A sürgősségi pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelése II. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A joggyakorlat-elemző csoport megállapította, hogy a kérelmezett alapjogait is érintő problémák részben a megfelelő személyi és tárgyi feltételek nem megfelelő voltára, munkaszervezési hiányosságokra vezethetők vissza.

A határozat meghozatalának módja, tartalma

A joggyakorlat-elemző csoport által vizsgált ügyekben a bíróságok a határozatot jellemzően azonnal, kihirdetéssel közölték, majd az írásba foglalt döntést kézbesítették. Ebben az esetben a felek a kihirdetést követően rögtön nyilatkoztak a fellebbezésről, illetve észrevételt tettek. Az ügyek kisebb részében a határozatot külön sorszám alatt – döntően a meghallgatás napján, de egyes esetekben későbbi időpontban – foglalták írásba és kézbesítették. Előfordult, hogy a bíróság kihirdette a határozat rendelkező részét, majd utóbb az indokolással együtt foglalta írásba.

A Kúria megállapította, hogy a bíróságok a vizsgált 190 esetből 5 esetben utasították el a kérelmet, az összes többi ügyben a beszállítást indokoltnak minősítették és elrendelték a kötelező gyógykezelést. Egy esetben a szakértő sem találta indokoltnak, a többi esetben a bíróság a szakvélemény ellenében döntött. Egy esetben a másodfokú bíróság a kötelező gyógykezelés elrendeléséről szóló határozatot hatályon kívül helyezte, a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a beszállítást indokoltnak ítélte, a kötelező gyógykezelést a feltételek hiányában nem rendelte el.

A Kúria arra a megállapításra jutott, hogy az ország járásbíróságainak egy része konkrét, egyediesített tényállást tartalmazó és a közvetlen veszélyeztető magatartás megnyilvánulásának módjára és minősítésére is kitérő határozatot hozott. A határozatok nagyobb része azonban a fenti elvárásoknak nem felelt meg: az indokolás nem tartalmazott konkrét tényállást, a közvetlen veszélyeztető magatartás megnyilvánulásának módját és minősítését, hiányzott a bírósági értékelés, a jogi következtetés levonása és a minősítés. A fenti esetek egy hányadában a járásbíróságok minden egyediesítést nélkülöző formanyomtatványt használtak és az elrendelést kizárólag a pszichiátriai betegség meglétével indokolták. Összemosódott a sürgősségi beszállítás indokoltsága megállapításának és a kötelező gyógykezelés elrendelésének a jogi indokolása, egy ügyben a sürgősségi beszállítás indokoltságáról nem döntöttek. Más esetekben a végzés kizárólag a beszállításkori közvetlen veszélyeztető magatartás megnyilvánulási módját tartalmazta.

A fellebbezési eljárás

A joggyakorlat-elemzés azt mutatja, hogy voltak olyan járásbíróságok, amelyeknek minden határozata ellen fellebbezést nyújtottak be, ezzel szemben más járásbíróságokon egyáltalán nem fellebbeztek. A fellebbezést jellemzően az ügygondnok, részben a kérelmezettel együtt, részben önállóan terjesztette elő, ugyanakkor jelentős az olyan esetek száma is, ahol a kérelmezett egyedül fellebbezett. Jellemző az a helyzet is, amikor a szóban kihirdetett határozat elleni fellebbezési jogról az ügygondnok helyben lemondott.

A kérelmező megállapította, hogy a szóban előterjesztett és a jegyzőkönyvbe foglalt fellebbezést a bíróság általában észrevételre nem adta ki. A vizsgált esetekben az írásban előterjesztett fellebbezéseknél is előfordult, hogy az erre vonatkozó utasítás az ügy iratai között nem lelhető fel.

Az eljárás időtartama

A vizsgált ügyekben az elsőfokú határozat meghozatala az Eütv. 199. § (2)-(3) bekezdésében foglalt, a sürgősségi pszichiátriai intézeti gyógykezelésre beszállítástól számított 24+72 órán belül történik. Kivételes és nem jellemző a határidő túllépése. Ennek oka jellemzően a több napos ünnepek, az írásbeli szakvélemény késedelmes előterjesztése vagy a szakértő kirendelésének nehézsége.

