A tisztességtelen devizahitel szerződések az uniós jogban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB szerint a tagállami bíróság feladata gondoskodni arról, hogy a fogyasztó végső soron abba a helyzetbe kerüljön, amelyben akkor lett volna, ha a tisztességtelennek ítélt feltétel soha nem létezett volna.

1. Az alapügy

2009. december 4‑én PN változó kamatozású egyedi kölcsönszerződést kötött a Lombard Finanszírozási Zrt.‑vel egy gépjármű megvásárlása céljából (a továbbiakban: a szóban forgó kölcsönszerződés). E szerződést svájci frankban (CHF) tartották nyilván, a visszafizetendő havi törlesztőrészleteket pedig forintba (HUF) váltották át.

Az említett szerződés megkötésekor PN aláírt egy kockázatfeltáró nyilatkozatot. E nyilatkozatban szerepelt egyrészt az, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli, másrészt pedig az, hogy a deviza árfolyamának jövőbeli változása kiszámíthatatlan. Így a havi törlesztőrészleteket svájci frankban határozták meg, majd azokat átváltották forintba, az ezen átváltás során keletkező árfolyam‑különbözetet pedig a kölcsönfelvevőnek kellett viselnie. E dokumentumból kiderült az is, hogy ha az adott deviza forinthoz viszonyított árfolyama az esedékességkor változna a szerződéskötéskor érvényes mértékadó árfolyammal szemben, az eladási árfolyam és a vételi árfolyam közötti különbözet szintén a kölcsönfelvevőt terheli.

A Lombard Finanszírozási Zrt. 2010. augusztus 31‑én beolvadással megszűnt, általános jogutódja pedig a Lombard lett. Következésképpen a Lombard Finanszírozási Zrt.‑t terhelő valamennyi kötelezettség és az őt megillető valamennyi jog átszállt a Lombardra.

A szóban forgó kölcsönszerződést 2015 áprilisában, a DH2 törvény szerinti elszámolás útján módosították. Ezen elszámolás eredményeként 284 502 HUF (hozzávetőleg 800 euró) összeget, amellyel kapcsolatban úgy ítélték meg, hogy azt a hitelező intézmény jogalap nélkül szedte be, levontak a PN által fizetendő összegből. Ezzel szemben az éves kamatot, amely a szóban forgó kölcsönszerződés módosítása előtt 22,32% volt, változatlanul hagyták. Ezt az elszámolást megküldték PN‑nek, aki azzal szemben nem élt panasszal.

Mivel PN a szóban forgó kölcsönszerződés havi törlesztőrészleteinek megfizetésével késedelembe esett, a Lombard 2015. augusztus 12‑én felszólította őt 121 722 HUF (hozzávetőleg 342 euró) összegű hátralék megfizetésére, kiemelve, hogy ha ennek nem tesz eleget, e szerződést a Lombard azonnali hatállyal felmondja. PN nem tett eleget e felszólításnak, ezért a Lombard 2015. szeptember 14‑én felmondta az említett szerződést, egyben pedig felszólította PN‑t, hogy a 472 399 HUF (hozzávetőleg 1320 euró) összegű fennálló tartozását fizesse meg. E felszólítást PN 2015. október 15‑én vette át.

A Lombard ezt követően az elsőfokú bírósághoz fordult, és kérte, hogy e bíróság a szóban forgó kölcsönszerződést visszaható hatállyal nyilvánítsa érvényesnek, továbbá kötelezze PN‑t, hogy a szerződésből eredő tőkekövetelés jogcímén fizessen meg 490 102 HUF (hozzávetőleg 1370 euró) összeget, valamint fizessen késedelmi kamatot.

PN arra hivatkozott, hogy a szóban forgó kölcsönszerződésben foglalt azon feltételek, amelyek teljes egészében rá hárítják az árfolyamkockázatot, tisztességtelenek. Vitatta, hogy az árfolyamkockázati tájékoztató világos és érthető lett volna. Viszontkeresetében többek között azt kérte, hogy a bíróság a Lombardot kötelezze arra, hogy azon jogalap nélküli gazdagodás jogcímén, amely e szerződés érvénytelenségéből ered, fizessen vissza neki 1 734 144 HUF‑ot (hozzávetőleg 4870 eurót).

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen törvényes lehetőségek merülhetnek fel akkor, ha valamely szerződést az elsődleges tárgyára vonatkozó érvénytelenség esetén érvényessé vagy hatályossá nyilvánítanak, ezért a Fővárosi Törvényszék az EUB-hoz fordult előzetes döntéshozatalért.

2. Az EUB döntése

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelvet akként kell‑e értelmezni, hogy a nemzeti jog olyan helyzetre vonatkozó diszpozitív szabályának hiányában, amikor valamely szerződés az elsődleges tárgyára vonatkozó feltétel tisztességtelen jellege folytán nem maradhat fenn, az ezen irányelvben foglalt rendelkezések hatékony érvényesülése biztosítható az érintett tagállam legfelsőbb szintű bírósága által kibocsátott, nem kötelező erejű olyan állásfoglalás útján, amely iránymutatást ad az alsóbb fokú bíróságoknak arra vonatkozóan, hogy e szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása során milyen megközelítést kell alkalmazni.

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelvet akként kell értelmezni, hogy a nemzeti jog olyan helyzetre vonatkozó diszpozitív szabályának hiányában, amikor valamely szerződés az elsődleges tárgyára vonatkozó feltétel tisztességtelen jellege folytán nem maradhat fenn, az ezen irányelvben foglalt rendelkezések hatékony érvényesülése nem biztosítható kizárólag az érintett tagállam legfelsőbb szintű bírósága által kibocsátott, nem kötelező erejű olyan állásfoglalás útján, amely iránymutatást ad az alsóbb fokú bíróságoknak arra vonatkozóan, hogy e szerződés érvényessé vagy hatályossá nyilvánítása során milyen megközelítést kell alkalmazni.

Az EUB szerint a 93/13 irányelvvel nem ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság úgy határoz, hogy a kölcsönszerződésben részes felek vonatkozásában – azzal az indokkal, hogy az említett szerződésen belül a szerződés elsődleges tárgyára vonatkozó valamely feltételt ezen irányelv értelmében tisztességtelennek kell nyilvánítani – helyreállítja azt az állapotot, amelyben e szerződés megkötésének hiányában lettek volna; ha az eredeti állapot helyreállítása lehetetlennek bizonyul, e bíróság feladata gondoskodni arról, hogy a fogyasztó végső soron abba a helyzetbe kerüljön, amelyben akkor lett volna, ha a tisztességtelennek ítélt feltétel soha nem létezett volna.

(curia.europa.eu)

---