Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A keresetlevelet visszautasító végzésekkel szemben fontos elvárás, hogy az elsőfokú bíróságok indokolási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tegyenek, valamint figyelemmel legyenek az adott ügyben alkalmazandó anyagi jogra és a speciális eljárási szabályokra.
A joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló megállapításai
A joggyakorlat-elemző csoport felhívta a bíróságok figyelmét, hogy az az elvárás, hogy az eljárási szabályok alkalmazása során legyenek figyelemmel az adott ügytípus anyagi jogi szabályaira. Az ügy típusának, a konkrét per jellegzetességeinek ugyanis fontos szerepe van a Pp. egyediesített alkalmazásában.
A keresethalmazatok körében észlelt bizonytalanságokra figyelemmel a joggyakorlat-elemző csoport hangsúlyozta: minden esetben az anyagi jogi rendelkezések alapján dönthető el, hogy mi minősül tárgyi keresethalmazatnak, mivel a tárgyi keresethalmazat anyagi jogi előfeltétele, hogy a keresetek különböző jogi tényeken alapuljanak, illetve különböző jogviszonyokból származzanak, a kérelmek különbözőek legyenek. Ebből következően például az érvénytelenségi perek esetében a marasztalási kereset természetszerűen magában foglal egy megállapítást is, ezeket az anyagi jog szabályai alapján marasztalásra irányuló keresetnek kell tekinteni.
A vizsgálat alapján bizonytalanság észlelhető a cégügyekben és a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben a Pp., a Ctv. és a Cnytv. indítványtételi rendszere együttes alkalmazása miatt. A joggyakorlat-elemző csoport támogatja az ügyészségnek azt az álláspontját, hogy az ügyész a bejegyző vagy változásbejegyző végzés jogszabálysértő volta miatt terjeszt elő keresetet, megjelölve a bíróság Ctv., illetve Cnytv. rendelkezéseire figyelemmel hozandó intézkedési körét, az egy keresetnek minősül. Utalni kell arra, hogy ebből a szempontból azonos megítélés alá esnek az általános szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos közérdekű keresetek is. Ezekben az esetekben is egy kereset van, amely a tisztességtelenség megállapítására és a Ptk. szerinti jogkövetkezmények alkalmazására irányul.
A joggyakorlat-elemző csoport a fentiekkel összefüggésben hangsúlyozza azt is, hogy a házasság felbontása iránt indított perekben a Pp. 455. §-ának kiegészítése –az (5) bekezdés beiktatása –egyértelművé teszi, hogy nem kell a felperesnek nyilatkozatot tennie vagy keresetet előterjesztenie a Ptk. 4:21. § (3) bekezdésében meghatározott járulékos kérdésekben. Amennyiben a keresetlevél előterjesztésekor a házastársak között kialakult a közös álláspont a járulékos kérdésekben, és ezt írásba is foglalták, akkor az erre vonatkozó okiratot a keresetlevél mellékleteként csatolni kell.
Ha ilyen megállapodás még nem jött létre, akkor ilyen melléklete sem lehet a keresetlevélnek, és ennek hiánya sem a keresetlevél visszautasításához, sem hiánypótláshoz nem vezethet.
A joggyakorlat-elemző csoport szerint gyakran előfordult, hogy a tartalmában helyes hivatkozáshoz képest a végzés téves jogszabályhelyet tartalmaz, ami szintén indokolja a Pp. 176. § (1) bekezdés b), c)és f)pontjában foglalt visszautasítási okok egymáshoz való viszonya tisztázását.
A PK 171. számú állásfoglalás az 1952. évi Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontjának értelmezése és a b), valamint az f) pont elhatárolása körében iránymutatást adott a bírói gyakorlat számára. Indokolt ezért az állásfoglalás felülvizsgálata és a Pp. rendelkezéseihez igazítása, annak kiegészítésével, hogy a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontja hogyan viszonyul ezekhez a visszautasítási okokhoz.
A Pp. 176. § (1) bekezdés b), c) és f) pontjának elhatárolása, vagy alkalmazása tipikusan a fizetési meghagyásos eljárásban érvényesíthető követelések kapcsán és a követelés érvényes létre nem jöttére alapított, végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és a vele egy tekintet alá eső okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti perekben merült fel. A gyakorlat bizonytalanságára figyelemmel szükséges annak hangsúlyozása, hogy a kötelező fizetési meghagyásos eljárás mellőzése esetén a visszautasítás helyes jogalapja a Pp. 176. § (1) bekezdés b) pontja.
