A tisztességes eljáráshoz való jog bírósági aspektusai 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A tisztességes eljáráshoz való jog elméleti és gyakorlati kérdései” címmel rendezett március végén konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Alkotmánybíráskodás és bírói jogalkalmazás Kutatóműhelye, valamint a Wolters Kluwer Hungary Kft. A konferencián Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke a jogkereső állampolgárok egyik legfontosabb jogának bírósági aspektusait mutatta be. 

A Károlyi-Csekonics Palotában rendezett konferencián Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke ,,A tisztességes eljáráshoz való jog bírósági aspektusból” című előadásában a témával kapcsolatos négy szempontrendszert emelt ki és mutatott be, amelyek az ítélkezésre, és esetenként a jogszabályokra is közvetlen hatást gyakorolnak. Kettő közülük az Alkotmánybíróság értelmezésével kapcsolatos, amelyek nyilvánvalóan vonatkoznak a többi bíróságra is, kettő pedig a rendes bírósági judikatúrát érinti. 

1. A tisztességes eljáráshoz való alapjog oszthatatlansága

Magyarországon nemrégiben merült fel a hatóságok és más állami intézmények Alkotmánybíróság előtti jogállásával kapcsolatos probléma. Az állami intézmények panaszát az Alkotmánybíróság rendszerint elutasította, mivel az alapjogok rendszerint nem illetik meg a hatóságokat, legalábbis ebben a minőségükben. Az Alkotmánybíróság 2018-ban hozott egyik utolsó határozatában mégis újragondolta álláspontját. A Magyar Nemzeti Bank indítványozóként alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúriának egy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság határozatát hatályon kívül helyező végzése ellen, amelyet az Alkotmánybíróság meglepetésszerűen befogadhatónak talált. Az Alkotmánybíróság határozata nem fejtette ki részletesen az okát, csak „ad causam” módon azt fejtette ki határozatában, hogy „arra tekintettel, hogy az indítványozó közvetve a magánfelek azon alkotmányosan védett alapjogi igényét érvényesíti, hogy jogvitájukat tisztességes eljárás keretében döntse el a bíróság, az indítványozó indítványozói jogosultságát elismerte.” A tisztességes eljáráshoz való jog közvetett érvényesítésén alapuló érvelés még az Alkotmánybíróság gyakorlatát ismerve is kivételesen elvont, nagyon zárt. Nem magyarázta meg az Alkotmánybíróság, de nehéz lenne más következtetésre jutni, mint arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog nem osztható meg a felek között. 

Amennyiben egy adott ügyben az egyik fél a bírósági eljárás tisztességességét vitatja (ez a közvetlen kifogás) akkor ezzel az eljárást magát, annak egészét támadja, következésképpen az ilyen panasz a másik fél jogát is érinti, sőt érvényesíti, ez a közvetett kifogás a határozat szerint. Más szóval egy bírósági eljárás nem lehet tisztességes csak az egyik fél tekintetében, hanem egészében kell annak lennie. Ez az ügy annyira fontos, az érvelés pedig annyira meggyőző volt, hogy az Országgyűlés nem sokkal később módosította az Alkotmánybíróságról szóló törvényt és a bírói döntés elleni alkotmányjogi panaszra vonatkozó szabályt kiegészítette azzal, hogy nemcsak az Alaptörvényben biztosított jog megsértésére, hanem a hatáskör korlátozására is alapítható panasz. Ezzel pedig megint csak közvetve megerősítette az állami intézmények panaszjogát. Ha ugyanis a panasz alapítható hatáskör korlátozásra is, akkor nyilván nincs kizárva az alapjogsértésre alapított panasz sem. A tisztességes eljáráshoz való jog oszthatatlansága pedig visszahat a rendes bírósági ítélkezésre, legyen szó polgári, büntető vagy közigazgatási perről. 