A joggyakorlat-elemző csoport azt állapította meg, hogy A törvényszékek harmada a jogerős határozatot a 30 napos határidőn belül meghozta, a másodfokú bíróságok kétharmada a határidő letelte után, de rövid idővel határozott.

A joggyakorlat elemzés megállapításai

A sürgősségi gyógykezelésre beszállítás indokoltságának, valamint a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelése szükségességének vizsgálata során a beteg érdekeinek szem előtt tartása mellett két szakma (az orvos és a jogász) képviselőinek együttműködésére van szükség. Az orvosi eskünek megfelelően az orvos a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését tekinti elsődlegesnek. A beteg emberi méltóságából levezethető önrendelkezési jogának korlátozhatóságával összefüggő szempontokat pedig a bíróságnak, tehát a jogász szakmának kell érvényre juttatnia. Elfogadva az orvos gyógyító indíttatását, a pszichiátriai kezelésekkel összefüggő eljárásokban a bíróság feladata a kérelmezett alapvető jogait szolgáló garanciarendszer érvényesülésének biztosítása.

A joggyakorlat-elemző csoport vizsgálata alapján kijelenthető, hogy a pszichiátriai betegség (mentális zavar) fennállását a vizsgált ügyekben (egy eset kivételével) a szakvélemény megállapította. Az iratokból kitűnően a pszichiátriai betegség döntően emlékezet leépülést (demencia) vagy különböző – az előzményi iratok alapján általában kezelt – egyéb mentális zavarra visszavezethető betegséget jelent (pl. skizofrénia, depresszió stb.). Ezekben az esetekben a sürgősségi ellátásba jellemzően az kerül be, aki a stabil állapota fenntartásához szükséges gyógyszereket nem szedi. A harmadik – legkisebb – jól elhatárolható csoport a szenvedélybeteg, illetőleg a magánéleti krízist (öngyilkossági kísérlet) átélő fél. Az időskorú pszichiátriai betegeknél egyes esetekben a konkrét veszélyeztető magatartást a saját ellátására képtelen mentális és fizikai állapotával (pl. a gyógyszerei önkéntes beszedésének megtagadásával) indokolják, függetlenül attól, hogy családi vagy intézményi ellátásban részesül. A személyes szabadság korlátozása miatt kivételesnek minősülő, anyagi jogilag és eljárásjogilag ennek megfelelően szabályozott jogintézmény a gyakorlatban az egyéb ellátási formák hiányát is pótolja.

A szabályozás – az egészségügyi és szociális háttérintézmények és a szolgáltatások hozzáférhetőségéhez igazodva – nem ad lehetőséget az egyedi differenciálásra. A bíróság tehát kizárólag a két végpont között dönthet: vagy elrendeli a kérelmezett kötelező gyógykezelését, vagy hazaengedi.

A Kúria felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a sürgősségi pszichiátriai gyógykezeléssel összefüggő speciálisan gyors eljárásban nem lehetséges az elrendelés szükségességének kétséget kizáró bizonyítása – így az azonnali intézeti gyógykezelés szükségessége sem alátámasztott – úgy a kérelmezőnek (pszichiátriai intézet szakorvosa) továbbra is lehetősége van az Eütv. 200.§-a alapján kötelező gyógykezelés elrendelése iránti kérelmet benyújtani. Ebben az esetben 15 nap áll a felek és a bíróság rendelkezésére: a kérelmező kellőképpen alátámaszthatja a kérelmezett nem önkéntes-gyógykezelésének szükségességét, a kérelmezettnek van ideje a cáfolásra, a bíróságnak pedig, hogy végül döntést hozzon. Az eljárás ideje alatt a kérelmezett nem tartható pszichiátriai intézetben.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó álláspontja szerint, amikor „nem az a kérdés, hogy a személy egészsége közvetlen veszélyben van-e, hanem az, hogy az egészségügyi kezelés javítana-e az állapotán, illetve hogy a kezelés hiánya állapotromláshoz vezetne-e, akkor a hatóságoknak megfelelő egyensúlyt kell találniuk a versengő érdekek között, nevezetesen egyrészt a csökkent képességűek számára a lehető legjobb egészségügyi ellátás (például saját állapotuk belátásának hiánya miatti) biztosítására irányuló társadalmi felelősségből fakadó érdek, másrészt az egyén elidegeníthetetlen önrendelkezési jogából (beleértve az intézeti vagy egészségügyi kezelés visszautasításának jogát, azaz a „betegséghez való jogot”-ot is) fakadó érdek között. Más szóval elengedhetetlen az arányossági elv alkalmazása.”)