A Pp. az 1952. évi Pp.-től eltérően a végrehajtási per keretei között nem teszi lehetővé a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és a vele egy tekintet alá eső okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetését és korlátozását a követelés érvényes létre nem jöttére történő hivatkozással.
A Pp. a nemperes eljárás perelterelő hatását erősíti, ezért az érvénytelenségi pert nem lehet előzetes eljárásnak tekinteni. A per érdemére tartozik –a bíróság anyagi pervezetése mellett –annak vizsgálata, hogy a feltüntetett jogalap biztosítja-e a felperes igényét.
A Kúria tapasztalatai szerint a gyakorlat nem egységes abban, hogy –különösen a személyi állapotot érintő perekben –meg nem engedett keresethalmazat esetén milyen döntést hoz, vagy milyen intézkedést tesz a bíróság. A joggyakorlat-elemző csoport hangsúlyozza, hogy a Pp. különleges eljárások szabályait tartalmazó XXXI-XXXVIII. Fejezete tételesen felsorolja az összekapcsolható kereseteket, amely felsorolás nem bővíthető. Téves továbbá az a gyakorlat és álláspont, hogy az apaság vélelmének megdöntése iránti per megelőző eljárása a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetése iránti pernek.
A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint –annak ellenére, hogy a Pp. 176. § (1) bekezdés f) pontja szerinti visszautasítási ok alapvetően a Ptk. 6:121. § (1) bekezdésében szabályozott bírósági eljárásban nem érvényesíthető követelésekre (naturalis obligatio) alkalmazható –támogatható az a gyakorlat, amely a keresetlevelet a Pp. 176. §(1) bekezdés f) pontja alapján utasítja vissza, amennyiben a felperes annak ellenére terjeszti elő az apaság megállapítása iránti keresetlevelét, hogy az apai státusz betöltött.
A keresetlevél visszautasításának leggyakoribb oka a Pp. 176. § (1) bekezdés j) pontjára hivatkozás. Ezzel összefüggésben jellemző a törvényjavaslat indokolásában szereplő, a jogi képviselőtől elvárt professzionális pervitel követelményének érvényesítése. Ez nem csupán a keresetlevél érdemi részének elemeire vonatkozik, hanem valamennyi –a bevezető és záró részi –elemet érint. A bíróságok a perfelvétel eredményessége érdekében nagy hangsúlyt helyeznek a keresetlevél teljes körű vizsgálatára.
A joggyakorlat-elemző csoport szerint ez számos esetben azzal az eredménnyel jár, hogy a bíróság önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonít a keresetlevél kötelező elemei feltüntetésére vonatkozó kötelezettségnek; csak azt a keresetlevelet találja perfelvételre alkalmasnak, amelyben a felperes a keresetlevél minden tartalmi elemét a lehető legrészletesebben kifejti. Ellenkező esetben arra a megállapításra jut, hogy hiányzik a határozott kereseti kérelem vagy az érvényesített jog megjelölése, illetve a tényállítás és a kereseti kérelem közti összefüggés levezetésére szolgáló jogi érvelés.
A Pp. rendelkezései szerint az érvényesített jogot a felperesnek kell meghatároznia a jogalap megjelölése útján. A jogállítás történhet a konkrét jogszabályhely megjelölésével. A jogszabályi rendelkezésnek egyértelműen azonosíthatónak kell lennie. Határozott a jogállítás, ha megállapítható, hogy a felperes mely jogszabályi rendelkezésre alapítottan, milyen jogát érvényesíti. Ellenkező esetben hiányzik a jogalap. Ha a keresetlevél tartalmazza a határozott jogállítást, ami azonban téves, a per érdemére tartozik annak vizsgálata, hogy a feltüntetett jogalap biztosítja-e a felperes igényét, ekkor jut szerephez az anyagi pervezetés intézménye, azaz a keresetlevél nem utasítható vissza téves jogállítás miatt.
A keresetlevél záró részében a pertárgyérték meghatározásával és az illeték fizetéssel kapcsolatos nyilatkozatok értékelésénél a bíróságok általában szigorú gyakorlatot folytatnak. Törekedni kellene azonban arra, hogy a bíróságok az illetékfizetés tekintetében csak az eljárási törvény által szükségessé tett nyilatkozat hiányát értékeljék visszautasítási okként, nem pedig a választottként megjelölt fizetési mód további részletezésének hiányát.
