A törvényi engedményezésre alkalmazandó jog


A Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, Dr. Palásti Gábor által írt Nagykommentár a Róma I. rendelethez c. mű a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) szabályait értelmezi és magyarázza jogeseteken, példákon és jogtudományi kategóriákon keresztül a jogszabály szerkezetét követve. Az alábbiakban a Róma I. rendelet 15. cikkéhez fűzött magyarázatot olvashatják el.


a) A Róma I. rendelet 15. cikke (a Római Egyezmény 13. cikke) arra a helyzetre vonatkozik, amikor a jogviszonyban több adós szerepel: van egy eredeti adós, aki helyett azonban egy harmadik személy köteles kielégíteni a hitelező követelését. A Róma I. rendelet 15. cikke azt a kérdést válaszolja meg, hogy ez a harmadik személy a kötelezettel (eredeti adóssal) szemben milyen mértékben gyakorolhatja azokat a jogokat, amelyeket a jogosult gyakorolhatott a kötelezettel (eredeti adóssal) szemben. Más szóval: a jogosultnak az eredeti adós kötelezettel szembeni jogai átszállnak-e arra a kötelezettre, aki az eredeti adós helyett teljesített; ez a megközelítés indokolja a Róma I. rendelet 15. cikkének a címét is, amely: Követelés törvény alapján történő átszállása (törvényi engedményezés). (Lásd korábban a Jogok és kötelezettségek átszállása címet viselő Római Egyezmény 13. cikket). Más megközelítésből: ha a jog lehetővé teszi azt, hogy az egyik kötelezett a teljesítéssel megszerezze a másik kötelezettel szemben a jogosult jogait, akkor a követelést tulajdonképpen a törvény engedményezi a ténylegesen teljesítő (vagy teljesítésre kötelezett) adósra, aki immár jogosultként léphet fel az eredeti adóssal szemben. Ez a megközelítés indokolja a Róma I. rendelet 15. cikkének címében a zárójelben szereplő törvényi engedményezés kifejezés használatát. Az eredeti kötelezett és a hitelező közötti jogviszony eleve egy szerződés kell hogy legyen, aminek megvannak a saját elsődleges kapcsolóelvei – lásd a Róma I. rendelet 3–8. cikkeit –, és a harmadik személy kötelezettsége is valamilyen önálló jogviszonyon alapul, aminek szintén megvan az alkalmazandó joga. A Róma I. rendelet 15. cikke így tulajdonképpen csak egyetlen besorolási kérdésben dönt: az eredeti kötelezett helyett teljesítő félre az eredeti kötelezett és a jogosult közötti szerződés joga alapján vagy pedig az ő helytállási kötelezettségére vonatkozó jog alapján háramlanak át a jogosult eredeti kötelezettel szemben fennálló jogai. A Róma I. rendelet 15. cikke ezt a kérdést a harmadik személy kötelezettségére irányadó jog körébe sorolja, nem pedig az alapul fekvő szerződésre alkalmazandó joghoz csoportosítja.

A gyakorlatban a legkézenfekvőbb példa a kezességvállalás és garancia területe. Kezesség esetében a kezes a jogosult és kötelezett közötti szerződésben a kötelezett mulasztása esetén a kötelezett helyett teljesít. Azt a kérdést, hogy ennek alapján a kezesre átszállnak-e a jogosultnak a kötelezettel szembeni jogai, illetve milyen mértékben gyakorolhatja ő maga a korábban a jogosultat megillető jogokat a kötelezettel szemben, a Róma I. rendelet 15. cikke – és a Római Egyezmény 13. cikk (1) bekezdése – a kezességi szerződés – nem pedig a jogosult és a kötelezett közötti szerződés – alapján rendeli meghatározni. A kezességen és különféle garanciákon kívül idetartozik például az egyetemleges felelősség esete is, ahol a jogosult bármelyik kötelezettel szemben érvényesítheti a teljes követelést, ami után a ténylegesen teljesítő adós visszkereseti joggal élhet az adóstársaival szemben, és azok a biztosítási szerződések is, amelyekben a biztosító a jogosult és kötelezett közötti szerződéses viszony biztosítására vállal kötelezettséget.

