legal Forum, 2016–5/6. sz., 123. o.




Kapcsolódó cikkek

2021. november 30.

A kizáró okok szabályozása a közbeszerzési eljárásban – 11. rész

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában, dr. Dezső Attila szerkesztésében megjelenő, Nagykommentár a közbeszerzési törvényhez című könyv a korábbi kommentár jelentősen átdolgozott és kibővített változata. A könyv célja, hogy részletesen és teljeskörűen feldolgozza a közbeszerzési törvény szabályozását és fogalomrendszerét a Kbt. és a kapcsolódó jogszabályok közötti összefüggésekre is kitérve, valamint kimerítő jelleggel bemutassa az elmúlt időszak joggyakorlatát, nagy hangsúlyt fektetve nemcsak a hazai döntőbizottsági és bírósági, hanem az uniós jogalkalmazói gyakorlatra is. Ezúttal a kizáró okok szabályozásáról olvashatnak egy részletet.

2021. november 30.

Évi 52 költözés? Gondolatok a váltott gondoskodásról

Minden európai uniós tagállamban – így Magyarországon is – óriási vitákat keltett a váltott gondoskodást elrendelő bírósági döntés lehetőségének bevezetése. De vajon helye van ezekben a témákban az ideológiai vitáknak, vagy az empirikus kutatások adnak iránymutatást?