Ha a járásbírósági hatáskörbe tartozó perben jogi képviselő nélkül eljáró felperes a keresetlevelet nem a nyomtatványon terjeszti elő, a bíróság a hiánypótló végzésben a nyomtatványon történő előterjesztésre felhívás mellett általánosságban tájékoztathatja a kitöltés szabályairól. Ha a hiánypótlás után előterjesztett keresetlevél nem alkalmas a perfelvételre, nincs akadálya az ismételt hiánypótlásnak. Ha azonban a felperes a keresetlevelet eredetileg nyomtatványon terjesztette elő, és az a hiánypótlás után sem megfelelő, nincs helye újabb hiánypótlásnak.
A hiánypótlás tartalmára nem adható általános érvényű iránymutatás, a tájékoztatás terjedelmét esetenként, egyedileg lehet meghatározni úgy, hogy az teljes körű, a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára is érthető és teljesíthető legyen. Indokolt esetben eredményesebb lehet a helyben lakó jogi képviselő nélkül eljáró fél hiányok pótlása érdekében történő idézése.
A keresetlevél hiánypótlásra visszaadása a bíróságnak a félhez intézett első intézkedése, ezért a többségi vélemény szerint a hiánypótló végzésben a felperest (függetlenül attól, hogy jogi képviselővel vagy jogi képviselő nélkül jár el) tájékoztatni kell a jogi képviselővel történő eljárás választásának és a jogi képviselő nélküli eljárásra való áttérés szabályairól.
A felperesek többnyire tudomásul veszik az elsőfokú bíróság visszautasító végzését és inkább arra törekednek, hogy az újra beadott keresetlevél szabályszerű legyen. Különös jelentősége van ezért annak, hogy a visszautasító végzés érthető és indokolását tekintve teljeskörű legyen, amely alapján a fél eleget tud tenni a keresetlevéllel szembeni követelményeknek. A bíróságok általában törekednek arra, hogy részletesen megjelenítsék a határozat indokolásában, hogy mi volt a visszautasítás konkrét oka. Ezzel kapcsolatban az indokolással szemben támasztható minimális tartalmi követelmény, hogy a fél egyértelmű tájékoztatást kapjon a bíróság által fellelt hiányosságokról, ennek alapján kerülhessen abba a helyzetbe, hogy a keresetlevelet szabályszerűen ismét előterjessze.
A joggyakorlat-elemző csoport kiemelte, hogy abban az esetben, ha a felperes a kötelező fizetési meghagyásos utat elmulasztotta, a keresetlevél visszautasításának alapja –a Pp. 176. § (1) bekezdés b) pontja és 254. § (2) bekezdése együttes értelmezéséből következően –a 176. § (1) bekezdés b) pontja lesz. Ezzel ellentétesen néhány ügyben a bíróságok –helytelenül –megszüntették az eljárást akkor, amikor a felperes fizetési meghagyásra tartozó ügyben keresetlevéllel érvényesítette az igényét.
A Kúria vizsgálata során a fizetési meghagyásos eljárás hiányával összefüggésben kérdésként merült fel az is, amennyiben a fizetési meghagyásos eljárást a felperes elmulasztotta, és a keresetlevelet a Pp. 176. § (1) bekezdés b) pontja alapján vissza kellett volna utasítani, ez a körülmény a másodfokú eljárásban a 379. § szerinti hivatalbóli eljárás-megszüntetési oknak tekinthető-e annak ellenére, hogy a teljes bizonyítási eljárás lefolytatásra került.
A joggyakorlat-elemző csoport álláspontja szerint ilyen esetben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül kell helyezni és az eljárást meg kell szüntetni azzal, hogy az eljárás megszüntetése a perkoncentráció elvére figyelemmel koncepcionálisan nem feltétlenül támogatható, mivel a hatályon kívül helyezés folytán megszűnő eljárást követően egy esetleges ellentmondás folytán perré alakuló ügyben lényegében ugyanazt a bizonyítást kellene lefolytatni, mint amit korábban a bíróságok már felvettek. Erre figyelemmel e körben a joggyakorlat-elemző csoport jogszabály-módosításra tett javaslatot.
A joggyakorlat-elemzés során vizsgált ügyekben az eljárás megszüntetésére jellemzően a fizetési meghagyással indult ügyekben került sor nagy számban azért, mert a felperes a közjegyző felhívásának kézbesítésétől számított 15 napon belül nem nyújtotta be a keresetet tartalmazó iratát a közjegyző felhívásban megjelölt bíróságon, vagy azt –a bíróság álláspontja szerint –hiányosan nyújtotta be, esetleg nem fizette meg a kereseti illetéket. Mindezekkel összefüggésben kiemelendő, hogy –az összefoglaló véleményben ismertetett CKOT állásfoglalás és jogszabály-módosítás eredményeképpen –a keresetet tartalmazó iratnak és a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemnek együttesen kell tartalmaznia a Pp. 170. §-ában meghatározott tartalmi elemeket, önmagában az előbbi hiányosságai miatt az eljárás nem szüntethető meg.