A Római Egyezmény és a Róma I. rendelet megoldása azonos, a Római Egyezmény 13. cikk (2) bekezdése azonban tartalmazott egy olyan szabályt, amit a Róma I. rendelet önálló cikkben – lásd: Róma I. rendelet 16. cikk – rendez a korábbi megoldáshoz képest részletesebben.

b) A Róma I. rendelet 15. cikkében szereplő hipotézisnek több fogalmi eleme is van. Egyrészt, a jogosult és kötelezett közötti viszony szerződéses jellegű kell hogy legyen: azaz a harmadik személy az eredeti adós szerződésből folyó kötelezettségéért áll helyt. Így nem tartozik a tárgyalt szabály alá például a károkozó által okozott kárért a károsult felé helytálló felelősségbiztosító helyzete; arra nézve a Róma II. rendelet 19. cikke alkalmazandó. Nem tartozik ide például a családi jogi jogviszonyból, leggyakrabban tartási kötelezettségből fakadó teljesítés, beleértve egyes tagállamokban a tartásdíj állami szerv által történő kifizetését is a tartásra kötelezett mulasztása esetére. (A tartási kötelezettség területén lásd különösen az Európai Tartási Rendeletet és az abban hivatkozott 2007. évi Hágai Tartási Egyezményt). Nem szerződéses jellegű, így nem tartozik ide a szociális ellátórendszerek által nyújtott szolgáltatások keretében külföldön nyújtott szolgáltatás (ehhez lásd különösen a Tanács 1971. június 1-i 1408/71/EGK rendeletét a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról). A fenti jogviszonyokban a kötelezett helyett történő teljesítés esetén a jogosult jogainak az átszállásával kapcsolatos kérdéseket a felsorolt jogforrások egyes szabályai alapján lehet megválaszolni.

A második feltétel az, hogy az eredeti adós helyett teljesítő személy köteles legyen az adós helyett helytállni. Így azokban az esetekben, ha harmadik személy önkéntesen vállalja át az adósság teljesítését, a Róma I. rendelet 15. cikke nem alkalmazható. Ugyanígy nem alkalmazható a Róma I. rendelet 15. cikke akkor sem, ha a szerződésben több kötelezett van, azonban mindenkitől csak meghatározott rész teljesítése követelhető. Ilyen esetben, ha a kötelezettek egymás helyett teljesítenek, nem alkalmazható tehát a Róma I. rendelet 15. cikke, mivel bár ténylegesen kötelezettekről van szó, ám nem volt kötelezettségük egymás részeinek a teljesítése. Azok a szerződéses láncolatok – például alvállalkozói láncok –, amelyekben minden szerződő fél csak a közvetlenül vele szerződő féllel áll jogviszonyban, tipikusan nem tartoznak a Róma I. rendelet 15. cikkének a hatálya alá, mivel ilyenkor a követelések mindig csak a két fél viszonyában rendeződnek; ilyenkor legfeljebb biztosító vagy pénzintézet helytállási kötelezettsége terelheti az ügyet a Róma I. rendelet 15. cikkének a hatálya alá.

A Róma I. rendelet 15. cikke szerinti szabály alkalmazásának nem feltétele ugyanakkor az, hogy a harmadik fél az eredeti adós kötelezettségeit teljes egészében köteles legyen teljesíteni a jogosulttal szemben. Ha például a bankgarancia vagy a kezesség csak az adósság meghatározott mértékéig terjed, akkor a Róma I. rendelet 15. cikke annak ellenére alkalmazható az adott mértékig, hogy a harmadik személy teljesítése a kötelezettet nem mentesíti teljesen az adós követelése alól.