Az Eütv. eljárási keretjogszabályhelyei a kérelmezett jogainak megóvása érdekében több garanciális szabályt is tartalmaznak (eljárási határidők, kötelező képviselő, független szakértő, bírósági kontroll). Az orvosi kezelés elsődlegességét hangsúlyozó Eütv. mellett együttesen alkalmazandó Bpnptv. és a Pp. viszont egy más szemléletű. Az eljárási szabályok közötti inkoherencia a bíróság tényleges kontrollszerepének betöltését megnehezíti. A Kúria megállapította, hogy a Bpnptv. és a Pp. általános szabályai a gyógykezelés fontosságának mindent felülíró elfogadása miatt alárendelődnek. A reális cél a szükséges és arányos korlátozáson alapuló egységes ítélkezési gyakorlat.

A kérelmezőnek az értesítés megküldésére nincs mérlegelési joga, arra minden esetben köteles. Az Eütv. értesítés kifejezése miatt a Bpnptv. általános előírásainak megfelelően áttételesen alkalmazandó Pp. fenti előírásai nem érvényesülnek: mivel az nem kérelem, nincs helye a visszautasításának és a hiánypótlásának sem. Az értesítés ténye automatikusan indukálja az eljárás lefolytatását akkor is, ha az a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet nem vagy csak részben tartalmaz, a tényállítás hiányzik, mellékletek nincsenek, azaz a kötelező tartami követelmények hiánya az eljárásjog általános szabályai szerinti jogkövetkezményt nem vonja maga után. Az automatizmus azzal a következménnyel jár, hogy mindent a bírósági eljárásban kell pótolni, a dokumentáció hiányában a tényállást – a közvetlen veszélyeztető magatartás megvalósulását, a kezelést megalapozó pszichiátriai betegség fennállását – feltárni.

Az eljárást megindító értesítés tartami követelményének hiánya a kérelmezett képviseleténél alapjogi és eljárási szempontból is problémás. Az Eütv. 201.§ (4) bekezdés felsorolja a képviselőként eljárókat: a betegjogi képviselőt, a törvényes vagy meghatalmazott képviselőt, illetve – ultima ratioként – a bíróság által kirendelt ügygondnokot.

A Kúria szerint a betegjogi képviselő meghatalmazása jelentős nehézségbe ütközik. Az országban kevés a betegjogi képviselő, nem folytonos munkarendben dolgoznak, és ügyeleti jellegű rendelkezésre állásuk sem biztosított.

A törvényes képviselő eljárására két esetben kerülhet(ne) sor: egyfelől gyermekkorú kérelmezettek, másfelől a cselekvőképességükben korlátozott felnőtt kérelmezettek esetében. A cselekvőképességet korlátozó gondnokság tényének, a gondnok személyének tisztázása az eljárás kezdetén a kérelmezett jogainak érvényesülése szempontjából meghatározó. Az egészségügyi szolgáltatóknak kifejezett jogszabályi kötelezettsége vagy lehetősége nincs arra, hogy ellenőrizze a beszállított személy cselekvőképességében teljesen vagy részben korlátozó gondnokság alatt állását, holott ennek a ténynek az egészségügyi ellátással összefüggésben komoly kihatása van.

Jelenleg az intézménynek nincs lehetősége a gondnokság tényéről megbizonyosodni. Az Országos Bírósági Hivatal által vezetett, elektronikus lekérdezési lehetőséget biztosító nyilvántartásban a gondnokság tényét tüntetik fel, a gondnok személyéről az egyes érintett gyámhivatalok helyi nyilvántartásokat vezetnek. Az egységes és az egészségügyi szolgáltatók/bíróságok által valós időben hozzáférhető nyilvántartás biztosítását az Alapvető Jogok Biztosa AJB-4450/2016 jelentésének ajánlásban már indítványozta.

