A törvényi engedményezésre alkalmazandó jog


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Az alábbiakban a Róma I. rendelet 15. cikkéhez fűzött magyarázatot olvashatják el.

a) A Róma I. rendelet 15. cikke (a Római Egyezmény 13. cikke) arra a helyzetre vonatkozik, amikor a jogviszonyban több adós szerepel: van egy eredeti adós, aki helyett azonban egy harmadik személy köteles kielégíteni a hitelező követelését. A Róma I. rendelet 15. cikke azt a kérdést válaszolja meg, hogy ez a harmadik személy a kötelezettel (eredeti adóssal) szemben milyen mértékben gyakorolhatja azokat a jogokat, amelyeket a jogosult gyakorolhatott a kötelezettel (eredeti adóssal) szemben. Más szóval: a jogosultnak az eredeti adós kötelezettel szembeni jogai átszállnak-e arra a kötelezettre, aki az eredeti adós helyett teljesített; ez a megközelítés indokolja a Róma I. rendelet 15. cikkének a címét is, amely: Követelés törvény alapján történő átszállása (törvényi engedményezés). (Lásd korábban a Jogok és kötelezettségek átszállása címet viselő Római Egyezmény 13. cikket). Más megközelítésből: ha a jog lehetővé teszi azt, hogy az egyik kötelezett a teljesítéssel megszerezze a másik kötelezettel szemben a jogosult jogait, akkor a követelést tulajdonképpen a törvény engedményezi a ténylegesen teljesítő (vagy teljesítésre kötelezett) adósra, aki immár jogosultként léphet fel az eredeti adóssal szemben. Ez a megközelítés indokolja a Róma I. rendelet 15. cikkének címében a zárójelben szereplő törvényi engedményezés kifejezés használatát. Az eredeti kötelezett és a hitelező közötti jogviszony eleve egy szerződés kell hogy legyen, aminek megvannak a saját elsődleges kapcsolóelvei – lásd a Róma I. rendelet 3–8. cikkeit –, és a harmadik személy kötelezettsége is valamilyen önálló jogviszonyon alapul, aminek szintén megvan az alkalmazandó joga. A Róma I. rendelet 15. cikke így tulajdonképpen csak egyetlen besorolási kérdésben dönt: az eredeti kötelezett helyett teljesítő félre az eredeti kötelezett és a jogosult közötti szerződés joga alapján vagy pedig az ő helytállási kötelezettségére vonatkozó jog alapján háramlanak át a jogosult eredeti kötelezettel szemben fennálló jogai. A Róma I. rendelet 15. cikke ezt a kérdést a harmadik személy kötelezettségére irányadó jog körébe sorolja, nem pedig az alapul fekvő szerződésre alkalmazandó joghoz csoportosítja.

engedményezés

A gyakorlatban a legkézenfekvőbb példa a kezességvállalás és garancia területe. Kezesség esetében a kezes a jogosult és kötelezett közötti szerződésben a kötelezett mulasztása esetén a kötelezett helyett teljesít. Azt a kérdést, hogy ennek alapján a kezesre átszállnak-e a jogosultnak a kötelezettel szembeni jogai, illetve milyen mértékben gyakorolhatja ő maga a korábban a jogosultat megillető jogokat a kötelezettel szemben, a Róma I. rendelet 15. cikke – és a Római Egyezmény 13. cikk (1) bekezdése – a kezességi szerződés – nem pedig a jogosult és a kötelezett közötti szerződés – alapján rendeli meghatározni. A kezességen és különféle garanciákon kívül idetartozik például az egyetemleges felelősség esete is, ahol a jogosult bármelyik kötelezettel szemben érvényesítheti a teljes követelést, ami után a ténylegesen teljesítő adós visszkereseti joggal élhet az adóstársaival szemben, és azok a biztosítási szerződések is, amelyekben a biztosító a jogosult és kötelezett közötti szerződéses viszony biztosítására vállal kötelezettséget.

A Római Egyezmény és a Róma I. rendelet megoldása azonos, a Római Egyezmény 13. cikk (2) bekezdése azonban tartalmazott egy olyan szabályt, amit a Róma I. rendelet önálló cikkben – lásd: Róma I. rendelet 16. cikk – rendez a korábbi megoldáshoz képest részletesebben.

b) A Róma I. rendelet 15. cikkében szereplő hipotézisnek több fogalmi eleme is van. Egyrészt, a jogosult és kötelezett közötti viszony szerződéses jellegű kell hogy legyen: azaz a harmadik személy az eredeti adós szerződésből folyó kötelezettségéért áll helyt. Így nem tartozik a tárgyalt szabály alá például a károkozó által okozott kárért a károsult felé helytálló felelősségbiztosító helyzete; arra nézve a Róma II. rendelet 19. cikke alkalmazandó. Nem tartozik ide például a családi jogi jogviszonyból, leggyakrabban tartási kötelezettségből fakadó teljesítés, beleértve egyes tagállamokban a tartásdíj állami szerv által történő kifizetését is a tartásra kötelezett mulasztása esetére. (A tartási kötelezettség területén lásd különösen az Európai Tartási Rendeletet és az abban hivatkozott 2007. évi Hágai Tartási Egyezményt). Nem szerződéses jellegű, így nem tartozik ide a szociális ellátórendszerek által nyújtott szolgáltatások keretében külföldön nyújtott szolgáltatás (ehhez lásd különösen a Tanács 1971. június 1-i 1408/71/EGK rendeletét a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról). A fenti jogviszonyokban a kötelezett helyett történő teljesítés esetén a jogosult jogainak az átszállásával kapcsolatos kérdéseket a felsorolt jogforrások egyes szabályai alapján lehet megválaszolni.

