A védelem alapelve – koncepcionális kérdések a készülő új Be. kapcsán – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kilátásba helyezett új büntetőeljárási törvény koncepciója szerint a majdani kódexnek biztosítania kell, hogy a védelem alanyai a teljes eljárásban, így – annak sikerét nem veszélyeztető módon – a nyomozás során is rendelkezzenek mindazon jogokkal, amelyek a védelem ellátásához szükségesek.

II. Meghatalmazott védő tárgyaláson való jelenlétének kérdése

A meghatalmazott védővel kapcsolatban az egyértelmű, hogyha kötelező védelmes esetkörről van szó, a meghatalmazott védőnek a bírósági tárgyaláson kötelező a megjelenése [vö: Be. 242. § (1) bek. b) pont]. Felmerül azonban a kérdés, hogyha nem kötelező a védelem (és így a a tárgyaláson való jelenlét sem), a védő csak értesíthető vagy akár idézhető is a tárgyalásra / nyilvános ülésre.

A jelenleg hatályos szabályozás alapján ekkor a védő a tárgyalásról / nyilvános ülésről csak értesíthető [első fokon: Be. 279. § (1) bek. 2. mondatából levezetve; másodfokon: nyilvános ülés kapcsán Be. 362. § (1) bekezdésből levezetve; tárgyaláson Be. 364. § (2) bek. 1. mondat]. Előfordulhat azonban az, hogy a védő értesítés ellenére nem jelenik meg a tárgyaláson. Ilyen esetben a védő rendbírsággal sem „kötelezhető” arra, hogy megjelenjen azon [vö: Be. 69. § (1a) bek.; Be. 161. § (1) bek.]. Így az az (elterjedt) bírósági gyakorlat, amely úgy igyekszik ilyen esetben biztosítani a védő tárgyaláson / nyilvános ülésen való jelenlétét, hogy a védőt – nem kötelező védelmes esetben! – megidézi, esetleg rendbírsággal szankcionálja, ellentétes a hatályos Be. rendelkezéseivel.

A hazai új Be. kodifikáció során is képviselhető lenne azonban olyan álláspont, hogy ha a harmadfokú nyilvános ülésre a védőt minden esetben (azaz legyen szó akár kötelező vagy épp nem kötelező védelmes esetkörről) idézni kell [vö: Be. 393. § (3) bek. 1. mondat], akkor a védő idézését miért ne lehetne általános szabállyá tenni a bírósági eljárásokban (azaz mind első-, mind másodfokon is alkalmazhatni lehetne a jelenleg csak a harmadfokú eljárásban rögzített szabályt). Ez pedig átvezet a következő releváns kérdés vizsgálatához.

III. Vád- és védőkényszer a büntetőeljárásokban?

Ennél a kérdésnél kiindulópontunk az, hogy vádló nélkül nincs eljárás (sem közvádas, sem pótmagánvádas, sem magánvádas eljárás). Az ügyész (közvádló) nélkül ma már nem tartható első fokon tárgyalás, másodfokon tárgyalás, harmadfokon és felülvizsgálati eljárásban nyilvános ülés [jelenleg első fokon a tárgyalásról lemondás keretében tartott nyilvános ülés, és a másodfokú nyilvános ülés lóg ki a sorból, azokon nem kötelező az ügyészi részvétel vö.: Be. 542. § (1) bek. és 362. § (2) bek.]. 

A büntető tárgyalásokon való vádkényszer a 72/2009. (VII.10.) AB határozat „terméke”, a határozat ugyanis a Be. 241. § (1) bekezdésének a), c), d), e) és f) pontjait 2010. december 31-ei hatállyal megsemmisítette, és kimondta, hogy e törvényhely a következő szöveggel marad hatályban: „a tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező”. A határozat indokolásának IV.4. pontja szerint: „A tárgyalás a bizonyítás színhelye […] a bírósági ítélet alapját képező tényállás a tárgyaláson – az ott történő érdemi bizonyítás keretében – áll össze. […] A bizonyítás anyaga a tárgyaláson változhat. […] A tárgyalás tehát feltételezi az „élő vádat” […] elengedhetetlen az ügyész tárgyaláson való részvétele a vád (vagy a vád egyes elemeinek) megváltoztatásához, kiterjesztéséhez, vagy éppen a vád elejtéséhez […] jelenlétének hiánya miatt az eljárásban a kontradiktórius elv nem érvényesül.” A határozat indokolásának IV.5. pontja kiemeli továbbá: „A tárgyalás tisztességes volta a védelem szempontjából is az ügyészi jelenlét szükségességét veti fel, hiszen a tárgyaláson történő bizonyítás során az ügyész akár vádelejtésre is juthat, a védői feladatok hatékony ellátása pedig módosíthatja az ügyészi fellépést […] jelenlétének hiánya nem lehet eljárás-egyszerűsítési szempont, mert ez az alkotmányos büntetőjog sérelmével járhat.”

