Jogszabályfigyelő 2024 – 17. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/46–47. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
A Ptk. vitatott társasági jogi szabályai és a cégeljárások első tapasztalatai
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer Jogi Konferencia társasági jogi szemináriumának egyik központi kérdése volt, csorbul-e az új Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó szabályainak kiszámíthatósága a diszpozitív és a kógens normák egymástól való elhatárolásának nehézségei miatt.
A Visegrádon megrendezett I. Wolters Kluwer Jogi Konferencia társasági jogi kerekasztal-beszélgetésének résztvevői az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) társasági jogi szabályozását vizsgálták –hivatásukból fakadóan eltérő megközelítéssel. A három előadó, így dr. Dzsula Marianna (bíró, Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiuma), dr. Tomori Erika (ügyvéd, Gárdos-Füredi-Mosonyi-Tomori Ügyvédi Iroda) és dr. Molnár Gábor (ügyvéd, DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda) egyetértett abban, hogy az új Ptk. nagyon jól sikerült (mű)alkotás, a kezdeti nehézségek, tisztázatlan kérdések pedig természetes utózöngéi egy ilyen nagy volumenű kodifikációs munkának.
A beszélgetés gondolati íve az általánostól haladt a konkrét felé. Molnár Gábor ugyanis az egész társasági jogon átívelő kérdéseket vizsgált, ez után Dzsula Marianna ezeknek az általános problémaköröknek a bírói gyakorlatban konkrétan realizálódó, és ezáltal szükségszerűen konkrétabb vetületét elemezte, Tomori Erika pedig a társasági jog egy speciális szeletére fokuszált, amely megfelelően összpontosította az első két előadó által is vizsgált általános kérdéseket.
Molnár Gábor előadása három pillérből állt. Először azt vázolta, hogy a Ptk. Harmadik Könyvével kapcsolatban mik azok az általános tapasztalatok, benyomások, amikkel az elmúlt egy évben a gyakorló ügyvédek szembesültek. A második pillérben azokat a „finomítási irányokat” ismertette, amelyek a felmerült problémák megoldásához vezethetnének, a harmadik pillérben pedig kitért arra, hogy véleménye szerint mely pontokon lehetne helye a szabályozás finomításának.
Első általános tapasztalatként azt említette, hogy a gazdasági társaságok új szabályozási koncepciója – amely egyfelől a háromlépcsős szabályozási struktúrát, másrészt pedig a reguláció részletezettségének csökkenését és a részletszabályok külön jogszabályokba való átkerülését jelenti – a Ptk.-t egy fokkal kevésbé „felhasználóbarát olvasmánnyá” tette. A második általános tapasztalat az, hogy habár a gazdasági társaságok szabályozásának csiszolódási folyamatában (1988, 1997, 2006) a Ptk. vitathatatlanul egy további előrelépést jelent, még mindig maradtak továbbfinomítandó pontok.
Molnár Gábor szerint az első ilyen a szabályozás kiszámíthatósága és ezzel összefüggésben a jogbiztonság követelményének érvényesülése. A Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó szabályainak kiszámíthatósága elsősorban a diszpozitív és a kógens normák egymástól való elhatárolásának nehézségei miatt csorbul. Az eltérést engedő és az azt semmissé minősítő normák felismerésének akadályozottsága pedig végeredményben kontraproduktívvá teszi a szabályozást, mert ahelyett, hogy a felek autonómiája kiteljesedne, a befektetők a jogi kockázatok elkerülése érdekében akár még merevebben fogják alkalmazni a Ptk.-t, mint annak idején a főszabály szerint kógens – a gazdasági társaságokról szóló – Gt.-t alkalmazták. A diszpozitivitás és kógencia ingoványos határterületeiként említette Molnár Gábor többek között a szavazati arányokra vonatkozó rendelkezéseket, rámutatva arra: jóllehet a Ptk. kimondja, hogy a háromnegyedes szótöbbséget előíró rendelkezésektől el lehet térni (Ptk. 3:19 §), nem egyértelmű, hogy milyen megítélés alá esnek azok az esetek, amikor a törvény legalább háromnegyedes szótöbbséget kíván meg (pl. 3:102. §, 3:276. §). Felmerül ugyanis a kérdés, vajon ezek a rendelkezések is diszpozitívak-e, vagy csak klaudikálóan kógensek. Az eltérést tiltó normák beazonosítása még olyan, első ránézésre evidensnek tűnő esetekben is problémás lehet, amikor a rendelkezés nyelvtanilag egyértelműen kötelező, parancsoló jellegű (pl.: kell, nem lehet). Ilyenkor is felmerülhet ugyanis a kérdés, vajon tényleg tiltott-e az eltérés vagy csupán egy kötelezést tartalmazó készenléti szabállyal van dolgunk (pl.: 3:183. §, 3:112. §).