A joggyakorlat-elemző csoport felhívta a figyelmet, hogy számos ügyben volt tapasztalható, hogy míg a hiánypótlási felhívás általánosságban, nem az adott ügyre egyediesített hiányok pótlásáról szólt, a bíróság a visszautasító végzés indokolásában olyan konkrét hiányosságokat jelölt meg, amelyekre a félnek egyáltalán nem kellett számítania. Más esetekben a hiánypótlások –és ebből adódóan gyakran a visszautasítások is –nem következetesen teljes körűek, nem terjednek ki a beadvány alaki kellékeire, a bizonyítási indítványok valamennyi követelményére, valamint a záró rész valamennyi pontjának valamennyi tartalmi elemére.
A Kúria egyértelművé tette, hogy a keresetlevelet visszautasító végzés rendelkező részében szükségtelen annak rögzítése, hogy a bíróság a keresetlevelet „hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve” utasította vissza.
A joggyakorlat-elemző csoport megállapította, hogy a felperes költségkedvezmény iránti kérelmét a végzés rendelkező részében el kell utasítani a Kmtv. 11. § c) pontjában foglalt kizáró ok esetén.
A kereseti kérelmet abban az esetben kell pontosan rögzíteni a végzésben, ha annak jelentősége van a visszautasítás indokolása szempontjából.
A Kúria szerint a keresetlevelet visszautasító végzésben nem elegendő a hiánypótlást elrendelő végzésre utalni abban az esetben, amikor a felperes a hiányok egy részét pótolja. A határozatnak valamennyi visszautasítási indokot tartalmaznia kell, a keresetlevél ismételt előterjesztésének lehetősége miatt.
Javasolt a joggyakorlat-elemzés tapasztalatai alapján készült, mellékelt határozatminták használata annak hangsúlyozásával, hogy minden esetben szükséges azok egyediesítése.
A Kúria szerint a keresetlevél visszautasításáról az alperest postai kézbesítés esetén tértivevény nélkül megküldött végzéssel kell értesíteni, a keresetlevél és a visszautasító végzés megküldése nélkül. A joggyakorlat-elemző csoport többségi álláspontja szerint az alperest a végzés felperes részére való kézbesítésével egyidejűleg kell értesíteni.
A visszautasító végzés perorvoslati része tartalmazza a végzés ellen a felperes külön fellebbezésének a lehetőségén túl a bíróság tájékoztatását a keresetlevél előterjesztéséhez fűződő joghatások fenntartása feltételeiről és arról is, hogy a visszautasító végzés jogerőre emelkedését megelőzően a keresetlevél előterjesztését az előterjesztett fellebbezés visszavonásának vagy a végzés elleni fellebbezési jogról való lemondásnak kell tekinteni.
A Kúria felhívta a figyelmet, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezést mint a fél kérelmét az irányadó jogszabályok alapján, de egyben annak tartalma szerint köteles értékelni és elbírálni.
A keresetlevelet visszautasító végzések elleni fellebbezéssel elérni kívánt cél minden esetben az, hogy a másodfokú bíróság állapítsa meg a keresetlevél perfelvételre való alkalmasságát, ezért a fellebbezés értelemszerűen csak az eljárás szabályszerűségét sérelmezheti a Pp. 369. § (1) bekezdés megjelölése nélkül is. Emiatt a másodfokú bíróság az elsőfokú végzésben nem szereplő visszautasítási ok alapján (tehát eltérő vagy kiegészített indokolással is) helybenhagyhatja az elsőfokú határozatot, ha egyértelműen eldönthető, hogy a keresetlevél nem alkalmas perfelvételre.
A Kúria kiemelte, hogy a másodfokú bíróságok gyakorlata szerint a keresetlevelet visszautasító végzések tartalmával szemben fontos elvárás, hogy az elsőfokú bíróságok indokolási kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tegyenek, valamint figyelemmel legyenek az adott ügyben alkalmazandó anyagi jogra és a speciális eljárási szabályokra is. A Kúria szerint az ilyen egyediesített határozatok felelnek csak meg Pp. preambulumában is rögzített, tisztességes eljárás elvének és az anyagi jogok hatékony érvényre juttatása érdekében történő jogalkalmazás követelményének.
