Adózás 2019-ben – Jobb is meg nem is

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2019. január 3.
Címkék: , , , , , ,
Rovat:
Miközben jobban járnak a dolgozó nyugdíjasok, idén csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként; vonzóbb lesz a kata, a kiva és nő az alanyi áfamentesség határa, ahogy az alkoholos italok adója is, viszont megszűnik a baleseti adó – csak néhány főbb részlet az adózás 2019-es szabályaiból.

Cafeteria: csak a SZÉP kártya marad

2019-ben csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként. Csak annyi a jó hír, hogy az adóalap meghatározásakor már nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót. A törvényhozók nem pusztán az eddig kedvezményesen, hanem a jelenleg teljes szja-mentesen adható juttatásokat is megszüntették: vége a lakáscélú munkáltatói támogatásnak, a diákhitel törlesztéshez adott munkáltatói juttatásnak, a sportrendezvényre szóló adómentes belépőknek, a mobilitási célú lakhatási támogatásnak is, s így tovább. Vége a készpénzes cafeteriának is.

Mi több, megszűnik az a kedvezmény is, hogy a 2016. december 31-ig béren kívüli juttatásnak minősülő juttatásokat (például iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, önkéntes biztosító pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, Erzsébet utalvány) egyes meghatározott juttatásként lehet nyújtani. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy valamivel magasabb adó mellett, de még mindig kedvezményesen (15 százalékos szja és 19,5 százalékos eho mellett, szemben a béren kívüli juttatások 15 százalékos szja és 14 százalékos ehojával) adhatta a munkáltató a korábbi béren kívüli juttatásokat.

Szja: megszűnik a különadó

Az adótörvény-módosítások hatályon kívül helyezték a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójára (75 százalékos különadó) vonatkozó rendelkezéseket.

Ezen túl 2019-től kibővül az elektronikusan is kitölthető nyilatkozatok köre: a családi és személyi kedvezmények érvényesítésével kapcsolatos nyilatkozatok mellett az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek egy új online felületen az adóelőleg nyilatkozatot is kitölthetik majd, melyeket az adóhatóság elektronikus úton, automatikusan továbbít a munkáltató, kifizető felé, és erről visszaigazolást küld a kitöltő magánszemélynek.

Jobban jár a nyugdíjas dolgozó

„A saját jogú nyugdíjas munkavállaló munkaviszonya mentesül a biztosítási kötelezettség alól, így nem minősül biztosítottnak, ezáltal társadalombiztosítási ellátásokra nem szerez jogosultságot e jogviszonyából adódóan, és járulékfizetési kötelezettség sem terheli” – olvasható a nyári adócsomag indokolásában.

A törvény szerint 2019-től emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege, méghozzá havi 7500 forintra, illetve napi 250 forintra.

Társasági adózás: vonzóbb a kata, a kiva, jön a csoportos társasági adóalanyiság

  1. január 1-jétől megszűnik a hitelintézeti különadó, és a pénzügyi szervezetek különadója is.

Januártól az elektronikus fizetés erősítése, a készpénzhasználat csökkentése érdekében tranzakciónként 20 ezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Vonzóbb lesz a kiva: a törvény egymilliárd forintra emeli a kisvállalati adóalanyiság választási feltételeinek a bevételre és a mérlegfőösszegre vonatkozó értékhatárait, és 3 milliárd forintra emelkedne a bevételre vonatkozó értékhatár, mely túllépése esetén az adózó kisvállalati adóalanyisága megszűnik. A feltételek már 2018. december 1-jétől hatályosak.

A helyi adókról szóló törvény módosítása – összhangban az általános adózási célokkal – több ponton tovább egyszerűsíti az adóadminisztrációt. Ennek keretében kiemelendő, hogy 2019. július 1-jétől lényegileg megszűnik a székhely szerinti önkormányzati adóhatósághoz történő külön bejelentkezési, változás-bejelentési kötelezettség, mert azt kiváltja az állami adóhatóság adatközlése.

2019-től 8 millió forintról 12 millió forintra emelkedik a legkisebb vállalkozások áfamentessége, így az alanyi áfamentesség értékhatára megegyezik majd a kata választhatóságának értékhatárával.

