Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és 2021. június 30-i hatállyal megsemmisítette a nemzeti köznevelésről szóló törvény (Nkt.) azon rendelkezését, amely kizárta a négy és öt éves kor közötti gyermekek esetében az óvodalátogatás alóli felmentést, ezen túlmenően pedig jogalkotásra is felhívta az Országgyűlést. A döntéshez különvéleményt csatolt Dienes-Oehm Egon, Handó Tünde, Horváth Attila, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária.
1. Az alapügy
Az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául az országgyűlési képviselők negyedének indítványa szolgált, amelyben az indítványozók a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérték, valamint azt, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy az Országgyűlés nem tett eleget egy korábbi, a nemzeti köznevelésről szóló törvénnyel kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról szóló alkotmánybírósági határozatnak.
Az indítványozók előadták, hogy a támadott rendelkezések alapvetően változtatják meg az óvodába járási kötelezettséget, az iskolaérettség megállapításának szabályait, az iskolalétesítés és iskolafenntartás szabályait, amely kérdések érintik a fenntartói jogokat és kötelezettségeket, a szülői jogokat és kötelezettségeket, valamint a gyermek, illetve a tanuló személyiségének fejlesztésével összefüggő feladatokat is.
Az indítványozók úgy vélik, az Nkt. módosításával bevezetett új rendelkezések célja, hogy az állam elsődleges szerepet kapjon a gyermek nevelése szempontjából kiemelkedően fontos kérdésekben, ami a szülői jogok korlátozásával jár. Így az Nkt.-nak a kötelező óvodai foglalkozás alóli felmentés lehetőségének öt éves korról négy éves korra való leszállításával kapcsolatos 8. § (2) bekezdésének, valamint a 8. § (2a)-(2c) bekezdéseinek alaptörvény-ellenességét sérelmezték. A törvény rendelkezései alapján ugyanis egy, a lakóhelytől megállapíthatatlan távolságra, a későbbiek során a Kormány által kijelölt felmentést engedélyező szervhez kerül át az óvodába járással összefüggő szülői kérelem elbírálása. Nem tisztázott továbbá, hogy a Kormány rendeletében kijelölt szerv milyen eljárás alapján fog dönteni, és az óvodavezető és a védőnő véleményének hiányában hogyan fogja ellenőrizni a kérelemben szereplő indokokat. Az indítvány szerint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét is felveti az a rendelkezés, amely tiltja a bíróságnak a felmentést engedélyező szerv döntése megváltoztatását, indokolatlanul elhúzva ezzel az eljárást.
Az indítvány egy másik sarkos pontja szerint a tankötelezettség idejének a hetedik életévre történő halasztása átkerült a felmentést engedélyező szerv döntési jogkörébe. Ebből következően a gyermek megfelelő fejlődésének a megítélése immáron nem pedagógiai szakmai kérdés, hanem egyszerű hatósági ügy. Ráadásul az átmeneti rendelkezések hiányának következményeként a 2020-ban hatodik életévüket betöltött gyerekek egy részét az óvodai „középsős” csoportból egyenesen az iskolapadba kényszeríti a jogszabály.
2. A döntés indokai
Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy az Alaptörvény nagy hangsúlyt helyez a család intézményének védelmére. Már a Nemzeti Hitvallás is hitet tesz a család értéke mellett („Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.”), míg az L) cikk rögzíti a család védelmét, a gyermekvállalás támogatását. Az Alaptörvény XVI. cikke a gyermekek védelmének alkotmányos alapja. A XVI. cikk (1) bekezdése a gyermeknek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogát deklarálja, a (2) bekezdés biztosítja a szülők számára a jogot a gyermeküknek adandó nevelés megválasztására, míg a (3) bekezdés értelmében a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni, mely kötelezettség magában foglalja a gyermekük taníttatását is.
Az Alaptörvény XVI. cikk (1), (2) és (3) bekezdései egymással összefüggő egységet alkotnak, amelynek középpontjában a gyermek legjobb érdeke áll, a XVI. cikk (1) bekezdésének megfelelően. Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, melynek biztosítása a XVI. cikk (2) bekezdése értelmében elsődlegesen a szülők kötelezettsége. A szülők neveléshez való joga két irányból is korlátozott: egyfelől, a gyermeküknek adandó nevelés megválasztása során a szülők nem élveznek korlátlan szabadságot, és a nevelés keretében kizárólag olyan döntések meghozatalát védi és támogatja az Alaptörvény, amely a gyermek legjobb érdekével összhangban áll, azaz a XVI. cikk (2) bekezdése szerinti szülői jogosultságok tartalmi korlátja a gyermek XVI. cikk (1) bekezdése szerinti legjobb érdeke. Másfelől pedig a szülők neveléshez való jogának korlátja a XVI. cikk (3) bekezdése szerinti gondoskodási kötelezettség, amely magában foglalja a gyermek taníttatásának kötelezettségét is.
