A Gyermekjogi Egyezmény


A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Bereczki Ildikó által írt Gyermeki jogok a szülői felelősségről szóló nemzetközi magánjogi szabályozás perspektívájából című kiadvány gyermekjogi, nemzetközi, valamint európai uniós jogi szempontból is egyaránt rendkívül időszerű. A gyermeki jogok kibontakozását mutatja be és a szülői felelősségről szóló nemzetközi családjogi szabályozásba, illetve ezen keresztül a joggyakorlatba való beintegrálódását járja körül tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlati megközelítésben – a hazai jogirodalomban hiánypótló jelleggel – átfogó képet nyújtva e komplex témakörről. Az alábbiakban a kiadványnak „A Gyermekjogi Egyezmény” cím alatti magyarázatát olvashatják.


A Gyermekjogi Egyezmény a legszerteágazóbb kihatású, rendkívül széles körben ratifikált[1] nemzetközi jogszabály, amely a gyermekjogok legátfogóbb – társadalmi, polgári jogi, gazdasági és politikai – szabályozási keretét nyújtja. Világos fordulópontot jelez, hiszen általa megtörténik a deklaratív jellegű jogalkotásról a jogilag kötelező erejű normára való áttérés, ami az államok számára jogalkotási kényszert keletkeztet, illetve a belső jog egyezménnyel való összhangjának biztosítására vonatkozó kötelezettséget hoz létre. Koncepcionális változást eredményez a tekintetben is, hogy az 1924. és 1959. évi Deklarációk védelemre szoruló, passzív – elfogadó gyermek –szemléletét a jogokkal felruházott, sajátos jogalanyiságot nyert gyermek[2] fogalma váltja fel.

1979-ben – az ENSZ által a gyermekek nemzetközi évének deklarált évben – A gyermekek jogairól szóló 1959. évi Nyilatkozatra építve Lengyelország előterjesztett egy egyezménytervezetet, és további tíz évet kellett várni arra, hogy 1989-ben az ENSZ egyhangúan megszavazza a konvenciót. A tág körű és gyors ratifikációk ellentmondásos értelmezésre adnak lehetőséget: egyrészt az okmány fontossága és az iránta való érdeklődés, másrészt viszont a valódi elköteleződés hiánya és a hatékonyság ezzel együtt járó elégtelen volta egyaránt kiolvasható belőle;[3] utóbbi szoros összefüggésben állhat a benne foglalt rendelkezések „kevésbé kényszerítő”[4] jellegével.

A Gyermekjogi Egyezmény fő célkitűzése az, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása útján hozzájáruljon a gyermekek jólétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Preambuluma a gyermekek különleges védelmét és gondozását a fizikai, illetve intellektuális érettség hiányával indokolja. A csatlakozó államoknak minden megfelelő lépést meg kell tenniük az egyezmény által garantált jogok érvényesüléséhez; kötelesek a gyermekjogokat biztosítani és védeni a jogalkotás, valamint a végrehajtás során (Gyermekjogi Egyezmény 4. cikk). A Gyermekjogi Egyezmény értelmében a részes államoknak ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a gyermekekért felelős személyek felelősségét, jogát és kötelezettségét, tekintve, hogy a gyermek nevelése és fejlődésének biztosítása elsősorban a szülőkre, illetve a gyermek törvényes képviselőire hárul, akik iránymutatást adnak a gyermeknek az egyezményben foglalt jogai gyakorlásához, figyelemmel a gyermek folyamatosan alakuló szükségleteire. (Gyermekjogi Egyezmény 5. cikk) Mindemellett az egyezmény utóbbi személyek tekintetében is kimondja, hogy mindenekelőtt a gyermek legfőbb érdekének megfelelően kell eljárniuk. (Gyermekjogi Egyezmény 3. cikk)

A Gyermekjogi Egyezmény a különböző jogrendszerek, hagyományok és kultúrák között szintézist teremt, közös alapelvek és sarkalatos kötelezettségek mentén. Olyan univerzális emberi jogokat állapít meg a gyermekekre nézve, amelyek a gyermekkorból adódóan – a fizikai és szellemi érettség hiányára tekintettel – különleges védelmet és támogatást indokolnak.