További változás az adónemben, hogy diákoknak 50 helyett 25 ezer forint adót kell fizetniük akkor is, ha 25 éves korukig a tanulmányaikat szüneteltetik.

A csoportos társasági adóalanyiság is 2019. január 1-jétől választható; ezzel a lehetőséggel olyan hazai kapcsolt vállalkozások élhetnek, amelyek között legalább 75 százalékos mértékű többségi befolyás áll fenn. A csoportos adóalanyiság elsődleges célja a magyar társasági adóalanyok versenyképességének növelése, illetve az őket érintő adminisztrációs teher csökkentése. A választással élő társaságok a jövőben kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek azzal, hogy egymás között felhasználhatóvá válnak a kapcsolt vállalkozások veszteségei, vagy, hogy a csoporttag vállalkozások egymás közötti ügyletei mentesülnek majd a transzferár-dokumentációs kötelezettség alól. A 2019-es alkalmazáshoz legkésőbb 2019. január 15-éig kell majd az erre vonatkozó nyilatkozatot megtenni a NAV felé.

Szintén a tao-törvény újdonsága, hogy a látvány-csapatsportok támogatásának jogcímei kiegészülnek a sportcélú ingatlan üzemeltetésének költségeire vonatkozó támogatásnyújtás lehetőségével.

Ugyancsak fontos változás, hogy megszűnik az előadó-művészeti szervezetek tao-kedvezménye.

Ezen túl, az EBRD-vel kötött megállapodás értelmében, a bankadó felső kulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken.

A december 20-áig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság.

NETA: többet adóznak az alkoholok

2019-től valamennyi alkoholtermék adóköteles terméknek minősül. Ezen túl a népegészségügyi termékadóban alkalmazott adómértékek valamennyi adóköteles termék esetén mintegy 20 százalékkal nőhetnek. Emellett a hatályos adócsökkentési lehetőséggel való esetleges visszaélések megakadályozása céljából megszűnik az egészségmegőrző program költségének adóból való levonásának lehetősége.

Megszűnik a baleseti adó

A biztosítási adótörvény és ezzel párhuzamosan a baleseti adó részletszabályait tartalmazó népegészségügyi termékadóról szóló törvény módosításának eredményeként a biztosításokhoz kapcsolódó adók rendszere jelentősen egyszerűsödött. A módosítás szerint a baleseti adó a 2019-es biztosítási évfordulóktól megszűnik, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás adóztatása pedig – más biztosítási szolgáltatásokhoz hasonlóan – a biztosítási adó keretén belül valósul meg, az adó mértéke pedig jelentősen csökken.

Egyéni vállalkozóknak is készít bevallás-tervezetet a NAV

Mivel az egyéni vállalkozó a vállalkozói tevékenysége mellett például munkaviszonyból származó jövedelmet, vagy egyéb kifizetőtől származó jövedelmet is szerezhet úgy, hogy az erre vonatkozó adatok a munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatások alapján a NAV rendelkezésére állnak, nincs akadálya az adóbevallási tervezet elkészítésének, melyet az adózóknak – hasonlóan az őstermelőkhöz és az áfá-s magánszemélyekhez – kötelező lenne kiegészíteniük. Az egyéni vállalkozók számára egyszerűsítené a bevallás kitöltését az, hogy csak a vállalkozáshoz kapcsolódó adatokkal kellene kiegészíteniük az adóbevallási tervezetüket – olvasható a részletes indokolásban. A törvény ezért valamennyi egyéni vállalkozóra kiterjeszti az eSZJA-rendszert, és a módosítás azt is eredményezi, hogy a bevallási határidő az egyéni vállalkozók számára is az adóévet követő május 20-ára tolódik ki.

Új szochó-kedvezmények jönnek

A szociális hozzájárulási adó mértéke – melyet a munkáltatók fizetnek a foglalkoztatottak után – 19,5 százalék marad, tehát 2019. január 1-jétől nem csökken 17,5 százalékra. Így csökkenés legkorábban 2019. július 1-jével léphet hatályba.

