A névjog és az anonimitáshoz való jog – WK-nagykommentár – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Hungary kiadásában megjelent, frissített szerzői jogi nagykommentár egyes részleteibe.

A Wolters Kluwer kiadó szerzői jogi nagykommentárjának harmadik, bővített kiadására az Szjt. 2021-es novelláris módosítása szolgáltatott indokot, melynek fő tartalma az újabb regionális jogharmonizáció, vagyis a 2019-es európai uniós szerzői jogi irányelvek átültetése volt. A törvényalkotói beavatkozás a műszaki és kulturális piaci változások miatt szükséges volt, de az átfogó és sokrétű eredmény olyan új egyensúlyt alakított ki a törvény preambulumában leírt érdekegyensúly elemei között, amely több szempontból is hátrányosabb lehet a szerzők és más szerzői jogi jogosultak számára.

Cikksorozatunk második része a nagykommentár szerzői névfeltüntetéssel foglalkozó egyik részletével ismerteti meg az olvasóinkat. A részlet szerzője dr. Gyertyánfy Péter. Sorozatunk első része itt olvasható el.

Releváns jogszabály: 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról.

Névfeltüntetési jog

„Az Szjt. 12. § (1)–(2) bekezdése értelmében a szerző maga döntheti el, hogy művéből kitűnjön-e a személyével való kapcsolat, illetve hogy igenlő esetben milyen név jelenjék meg a mű anyagi példányain és milyen módon. A jog vonatkozik a nem anyagi formában való műfelhasználás esetére is, így nyilvános előadásnál és a nyilvánossághoz közvetítésnél is [alapja a fentebb tárgyalt Szjt. 12. § (4) bekezdés is]. E jogok a műrészletek, a műből idézés, onnan iskolai gyűjteménybe való átvétel és a származékos művek esetén is fennállnak.

A névfeltüntetési személyhez fűződő jog főszabályként szerzői jogi szempontból korlátlan, még a szabad felhasználás körében is érvényes. E jogot nemcsak a vagyoni jog gyakorlása (felhasználási engedély adása) hagyja érintetlenül, de a munkaviszony és a vagyoni jogok átruházásának a törvényben lehetővé tett kivételes esetei is (számítógépi program, adattár, reklámcélra megrendelt mű, film). Az Szjt.-ben csak néhány kivételes, pontosan körülhatárolt korlát van. Az Szjt. 67. § (2) bekezdés tulajdonképpen csak értelmező szabály a joggyakorlásnál irányadó szempontokra (építészeti művek), az Szjt. 36. § (1)–(2) bekezdései már kifejezett kivételek a televízió díszletkénti, illetve a politikai és időszerű műsorai közbeni szabad felhasználások körében. Az Szjt. 67. § (3) bekezdése szerint több vizuális alkotás együttes látképén – akár engedélyezett, akár szabad felhasználásról van szó – nem kell feltüntetni a szerzők nevét. Az Szjt. 36. § (1) bekezdése és a 37. §-a szerinti szabad felhasználási esetekben nem kell feltüntetni a szerző nevét, ha ez lehetetlennek bizonyul.

A szerzői név műveken való feltüntetésének mikéntjére – műtípusonként és felhasználási módonként eltérő – esetenként igen következetes gyakorlat alakult ki. Ennek a – felhasználási módot illető – szerzői döntést korlátozó erejét az Szjt. normává tette a 12. § (1) bekezdés harmadik mondatával. Emellett az építészeti alkotásoknál az Szjt. 67. § (2) bekezdése külön nevesíti a tulajdonosnak, a használónak, az üzemeltetőnek az esetleg a szerzőt korlátozó méltányolandó érdekeit. Pontosan körülhatárolt törvényi korlátok vannak a vizuális műveknél is [Szjt. 67. § (3) bek.]. A szakmánkénti gyakorlatot mindazonáltal nem lehet kritika nélkül, mindenképpen érvényes korlátnak elfogadni, mert az kialakulhatott a szakmai szerződéskötési, tárgyalási (szociális) erőviszonyok vagy munkajogi alá-, fölérendeltség alapján is, és sértheti a szerzőséghez és névfeltüntetéshez fűződő jog érdemi, elidegeníthetetlen lényegét.

Irodalmi művek idézésénél a leggyakrabban alkalmazott módszer az idézőjel és a lábjegyzet. A filmeknél azok Szjt. 66. § (1) bekezdés szerinti minden alkotójának és a megfilmesített művek alkotóinak a nevét fel kell tüntetni alkotói minőségük megjelölésével oly módon, hogy az lejátszáskor, televíziós sugárzáskor olvasható legyen (megfelelő lejátszási sebesség betartása szükséges). Ebben az esetben a túl sok, nem szerzői névvel együttes feltüntetés a névjog gyakorlati érvényesülése ellen hathat (nem kötelező feltüntetni a film alkotói között a technikai, gazdasági, szervezési közreműködőket, például a gyártásvezetőt). A filmelőállítók és televíziók gyakorlata ma sajnos éppen ilyen.

