Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Hungary kiadásában megjelent, frissített szerzői jogi nagykommentár egyes részleteibe.
A Wolters Kluwer kiadó szerzői jogi nagykommentárjának harmadik, bővített kiadására az Szjt. 2021-es novelláris módosítása szolgáltatott indokot, melynek fő tartalma az újabb regionális jogharmonizáció, vagyis a 2019-es európai uniós szerzői jogi irányelvek átültetése volt. A törvényalkotói beavatkozás a műszaki és kulturális piaci változások miatt szükséges volt, de az átfogó és sokrétű eredmény olyan új egyensúlyt alakított ki a törvény preambulumában leírt érdekegyensúly elemei között, amely több szempontból is hátrányosabb lehet a szerzők és más szerzői jogi jogosultak számára.
Cikksorozatunk ötödik részében a szerzői jog megsértésének következményeiről szóló kommentárrészletet olvashatják el. Szerzője dr. Faludi Gábor. Sorozatunk első része itt, a második itt, a harmadik itt , a negyedik pedig itt olvasható el.
Releváns jogszabály: 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról.
„A címben megjelölt tárgyak a szankciórendszer általános kérdései. A szerzői jog megsértése következményeinek meghatározása, a személyhez fűződő jogok megsértése és az ezzel összefüggő komoly vagyoni sérelmek, továbbá a jogsértést megvalósító súlyos, az állam büntető hatalmának igénybevételét is szükségessé tevő cselekmények esetleges együttes bekövetkezése miatt soha nem volt egyszerű feladat. Az 1884-es és az 1921-es szerzői jogi törvény például összekötötte a polgári jogi és büntetőjogi jogkövetkezményeket, és az eset körülményeihez képest a polgári ügyben eljáró bíró határozott meg büntető-, illetve magánjogi jogkövetkezményt. Az igény a büntetőjogi megbüntetésre irányuló igénnyel együtt a jogaiban megsértett felperes kezében volt.
Az 1969-es Szjt. elválasztotta és egymástól függetlenül érvényesíthetővé tette a polgári jogi és a büntetőjogi jogkövetkezményeket (ez utóbbiakat kifejezetten csak 1993 óta tartalmazza a büntetőjogi kódex nem utolsósorban az akkor tárgyalt, a büntetőszankciót is előíró Magyar–Amerikai Szerződés VII. cikkére tekintettel), és ezt az elválasztást az Szjt. is fenntartotta. Az Szjt. tartalmazza a szerzői jog megsértésének egységes, a személyhez fűződő és a vagyoni jogok sérelme esetén egyaránt alkalmazandó polgári jogi jogkövetkezményeit. A Btk. pedig két tényállásban szabályozza a szerzői (és szomszédos) jogok megsértésében is megnyilvánuló magatartások büntetőjogi alakzatait (Btk. 384–385. §; ebből a 384. § valamennyi szellemi alkotással kapcsolatos), valamint újabb két tényállásban az Szjt. alapján szerzői jogsértés következményeivel sújtott, az Szjt.-ben is újonnan szabályozott cselekmények Btk.-beli megfelelőit (Szjt. 95. § – Btk. 386. §, Szjt. 96. § – Btk. 387. §). A büntetőjogi jogkövetkezmények szerzői jogi hátterének leírása a Btk.-t magyarázó kommentárokra tartozik. A büntetőjogi szankciórendszert a Btk. hatálybalépésétől kezdve szabálysértési tényállás teszi teljessé (a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 192/A. §). A szankciórendszert vámjogi következmények egészítik ki, amelyek a szerzői jogsértéssel szemben vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedéseket (vámfelügyelet) jelentenek (sokszor használják röviden a „border measure” elnevezést). Ezekről az Szjt. 97. §-ához fűzött magyarázatnál szólunk.