Álláspontunk szerint az alkotmánybírósági határozat szerinti „élő vád” azonban nemcsak a tárgyalásokon, hanem a fentebb részletezett első fokú és másodfokú nyilvános ülésen is indokolt lenne. Amíg a tárgyaláson való kötelező ügyészi jelenlét egyik fő indokaként az AB határozat „a bizonyítás függvényében változó tényállást emeli ki”, addig az első fokú tárgyalásról lemondás keretében tartott és másodfokú nyilvános ülésen a kötelező ügyészi jelenlétet indokolhatja az, hogy pl. a védelem érvelésének hatására változhat a vád álláspontja. Ezért az új Be. kodifikáció során megfontolás tárgyává tehető az ügyész részvételi kötelezettségének valóban általánossá tétele, azaz annak (az első fokon tárgyalásról lemondás keretében tartott és a másodfokú) nyilvános ülésre való kiterjesztése is.      

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban
Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is. További információ és megrendelés >>

A védelem alapelvéhez visszatérve felmerül a kérdés, hogyha a közvád helyébe lépő pótmagánvád esetén kötelező a védő részvétele a büntetőeljárásban (illetve a magánvádas eljárásokban az általános szabályok szerint érvényesül a kötelező védelem): vajon az ügyész által képviselt közvádas eljárásokba be lehetne-e vezetni azt, hogy mindig szükséges az eljárásban (tárgyaláson) a védő részvétele.

A kérdés nem új keletű, Fenyvesi Csaba még az ügyészi részvételt (majdnem) általánossá tévő szabályozás előtt kifejtette, hogy „azon ügyekben, amely[ek]ben az ügyész részt vesz és jelen van a bírósági tárgyaláson, védő nélkül nem folytatható az eljárás. Mintegy védőkényszerré válik az ügyész jelenléte, másként nem jöhet létre tisztességes, fegyveregyenlő tárgyalás”(Fenyvesi, 2002. 107.p.).

Mint fentebb kifejtésre került – két kivételtől eltekintve – ma már „élő vádasak” a büntető tárgyalások. A fegyverek-egyenlősége elv, valamint a funkciómegosztása elvek fényében pedig indokolt lenne, ha „élő védelmesek” is lennének, azaz legalább azokon a bírósági eljárási formákon kötelező lenne a védői képviselet és jelenlét, ahol az ügyész jelenléte kötelező. Ez elősegíthetné a terheltek hatékonyabb védelmének ellátását. Természetesen önmagában a legkörültekintőbb szabályozás sem garantálja a hatékony, eredményes, a terhelt érdekeit messzemenően figyelembevevő védői ténykedést. Ne felejtsük el, hogy „az időzavar, a tapasztalatlanság, a lélektelen ügyintézés, az anyagilag rentábilisabbnak látszó területek előnyben részesítése, érzékelhetően és néha súlyos következményeket okozva egyaránt csökkenthetik a formálisan kimutatható védelem hatékonyságát” (Tóth, 2013, 94. p.)

 

Felhasznált szakirodalmak jegyzéke:

Fenyvesi Csaba: A védőügyvéd.  A védő büntetőeljárási szerepéről és jogállásáról. Dialóg-Campus, Budapest-Pécs, 2002.

Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben. KJK. Budapest, 1962.

Tóth Mihály: A védelem joga és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata. In: Belovics Ervin – Tóth Mihály: Büntető Eljárásjog. HVG-ORAC, Budapest, 2013.

---