A rászorultság értelmezése szülőtartásnál

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagykorú gyermeknek a rászoruló szülőjével szembeni, az Alaptörvényben rögzített tartási kötelezettsége a Családjogi törvényben részletesen meghatározott feltételek keretei között érvényesül – szól a Kúria eseti döntése.

Ami a feldolgozott esetet illeti, a felperes és az alperes szülő-gyermek viszonyban álltak egymással. A felperes havi 26 650 forint aktívkorúak szociális ellátásában részesült, ezen felül szobafestőként is tett szert némi bevételre. Egészsége megromlott, de munkaképesség-csökkenésének megállapítására nem került sor. Élettársával egy háromszintes családi házban élt, melyből csak a középső szintet lakták.

Az alperes az eset idején házasságban élt, férjével egy kiskorú gyermeket neveltek, miközben az alperes a második gyermekkel volt várandós. A férje különvagyonát képező társasházi lakásban lakó alperes havi nettó fizetése 35 375 forint volt, ehhez jött még hozzá havi 12 700 forint családi pótlék. A férj havi nettó 240 000 forintos jövedelemmel rendelkezett, amiből a gyermekneveléssel és a születendő gyermekkel kapcsolatosan felmerülő költségeket is fedezték.

Az első- és másodfokú eljárás

A felperes arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest, mint nagykorú leszármazóját, hogy havi 25 000 forint tartásdíjat fizessen neki. Ennek jogalapjaként a megromlott egészségi állapota miatt fennálló keresőképtelenségére és rászorultságára hivatkozott. Az alperes vitatta a felperes rászorultságát, különösen, mivel a felperes nagy értékű vagyonnal, élettársa pedig rendszeres jövedelemmel rendelkezett. Egyúttal magát teljesítőképtelennek minősítette a már meglévő és születendő gyermekére, alacsony jövedelmére tekintettel, így álláspontja szerint a kereset teljesítése a saját tartását veszélyeztetné. Az alperes a felperes érdemtelenségéhez vezető oknak tartotta mindezek mellett, hogy korábban származási pert indított ellene, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az alperes nem tőle származik.

Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet, ezt a döntést a másodfokú bíróság is helybenhagyta. Csekély jövedelmére tekintettel a bíróság teljesítőképtelennek minősítette az alperest, ami kizárja a felperessel szembeni tartási kötelezettségét, így nincs jelentősége ama kérdés vizsgálatának, hogy a felperes egyébként rászorul-e a tartásra vagy sem.

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes álláspontja szerint a bíróság eljárása során a rokontartásra vonatkozó szabályokat tévesen alkalmazták, ráadásul kétségbe vonta az alperes teljesítőképtelenségét, hiszen férje átlagot meghaladó jövedelemmel rendelkezik, ő pedig a férje érdekeltségébe tartozó kft. alkalmazottjaként dolgozik, és meglátása szerint a közismerten jövedelemeltitkolással működő szépségiparból szerez jövedelmet. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy sem az alperes saját, sem a kiskorú gyermekének tartása nem lehet veszélyeztetett. Az alperes visszautasította a felperesnek az alperes és házastársa jövedelmi viszonyaira tett, minden alapot nélkülöző feltételezéseit.

A Kúria megállapításai

A Kúria más logika mentén, de szintén a kereset elutasítására jutott. Hangsúlyozta, hogy az Alaptörvény a magyar jogrendszer alapjait elvi szinten tartalmazza, az egyes jogosultságokat és kötelezettségeket, köztük a rokontartási kötelezettség feltételeit törvények és egyéb jogszabályok részletezik, ezért az Alaptörvény ama rendelkezéséből, miszerint a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni [XVI. cikk (4) bekezdés], a rokontartás igényét önmagában nem lehet megalapozni.

A Kúria szerint az ügyben több alapvető jog került egymással szembe. Egyrészt a felperes azon joga, hogy rászorultsága esetén nagykorú gyermekétől tartást igényelhessen, másrészt az alperes kiskorú gyermekének teljes körű, taníttatását is magában foglaló gondoskodáshoz fűződő joga. Ezért a Kúria szerint sorrendet kell felállítani az irányadó, hatályos jogszabályok alapján az alperes azon két kötelezettsége között, hogy elsődlegesen nagykorú gyermekként rászoruló szülőjéről vagy szülőként kiskorú gyermekéről gondoskodjon.

A szülőtartást – szemben a kiskorú tartásával – az Alaptörvény feltételhez köti, arra ugyanis csak rászorultság esetén van lehetőség, ezért a Kúria álláspontja szerint először ezt kell megvizsgálni, nem az alperes teljesítőképességét.

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven
Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető. Bővebb információ és konstrukciók >>

A tartási igény elbírálásánál nemcsak a szülő betegsége vagy tartós egészségromlása miatt bekövetkezett munkaképesség-csökkenésnek vagy munkaképtelenségnek, hanem az anyagi rászorultságnak is jelentősége van. Ezért a tartást igénylőnek a jövedelmén túl a vagyoni viszonyait is fel kell tárni, ugyanis nem szorul rá a tartásra az a szülő, aki ugyan híján van az önmaga ellátásához elegendő jövedelemnek életkora vagy egészségi állapota miatt, de olyan ingó vagy ingatlanvagyona van, amelynek értékesítése vagy hasznosítása rászorultságának csökkentése vagy megszüntetése érdekében tőle elvárható. Nyomatékosan rögzíti azonban a Kúria, hogy a felperestől csak olyan mértékben követelhető meg a személyes szükségleteit szolgáló, megszokott életviteléhez tartozó vagyontárgyak értékesítése, hasznosítása, amely saját életvitelét hátrányosan nem érinti. Ennek keretén belül a Kúria szerint nem várható el a felperestől az általa lakott, háromszintes ingatlan értékesítése, ugyanakkor, mivel az ingatlanban elkülönült lakások vannak, és a felperes a háznak csak a középső szintjét lakja, elvárható lett volna tőle a nem használt részek hasznosítása. Mindezek ugyanis nem járnának a jogosult felperes jelentős érdeksérelmével és igényeinek rendkívüli terhet jelentő megszorításával.

A követelési sorrendet illetően a Kúria megjegyezte, hogy a tartásra jogosult felperes elsősorban volt házastársától követelhetett volna tartást, leszármazójától csak akkor, ha a sorrendben előbbre álló kötelezettől valamilyen oknál fogva nem jutott tartáshoz, vagy az általa nyújtott tartás a megélhetéséhez szükséges összeget nem éri el.

Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. II. 21.186/2013.) a Kúriai Döntések 2015/5. számában 131. szám alatt jelent meg.

---