Az értesítés hiányában a törvényes képviselő a gondnokolt jogait nem tudja érvényesíteni: jogi képviselőt nem tud meghatalmazni, az eljáráson nem tud nyilatkozni vagy részt venni. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy számos esetben a gondnok jelenléte a kérelmezett betegsége miatt lehet fontos

Az alapjogi szempontok mellett a törvényes képviselő hiánya eljárásjogi szempontból is problémákat vet fel. Az Eütv. képviseleti deklarálása mellett a Bpnptv. szabályozása hiányában a Pp. szabályai alkalmazandóak, amely szerint hivatalból meg kell szüntetni az eljárást, ha a fél törvényes képviselőjét mellőzték és e hiányt a kitűzött határidő alatt sem pótolták. A Kúria szerint az eljárásban a törvényes képviselet ténye legtöbbször meg sem állapítható. Erre vonatkozó adat ismeretében viszont a mellőzés jogkövetkezményére a bíróság hivatalból köteles, amelynek elmaradása súlyos eljárásjogi jogszabálysértés.

Az információk általánosan teljes hiánya miatt a vizsgált ügyek 100%-ában a kérelmezettet ügygondnok ügyvéd képviselte, ami a jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelt. A személyes meghallgatáson mindig jelen volt, azonban a kérelmezett érdekében eljáró érdemi tevékenysége nem állapítható meg.

Alapjogi garanciaként szolgál a képviselő tájékoztatási kötelezettsége: köteles a kérelmezettet a bírósági meghallgatás előtt felkeresni, tájékozódni a beszállítás körülményeiről és tájékoztatni az eljárással kapcsolatos jogairól [Eütv. 201. § (5) bekezdés]. Az előírások betartása kiemelten fontos (lenne), mivel a kérelmezett általában

– még ha mentális állapota lehetővé is teszi – nincs tisztában a körülötte történtekkel, a jogaival. A gyakorlatban az ügygondnok a kirendelést általában az előző napon (hét elején vagy aznap) kapja meg, a meghallgatás előtt kellene az intézményben az összes aznapi kirendelésére vonatkozóan a beszállítás körülményeiről tudakozódnia: azaz a kezelőorvossal beszélnie, tőle az erre vonatkozó iratokat – ha azt az értesítéshez nem mellékelték – megkapnia. Garanciális szerepe akkor valósulhat meg, ha a kezelőorvos őt partnernek tekintve a meghallgatás megkezdése előtt tájékoztatja.

A bíróság a Ptk. 2:8. § (1) bekezdése alkalmazásával a kérelmezettet teljes perbeli cselekvőképesnek tekinti. A vizsgált ügyekben az ügygondnok mellett a kérelmezett önálló fellebbezése napi gyakorlat, a meghatalmazott ügyvéd hiányában a párhuzamos részvétel problémája nem merült fel.

Az előzményi orvosi dokumentáció hiánya a beszállítás megalapozottsága tekintetében problémás, bár több ügyben a kérelmezett az adott intézményben rendszeresen megfordult, így az előzményi iratok rendelkezésre álltak. Az OMSZ., illetve a rendőrség közreműködésével történő beszállítás ténye általában a kérelmezett személyes meghallgatásából/szakértői vizsgálatánál elmondottakból derül ki, betegszállítási jegyzőkönyv, egyéb irat nem található. A dokumentáció hiánya a kérelem hiányosságához vezet vissza. A beszállítás körülményeit pontosan rögzítő iratokat – a kérelmező mulasztása miatt – a bíróság nem tudja a szakértő rendelkezésére bocsátani, holott az a beszállítás indokoltsága, a mentális állapot megítélése szempontjából döntő fontosságú lehet.

A belátási képességgel összefüggő szakértői nyilatkozat [Eütv. 201.§ (7) bekezdés és

(10) bekezdés] kapcsán felvetődhet annak kérdése, hogy a pszichiátriai kezeléssel összefüggő eljárás során végzett szakértői vizsgálat mennyiben alkalmas a cselekvőképesség megítélésére. Abból, hogy az adott helyzetben/pillanatban a kérelmezett belátási képessége csökkent vagy hiányzik, nem minden esetben vonható le megalapozott következtetés a gondnokság alá helyezése kezdeményezésének szükségességére.