A számítógépi programoknál, különösen, ha alkotásuk munkaviszonyban történik, állandó gyakorlat a szerzők neve nélküli nyilvánosságra hozatal és forgalmazás. Bár ez a szoftverszerzők számára ismert gyakorlat, a hallgatólagos szerzői tudomásulvétel itt mégsem fogadható el érvényesnek. A névfeltüntetésnek műszaki akadálya nincs, a munkaviszony sokkal előbb véget ér, mint a szerzői jogi védelem, és a munkaviszonyban alkotó szerzőknek a művekkel kapcsolatban semmilyen más joguk, érdekvédelmük nem marad fenn.

A digitális környezetben még értelmezésre szorul a névfeltüntetési személyhez fűződő jog alkalmazása. Az nem kétséges, hogy az analóg formából digitális formába alakítás nem szünteti meg a kötelezettséget, hogy a mű címével együtt a szerző neve is átkerüljön ebbe az elektronikus formába. Az viszont vitatott lehet, mikortól van olyan kötelezettsége a digitális rögzítőnek, hogy olyan azonosító jelet is rögzítsen, amely mint egy digitális vízjel, bár a sugárzáskor, nyilvánossághoz közvetítéskor nem hallható vagy látható, de gépi úton érzékelhető, és így lehetővé teszi az automatikus mű- és felhasználásazonosítást. Ez ma például az interneten való gyakorlatias jogvédelem, különösen a közös jogkezelés előfeltételének látszik. A választ a műszaki fejlődés függvényében kell majd megadni. Az elektronikus jogkezelői adatok (így többek között a szerzői adatok) megváltoztatása ellen az Szjt. 96. §-a új, specifikus jogi eszközt ad.

A szerzői minőség el nem ismerése, a szerző nevének fel nem tüntetése miatt gyakran kérik perben nem vagyoni hátrányt pótló sérelemdíj megfizetését (lásd az Szjt. 94. §-ához fűzött magyarázat Kapcsolódó joggyakorlat címszavánál).

b) A névfeltüntetés a műre vonatkozó közleményen is megilleti a szerzőt. Az Szjt. 12. § (1) bekezdése a korábbi jog [1969-es Szjt. 9. § (1) bek., a szerzői jogi törvény végrehajtásáról szóló 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 6. § (1) bek.] tartalmilag azonos, formailag egyszerűsített átvétele, így hát világos, hogy közleményen a régi jogszabályszövegben említett mű-, illetve előadás-ismertető falragaszt, napilaprészletet, élő vagy rádió-, illetve televízió-műsort is érteni kell. (A tudományos közlemény szókapcsolat nem műre vonatkozó közleményt jelent, hanem az maga a tudományos mű.)

A névfeltüntetés a közlemény terjedelmétől és jellegétől függő módja műsorfüzet, falragasz esetében vagy mozgó hirdetésnél például azt jelentheti, hogy nem kell felsorolni a sokszerzős mű összes szerzőjét, csak a legfontosabbakat, a legjellemzőbbeket. A mű vagy előadás tartalmi ismertetőjével szemben viszont jogos igény, hogy legalábbis azokat a társszerzőket néven nevezze, akiknek munkájával bírálatában foglalkozik.”

Anonimitáshoz való jog

„Az Szjt. 12. § (3) bekezdésében az Szjt. – azonosan az 1969-es Szjt. 9. § (1) bekezdésével és a 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 6. § (2) bekezdésével – a szerző számára lehetővé teszi a művétől való elhatárolódást, akár mert megváltozott művészi felfogása kívánja ezt, akár csak a nagyközönség előtt nem vállalja a művet, akár bármilyen egyéb okból. A név nélkül vagy álnéven, „művésznéven” való nyilvánosságra hozatal joga csak konkrétan, egy-egy műre vonatkozóan és soha nem visszavonhatatlanul gyakorolható, hiszen ez különben a névjogról, a szerzőségi jogról való, az Szjt. 9. § (2) bekezdésében tiltott lemondás lenne.