Az egyezmény személyi hatálya a 18. életévet be nem töltött személyekre terjed ki, kivéve, ha a rájuk alkalmazandó jog alapján a nagykorúságot már korábban elérik.[5] Megemlítendő, hogy az EJEB az EJEE kontextusában az egyén mint az emberi jogok alanya kapcsán nem rögzítette a személy, illetve a gyermek státusának kezdeti időpontját; miután e tekintetben európai konszenzusról nem lehet beszélni, ennek absztrakt megállapítására nem vállalkozott.[6] A gyermekkor végét illetően az uniós tagállamok többségében a 18. életkor általánosan elfogadott; az uniós jog nem tartalmaz egységes definíciót a gyermek fogalmára nézve.[7]

Az 54 cikkből és Preambulumból álló Gyermekjogi Egyezmény az emberi jogok széles spektrumát felsorakoztatja, és ezek érvényesülése terén mindenfajta diszkriminációt kizár. Bevezeti a „gyermek mindenek fölött álló érdekének” fogalmát, és azt a gyermekkel kapcsolatos minden döntés fókuszpontjába helyezi.[8] Deklarálja „az ítélőképessége birtokában lévő” gyermek véleménynyilvánításhoz, illetve meghallgatáshoz való jogát, kimondva, hogy a gyermek véleményét „kellően tekintetbe kell venni” „figyelemmel korára és érettségi fokára”. (Gyermekjogi Egyezmény 12. cikk) Témánk szempontjából szintén megemlítendők a diszkriminációmentességről (Gyermekjogi Egyezmény 2. cikk), a családban való nevelkedés jogáról (Gyermekjogi Egyezmény 5., 9. és 18. cikk), az alternatív gondoskodásról (Gyermekjogi Egyezmény 20. cikk), valamint a tisztességes eljáráshoz való jogról (Gyermekjogi Egyezmény 40. cikk) szóló rendelkezések. A Gyermekjogi Egyezmény a gyermeket megillető jogokat különböző kategóriákba sorolja:[9] polgári és politikai jogok (Gyermekjogi Egyezmény 6–10., 12–17. cikk), gazdasági, szociális és kulturális jogok (Gyermekjogi Egyezmény 6., 18., 24., 26–29. és 31. cikk), speciális védelem a családban és a társadalomban (Gyermekjogi Egyezmény 11., 19., 32–37., 39–40. cikk), a gyermekek speciális csoportjainak a védelme (Gyermekjogi Egyezmény 20–21., 23., 25. és 30. cikk), valamint a gyermekek védelme rendkívüli helyzetekben (Gyermekjogi Egyezmény 22. és 38. cikk)

[…] Az egyezmény végrehajtásának felügyeletére az 1991-ben független szakértőkből létrehozott Gyermekjogi Bizottságot bízták meg. (Gyermekjogi Egyezmény 42–45. cikk) E Bizottság feladata ellenőrizni a részes államokban az egyezmény végrehajtásával összefüggésben elért eredményeket. A Gyermekjogi Egyezmény alapján a részes államoknak ötévenként kötelezően benyújtandó jelentésben kell beszámolniuk arról, milyen intézkedéseket tettek az egyezmény rendelkezéseinek végrehajtása érdekében. A jelentéseket a Gyermekjogi Bizottság elemzi, és az adott állam civil szervezeteinek, illetve kormányának a meghallgatását követően publikusan hozzáférhető ajánlásokat tesz. Ily módon az államokat igyekszik rászorítani – vagy legalábbis egyfajta nyomást gyakorolni rájuk – az egyezmény rendelkezéseinek tiszteletben tartására, illetve figyelmen kívül hagyásának megfékezésére. E rendszer ’ütőképessége’, tényleges hatékonysága kétségeket ébreszthet; felvethető, hogy miért nem egy államok feletti bírói fórum lett felruházva az egyezményben részes államok jogalkalmazásáról, gyakorlatáról való ítélkezés jogával.[10] Egy ilyen ’forgatókönyv’ azonban vélhetően sok államot tartósan távol tartott volna a ratifikálástól, így ebben a ’puhább’ formában lehetett realitása a konvenció globális elfogadásának. Mindazonáltal a Gyermekjogi Egyezmény rendelkezései közvetlenül hivatkozhatók a nemzeti hatóságok előtt, ennek módját azonban a belső jog határozza meg, különös tekintettel az érintett alanyi kör cselekvőképességének hiányára, illetve annak korlátozott voltára.

