Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.226/2015/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Kimondta, választottbíróság kikötése esetén a felek önként mondanak le arról, hogy jogvitájukat az állami bíróságok bírálják el.
1. Az alapügy
Az indítványozó, mint megbízott és egy másik gazdasági társaság, mint megbízó 2007 júniusában magyar és angol nyelven Megbízási szerződésnek nevezett szerződést kötöttek. A szerződés alapján a megbízó az indítványozó rendelkezésére bocsátott meghatározott pénzösszeget, amelyből az indítványozó megveszi a szerződésben meghatározott eladótól a meghatározott eszközöket, majd azokat a megbízó rendelkezései szerint elemeire bontatja és a felek által közösen kialakított árakon eladja a megbízó által megjelölt vevők részére.
A megbízó vállalta az indítványozó költségeinek megtérítését, valamint a vételi és eladási ügyletek különbözetének 5 százalékát kitevő díj megfizetését. A szerződésben megállapodtak abban is, hogy a vitás kérdéseket elsősorban békés úton rendezik, ha azonban ez nem vezet eredményre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Ehhez kapcsolódóan megállapodtak a választottbírák jelölésének menetében, valamint abban, hogy a tárgyalás nyelve magyar és az eljárás a magyar jog hatálya alá tartozik.
A megbízó a meghatározott pénzösszeget átutalta az indítványozónak, aki az eszközöket a szerződésnek megfelelően megvásárolta, azonban azokat 2011 áprilisáig nem tudta értékesíteni. A felek 2011 áprilisában Budapesten, angol nyelven megkötötték a 2. számú Kiegészítésnek nevezett megállapodást, amely felsorolt 80 eszközt, amelyet az indítványozónak az akkori műszaki állapotában kellett értékesítenie. Ez a megállapodás konkrét vevőket nem nevezett meg és kifejezetten rendelkezett arról, hogy az indítványozó köteles biztosítani, hogy az eszközök vevői a vételárat 60 napon belül a megbízó bankszámlájára átutalják. Arra az esetre, ha az indítványozó ezt a kötelezettségét a megadott határidőn belül nem teljesítené, a kiegészítés 3. pontja szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy meghatározott összeget az összeg megtérítésére vonatkozó írásbeli értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül megtérít a megbízónak.
A megbízó három felszólító levelet küldött az indítványozónak, követelve a teljesítést. Az indítványozó 2011 júliusi válaszlevelében közölte, hogy vis maior eseményekre tekintettel a teljesítést előre nem látható időtartamra felfüggeszti. Ezt követően a felek 2011 szeptemberében Kijevben találkoztak és egy angol nyelvű jegyzőkönyvet írtak alá. Eszerint a felek megállapodtak az indítványozónak a megbízó felé fennálló fizetési kötelezettségének az összegéről, az indítványozó kötelezettséget vállalt arra, hogy rövid időn belül fizetési ütemtervet bocsát a megbízó rendelkezésére, és azt is vállalta, hogy a 2. számú Kiegészítés késedelmes teljesítéséből eredő díjak tekintetében ajánlatot tesz a megbízónak. A felek kijelentették és tudomásul vették, hogy ha az indítványozó a Kijevi Jegyzőkönyv alapján fennálló kötelezettségeit határidőben nem teljesíti, a megbízó jogosult bírósághoz fordulni.
A Kijevi Jegyzőkönyvben foglalt megállapodást az indítványozó nem teljesítette, ezért a megbízó felhívta őt a pénzösszeg kiegyenlítésére. A megbízó sikertelenül kísérelte meg az indítványozó elleni felszámolás megindítását, és elutasították a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 185-186. §-ára alapított biztosítási intézkedés elrendelésére irányuló kérelmét is. Az indítványozó 2013 áprilisában közölte a megbízóval, hogy a 2. számú Kiegészítésben foglalt megállapodás meghiúsulása folytán a szerződés módosítás nélkül van hatályban, és arra hivatkozott, hogy a megbízó megszegte a szerződéses kötelezettségeit, majd miután a levélváltás során a felek álláspontjai nem változtak, az indítványozó a szerződést 2013. július 24-ével felmondta.
Választottbíróság kikötése esetén a felek önként mondanak le arról, hogy jogvitájukat az állami bíróságok bírálják el
A megbízó ezért keresetet nyújtott be a Választottbírósághoz, amelyben kérte az indítványozó kötelezését meghatározott pénzösszeg és annak késedelmi kamata megfizetésére. Keresetét a 2. számú Kiegészítés 3. pontjában foglalt kötelezettségvállalás megszegésére, valamint a Kijevi Jegyzőkönyvbe foglalt, az indítványozó által tett tartozás-elismerésre alapította. Másodlagosan kérte az indítványozó kötelezését a meghatározott eszközök eladásából befolyt vételárral való elszámolásra, valamint kártérítés jogcímén további pénzösszeg megítélését kérte.