A második feltétel az, hogy az eredeti adós helyett teljesítő személy köteles legyen az adós helyett helytállni. Így azokban az esetekben, ha harmadik személy önkéntesen vállalja át az adósság teljesítését, a Róma I. rendelet 15. cikke nem alkalmazható. Ugyanígy nem alkalmazható a Róma I. rendelet 15. cikke akkor sem, ha a szerződésben több kötelezett van, azonban mindenkitől csak meghatározott rész teljesítése követelhető. Ilyen esetben, ha a kötelezettek egymás helyett teljesítenek, nem alkalmazható tehát a Róma I. rendelet 15. cikke, mivel bár ténylegesen kötelezettekről van szó, ám nem volt kötelezettségük egymás részeinek a teljesítése. Azok a szerződéses láncolatok – például alvállalkozói láncok –, amelyekben minden szerződő fél csak a közvetlenül vele szerződő féllel áll jogviszonyban, tipikusan nem tartoznak a Róma I. rendelet 15. cikkének a hatálya alá, mivel ilyenkor a követelések mindig csak a két fél viszonyában rendeződnek; ilyenkor legfeljebb biztosító vagy pénzintézet helytállási kötelezettsége terelheti az ügyet a Róma I. rendelet 15. cikkének a hatálya alá.

A Róma I. rendelet 15. cikke szerinti szabály alkalmazásának nem feltétele ugyanakkor az, hogy a harmadik fél az eredeti adós kötelezettségeit teljes egészében köteles legyen teljesíteni a jogosulttal szemben. Ha például a bankgarancia vagy a kezesség csak az adósság meghatározott mértékéig terjed, akkor a Róma I. rendelet 15. cikke annak ellenére alkalmazható az adott mértékig, hogy a harmadik személy teljesítése a kötelezettet nem mentesíti teljesen az adós követelése alól.

c) A Róma I. rendelet 15. cikke csak arra a kérdésre nézve tartalmaz kapcsolóelvet: „[…] hogy a harmadik személy a szerződés kötelezettjével szemben gyakorolhatja-e – és milyen mértékben – azokat a jogokat, amelyekkel a jogosult a kötelezettel szemben a közöttük fennálló jogviszonyra irányadó jog értelmében rendelkezett”. Ennek megfelelően minden más kérdés értelemszerűen a két jog – a jogosult és kötelezett közötti szerződésre alkalmazandó jog, valamint a harmadik személy kötelezettségére alkalmazandó jog – között oszlik meg. Például az eredeti kötelezettséget és annak részletkérdéseit a jogosult és kötelezett közötti szerződésre alkalmazandó jog, a harmadik személy helytállásának részleteit pedig az ő kötelezettségére – például a kezességi szerződésre – alkalmazandó jog határozza meg. Azt a kérdést, hogy a konkrét szerződéses kötelezettséget harmadik személy egyáltalán teljesítheti-e, a jogosult és kötelezett közötti szerződésre alkalmazandó jog határozza meg: így például hogy egy adott szerződés csak személyesen teljesíthető-e (gondoljunk egy alkotás létrehozatalára egy festővel vagy íróval kötött felhasználási szerződés alapján), a szerződés jogához tartozó olyan kérdés, amit nem lehet „kivezetni” a lex obligationisból azáltal, hogy harmadik személy valamilyen más jogviszony alapján kötelezettséget vállal a helytállásra az eredeti kötelezett helyett.

A Róma I. rendelet 15. cikke konkrét kapcsolóelvet nem tartalmaz: mindössze eldönti azt, hogy két jogviszonyra alkalmazandó jog közül egy konkrét kérdésre nézve melyiket kell alkalmazni. Megjegyzendő, hogy a jogosult és kötelezett közötti jogviszonynak kell szerződéses jellegűnek lennie, amit a harmadik fél teljesít. A harmadik fél közbejötte azonban nem szükségszerűen alapul szerződésen: annak alapja például személyes joggal, cselekvőképességgel vagy családi viszonyokkal összefüggő körülmény is lehet. Annyi csak az elvárás a Róma I. rendelet 15. cikkének az alkalmazásában, hogy a harmadik személy köteles legyen teljesíteni a jogosultnak a kötelezettel szembeni követelését.

A Róma I. rendelet 15. cikkének számottevő esetjoga jelenleg még nem ismert.

A cikk a Wolters Kluwer termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.




Kapcsolódó cikkek

2024. február 26.

Jogszabályfigyelő 2024 – 8. hét

Alábbi cikkünkben, tekintve, hogy a 2024/18-20. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az Országgyűlés honlapján megjelent közlemények és benyújtott törvényjavaslatok közül válogattunk.