Az AB azt is hangsúlyozta, hogy az állam feladata másodlagos a szülő elsődleges kötelezettségéhez képest. Az állam feladata egyfelől a megfelelő intézményrendszer kialakítása és működtetése (ideértve a bölcsődei, óvodai, iskolai intézményeket éppúgy, mint a megfelelő egészségügyi ellátórendszert), másfelől a szülők gyermek legjobb érdekének megfelelő nevelési döntéseinek meghozatalához szükséges szakmai támogatás biztosítása (például a pedagógiai szakszolgálatok szakértői vizsgálatai és más hasonló intézmények révén), harmadfelől pedig annak biztosítása, hogy amennyiben a szülő egyedi esetekben elmulasztja a neveléshez való jogának gyakorlását, vagy azt nyilvánvalóan nem az Alaptörvény XVI. cikk (1) és (3) bekezdése szerinti korlátokra tekintettel gyakorolja, a szülő helyébe lépve megtegye azokat az egyedi ügyekben szükséges intézkedéseket, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a gyermek legjobb érdeke megfelelően érvényesüljön. A gyermeknevelés feladata és felelőssége tehát elsődlegesen a szülőket terheli, az állam feladata pedig a szubszidiaritás elvének megfelelően részben a szülők támogatása-segítése, részben pedig a szülők nevelési tevékenységének korrekciója azokban az egyedi esetekben, ha az a gyermek legjobb érdekével ellentétes eredményre vezet.
A konkrét vizsgálat eredményeként az Alkotmánybíróság a megsemmisítéssel kapcsolatban kifejtette, hogy bár az esetek döntő többségében az óvodai nevelés szolgálja a gyermekek legjobb érdekét, azonban előfordulhatnak olyan egyedi élethelyzetek ebben az életkorban, amelyek a családi környezetben történő nevelést indokolják. A felmentésre azonban kizárólag a gyermek egészségi állapotára, családi körülményeire, képességeire, sajátos helyzetére, azaz a gyermek legjobb érdekére tekintettel kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az állam az intézményvédelmi kötelezettségéből fakadó mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet okozott azáltal, hogy a jogalkotó nem teremtette meg annak garanciáit, hogy az óvoda javaslata alapján, vagy más, alkalmas módon abban az esetben is lehetségessé váljon a nyilvánvalóan nem iskolaérett gyermek iskolaérettségi vizsgálatát követően a gyermek iskolakezdésének egy nevelési évvel történő elhalasztása, ha a szülő a megfelelő kérelem előterjesztését elmulasztja. Az Alkotmánybíróság az iskolakezdés szabályaival összefüggésben nem látott kellő garanciát arra, hogy ne kerüljenek iskolába azok az iskolaéretlen gyermekek, akik esetében az évhalasztásra irányuló kérelem előterjesztését a szülők elmulasztották vagy nem megfelelően terjesztették elő. Az iskolaérettség kérdése egyedi, szakmai mérlegelést szükségessé tevő kérdés, nem pedig egy életkorhoz köthető, automatikusan bekövetkező képesség, a gyermekeknek pedig alkotmányos joguk van arra, hogy tanulmányaikat iskolaéretten kezdjék meg. A gyermek iskolaérettségének időpontja a gyermekek eltérő fejlődési üteme miatt egyénenként változik, megállapításának jogszabályban rögzített objektív feltételrendszere van, a fizikai követelmények mellett pszichés és szociális készségek együttes fennállása esetén állapítható meg.
Korábbi határozataira hivatkozva az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy az iskolaérettség mint szakkérdés megállapítása elsősorban a szülő joga. A határozat indokolása szorgalmazza azonban a gyermekek egyéni körülményeit és fejlettségét ismerő óvodai szakembereknek a rendszerbe történő „visszakapcsolását” is. Eszerint az óvoda jelzéssel kell, hogy élhessen az Oktatási Hivatal felé azokban az esetekben, amikor a szülő bármilyen okból elmulasztja benyújtani a vonatkozó kérelmet.
Végül az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként fogalmazta meg mind az óvodai felmentés, mind pedig az egyéni munkarend kapcsán, hogy a kérelem elbírálása során a szülő nyilatkozata, valamint a szülő által a kérelem mellékleteként becsatolt dokumentáció nem hagyható figyelmen kívül. Csak ellenbizonyítást követően, a gyermek legjobb érdekére tekintettel hozható a szülő azon kérésével ellentétes döntés, hogy gyermeke a saját, egyedi élethelyzetére tekintettel öt éves koráig mentesüljön az óvodalátogatás alól, vagy egyéni munkarendben tanuljon.
Az Alkotmánybíróság határozatában végül felszólította a jogalkotót, hogy 2021. június 30. napjáig a jogszabályi környezet rendezésével biztosítsa, hogy az óvodai felmentés, valamint az egyéni munkarend engedélyezésre vonatkozó döntés abban az esetben is megszülessen a nevelési év, illetőleg a tanév kezdetéig, ha a szülő bírósághoz fordul.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szabó Marcel volt.
