A követelés bírósági úton történő érvényesítése az igény elévülését csak akkor szakítja meg, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi döntést hozott. A keresetlevelet visszautasító végzés nem érdemi határozat, ezért az elévülés megszakítására nem hivatkozhat megalapozottan az, aki a keresetlevél előterjesztéséhez fűződő joghatások fenntartása érdekében nem járt el megfelelően – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a kamionsofőr felperes az alperesi jogelőd alkalmazásában állt, amikor munkabalesete során térdzúzódást és csuklósérülést szenvedett és 9 hónapig keresőképtelen volt. A szakorvosi lelet rögzíti, hogy a sérülés az üzemi balestkor bekövetkezett ütődés következményének felel meg, jelenleg állapota véglegesnek tekinthető. A felek közötti munkaviszony 2017. március 19-én szűnt meg.
A felperes a 2016. március 19-én bekövetkezett balesetével összefüggésben 2019. március 19-én keresetlevelet terjesztett elő a közigazgatási és munkaügyi bíróságon, amelyben 3 000 000 forint sérelemdíj, valamint 210 000 forint keresetveszteség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A keresetlevelet a bíróság a 2020. március 25-én jogerőre emelkedett végzésével visszautasította.
A kereseti kérelem tartalma
2020. november 19-én ismételten szakorvosi vizsgálaton végeztek a felperesen és ehhez szakorvosi leletet adtak ki. Ezt követően a felperes 2020. december 17-én ismételten keresetlevelet terjesztett elő, amiben az elévülés nyugvására vonatkozóan állította, hogy a 2020. november 19-i összefoglaló szakorvosi leletből értesült arról, hogy a munkabaleset számára milyen tartós és súlyos egészségkárosodást eredményezett, ezért álláspontja szerint a kártérítési igény elévülésének kezdő időpontja 2020. november 19.
Az alperes szerint a kereset elkésett, azt a felperes a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 286. § (1) bekezdése szerinti elévülési időn (3 év) túl nyújtotta be. A felperes már 2019. március 19-én előterjesztette keresetét, és már ekkor minden olyan információ birtokában volt, amely szükséges volt az igény érvényesítéséhez. Érvelése szerint a felperes alaptalanul hivatkozott az elévülés nyugvására figyelemmel arra, hogy az általa állított állapot rosszabbodás nem igazolt. A felperes ugyanezen jogcímeken ugyanilyen összegek tekintetében már igényérvényesítéssel élt, továbbá a 2020. november 19-i összefoglaló szakorvosi vélemény sem igazolja a felperes állapotrosszabbodását.
Az első- és másodfokú eljárás
A törvényszék elutasította a felperes keresetét. Az elévülés tekintetében rögzítette, hogy a felperes üzemi balesetből eredő károsodása a baleset időpontjában, azaz 2016. március 19-én következett be, ezért a sérelemdíj tekintetében ekkor kezdődött az elévülési idő. Erre figyelemmel keresetlevelét 2019. március 19-én nyújthatta volna be utoljára határidőben. A felperes keresetveszteség iránti igénye akkor vált esedékessé, amikor az ezzel összefüggésben felmerülő kára (jövedelemvesztesége) első alkalommal érte, amely a táppénz lejártát követő nap volt. Így a 3 éves elévülési időt figyelembe véve a keresetveszteség iránti igény előterjesztésének határideje 2019. április 24-én járt le. A bíróság szerint a 2019-ben benyújtott kereset az elévülés nyugvása vagy megszakadása szempontjából nem értékelhető jogi tényként a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:25. § (1) bekezdés c) pontja alapján, mivel a korábbi igényérvényesítés során a bíróság nem jogerős érdemi határozattal zárta le a pert.
A másodfokon eljárt ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és szintén megállapította az elévülést. A sérelemdíj iránti igény vonatkozásában kifejtette, hogy a felperes keresetlevelében nem adta elő, hogy állapotrosszabbodása miben jelentkezett, egészségi állapotában mikor és milyen változások következtek be a korábban kialakult állapothoz képest. A felperes korábbi, és e perben előterjesztett keresetlevele a sérelemdíj iránti kereset tekintetében azonos tényelőadást tartalmaz. A felperes 2020. november 19-i szakorvosi véleménye nem igazolt állapotrosszabbodást, hiszen már a 2016. október 4-én kelt szakorvosi lelet a felperes állapotát a balesettel kapcsolatban végállapotnak tekintette.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
A felperes szerint a 2020. november 19-én készült szakvéleményből derült ki számára, hogy az alperes jogelődjénél történt munkabaleset következménye a tartós egészségkárosodása, amellyel kapcsolatban sérelemdíj iránti igényt érvényesít. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a Ptk. 6:25. § azon rendelkezését, miszerint az elévülést megszakítja a követelés kötelezettel szembeni bírósági érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hozott. A közigazgatási és munkaügyi bíróság végzésével visszautasította a keresetlevelet és tájékoztatta a felperest, hogy a végzés jogerőre emelkedett. E végzéssel az elévülés megszakadt, az elévülési idő újra kezdődött.
A Kúria megállapításai
Az Mt. 286. § (1) bekezdése szerint a munkajogi igény 3 év alatt évül el. Az Mt. 286. § (4) bekezdésének rendelkezése szerint az elévülésre egyebekben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a munkavállaló igényének érvényesítésével kapcsolatos elévülési időt a felek nem rövidíthetik le. Ennek megfelelően az eljárt bíróságoknak hivatalból kellett vizsgálniuk azt, hogy a felperes kártérítés és sérelemdíj megfizetése iránti igényét a 3 éves elévülési időn belül érvényesítette-e vagy sem.
A Kúria szerint helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem adta elő azt, hogy állapotrosszabbodása miben jelentkezett a 2016. március 19-én elszenvedett sérülések vonatkozásában, egészségi állapota mikor és milyen okok következtében változott meg a korábban kialakult állapotához képest. Helytállóan rögzítette azt is, hogy a felperes a 2016. március 19-én előterjesztett keresetlevelében a sérelemdíj iránti igény vonatkozásában az e per alapjául szolgáló keresetlevélben foglaltakkal azonos tényelőadást tett, és nem igazolta az állapotrosszabbodás tényét. A 2020-as szakértői vélemény nem tartalmaz olyan adatot, hogy a felperes állapota rosszabbodott volna, hiszen már a 2016-os szakorvosi lelet is végállapotnak tekintette a felperes balesettel összefüggő állapotát.
A Kúria nem találta megalapozottnak a felperes azon állítását, hogy a törvényszék végzésének közlésével az igény elévülése megszakadt. A munkajogi igény elévülésére az Mt. 286. § (1)–(3) bekezdésében foglaltakon túl a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptk. 6:25. § (1) bekezdése alapján a követelés megegyezéssel történő módosítása és az egyezség, a követelés csődeljárásban való bejelentése, a követelés bírósági úton való érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hoz, valamint a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést. A felperes által hivatkozott bírósági határozat nem tekinthető érdemi döntésnek, a közigazgatási és munkaügyi bíróság a keresetlevelet visszautasító, érdeminek nem minősülő határozatot hozott, így az nem volt alkalmas arra, hogy az elévülést megszakítsa. Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az ismertetett döntés (Kúria Mfv.VIII.10.118/2022/4.) a Kúriai Döntések 2023/4. számában 104. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2013. évi V. törvény 6:25. § (1) bekezdés c) pont; 2012. évi I. törvény 286. § (1) és (4) bekezdés.