Az itt tárgyalt jogot általában a felhasználási engedélyezéssel egyszerre gyakorolják. A név nélküli nyilvánosságra hozatal nem mindig jelenti a szerző személyének titokban tartását – a valódi, szándékolt anonimitást –, hiszen a szerző, főleg, ha ismert, sikeres, más úton-módon elismerheti a műre vonatkozó szerzőségét. Különösen így van ez munkaviszonyban való alkotásnál és a szerző-előadóművészeknél. A szerző döntése a névtelen vagy álnéven való nyilvánosságra hozatalról és ily módon való további felhasználásról a személyhez fűződő jogok fennállta alatt (p.m.a. 70 év, lásd az Szjt. 14. §-át és a 31. §-át) mások által akkor is tiszteletben tartandó, ha a szerző kiléte valamilyen okból utóbb ismertté válik. A védelmi idő eltelte után viszont az Szjt. 14. § (2) bekezdésében jogosított személyek valószínűleg nem léphetnének fel sikerrel a tényszerűen megszűnt inkognitónak a műpéldányokon, illetve a művekről szóló közleményekben való tiszteletben tartása érdekében. Ennyi idő után ugyanis a mű és a szerzője közötti kapcsolat fenntartásának nemzeti kulturális érdekei jutnak túlsúlyba az akár száz évvel korábbi személyes okokkal szemben.

Az a (valószínűleg kivételes, még 2008-ból származó) bírói vélemény, hogy az anonimitás jogát hallgatólag is lehet gyakorolni (lásd a Kapcsolódó joggyakorlat címszó alatt), véleményünk szerint téves, mert ennek elfogadása – figyelembe véve a személyhez fűződő jogokról való lemondás tilalmát – már a szerzői minőség elismerésére vonatkozó jog gyengítése lenne.

A felvett szerzői név megválasztásának, sőt a saját polgári név szerzőkénti használatának sajátos, a Ptk.-ban szabott korlátai is vannak. A felvett szerzői név választása – amint ezt a Ptk. 2:49. §-a [az 1959-es Ptk. 77. § (2) bekezdése] megerősíti – nem ütközhet mások jogos érdekeibe. Mások alatt a több évtizedes bírói gyakorlat szerint nemcsak egy már ismert, azonos néven működő élő szerző értendő, hanem az összetévesztés elkerülésében érdekelt nagyközönség is. Így a már szerzői jogilag nem védett korábban ismert szerzők neve sem vehető fel, legalábbis azonos művészeti ágban nem. [A Kúria P.1.2193/1934. számú idevágó döntését idézi Benárd Aurél–Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 105. o.] A tilalmat kikényszerítheti az Szjt. 14. § (2) bekezdésében erre jogosított személyek fellépése.

A művek és szerzőjük összetéveszthetetlen kapcsolatának állandóságát a törvényhozó olyan fontos kulturális érdeknek tekinti, hogy összetéveszthetőség esetén a Ptk. 2:49. § (2) bekezdésében [1959-es Ptk. 77. § (4) bekezdésében] foglaltak szerint az utóbb fellépő szerző a polgári nevének a szerzőkénti használatától is eltiltható. A Ptk. szóhasználata elsősorban egy már régebben működő, de a potenciális konfliktus esetén még élő személyre utal, mint akinek nevével azonosat az újonnan jelentkező anyakönyvileg azonos nevű szerző nem használhat a művei kapcsán. Kérdés, érvényes-e ez a tilalom rég meghalt, már nem védett szerzők esetén is. Publikálhat-e egy mai zeneszerző Liszt Ferenc vagy Erkel Ferenc néven, ha tényleg így hívják? Ez valószínűleg magának az ifjú szerzőnek sem állna érdekében. Emellett az Szjt. 14. § (2) bekezdésbeli szabálya e magatartás ellen jogi fellépésre is módot ad.

A szerzői álnevek önkéntes közhitelű nyilvántartása hasznos lehet a szerzőknek szerzőségük bizonyítására (például pénzügyi, adózási célokra). A közös jogkezelő szervezetek a szerzői jogi jogosult kérésére ugyanis önkéntes, ingyenes szolgáltatásként nyilvántartást vezetnek az álnevekről. Egyes közös jogkezelőknél, például az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (a továbbiakban: ARTISJUS) ez a nem képviselt szerzői körre is kiterjed. Az Szjt. 12. § (3) bekezdése átveszi az 1969-es Szjt. azon szabályát is, hogy a szerző megkívánhatja, hogy a már szerzői névvel nyilvánosságra hozott művet utóbb szerzői névfeltüntetés nélkül használják. Ez tulajdonképpen a visszavonási jog névhasználatra való alkalmazása, és mint ilyen, a legszemélyesebb jellege miatt (lásd az Szjt. 11. §-ához fűzött magyarázat 3. pontját) csak a szerző által gyakorolható, a jogutódok által nem.

A név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott művekre vonatkozó szerzői jogot a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra (Szjt. 8. §). A szerzői jogok alanya ilyenkor is a szerző, az előbb említett joggyakorló – ha ismeri a szerzőt – csak a szerző utasításai szerint és eljárásáról elszámolva járhat el.”

(Címlapképünk illusztráció)

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

---