A nemzetközi szerzői jogban a BUE [Berni Uniós Egyezmény (az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény, amelynek a Párizsban, az 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szövegét kihirdette: 1975. évi 4. törvényerejű rendelet) – a szerk.], tekintettel arra, hogy alaki viszonosságot követel aláíróitól, csak általános, elemi, valósan azonos eredményre nem vezető jogközelítést céloz meg, a BUE 15. Cikk a szerzőség bizonyításáról (vélelméről), a 16. Cikk a jogsértő példányok nemzeti jog szerinti lefoglalhatóságáról rendelkezik, a 36. Cikk kötelezi a tagállamokat a BUE szerinti jogvédelem hatályosulásának a biztosítására. Ilyen tartalmú szabály az egyes szomszédos jogi jogosultak védelmére létrejött Római Egyezmény 26. cikkében is található. Mérföldkövet jelentett a jogsértés jogkövetkezményeire vonatkozó jogközelítésben a TRIPs, amelynek köszönhető az előző bekezdésben említett, többelemű, a magyar jogrendszerben több jogágra kiterjedő szankciórendszer. A polgári jogi jogkövetkezmények között a TRIPs-hez közelítés eredménye volt a jogsértő adatszolgáltatásra kötelezhetősége, az objektív alapú gazdagodás-megtérítési igény, az ideiglenes intézkedés elrendelésének a jogosult javára fennálló vélelemmel való megkönnyítése, egyben a „könnyített” intézkedés iránti kérelem szoros határidőhöz kötése, a bizonyítási teher megfordítása arra az esetre, ha a jogosult már kellően valószínűsítette a jogsértést, az előzetes bizonyítás biztosítékhoz kötése (az ideiglenes intézkedés biztosítékhoz kötéséről az 1952-es Pp. már 1995 óta rendelkezett). A WCT 14. cikkének és a WPPT 23. cikkének azonos szövege – meghaladva a BUE és a római szerződés általánosságban mozgó normáit – arra kötelezi a tagállamokat, biztosítsák, hogy a nemzeti jogukban rendelkezésre álljanak azok a jogérvényesítési eszközök, amelyek a (WCT-ben, illetve a WPPT-ben) meghatározott jogok megsértése esetén hatékony eljárást tesznek lehetővé, ideértve a jogsértések megelőzésére, valamint a további jogsértésektől való elrettentésre szolgáló, megfelelő jogorvoslatokat. [WIPO Copyright Treaty – WIPO Szerzői Jogi Szerződés – A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződése (kihirdette: 2004. évi XLIX. törvény), WIPO Performances and Phonograms Treaty – WIPO Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló Szerződés – A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 1996. december 20-án, Genfben aláírt előadásokról és a hangfelvételekről szóló szerződése (kihirdette: 2004. évi XLIX. törvény) – a szerk.]
Ilyen háttér előtt fogadta el az uniós jogalkotó 2004. április 29-én a Jogérvényesítési irányelvet [2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv – a szerk.], amely az első valódi, átfogó irányelv a szerzői jog és az iparjogvédelmi jog területén, hiszen a jogok érvényesítését megkönnyítő, jelentős részben eltérést nem engedő szabályokat tartalmaz (Jogérvényesítési irányelv 1. cikk, második mondat, lásd a Jérv. tv. általános indokolása 4. pontját is). [Jérv. tv: 2005. évi CLXV. törvény – a szerk.] Hasonló átfogó hatállyal csak a vámfelügyeleti rendeletek rendelkeznek (lásd az Szjt. 97. §-ánál). Az uniós irányelvek és az EUB döntései és másrészről a magyar szerzői jog összefüggésének általános elveiről lásd az Szjt. preambulumához és a 113. §-ához írt magyarázatot.
Az uniós jogérvényesítési jogközelítés fő kiváltója és tartalma, hogy egyensúlyt keres egyfelől az internet útján elkövetett tömeges, jelentős részben jogsértő felhasználás és jogsértő tartalom magáncélú másolása okozta jogosulti veszteségek és érdeksérelem lehetséges orvoslása, másfelől és az informatikai ipar és a világhálóra kötődő közönség érdekei között. Tartós egyensúlyt azonban nem lehet elérni a folyamatos, gyors technikai fejlődés és a jogi szabályozás szükségszerű, de e téren kirívó kullogása miatt, valamint azért, mert az internet szerzői jogi kérdéseit csak átfogó nemzetközi jogegységesítés lehet képes – ideiglenesen – kezelni. Az internet útján történő mű- és teljesítmény-felhasználás WCT és WPPT szerinti modellje ma is létezik, de emellé új modellek léptek [P2P fájlcsere, tartalom- (video-) megosztó szolgáltatások, nyitott forráskódú szoftverterjesztés és -fejlesztés, illetve általában a web2, amelynek lényege az, hogy a hozzáférhetővé tett tartalmat a fájlok alakítható megosztása révén bárki építheti]. Már közeledik (létezik) a web3 technológiai változás is, amely virtuális valóságbeli világ felépítését és az abban való „létet” teszi lehetővé internetalapú, összetett felhasználásokkal. Ezek magukba foglalhatnak közösségi, tartalommegosztást is lehetővé tevő platformon játszható videojátékot, illetve a platformon áru vásárolható, szolgáltatás vehető igénybe, ott védett tartalom felhasználásával rendezvények, például online koncertek is zajlanak, és igénybe vehető letöltés nélkül, valós időben lehívásra hozzáférhetővé tett (streamelt) tartalomszolgáltatás is, ahová az igénybe vevő összehozhatja az összes, különböző szolgáltatások igénybevételéhez (eddig) használt fiókját is.]