Molnár Gábor szerint habár a gazdasági társaságok szabályozásának csiszolódási folyamatában (1988, 1997, 2006) a Ptk. vitathatatlanul újabb előrelépést jelent, még mindig maradtak továbbfinomítandó pontok
A finomítás második iránya a konzisztencia kérdéskörével foglalkozik. Molnár Gábor meglátása szerint a Ptk. egyes szakaszainak szövege, szövegezése nincs összhangban más szakaszokkal (pl. 3:184. § és 3:261. §; 3:174. § és 3:222. §), valamint fellelhetőek külső inkonzisztenciák is (pl. az Sztv.-vel, a Kttv.-vel). E következetlenségek egy része csak szépészeti szempontból zavarja az olvasót, de a lényegi kérdéseket érintő következetlenségeket korrigálni kell.
A finomítás intézményi kérdései kapcsán Molnár Gábor hangsúlyozta: a fenti problémákkal összhangban felmerülő szükséges korrekció elvégzéséből nem szabad presztízskérdést csinálni, a bizonytalanságokat minél hamarabb és minél hatékonyabban meg kell szüntetni. Mindez pedig egyrészt terhet ró a bíróságokra, azáltal hogy megköveteli a jogértelmezés egységességének a kialakítását, és a megfelelően indokolt döntéssekkel a jogalkalmazással is feloldható bizonytalanságok megszüntetését. Másrészt a kodifikációs bizottságnak sem szabad hátradőlnie: attól még, hogy „a gép forog”, az alkotónak folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a működést, és többek között például implementációs szabályokkal elő kell segítenie a jogalkalmazás gördülékenységét. Mindemellett pedig a jogalkotónak és a kormányzatnak késznek kell lennie a szükséges módosítások, korrekciók elvégzésére, és ennek sikeressége érdekében törekednie kell arra, hogy minél több irányból becsatornázódjanak a tapasztalatok. Molnár Gábor javaslatként fogalmazta meg egy ütemezett felülvizsgálat (pl. a hatályba lépés után két évvel) intézményesítését is.
Dzsula Marinna a Ptk.-val kapcsolatban felmerülő problémák finomításának Molnár Gábor által vázolt intézményi lehetőségeihez kapcsolódva számolt be arról, hogy a bíróságokon, különös tekintettel a Debreceni Ítélőtáblán, milyen törekvések vannak a Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó szabályaival kapcsolatos jogértelmezési kételyek feloldására, valamint arról, milyen eredmények születtek eddig a jogértelmezés egységesítésében. Előadásában a Ptk. egyes rendelkezései diszpozitivitásának korlátait vizsgálta.
Dzsula Marinna a bíróság ama törekvéset is vázolta, melyekkel a Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó szabályaival kapcsolatos jogértelmezési kételyek feloldására tesznek kísérletet
A diszpozitivitás megítélésével kapcsolatban felmerülő problémák felsorolásából jól látszott, hogy a bíróságok nagyon hasonló dilemmákkal szembesülnek, mint az ügyvédek. Dzsula Marianna szerint a legnagyobb bizonytalanságok többek között abból fakadnak, hogy nem egyértelmű, kit kell kisebbségen érteni, és hogy hogyan értelmezendő a kisebbségek jogainak fogalma, másrészt: hogyan kezelhető az a helyzet, hogy alapításkor még nincsenek munkavállalók és hitelezők, pedig a diszpozitivitás egyik korlátja éppen ezen csoportok jogaihoz kapcsolódik. Mindezeken túl értelmezési nehézségeket vet föl az is, hogy míg a normaszövegben a kisebbség jogainak nyilvánvaló sérelme szerepel [3:4. § (3)], addig az indokolás a kisebbségek érdekeit említi. Bizonytalansághoz vezet továbbá az is, miként arra Molnár Gábor is rámutatott, hogy nem egyértelmű: a szóhasználat szigorúsága minden esetben egyben kógenciát is jelent-e (pl.: kötelező, nem lehet, tilos).
