A tisztességes tárgyaláshoz való jog az EJEB gyakorlatában – 3. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sorozatunkban a Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, dr. Tóth J. Zoltán által szerkesztett A tisztességes eljáráshoz való jog című kötetből közlünk részleteket. Harmadikként A tisztességes tárgyaláshoz való jog az EJEB gyakorlatában című fejezetéből olvashatnak egy kivonatot.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, dr. Tóth J. Zoltán által szerkesztett A tisztességes eljáráshoz való jog című kötet az egyik legalapvetőbb, a gyakorlatban legtöbbet hivatkozott és leggyakrabban alkalmazott emberi és alkotmányos jog (fair trial) legfontosabb aspektusait térképezi fel. Tematikus fejezeteit olyan szerzők írták, akik amellett, hogy egyetemen oktatnak, egyben elismert gyakorlati szakemberek is, és munkájuk során közvetlenül és rendszeresen érvényesíteni kell a tisztességes eljárás alapjogát. Ezek a gyakorlati tapasztalatok hangsúlyos szerepet kapnak a fejezetek elemzéseiben, melynek eredményeképpen a kötet nemcsak szakkönyvként használható, hanem azt a célt is szolgálja, hogy mind a gyakorló jogászok, mind maguk az érintettek kézikönyvként hasznosítani tudják.

Az alábbiakban a műnek „A tisztességes tárgyaláshoz való jog az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában” című fejezetéből olvashatnak egy részletet. Az első írást itt, a másodikat pedig itt tekintheti meg.

Az alkalmazhatóság általános szabályai

Polgári jogi jogok és kötelezettségek

A 6. cikk 1. pontjának alkalmazásakor az „ügy” nem kizárólag az adott hazai jog szabályai alapján értelmezendő, hanem az Egyezményből levezethető „autonóm” fogalom. A felek jogállásától, a jogágtól és az eljáró bíróságtól függetlenül alkalmazandó. A joggyakorlat és a szakirodalom a rendelkezés két ágát – a polgárit és a büntetőt – szétválasztja, és külön értelmezi. Ugyanakkor e két vonatkozás nem szükségszerűen zárja ki egymást, az EJEB az Egyezmény 6. cikkét alkalmazhatja – akár ugyanazon ügyben – mind a polgári, mind a büntetőjogi eljárásokban.[1]

A „polgári jogi jogok és kötelességek” fogalma tehát önálló koncepció. Az ebből eredő ügyek fogalmát az EJEB inkább tartalmilag, mint formailag értelmezi. Az ügynek valósnak és komolynak kell lennie. A szóban forgó eljárás eredményének meghatározónak kell lennie az adott jogvitában vitatott jogra nézve. A polgári jogi jogoknak és kötelezettségeknek az érintett állam jogában kell gyökerezniük. Ebből a szempontból meghatározó a releváns hazai joganyag nemzeti bíróságok általi értelmezése. Az EJEB feladata annak a vizsgálatára korlátozódik, hogy a hazai bíróságok értelmezésének hatása összhangban van-e az Egyezménnyel. A hazai bíróságok értelmezését csak nagyon nyomós ok, például nyilvánvaló önkényesség esetén bírálhatja felül Strasbourg.[2] Továbbá, akkor beszélhetünk „jog”-ról, amikor a hazai jog által elismert tartalmi, szubsztantív jogot olyan eljárási jogosultság is kiegészíti, amely bíróság előtt kikényszeríthetővé teszi.[3]

Az ügy „polgári jogi” természetét nem jogi minősítése, hanem a belső jog szerinti tartalma és hatásai alapján kell megítélni. A hazai jogban „közjoginak” minősülő jogviták is a 6. cikk alá tartozhatnak, például engedélyezési eljárások, az állam elleni kártérítési perek. A rendelkezés alkalmazhatóságát az EJEB kiterjesztette fegyelmi eljárásokra, társadalombiztosítási vitákra, köztisztviselők jogvitáira, általában munkajogi vitákra.[4] Kiterjed a hatálya a büntetőperben érvényesített polgári jogi igényre is.[5]

Meglepőnek tűnhet, hogy polgári jogi természetűnek minősített az EJEB olyan jogvitákat, amelyek első ránézésre nem polgári jogi jogokat érintenek, de „közvetlen és jelentékeny következményei lehetnek az egyén személyi jogaira”[6]: így például a De Tommaso kontra Olaszország-ügyben a fogvatartottak jogai, börtönviszonyok, más ügyekben a házi őrizet, az egyesülési jog, az oktatáshoz való jog, az egészséges környezethez való jog, a szólásszabadság. Nem tartoznak viszont ide az adóügyek, a bevándorlással és menedékjoggal kapcsolatos kérdések, a politikai jogokra alapozott igények, a választójog, a pártból való kizárás vagy a politikai tisztségviselés.