A gyermeki jogok gyakorlatban való eredményesebb érvényre juttatását célozza a Gyermekjogi Egyezményhez fűzött, a kommunikációs eljárásról szóló – 2012. február 28-án elfogadott – Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv.[11] A Gyermekjogi Egyezmény alapjaira épülő, de önálló nemzetközi szerződésnek minősülő Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv szerint az érintett gyermekek közvetlenül vagy jogi képviselőjük útján egyéni panasszal fordulhatnak a Gyermekjogi Bizottsághoz az egyezményben foglalt jogaik megsértésére hivatkozással, azzal a feltétellel, hogy a belső jog szerinti jogorvoslati lehetőségek kimerítése megtörtént.[12] A Gyermekjogi Bizottság a jegyzőkönyv által létrehozott új kompetencia[13] birtokában megvizsgálja a panaszt, egyezségre irányuló kísérlet tesz, majd megállapításait és a felekre nézve kötelező javaslatait továbbítja az adott állam hatóságainak, amit a megtett intézkedések utánkövetése kísér.[14] A gyermekjogok súlyos és rendszeres megsértése esetén vizsgálati eljárás indítható. A hazai jogorvoslatok kihasználásának előírása közvetve a nemzeti szintű rendezést igyekszik szorgalmazni,[15] ez azonban hatékony nemzeti eljárásrend függvénye. A Harmadik Fakultatív Jegyzőkönyv megerősíti a gyermek igazságszolgáltatáshoz való jogát, aminek a hatékony jogorvoslathoz való jog is a részét képezi.[16] E jegyzőkönyvet Magyarország nem ratifikálta.

A Gyermekjogi Egyezményt az ENSZ, az ET és az EU minden részes állama ratifikálta; kivételként csak az Amerikai Egyesült Államok, Szomália és Dél-Szudán nevesíthető. Minthogy a Gyermekjogi Egyezményhez csak államok csatlakozhatnak, az EU nem részese annak. Az Alapjogi Charta is átveszi a gyermek legfőbb érdekének alapelvét, és ebben is megtalálható a gyermek véleménynyilvánításhoz való jogára utaló rendelkezés – eszerint „[…] véleményüket szabadon kifejezhetik” és azt „[…] az őket érintő ügyekben életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni” –, továbbá a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás joga (Alapjogi Charta 24. cikk) is nevesítve van a dokumentumban. […]

A Gyermekjogi Egyezmény hatását és érvényre juttatásának lehetőségeit bővíti az, hogy a benne foglalt alapelvek és jogok lassanként beintegrálódtak az európai szintű nemzetközi jogszabályokba és joggyakorlatba.[17]

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

[1] 196 állam ratifikálta; minden uniós tagállam részese (2020. 01. 19-i állapot); letölthető: https://indicators.ohchr.org/.

[2] Kerry O’Halloran: The Welfare of the Child: The Principle and the Law. Aldershot, Ashgate/Arena, 1999, 281. o.

[3] Claire Neirinck – Marine Bruggeman: La Convention Intérnationale des Droit de L’enfant, une convention particulière. Paris, Dalloz, 2014, 2. o.

[4] Bertrand de Lamy: À propos de la nature des droits qu’elle proclame. In: Claire NEirinck – Marine Bruggeman: La Convention Intérnationale des Droit de L’enfant, une convention particulière. Paris, Dalloz, 2014, 16. o.

