Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság szerint az adózás rendjéről szóló törvény adóbírság mérséklésére és a kiszabás mellőzésére vonatkozó szakaszának alkalmazásakor az adóhatóságnak hivatalból mérlegelnie kell a határozathozatal időtartamát.
Az Alkotmánybíróság (AB) megállapította, hogy az adózás rendjéről szóló törvény adóbírság mérséklésére és a kiszabás mellőzésére vonatkozó szakaszának alkalmazásakor alkotmányos követelmény, hogy az adóhatóság az adóbírság kiszabásakor hivatalból mérlegelje a határozathozatal időtartamát. Ha a hatóság azt állapítja meg, hogy az elsőfokú határozatát a törvényi határidőt túllépve, észszerűtlenül hosszú időt követően hozta meg, az adózónak okozott sérelemmel arányos mértékben mérsékelni köteles az adóbírság mértékét, vagy különösen indokolt esetben mellőzheti annak kiszabását, és e mérlegelésről számot kell adnia döntése indokolásában. A döntéshez Czine Ágnes párhuzamos indokolást, Juhász Imre, Pokol Béla és Salamon László különvéleményt csatoltak.
Az alapügy
Az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául szolgáló ügyben az indítványozót az adóhatóság adóbírság megfizetésére kötelezte, amely döntéssel szemben az indítványozó bírósághoz fordult. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017. április 21-én hozta meg határozatát, amelyben teljes egészében jogosulatlan igénylésnek minősülő áfa-különbözetet állapított meg az indítványozó terhére, és 25 százalékos mértékkel számolva 10.952.000 forint összegű adóbírságot szabott ki a régi Art. 170. § (1) bekezdése alapján. Az indítványozó fellebbezésére eljárt másodfokú adóhatóság (NAV Fellebbviteli Igazgatósága) 2017. szeptember 15-én az elsőfokú döntést helybenhagyta.
Az indítványozó keresete nyomán eljáró bíróság a hatósági határozatot az adóbírság tekintetében hatályon kívül helyezte, amely ítélet ellen az adóhatóság terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy az adóbírság kiszabhatóságával kapcsolatban a régi Art. 170. § (1) bekezdése nem tartalmaz jogvesztő határidőt. Az időbeli túllépés pedig az adóbírság mértékét nem befolyásolja, illetve lényegesnek tekintette azt is, hogy a késedelmes napok száma mindösszesen 9 volt.
A Kúria az alkotmányjogi panasszal támadott felülvizsgálati ítéletében a bíróságok határozatait hatályon kívül helyezte és a felperes indítványozó keresetét elutasította. Ezt követően fordult az indítványozó az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint az ügyintézési határidő lejárta után az adóhatóság akkor sem alkalmazhat adóbírság-szankciót, ha határozatát egyébként nem szankcionálásra irányuló eljárásban hozta, és szerinte a Kúriának vizsgálnia kellett volna, hogy az adóhatóság által a 60 napos törvényi határidő meghosszabbodott az ügyében, tehát a NAV már a meghosszabbított határidőt mulasztotta el. A Kúria döntése így az indítványozó szerint sértette a tisztességes eljáráshoz való jogát.
Az AB-döntés indokai
Az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság tanácsa befogadta arra való tekintettel, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye merült fel. Az a kérdés vetődött fel, hogy sérti-e a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot az a hatósági és kúriai döntés, amely úgy értelmezi az alapul szolgáló adójogszabályokat, hogy az azokban rögzített határozathozatali (60 napos), illetve meghosszabbított (+30 napos) határozathozatali határidő néhány nappal való túllépése önmagában nem zárja ki az adóbírság kiszabását.
Az Alkotmánybíróság először áttekintette a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogról szóló általános és adóigazgatási ügyekben folytatott speciális gyakorlatát. Ennek értelmében az alapjogi jogvédelem kiterjed a hatóságok részrehajlás nélküli, tisztességes módon és észszerű határidőn belüli ügyintézésére, a hatósági aktusok törvényben meghatározott indokolására [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés], valamint a közigazgatási jogkörben okozott kár törvényben meghatározottak szerinti megtérítésére [Alaptörvény XXIV. cikk (2) bekezdés]. Ezeken túl a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog tartalmaként az Alkotmánybíróság számos olyan részjogosítványra mutatott rá gyakorlatában, amelyek az ügyfelet helyezik középpontba, és amelyek érvényesítése a vizsgálati típusú hatósági eljárás alaki és anyagi hatékonyságát (gyorsaságát, szakszerűségét, törvényességét), összességében jognak alárendeltségét hivatottak szolgálni.
Az Alkotmánybíróság azzal is foglalkozott már, hogy az ügyintézési határidő elmulasztása mely esetben fosztja meg a hatósági eljárás egészét a tisztességes minőségétől. A gyakorlat értelmében az ügyintézési határidő elmulasztása más, a tisztességes hatósági eljárás alapjogilag értékelhető sérelmének az okozásával együtt járva alkalmas lehet arra, hogy összességében értékelve lerontsa az eljárás minőségét. Ezek tükrében hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog alapjogilag egységként értékelt és védett minőségének a megóvása nem önmagában azon múlik, hogy hány nap telt el az ügyintézési határidőt követően, hanem azon, hogy mekkora a határozathozatali határidő elmulasztásával okozott járulékos adózói jogsérelem mértéke, ami ügyenként azonosítandó be. Ugyanakkor az általánosságban megállapítható, minél hosszabb idő telik el a határidőt követően, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy jelentősnek értékelendő jogsérelem áll elő az adózó oldalán.
Fentiek fényében a jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a meghosszabbított ügyintézési határidő lejárta után kilenc nappal hozott, adóbírságot tartalmazó adóhatósági határozatot hatályában fenntartó kúriai döntés nem áll ellentétben az észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való joggal, mert az egyedi ügy konkrét körülményei között nem tekintendő észszerűtlenül hosszúnak a kilencvenkilenc napos ügyintézési időtartam. Az Alaptörvényben foglalt észszerű határidőn belüli ügyintézéshez való jog ugyanis nem konkrét, számszerűsített határidőt vagy határnapot ír elő a hatósági eljárást befejező döntésekre nézve, de nem is a törvényi határidőket hívja fel, hanem magas absztrakciós szinten teremt jogot mindenkinek arra, hogy ügyeit a hatóságok észszerű határidőn belül intézzék el, fejezzék be.
Az AB megítélése szerint a támadott kúriai ítéletről nem volt megállapítható az indítvány alapján, hogy túlterjeszkedett volna az alkotmányos értelmezési tartományon, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. Mindemellett azonban alkotmányos követelményként fogalmazta meg a testület azt, hogy az adóhatóságnak az adóbírság kiszabásakor hivatalból mérlegelnie kell a határozathozatal időtartamát, és e mérlegelésről a döntése indokolásában számot kell adnia.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó volt.