Az EJEB újabb gyakorlata szerint a 6. cikk nem alkalmazható közigazgatási eljárásokra, amíg nem tették közzé az első határozatot, és nem éltek ellene jogorvoslattal.[7]

Összefoglalva: a polgári jogi jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos ügyekben a 6. cikk 1. pontja a vita bíróság elé vitelének lehetőségét biztosítja.

Büntetőjogi vádak[8]

A „büntetőjogi vád” fogalmának önálló, autonóm jelentése van, függetlenül a tagállamok által alkalmazott osztályozástól. A „büntetőjogi vád” és a 6. cikk 2. és 3. pontjaiban szereplő „bűncselekménnyel gyanúsított” fordulat ugyanarra a helyzetre vonatkozik.

Az EJEB a büntetőeljárás tisztességességét átfogóan, összességében értékeli. Vagyis nem az egyes szakaszok vagy részletek elszigetelt vizsgálatát végzi, hanem az eljárás egészének alakulását. A büntetőjog területén a tisztességes tárgyalás kritériumai szigorúbbak, mint a polgári szakban.[9] A vádat úgy lehet meghatározni, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság hivatalosan értesíti az egyént arról, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolják.[10] A bűncselekmény elkövetésének vádjával letartóztatott személy, a bűncselekmény gyanúja miatt kihallgatott személy, a szabálysértéssel összefüggésben kihallgatott személy, ha formálisan tanúként is hallgatták ki, mind bűncselekménnyel gyanúsított személynek tekinthetők, és érvényesül esetükben a 6. cikkben biztosított védelem. Ennek kritériumait az EJEB az Engel kontra Hollandia-ügyben összegezte:

1. a hazai jog szerinti bűncselekménnyé minősítés,

2. a bűncselekmény természete (a jogszabály általános érvényű vagy csak meghatározott csoportot érint, büntető vagy elrettentő célja van-e, a társadalmi közérdeket kívánja-e védeni, miként minősül más Európa Tanácsi tagállamban, stb.),

3. a büntetés szigorúsága.[11]

A második és a harmadik kritérium vagylagos és nem szükségszerűen kumulatív.

Határesetet jelent a fegyelmi eljárások minősítése, mely tartozhat a büntetőeljárási ághoz is, de nem minden esetben, például a sportbírósági eljárásban vagy az ügyvéd elleni fegyelmi eljárásban. Egyik legutóbbi nagykamarai ítéletében[12] az EJEB úgy találta, hogy – tekintettel az első és második Engel-kritériumra – a belső jog alapján nem lehetett megállapítani, hogy a bíróság megsértése büntetőeljárásnak minősül-e. A harmadik Engel-kritériumot illetően pedig a felső határ nélküli pénzbüntetés nem alapozza meg a büntetőjogi fordulat alkalmazását, ha nem váltható át elzárásra.

A 6. cikk büntetőjogi fordulata alá tartozhatnak viszont közigazgatási, szabálysértési, adó- és vámügyi, pénzügyi és versenyjogi eljárások meghatározott feltételek esetén. Nem minősülnek viszont annak a választásokkal, a politikai pártok feloszlatásával, a politikusok összeférhetetlenségével kapcsolatos kérdések.

A bírósághoz fordulás joga

A Golder kontra Egyesült Királyság–ügyben határozta meg az EJEB,[13] hogy a 6. cikk alapján mit jelent a bírósághoz való fordulás joga. Mindenekelőtt a hatékony bírói jogorvoslat szükségességét jelenti. De ez sem abszolút jog, tehát korlátozható. A jognak – az EJEB kedvelt fordulatával élve – „gyakorlatiasnak és hatékonynak” kell lennie. A jog akkor hatékony, ha az egyénnek egyértelmű, gyakorlati lehetősége van arra, hogy vitasson minden olyan intézkedést, amely sérti a jogait. A bírói utat lehetővé tevő szabályoknak meg kell felelni a jogbiztonság követelményének. És fordítva: ha a szabályok nem a jogbiztonságot és a megfelelő igazságszolgáltatást (proper administration of justice) szolgálják, akkor akadályozzák a bírósághoz való hozzáférést.

Ilyen akadályok lehetnek:

– a magas eljárási költségek,

– a teljesíthetetlen határidők,

– a hatóságok késlekedése,

– a bizonyítási teher túl merev szabályai.

Az EJEB háromlépcsős tesztet dolgozott ki a felsőbíróságokhoz fordulás jogának aránytalan korlátozása megítélésére: a) a fellebbezési eljárás előre látható legyen, b) az eljárási hiba következményei azt terheljék, aki felelős érte (akár a fél, akár a bíróságok), c) a megszorítások ne legyenek szélsőségesen formalisták.[14]

A korlátozások értékelésénél is a legitim cél és az arányosság tesztje alkalmazandó. Legitim például az elévülési idők általi korlátozás, vagy a felsőbíróságoknál a pertárgy értékének meghatározása, a kötelező jogi képviselet vagy a békés megegyezésre történő kísérlet kötelező előírása. Az arányosság megítélésében az államok mérlegelési jogkörének terjedelme függhet a vonatkozó nemzetközi jogi szabályoktól, miképp attól is, hogy van-e európai konszenzus, vagy legalábbis egyértelmű gyakorlat az adott kérdésben. Így a nemzetközi szervezetek mentessége a hazai joghatóság alól nemzetközi szerződésen alapul, legitim célt szolgál, és nem is aránytalan. Hasonlóképp megfelelhet az Egyezménynek a parlamenti képviselők mentelmi joga, ha legitim célt szolgál (például a parlamenti szólásszabadságot védi), és nem aránytalan az elérni kívánt célhoz képest, amennyiben a szorosan vett parlamenti funkciókhoz kapcsolódik.