2. Az alkotmánykonform jogértelmezés, mint a tisztességes eljáráshoz való jog része

A második új szempont az alkotmánykonform jogértelmezés, mint a tisztességes eljáráshoz való jog része. Varga Zs. András megjegyezte, hogy furcsa, de kevesebb elméleti vitát váltott ki az az alkotmánybírósági érvelés, mára inkább elvárás, amelyben az Alkotmánybíróság összekapcsolta a bíróságok alkotmánykonform értelmezési kötelezettségét a tisztességes eljáráshoz való joggal.  

Az előző pontban említett, a Magyar Nemzeti Bank indítványára hozott döntésében a befogadás körében elvi súllyal jelentette ki az Alkotmánybíróság, hogy „alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekintette, hogy a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz fűződő alapjogok érvényesülnek-e akkor, ha a bíróság az Alaptörvény 28. cikkének alkalmazását kifejezetten mellőzi, és ezzel megakadályozza a jogszabály céljának érvényesülését.” Ezzel az Alkotmánybíróság a XXVIII. cikk eredetileg processzuális jellegű (1) és (7) bekezdését összekapcsolta a 28. cikk generális, hermeneutikai – vagyis minden jogszabály minden rendelkezésére irányadó – szabályával, rendelkezésével. Tehát az Alaptörvényt a 28. cikk közbejöttével figyelmen kívül hagyó jogértelmezés mindig támadható lesz alkotmányjogi panasszal.  

A tisztességes eljáráshoz való jogba való ütközésre visszavezetve bármely, a rendes bíróságok által alkalmazott jogszabály értelmezése támadható lesz alkotmányjogi panasszal. Nem véletlen, hogy a rendes bíróságok, különösen a Kúria egyre nagyobb figyelmet szentel az Alaptörvény 28. cikkének, és ennek közbejöttével az Alaptörvény és az alkotmánybírósági jogértelmezésnek. A 28. és a XXVIII. cikk összekapcsolása nagyon felerősítette az Alaptörvény érvényesülését a rendes bírósági gyakorlatban. Ez együtt járt azzal is, hogy abban az esetben, ha egy adott jogszabály alkotmánykonform értelmezése nincs meg, mert azt az Alkotmánybíróság még nem értelmezte vagy nem fedezi fel a rendes bíróság, akkor maga kényszerül az Alaptörvény értelmezésére. Erre viszonylag ritkábban kerül sor és az sem mondható, hogy az Alkotmánybíróság különösebben megértő lenne a rendes bírósági, esetenként kúriai alkotmányértelmezéssel. Az viszont a rendes bíróságok kockázata, ha értelmezik az Alaptörvényt és az értelmezésük nem egyezik az Alkotmánybíróság későbbi megfontolásával, akkor pusztán emiatt, a fentiekben kifejtett összekapcsolás eredményeként a bírósági jogértelmezést hordozó döntés megsemmisítése elkerülhetetlen. A kockázat ellenére nincs más megoldás, a tisztességes eljárás érdekében a jogszabályokat minden esetben az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni, ha pedig ez elkerülhetetlen, akkor az Alaptörvényt is. 

3. A jogegység követelményének összefüggése a tisztességes eljáráshoz való joggal

Az alaptörvénykonform jogértelmezési kötelezettség átvezet az egyik rendes bírósági feladathoz, mégpedig a Kúriának a jogegység biztosítására vonatkozó hatásköréhez. A Kúria a rendes bíróságok egyike, annyiban más, mint a többi rendes bíróság, hogy kizárólagos felhatalmazása van a jogegység biztosítására. Ez nem megosztható feladat, és nyilván a vele járó felelősség sem – ez a Kúriának sajátos helyzetet biztosít. A többi felső bíróság: az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság kontra a rendes bíróságok között, ha úgy tetszik a Kúrián keresztül érvényesül a másik három bíróság iránymutató szabálya. Ez normatív, közvetlenül az Alaptörvényen alapuló feladat. Három módon tudja ezt a Kúria megoldani, ehhez a feladathoz igazodik az eszköztár: 