A nagyobb számú pszichiátriai beteget fogadó egészségügyi intézmény (kérelmező) 24 órán belüli értesítési kötelezettsége miatt az illetékes járásbíróság a hét elején megtartott személyes meghallgatásokat a munkaidő teljes tartamára tűzi ki. Ez a 72 órás törvényi határidő objektív betartása és betarthatósága miatti optimális munkaszervezés, viszont nagy számú ügy esetén tartalmilag kiüresedhet („futószalagon” zajlik az eljárás).

Az eljárásjogi követelmények megvalósulását árnyalja, hogy a mentális zavarral küzdő kérelmezettek egy csoportjának állapota nem teszi lehetővé a kérdés megértését, az adekvát válasz adását.

Az Alaptörvényben deklarált, a nyilvános tárgyaláshoz fűződő alapjog jelen eljárásbeli érvényesülése aggályos. Felvetődhet, hogy az eljárás nyilvánosságának garanciális alapelve a jelen eljárásban hogyan alkalmazható? Az intézményi helyszín miatt még az esetlegesen az eljárásról tudomást szerzett kérelmezetti hozzátartozók, ismerősök jelenléte az intézmény belső szabályozási rendje miatt korlátozódhat, ami az alapjog sérelméhez vezethet. A több ágyas kórterem esetén a jelenlévő többi beteg, az intézmény munkatársai (ápolók, takarítók stb.) jelenléte viszont sértheti a kérelmezett személyiségi jogait. Erre figyelemmel a zárt tárgyalás (meghallgatás) elrendelésének – ilyen kérelem esetén – jogi akadálya nincs.

A gondnoksági perekben a Kúria számos esetben foglalt állást abban, hogy a szakvélemény nem perdöntő bizonyíték, az csak a mentális zavar fennállásáról/hiányáról foglal állást. A Kúria következetes ítélkezési gyakorlata szerint a szakvélemény a mentális zavar fennállását igazolhatja, a személyi autonómia szükséges és arányos korlátozása a bíróságra tartozó jogkérdés.

A jelen eljárásban a jogi következmények levonása a bíróság feladata, önmagában a mentális zavar (pszichiátriai betegség) sem a beszállítást, sem a kötelező gyógykezelés elrendelését nem indokolhatja. A személyi szabadság korlátozása miatt a pszichiátriai betegség fennállása tényét megállapító szakvéleményből a közvetlen veszélyeztető/veszélyeztető magatartás megvalósulására (egyéb peradatok, többlettényállás nélkül) automatikusan nem lehet következtetni. A bíróság döntését az orvosi kezelés szükségessége önmagában nem alapozhatja meg. A bíróság a szakvéleményt akkor tekintheti aggálytalannak, ha az kifejezetten kitér arra, hogy a kérelmezett milyen konkrét magatartással valósította meg a törvényi feltételeket.

A Kúria szerint az eljárásjogi garanciák, az eljárás lefolytatásának időkorlátja az intézménynél, a bíróságnál és a szakértőnél magas napi ügyszámot eredményez. A kérelmezett alapjogait is érintő problémák részben a megfelelő személyi és tárgyi feltételek nem megfelelő voltára, munkaszervezési hiányosságokra vezethetők vissza. A garanciális előírások betartásához a jelenlegi személyi és tárgyi, technikai feltételek nem elegendők. Az Eütv. eljárási szabályozásának elégtelensége miatt a Pp. szabályainak jelen eljárásra alkalmazhatósága megkérdőjeleződik. A feltárt problémák miatt fennáll a formalista jogalkalmazás veszélye.

A joggyakorlat-elemző csoport véleménye szerint ezekben az ügyekben a bíróság nemzetközi jogi és alkotmányos kötelezettségének a jelenleginél részletesebb szabályozással, az eljárási protokoll betartásával, a kérelmezett eljárási jogainak maximális érvényesítésével tud eleget tenni. Ehhez a bírósági munkaszervezés mellett az egészségügyi intézmények személyi és tárgyi feltételeinek maradéktalan biztosítása szükséges.

 (kuria-birosag.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.