Az indítványozó a kereset elutasítását kérte, mivel nézete szerint a 2. számú Kiegészítés és a Kijevi Jegyzőkönyv semmis, ezért jogviszonyukat az eredeti szerződés alapján kell megítélni. A második tárgyaláson kifogásolta a Választottbíróság hatáskörének fennállását is. Előadása szerint, ha a Választottbíróság a Kijevi Jegyzőkönyvet érvényesnek tekinti, akkor a választottbírósági eljárás helyett rendes bírósági eljárásban lehet a köztük felmerülő jogvitát tárgyalni.
A Választottbíróság több tárgyalást tartott, bizonyítási eljárása során tanúkat hallgatott meg és biztosította a felek számára előadásaik megtartását, megállapította, hogy az indítványozó három okiratból kiolvashatóan vállalt fizetési kötelezettségét megszegte, az elismert tartozását nem teljesítette, ezért ítéletében a tőke és kamatai, eljárási díj és ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte az indítványozót, a felek egyéb kérelmeit pedig elutasította.
Az indítványozó ezt követően keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, amelyben a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) alapján a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérte, de a törvényszék az érvénytelenítési keresetet elutasította. Ezt követően az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, de az a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó ezt követően terjesztette elő alkotmányjogi panaszát.
2. Az AB-döntés indokai
Az AB az ügyet a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye miatt fogadta be, mivel az indítványozó több szempontból hivatkozott az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmére, így például a törvényes bírótól való elvonás tilalmának a megsértésére, illetve arra, hogy a bíróságok nem indokolták meg megfelelően a döntésüket.
Az Alkotmánybíróság a választottbírósági eljárás kikötésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy a felek – élve szerződési szabadságukkal – lemondhatnak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott bírósághoz fordulási jogukról, így a jogvitát elvonják az állami bíróságoktól és magánbírósági útra terelik annak elbírálását. A jelen ügyben a választottbírósági hatáskör kikötése a felek önkéntes akarat-elhatározásán alapult, önként mondtak le arról, hogy jogvitájukat az állami bíróságok bírálják el. Nem merült fel olyan körülmény, amely az önkéntességet kétségbe vonta volna.
Az indítványozó a Választottbíróság hatáskörét utóbb amiatt kérdőjelezte meg, mert nézete szerint a Kijevi Jegyzőkönyvvel a korábbi választottbírósági szerződés hatálytalanná vált. Az ügyben eljárt bíróságok azonban azt állapították meg, hogy a hatásköri kifogást egyrészt elkésetten nyújtotta be az indítványozó, másrészt azt, hogy a Kijevi Jegyzőkönyvvel nem került sor a választottbírósági szerződés hatályon kívül helyezésére.
Az Alkotmánybíróság emlékeztetett arra, hogy a bírói döntések alaptörvény-ellenességének vizsgálata során a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatától tartózkodik. Mindezekre tekintettel – mivel a választottbírósági hatáskör megléte vagy hiánya kizárólag a bíróságok által az eljárási szabályok megtartásával megállapított tényállás felülvizsgálatával lenne vizsgálható – az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége a kifogásolt hatáskör-megállapítás felülvizsgálatára.
[htmlbox BDT]Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelméhez kapcsolódóan kifogásolta azt is, hogy a bíróságok nem adtak megfelelő indokolást arra nézve, hogy milyen jogi és ténybeli alapon hagyták helyben a Választottbíróság ítéletét. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. A tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az elsőfokú, illetve a kúriai ítéletet abból a szemszögből, hogy azok tartalmaznak-e indokolást az indítványozó által kifogásolt kör tekintetében és arra a következtetésre jutott, hogy a kifogásolt ítéletek részletes indoklást tartalmaznak arra nézve, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének a feltételei miért nem állnak fenn. A bíróságok az indokolásukban általánosan is választ adtak és részletesen kitértek az indítványozó által kifejezetten nevesített kérdésekre – választottbírósági hatáskör megállapíthatósága, választott jog alkalmazásának mellőzése, elrendelt bizonyítás mellőzése, jogviszony átminősítése –, és kifejtették az azzal kapcsolatban kialakított, részletes álláspontjukat is. Mindezt figyelembe véve az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította,
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Salamon László volt.