• A rendszerinti jogegységesítő eljárás a felülvizsgálat. Mind a három eljárási törvénybe belekerültek önálló jogorvoslati kérelmi jogcímként azok a leírások, amelyek arra utalnak, hogy ha a jogerős ítélet eltér a Kúria korábban közzétett döntésétől, akkor a fél pusztán erre hivatkozással kérheti a felülvizsgálatot.  
• Ehhez társulnak a kivételes jogegységesítő eszközök, így az úgynevezett régi, rendszerszinten középen elhelyezkedő jogegységi eljárás. Idén január 1-től kezdődően ennek a neve és formája az előzetes döntéshozatali indítvány a jogegység érdekében. Ez az eszköz teszi lehetővé a Kúria tanácsai számára, hogy eltérjenek a korábbi jogértelmezéstől. Az úgynevezett precedens szabály ugyanis a Kúrián kívül a többi bíróságnak megengedi, hogy megfelelő indokolás mellett eltérjen a Kúria döntésétől, de a Kúria többi tanácsának nem. Tehát a Kúria tanácsainak kötelező ilyenkor ezt az előzetes döntéshozatali eljárást lefolytatni. 
• Végül rendelkezésre áll a kivételes jogegységi panasz, amivel kapcsolatban Varga Zs. András két szempontra mutatott rá. Az egyik, és ezt mostanra már többször megerősítette a Kúria, hogy a jogegységi panasz eljárás nem az ezt megelőző per folytatása. A megelőző perre tekintettel, a per folytán indul, de önálló „sui generis” eljárás. Következésképpen a jogegységi panaszt önálló érvekkel kell megalapozni. Másrészt pedig fontos kiemelni, hogy ez a jogegységesítés immár nem a felek feje fölött történik, hanem a felek kezdeményezésére, így nem fenyeget az a veszély, hogy a jogegység a bíróságok belügyévé válna. Ez pedig nyilván kapcsolódik az Alaptörvényhez és az Alkotmánybírósághoz is. Az eltérő jogértelmezés ugyanis szorosan összefügg a törvény előtti egyenlőséggel, azzal a követelménnyel, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak és a bíróságok ezeket a jogszabályokat mindenkire egyforma mértékkel alkalmazzák. Ha pedig a jogszabály alapvető jogot érint, akkor a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése is felmerülhet az eltérő jogértelmezés folytán. Az Alkotmánybíróság mindeddig tartózkodott attól, hogy átvegye a Kúria feladatát a jogegység biztosításában. A rendszerinti hivatkozási alap az volt, hogy a támadott határozatot az Alkotmánybíróság nem egy másik ítélettel, hanem az Alaptörvénnyel veti össze, s úgy tűnik, hogy ezt az Alkotmánybíróság változatlanul fenntartja. Ugyanakkor a már bemutatott összekapcsolás folytán egy hibás jogértelmezés önállóan is támadható a tisztességes eljáráshoz való jogra való hivatkozással, legyen szó anyagi vagy eljárási jogi szabályról. Így az Alkotmánybíróság közbejöttével ugyan, de a Kúriának tisztáznia kell a követendő jogértelmezést. Természetesen ez nem úgy értendő, hogy a Kúriának meg kellene erősítenie az Alkotmánybíróság határozatát, de a fordított helyzet igaz, az Alkotmánybíróság határozatával szembemenő, korábbi kúriai döntés alkalmazását ki kell zárni formálisan, hogy arra többet senki ne hivatkozzon, és hogy a Jogtárban az ilyen határozatok ne úgy tűnjenek fel, mint hivatkozható határozatok. A helyzet hasonló az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága tekintetében is. 