[5] Gyermekjogi Egyezmény 1. cikk.

[6] EJEB, 2004. július 08., Vo. kontra France ügy, no. 53824/2000.

[7] Agence des droits fondamentaux de l’Union européenne et Conseil de l’Europe (FRA): Manuel de droit européen en matière de droits de l’enfant. Office des publications de l’Union européenne, Luxembourg, 2015, 18. o.

[8] Gyermekjogi Egyezmény 3. cikk (1) bekezdés.

[9] Filó Erika – Katonáné Pehr Erika: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem. Budapest, HVG–ORAC, 2015, 25. o.

[10] Bertrand de Lamy: À propos de la nature des droits qu’elle proclame. In: Claire NEirinck – Marine Bruggeman: La Convention Intérnationale des Droit de L’enfant, une convention particulière. Paris, Dalloz, 2014, 15. o.

[11] Optional Protocol to the Convention on the Rights of the Child on a Communications Procedure adopted on 19 December 2011, letölthető: https://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/OPICCRC.aspx; 46 állam ratifikálta, közöttük 16 uniós tagállam (2020.01.19-i állapot). Magyarország nem csatlakozott e dokumentumhoz.

[12] A másik két Fakultatív Jegyzőkönyv, A gyermekek fegyveres konfliktusokban való részvételéről szóló, 2000-ben kelt jegyzőkönyv és A gyermekkereskedelemről, gyermekprostitúcióról és gyermekpornográfiáról szóló, szintén 2000-ben kelt kiegészítő jegyzőkönyv témánk tekintetében nem bír relevanciával.

[13] Harmadik Jegyzőkönyv 10. cikk.

[14] Harmadik Jegyzőkönyv 11. cikk.

[15] Rhona Smith: The Third Optional Protocol to the UN Convention on the Rights of the Child? – Challenges Arising Transforming the Rhetoric into Reality. Leiden, International Journal of Children’s Rights, 2013/21. sz., 315. o.

[16] Ton Liefaard: Access to Justice for Children: Towards a Specific Research and Implementation Agenda. Leiden, International Journal of Children’s Rights, 2019/27. sz., 200. o.

[17] Alapjogi Ügynökség: Kézikönyv a gyermekjogokra vonatkozó európai jogról. Luxembourg, Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2016, 27. o.




Kapcsolódó cikkek

2022. május 26.

Súlyos adatvédelmi jogsértés egy magyar banknál

A NAIH 250 millió forint bírságot szabott ki egy bankra, mert az ügyfélszolgálat nem tájékoztatta megfelelően az érintetteket arról, hogy a hívások során mesterséges intelligencia elemzi a telefonálók érzelmi állapotát.

2022. május 25.

Közbeszerzésekkel kapcsolatos előkészítési folyamatok és döntéshozatal a helyi önkormányzatoknál

Az előkészítés a közbeszerzési eljárások egyik legösszetettebb fázisa. Az ajánlatkérőnek meg kell határoznia a beszerzéssel elérni kívánt célt, és ezt le kell fordítania közbeszerzési nyelvre. Végig kell gondolnia az eljárással kapcsolatos fő lépéseket, meg kell határoznia az eljárás rendjét, az abban részt vevő személyek körét. Jelen írás keretében a helyi önkormányzatoknál kialakult szokásokat vizsgáljuk, különös tekintettel az önkormányzatok sajátos működéséből adódó jellemző megoldásokra. A Fórum rovat keretei között nem vállalkozhattunk a téma tudományos igényű és teljes körű feldolgozására. Célunk, hogy az önkormányzati közbeszerzésekben részt vevő nem önkormányzati közbeszerzési szakemberek, továbbá ajánlattevők számára betekintést nyújtsunk az önkormányzatok közbeszerzések terén kialakított gyakorlatába, működésébe, bízva abban, hogy írásunk az önkormányzati szakemberek számára is hasznos olvasmány lehet.