A nemzetközi és uniós jogi háttér része az online műfelhasználásokat lehetővé tevő közvetítő szolgáltatókat érintő szabályozás is. A WCT 8. cikke az internet típusú, lehívásos szolgáltatást szerzői jogi engedélyezést kívánó műfelhasználásnak, nyilvánossághoz közvetítésnek minősítette. A lehívásos (internet típusú) szolgáltatásoknak sok szereplője van. Egyes szereplők csak az alapvető, adatátvivő fizikai eszközöket nyújtják („mere conduit”), mások kapcsolódó/irányító szoftvereket, tároló felületet, műsortartalmat biztosítanak, jelek irányítását és átvitelét végzik. A WCT szerint a nemzeti jogalkotás feladata, hogy – alkalmazva a kivételek és szabad felhasználások BUE-ra épülő meglévő rendszerét – kiválassza adott esetben a nyilvánossághoz közvetítő személyét. A WCT 8. cikkéhez adott értelmező közös nyilatkozat csak addig ment el, hogy a pusztán a közönséghez közvetítés fizikai eszközeinek szolgáltatását („the mere provision of phisical facilities”) a nyilvánossághoz közvetítésen kívülinek minősítette, ez tehát nem felhasználás. Idetartozik az egyszerű adatátvitel feltételeinek elektronikus hírközlési úton történő biztosítása. Az ezen túlmenő, tehát szerzői jogi értelemben felhasználásnak minősülő szolgáltatói cselekmények besorolását az INFOSOC irányelv [2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv – a szerk.], valamint az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv átültetése nyomán közvetve az uniós jog határozza meg.
Az uniós jog alkalmazása során az Európai Bíróság számos alkalommal foglalkozott a nyilvánossághoz közvetítő személyének (felhasználónak) a meghatározásával, és ennek során a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát is értelmezte [lásd az Szjt. 26. § (2) bekezdéséhez, 39. § (4), (5/a), (8) bekezdéseihez fűzött magyarázatnál, és az Szjt. 57/A §-ának a bevezető magyarázatánál]. E kérdések elválaszthatatlanul összefüggenek egyfelől a felhasználás általános fogalmával (lásd az Szjt. 16. §-a magyarázatánál) és az alábbiakban tárgyalt szerzői jogsértéssel is, ugyanis az eldöntött esetek történeti tényállása minden esetben akörül forog, hogy van-e szerzői jogsértés, és ha igen, azt ki követte el (azaz: van-e felhasználás, és azt ki tanúsította az adott üzleti modell szereplői közül.) Így aztán elkerülhetetlen az azonos kérdések ismételt, sokszor némileg eltérő szempontú felvetése.
Ha e modellek alkalmazása során szerzői jogsértés történik, akkor a jogérvényesítés útja egyáltalán nem, vagy csak nagy zökkenőkkel járható, és az sem zárható ki, hogy nem a tömeges jogérvényesítés a leghelyesebb irány. E megállapítás helyességét igazolni látszik a CDSM irányelv [(EU) 2019/790 európai parlamenti és tanácsi irányelv – a szerk.] 17. cikke, amely a tartalommegosztó-szolgáltatást nyújtó aktív tárhelyszolgáltatót is, és nemcsak a tartalmat feltöltő személyt teszi felelőssé a felhasználás jogosításáért, illetve ha engedély nem áll rendelkezésre, a szerzői jogi szankciórendszer alkalmazását megelőzi a jogsértő tartalom megfelelő jogosulti adatközlés alapján való szűrése, illetve annak a jogosult értesítése alapján történő egyedi eltávolítása. Ez a jogsértésért való felelősség sajátos korlátozása (lásd az Szjt. 57/A–57/H. §-ainak a magyarázatait).”
(Címlapképünk illusztráció)
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