4. A törvényes bíróhoz való jog kiemelkedése a tisztességes eljáráshoz való jogból

A Kúria elnöke kiemelte, hogy az elmúlt negyedszázadban a tisztességes eljáráshoz való jog összetevőjeként egyre gyakrabban, egyre hangsúlyosabban merül föl a törvényes bíróhoz való jog, és ebből is kiemelkedni látszik az ügyelosztás kérdése. A törvényes bíróhoz való jog hosszú időn keresztül egy igazságszolgáltatási jellegű intézmény bírósági minőségére, vagy a bírói tanácsok összetételére korlátozódott. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatai is azt mutatják, hogy a felmerült kérdések többsége hagyományos indokokon – például bíróság-e a sajátos összetételű, hivatásos bírókból és közjegyzőkből álló fegyelmi tanács, áthelyezhető-e ügy a bíróságok között, tisztázott-e közigazgatási, illetve egyéb bírósági fórumrendszer – alapult. Ezek között merült fel, korábban csak elvétve, majd egyre gyakrabban az ügyelosztási rend jelentősége a törvényes bíróhoz való jog érvényesülése során. Szerepe volt ebben a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénynek (Bszi.), amely részletes szabályokat tartalmaz erre vonatkozóan, de mégsem tulajdoníthatjuk kizárólag ennek ezt a jelenséget, lévén, hogy a régi Bszi. nagyjából hasonló szabályt tartalmazott.  

Három hatást lehet vélelmezni az ügyelosztási rend előtérbe kerülése mögött.  

• Az egyik hatás maga az Alkotmánybíróság joggyakorlata. Mivel megerősödött és rögzült az alkotmánybírósági határozatok indokolásában az ügyelosztási rend hangsúlyozása, ez lehetőséget kínált a panaszosoknak, hogy erre hivatkozva próbálják elérni a támadott rendes bírósági határozat megsemmisítését, ami újratárgyalással jár. Jóval könnyebb ugyanis a formális ügyelosztási rendet érintő hibát megtalálni, mint egy eljárási, még inkább egy anyagi jogi dogmatikai levezetést alkalmazni. Magyarországon ilyen körülmény volt az előző évtized elején felmerülő igazgatási úton történő ügyáthelyezés. Ezzel a lehetőséggel elsősorban büntető ügyekben éltek az igazgatási vezetők, az Alkotmánybíróság pedig ezt alaptörvény ellenesnek, sőt nemzetközi szerződésbe ütközőnek találta. A döntés hosszan elemezte a törvényes bíróhoz való jogot, és annak részeként az ügyelosztási rendet. Ez a vita hosszan és nyilvánosság előtt zajlott, felhívva a figyelmet az ügyelosztási rend alkotmányos jelentőségére.  
• A másik hatás a bíróságokon belülről származik. A Kúriára vonatkozóan Varga Zs. András példaként említette az automatikus ügyelosztás bevezetését a Kúrián. Egy angolul, majd később magyarul hasonló tartalommal megjelent írás kétségbe vonta a Kúria korábbi időszakának jogállami működését a tanácsok összeállítása és az ügyelosztás rendje miatt. A cikkek megjelenése után a kérdés hamarosan visszaköszönt a Velencei Bizottság Magyarországot érintő legújabb vizsgálataiban, sőt az Európai Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentésében is. Ez olyan nyomást jelentett, hogy a Kúria kénytelen volt felgyorsítani az amúgy ismert, és választási ügyekben már egy évtizede alkalmazott, lépésről lépésre kiterjesztett úgynevezett automatikus szignálásra való átállást. Ennek a tapasztalatai vegyesek: kétségtelen hogy az automatikus ügyelosztás megfelel annak a követelménynek, amit az Alkotmánybíróság megfogalmazott. Nem a bírót választja ki az ügyelosztási rendben megjelölt vezető, hanem az ügy automatikusan kerül az előre meghatározott tanácshoz. Ugyanakkor ez a szakosodás ellenében hat. Az automatikus ügyelosztás iránti igény egyrészt oda vezet, hogy nem biztos, hogy az intézi az ügyet, akinek a legnagyobb tapasztalata van az adott kérdésben. Másrészt pedig ennek a kérdésnek a túlhangsúlyozása nemkívánatos mellékhatásként ahhoz a látszathoz vezet, hogy egyetlen egy ítélkező tanács a törvényes független és pártatlan, az összes többi, különösen a tanácsokat kijelölő vezető pedig nem. Ez elfogadhatatlan, ennek ellenére nem lehet eltekinteni attól, hogy az ügyelosztási rend megalkotását törvény írja elő. 