Dzsula Marianna példálózó jelleggel több olyan kérdéskört említett, amelyek a Ptk. egyes társasági jogi normáinak kógens, illetve diszpozitív jellegére összpontosítanak, és amelyekkel kapcsolatban a Ptk. hatályba lépése óta elmúlt szűk egy évből is van már releváns bírói gyakorlat, vagy amelyekkel kapcsolatban a Debreceni Ítélőtábla Regionális Polgári Kollégiumi ülése konszenzusos álláspontot fogadott el. Az egyik ilyen vitás kérdés azzal összefüggésben merült fel, hogy lehet-e a jogi személy ügyvezetője testületi szerv. Ezzel kapcsolatban mind a Fővárosi Ítélőtábla, mind a Szegedi Ítélőtábla kimondta: nincs akadálya annak, hogy testületi szerv legyen az ügyvezető, mert a Ptk. semmilyen rendelkezésébe nem ütközne egy ilyen testületi szerv létrehozása és ez a kérdés csak belső viszonyokat érint, tehát a felek szabad rendelkezésének tárgya és nem ütközik egyik korlátba sem (Fővárosi Ítélőtábla 16. Cgf. 47 076/2014/2, Szegedi Ítélőtábla Pkf. I. 21 032/2014/2.). A Debreceni Ítélőtábla Regionális Polgári Jogi Kollégiumának ülése a vezető tisztségviselők jogait és kötelezettségeit közvetlenül érintően több másik jelentős kérdésben is állást foglalt, például kimondta, hogy a vezető tisztségviselők szerződésszegéssel okozott kárért való felelősségét nem lehet kizárni, mert az nyilvánvalóan sértené a hitelezők érdekeit. Mindezeken túl az ülésen, amelyen egyébként mintegy 60 rendelkezést megtárgyaltak, azzal kapcsolatban is konszenzus alakult ki például, hogy egy tagnak csak egy törzsbetéte, de több üzletrésze lehet, hogy a kft. törzsbetéte lehet kevesebb, mint 100 ezer forint.
|
||||||||
Tomori Erika a diszpozitivitás és kógencia kérdését egy nagyon speciális probléma kapcsán vette górcső alá: a társaságok által kibocsátható értékpapírok vonatkozásában vizsgálta azt, mennyiben enged eltérést a Ptk.-ban rögzített szabályozás.
Összességében arra a következtetésre jutott, annak ellenére, hogy az általános szinten megfogalmazott diszpozitivitásból egyértelműen az következne, hogy a gazdasági társaságoknak lehetőségük van az értékpapír-kibocsátás terén szabadjára engedniük a képzelőerejüket, a konkrét szabályok végeredményben határt szabnak a diszpozitivitás érvényesülésének. Ezek legnagyobb része ugyanis egyértelműen kógens (sok esetben ki is mondja az eltérő rendelkezés semmisségét), és így az általános felhatalmazás által tágra nyitott kapukat a konkrét rendelkezések bezárják, és legfeljebb a küszöb alatt hagynak egy kis rést. Szemléletes példa erre, hogy míg a Ptk. főszabály szerinti diszpozitivitásából és az értékpapír általános definíciójából az következik, hogy az értékpapírban rögzített jogot (szolgáltatást) a kibocsátó határozza meg, addig a speciális szabályok ezt felülírva például úgy rendelkeznek, hogy a részvénytársaság kivételével tagsági jogokról nem lehet értékpapírt kibocsátani (3:11. §). Egyes esetekben pedig arról van szó, hogy a diszpozitív szabály tulajdonképpen kiüresedik azáltal, hogy nincs reális lehetőség az eltérésre. Jó példa erre, többek között, hogy nem igazán képzelhető el a nevesítetteken kívül egyéb elsőbbségi részvényosztály. Mindezeken felül a gazdasági társaságok – első látásra oly ígéretesnek tűnő – értékpapír-kibocsátási szabadságát nem csak a Ptk. rendelkezései, de egyéb jogszabályok is korlátozzák.