c) A Róma I. rendelet 15. cikke csak arra a kérdésre nézve tartalmaz kapcsolóelvet: „[…] hogy a harmadik személy a szerződés kötelezettjével szemben gyakorolhatja-e – és milyen mértékben – azokat a jogokat, amelyekkel a jogosult a kötelezettel szemben a közöttük fennálló jogviszonyra irányadó jog értelmében rendelkezett”. Ennek megfelelően minden más kérdés értelemszerűen a két jog – a jogosult és kötelezett közötti szerződésre alkalmazandó jog, valamint a harmadik személy kötelezettségére alkalmazandó jog – között oszlik meg. Például az eredeti kötelezettséget és annak részletkérdéseit a jogosult és kötelezett közötti szerződésre alkalmazandó jog, a harmadik személy helytállásának részleteit pedig az ő kötelezettségére – például a kezességi szerződésre – alkalmazandó jog határozza meg. Azt a kérdést, hogy a konkrét szerződéses kötelezettséget harmadik személy egyáltalán teljesítheti-e, a jogosult és kötelezett közötti szerződésre alkalmazandó jog határozza meg: így például hogy egy adott szerződés csak személyesen teljesíthető-e (gondoljunk egy alkotás létrehozatalára egy festővel vagy íróval kötött felhasználási szerződés alapján), a szerződés jogához tartozó olyan kérdés, amit nem lehet „kivezetni” a lex obligationisból azáltal, hogy harmadik személy valamilyen más jogviszony alapján kötelezettséget vállal a helytállásra az eredeti kötelezett helyett.

A Róma I. rendelet 15. cikke konkrét kapcsolóelvet nem tartalmaz: mindössze eldönti azt, hogy két jogviszonyra alkalmazandó jog közül egy konkrét kérdésre nézve melyiket kell alkalmazni. Megjegyzendő, hogy a jogosult és kötelezett közötti jogviszonynak kell szerződéses jellegűnek lennie, amit a harmadik fél teljesít. A harmadik fél közbejötte azonban nem szükségszerűen alapul szerződésen: annak alapja például személyes joggal, cselekvőképességgel vagy családi viszonyokkal összefüggő körülmény is lehet. Annyi csak az elvárás a Róma I. rendelet 15. cikkének az alkalmazásában, hogy a harmadik személy köteles legyen teljesíteni a jogosultnak a kötelezettel szembeni követelését.

A Róma I. rendelet 15. cikkének számottevő esetjoga jelenleg még nem ismert.

A cikk a Wolters Kluwer termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.




Kapcsolódó cikkek

2023. január 31.

Személyes adattal visszaélés

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvhöz című kiadvány a büntető anyagi jog egészét átfogó nagykommentár, mely teljeskörűen és mélyrehatóan elemzi a hatályos törvényszöveget, külön is törekedve a tényállási elemek értelmének kifejtésére, az elhatárolási, halmazati kérdések lehetséges megoldására. A nagykommentárban megtalálható a vonatkozó büntetőbírósági joggyakorlat és a Kúria korábbi és új jogegységi döntéseinek elemzése, a büntető jogszabályok alkalmazásához és értelmezéséhez szükséges alkotmánybírósági döntések bemutatása, valamint a releváns, elsősorban európai jogi és nemzetközi emberi jogi ítélkezés eredményeinek feltárása. Az alábbiakban a személyes adattal való visszaélésről szóló 219. § és a közérdekű adattal való visszaélésről szóló 220. § magyarázatát olvashatják. A részlet szerzője: dr. Szomora Zsolt.

2023. január 31.

Az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának veszélyhelyzeti szabályai

Köztudott, hogy korábban a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború kitörése okozta társadalmi és gazdasági helyzet, és az ezzel együtt járó igen magas infláció nehéz helyzetbe sodorta az építőipart, az építési anyagok ára az utóbbi időkben extrém módon megemelkedett. Ez az építőipar szereplőit rendkívül nehéz helyzetbe hozta, az építési termékek áremelkedését az építési vállalkozók, kivitelezők egyedül nehezen vagy egyáltalán nem tudják viselni, és ez a már megkötött szerződések teljesítését veszélyezteti.