Büntetővád esetén is mérlegelni kell a parlament integritásához fűződő közérdek és a mentelmi jog felfüggesztésének egyéni érdeke között.[15]

Hasonlóképp elfogadható korlátozás az államfő, a bírók és bizonyos esetekben a köztisztviselők mentelmi joga. De az összeférhetetlen az Egyezménnyel, hogy az állam ellenőrzés nélkül kivegye a bíróságok hatásköréből a polgári jogi igények érvényesítésének szélesebb körét, vagy személyek túl széles körének biztosítson mentelmi jogot.[16]

A 6. cikk az ingyenes jogi képviseletet a büntetőeljárásban biztosítja, polgári jogi perekben nem. Mégis, miután az Egyezmény célja a jogok gyakorlatias és hatékony védelme, az EJEB néha kötelezheti az államokat, hogy biztosítsanak jogsegélyt polgári perben is, ha az szükséges a bírósághoz való fordulás hatékonyságához. Ez a konkrét eset körülményeitől függ, többek között attól, hogy mennyire sorsdöntő az ügy a kérelmező számára, mennyire bonyolult az eljárás, hogy képes-e a fél saját hatékony védelmére, milyenek az anyagi körülményei.[17]

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

[1] Ramos Nunes de Carvalho e Sá v. Portugal [GC], nos. 55391/13 and 2 others, § 121, 6 November 2018. A lábjegyzetekben az eseteket a Bíróság által használt hivatalos lista alapján hivatkozzuk: https://echr.coe.int/Documents/Case_law_references_ENG.pdf. A főszövegben viszont a magyar gyakorlatot követjük

[2] Károly Nagy v. Hungary [GC], no. 56665/09, § 60–62, 14 September 2017.

[3] Regner v. the Czech Republic [GC], no. 35289/11, § 99, 19 September 2017.

[4] Az alapteszt: Vilho Eskelinen and Others v. Finland [GC], no. 63235/00, § 50–62, ECHR 2007-II, majd Baka v. Hungary [GC], no. 20261/12, § 103, 23 June 2016; a bírókra is kiterjesztve Denisov v. Ukraine [GC], no. 76639/11, § 46, 52, 25 September 2018.

[5] Nicolae Virgiliu Tănase v. Romania [GC], no. 41720/13, § 188, 194, 25 June 2019.

[6] De Tommaso v. Italy [GC], no. 43395/09, § 151, 23 February 2017.

[7] Mitkova v. the former Yugoslav Republic of Macedonia, no. 48386/09, § 46, 15 October 2015; Christian Baptist Church in Wrocław v. Poland, no. 32045/10, § 85, 5 April 2018.

[8] A tisztességes eljáráshoz való jog büntetőeljárási vonatkozásainak EJEB esetjogát alaposan mutatja be Czine Ágnes monográfiája, különösen a II. fejezet. Czine Ágnes: A tisztességes bírósági eljárás. Audiatur et altera pars. HVG-ORAC, Budapest, 2020.

[9] Moreira Ferreira v. Portugal (no. 2) [GC], no. 19867/12, § 67, 11 July 2017.

[10] Deweer v. Belgium, 27 February 1980, § 44, Series A no. 35.

[11] Engel and Others v. the Netherlands, 8 June 1976, § 82, Series A no. 22.

[12] Gestur Jónsson and Ragnar Halldór Hall v. Iceland [GC], nos. 68271/14 and 68273/14, §§ 77, 85, 30 October 2018.

[13] Golder v. the United Kingdom, 21 February 1975, §§ 28–36, Series A no. 18.

[14] Zubac v. Croatia [GC], no. 40160/12, § 97, 5 April 2018.

[15] Kart v. Turkey [GC], no. 8917/05, § 90, ECHR 2009 (extracts).

[16] McElhinney v. Ireland [GC], no. 31253/96, § 23, ECHR 2001-XI (extracts); Sabeh El Leil v. France [GC], no. 34869/05, § 50, 29 June 2011.

[17] Airey v. Ireland, 9 October 1979, § 26, Series A no. 32; Steel and Morris v. the United Kingdom, no. 68416/01, § 61, ECHR 2005-II; McVicar v. the United Kingdom, no. 46311/99, § 48, ECHR 2002-III.

---