Ugyanakkor a csomag két jelentős új kedvezmény bevezetéséről rendelkezik. Egyrészt a vállalkozási formában működő kutatóhelyek a kutatás-fejlesztési tevékenységet végző munkavállalók után csak a szociális hozzájárulási adó felét fogják megfizetni 2019-től. Így a tervezett változás következtében a magyarországi kutatóhelyek bérköltsége jelentősen, közel 10 százalékkal csökken majd.

Másrészt egy jelentős kedvezmény segíti a várhatóan a közeljövőben elbocsátani kívánt, idősebb állami alkalmazottak elhelyezkedését. Amennyiben ugyanis e személyek 60 év fölött vannak, akkor a tervezet szerint az új munkáltatójuk a minimálbér négyszereséig nem köteles utánuk szociális hozzájárulási adót fizetni. Azaz az érintettek foglalkoztatása akár 110-120 ezer forinttal is olcsóbb lehet, mint más munkavállalóké.

Általános forgalmi adó

Jelentős adminisztrációs egyszerűsítésként jelenik meg, hogy a személygépjárművek üzemeltetési költségein felszámított áfa levonhatóságára vonatkozó korábbi szabályozáshoz hasonlóan a személygépjárművek bérbevételével kapcsolatos bejövő számlákon felszámított áfa 50 százaléka – az általános levonási feltételek fennállása esetén – automatikusan levonhatóvá válik a magáncélú és üzleti használat arányát alátámasztó útnyilvántartás vezetése nélkül is. Az adózók továbbra is választhatják ugyanakkor az útnyilvántartás-alapú áfalevonás gyakorlását, ha az magasabb arányú áfalevonást támaszt alá.

A kormány elfogadott módosító javaslata nyomán 2023. december 31-éig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható ama új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

A lapunk által kiemelt adónemek szabályozása is számos más ponton változtak tavaly, ezen túl az elfogadott adócsomagok számos más ponton is belenyúltak valamennyi, adózási tárgyú törvénybe, így azok pontos szövegének részletes tanulmányozása elengedhetetlen.

Lapunk a két elfogadott adócsomaggal itt és itt foglalkozott részletesebben.

Kapcsolódó cikkek:


Rendkívüli munkavégzés és a többiek – szakmai szemmel
2019. január 23.

Rendkívüli munkavégzés és a többiek – szakmai szemmel

A munka törvénykönyvének módosítása szakmailag több szempontból indokolható, sok esetben tisztább jogi helyzetet teremt a munka világában. A baj inkább abból fakad, hogy a fejekben sok minden összekeveredik, ami nem segíti a tisztán szakmai megközelítést – mondta lapunknak adott interjújában dr. Pál Lajos munkajogi ügyvéd.

Mikor kezdődik a munkaidő?
2019. január 22.

Mikor kezdődik a munkaidő?

Mit jelent a reggel nyolcórai munkakezdés? Ekkor a munkavállalónak már „harca készen” kell állnia a munkahelyén, vagy ekkor csak a munkavégzésre való felkészülés veszi kezdetét? Része a munkaidőnek, amíg a munkavállaló beöltözik a munkavédelmi ruhába, vagy amíg telepíti a napi frissítéseket a számítógépére?

Jogszabályfigyelő 2019 – 3. hét
2019. január 21.

Jogszabályfigyelő 2019 – 3. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2019/4–7. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a Kúria honlapján megjelent anyagok közül válogattunk.

A Földtörvény változásai
2019. január 21.

A Földtörvény változásai

Január 11-i hatállyal ismét változott a földforgalmi törvény, amellyel a jogalkotó a helybenlakó szomszédokat, a kertészeti tevékenységet végzőket és a vetőmagelőállítókat kívánta kedvezőbb helyzetbe hozni.

A határidő természete az elővásárlási jog megszegésével kötött szerződés hatálytalansága esetén
2019. január 18.

A határidő természete az elővásárlási jog megszegésével kötött szerződés hatálytalansága esetén

Az elővásárlási jog megszegésével kötött szerződés hatálytalansága esetén előírt harminc napos határidő anyagi jogi igényérvényesítési és nem perindítási határidő. Annak elmulasztását az ügy érdemében kell vizsgálni, nincs mód a keresetlevél ez okból történő idézés kibocsátása nélküli elutasítására – a Kúria eseti döntése.