• Végül itt kell megemlíteni egy egészen új fejleményt, a bírói kinevezés hangsúlyossá válását. Kétségtelen, hogy a Velencei Bizottság már egy évtizede kifejtette, hogy erre is figyelmet kell fordítani. Az viszont ennek ellenére nem volt előre látható, hogy mára nemzetközi bíróságok előtt dől el, hogy konkrét ügyekben eljáró bírók kinevezése törvényesnek tekinthető-e, ennek folytán az általuk hozott döntések egyáltalán törvényes módon felállított bírósági döntésnek minősülnek-e. Így már nem a döntés dogmatikai helyessége a vita tárgya, hanem az eljáró bírók személye. A Kúria elnöke felhívta a figyelmet, hogy ez a folyamat nem veszélytelen – a jogállamiság, a bírói függetlenség, a törvényes bíróhoz való jog nevében történik mindez, de a bírók vagy bíróságok bírói jellegének korlátlan megkérdőjelezhetősége rombolja azt a tekintélyt, azt a közbizalmat, aminek érdekében az államszervezeten belül az igazságszolgáltatás megkülönböztetett védelmet élvez. Az eljárás nem lesz tisztességesebb attól, ha minden korlát nélkül lehet a bírói eljárások tisztességtelenségére hivatkozni. 

A tisztességes eljáráshoz való jog klasszikus, az eljárási törvényekben részletezett összetevői mellett arra is figyelnie kell ma a hibamentesen kinevezett, az ügyelosztási rendben egyre precízebb feltételek mellett kijelölt bírónak, hogy mindkét fél számára nyilvánvalóan pártatlan és szabályos eljárásban az anyagi és eljárási jogokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezze és alkalmazza. Ellenkező esetben ebben bárhol hibát vét, az eljárása nem lesz tisztességes. Ami pedig függetlenül attól, hogy a döntése érdemben helyes-e vagy nem, annak megsemmisítését vonja maga után – zárta előadását a Kúria elnöke. 

A konferencia előadói között üdvözölhette a hallgatóság többek között Dr. Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, Dr. Czine Ágnes alkotmánybírót és Dr. Osztovits András kúriai bírót is. A plenáris és a szekcióüléseken szó esett a tisztességes eljárás védőügyvédi perspektívájáról, az alkotmányjogi panasz és a tisztességes eljárás kapcsolatrendszeréről, a polgári jogi és közigazgatási jogi, valamint versenyjogi aspektusairól, a közhatalmat gyakorló szerveket és személyeket megillető tisztességes eljárásról, továbbá az időszerűség követelményéről. 

Az eseményen Dr. Köbel Szilvia a Károli Gáspár Református Egyetem Alkotmányjogi Tanszékének docense mutatta be a Wolters Kluwer gondozásában megjelent „A tisztességes eljáráshoz való jog” című kézikönyvet. A kötet hiánypótló, ugyanis gyakorlati jelentőségéhez képest e jog a hazai szakirodalomban eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott. A könyv szerzői és egyben a konferencia előadói egyetemi oktatók, ugyanakkor mindegyikük elismert gyakorlati szakember is; olyan helyen dolgoznak vagy dolgoztak, ahol közvetlenül és rendszeresen érvényesíteni kell a tisztességes eljárás alapjogát. E gyakorlati tapasztalatok nemcsak megjelennek a fejezetek elemzéseiben, hanem kifejezetten hangsúlyos szerepet kapnak. Ennek eredményeképpen a kötet nemcsak szakkönyvként vagy dogmatikai alapozó munkaként, hanem – elsősorban –kézikönyvként forgatható. Hasznos lehet mind a bírák, mind az ügyvédek, mind más gyakorló jogászok számára, de adekvát forrást jelent az egyetemeken az alkotmányjogi és eljárásjogi tárgyak oktatása számára is.