Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nyíregyházi Törvényszék a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [Be.] 344. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (AB). A testület a döntést egyhangú határozattal semmisítette meg. A döntéshez Pokol Béla alkotmánybíró fűzött párhuzamos indokolást.
1. Az alapügy
Az alapügyben a sértett rongálás bűntette miatt tett feljelentést, az ügyészség azonban a nyomozást megszüntette. A megszüntető határozat ellen a feljelentő panaszt nyújtott be, majd az elutasítás után, mint pótmagánvádló vádindítványt nyújtott be a bírósághoz. A bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta, a vádlottakat azonban felmentette.
Az elsőfokú bíróság felmentő ítélete ellen a pótmagánvádló fellebbezést nyújtott be. A bíróság azonban észlelte, hogy az elsőfokú ítélet helyben hagyása esetén a Be. értelmében „a pótmagánvádló viseli a 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségből azt a költséget, amely a pótmagánvádló fellépése után keletkezett.” Csakhogy a Be. 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségek között nem szerepel a meghatalmazott védő díja és költsége, ezért a vádlott védelemre fordított költségének megfizetésére a pótmagánvádlót nem lehet kötelezni.
Ezzel szemben azonban, ha nem pótmagánvádló indítja az eljárást, hanem a vádat az ügyész képviseli, akkor a Be. 339. § (3) bekezdése alapján – a vádlott felmentése esetén – az állam megtéríti a vádlott védőjéhez kapcsolódó kiadásokat. A kérdés tehát az volt, hogy eredményezhet-e különbségtételt a vádlottak között az, hogy a vádat a pótmagánvádló vagy az ügyész képviseli, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikkének (3) bekezdésében foglalt védelemhez való joggal ellentétben áll-e, gátolja-e az alapjog hatékony érvényesülését az, hogy a vádemelés sikertelenségének anyagi kockázatát nem a pótmagánvádlónak, hanem a vádlottnak kell viselnie.
2. A döntés indokai
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezés a pótmagánvádló által képviselt vád alapján folytatott eljárásban a terhelt védelemhez fűződő alapjogát korlátozza-e vagy sem.
Az Alkotmánybíróság a védelemhez való jog tartalmának bemutatását követően hangsúlyozta, hogy a védelemhez való jogból következik, hogy a védekezés módját, annak stratégiáját és taktikáját a terhelt védelmének érdeke határozza meg. Különösen fontos lehet a bűnügyi költségviselés a védelemhez való jog részét képező szabad védőválasztás joga tekintetében, hiszen a költségek viselésének szabályozása a jog érvényesülésének az anyagi feltételét teremti meg.
A testület szerint különösen fontos lehet a bűnügyi költségviselés a védelemhez való jog részét képező szabad védőválasztás joga tekintetében, hiszen a költségek viselésének szabályozása a jog érvényesülésének az anyagi feltételét teremti meg
Az AB hangsúlyozta azt is, hogy a védelemhez való jog tartalma és azon belül a védőválasztás lehetősége nemzetközileg elfogadott elveken alapul, amelyet az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke is védelemben részesít. Természetesen azonban a védelemhez fűződő alapjog is korlátozható a szükségességi – arányossági mérce alapján. Ilyen korlátozás például a kötelező védelem jogintézménye, hiszen ebben az esetben a vádlott nem döntheti el, hogy a védekezésről lemond-e vagy esetleg személyesen akar védekezni, mivel számára védőt kell kirendelni. Ez a helyzet áll elő a pótmagánvádas eljárásban is, ahol a védelem kötelező, hiszen maga a pótmagánvádló is ügyvédi képviselettel jár el (kivéve, ha a természetes személy pótmagánvádló jogi szakvizsgával rendelkezik).
A konkrét szabályozást vizsgálva az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a meghatalmazott védő díjának és költségeinek viselése tekintetében a szabályozás valóban ellentmondásos. A pótmagánvádló pervesztesége esetén ugyanis a meghatalmazott védő díját és költségeit minden esetben a terheltnek kell viselnie. Ez a tény a terhelt védőválasztási jogát a pótmagánvádas eljárásban jelentősen korlátozza.
Az Alkotmánybíróság ezért megvizsgálta a korlátozás alkotmányos célját. Ennek során áttekintette, hogy a korlátozást indokolhatják-e az ügyész és a pótmagánvádló alkotmányos helyzete közötti különbözőségek. Megállapította, hogy a pótmagánvádló eljárása során valójában az ügyész helyébe lép, és számos lényeges jogosítványát gyakorolhatja. A pótmagánvádlót azonban nem terheli az ügyésztől elvárt objektivitási kötelezettség, ami megnyilvánul például abban, hogy a pótmagánvádló csak a vádlott terhére nyújthat be fellebbezést.
E-PER |
|---|
|
Az előadók bemutatják, hogy ügyvédi, bírósági és közigazgatási oldalról nézve milyen tapasztalatokat szereztek az elmúlt közel három hónapban. Beszélnek a várható változásokról és a résztvevőknek konzultációs lehetőséget biztosítanak. Időpont: szeptember 29. |
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a pótmagánvádló által képviselt vád alapján folytatott eljárásban az enyhítő körülmények feltárása, a vádlott javára szóló bizonyítékok megfelelő előterjesztése és a hatékony védői stratégia kialakítása érdekében a vádlott védelme fokozottan indokolttá teszi a számára megfelelő védő kiválasztását. És bár a „perlésben” rejlő anyagi kockázatokat a „perlőnek” kellene viselnie, a hatályos szabályozás a pótmagánvádas eljárásban ezt nem érvényesíti: a költségviselés hatályos szabályai pontosan olyan helyzetben akadályozzák a védelemhez fűződő jog érvényesítését, amikor annak megerősítése lenne szükséges.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott, hogy a Be. 344. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a pótmagánvádas eljárásban szükségtelenül korlátozza a terhelteknek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt védelemhez való jogát, ezért azt megsemmisítette. Mivel azonban az ex nunc hatályú megsemmisítéssel olyan joghézag keletkezne, amely kiszámíthatatlanná tenné a folyamatban lévő büntetőeljárások lefolytatását, és a rendelkezés időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt jelent a jogrend épségére, ezért az Alkotmánybíróság a jövőbeli, 2016. december 31-i hatállyal történő megsemmisítésről döntött, időt hagyva a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására.
