Akadálymentesítés a bíróságokon

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság az akadálymentesítéssel kapcsolatban köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a mozgásában korlátozott felet ne érje hátrány a tárgyalásokon való részvételével kapcsolatban. Ennek felróható elmulasztása nem vagyoni kártérítést alapozhat meg – a Szegedi Ítélőtábla eseti döntése.

A felperes 1992. május 15. napján történt balesetben jobb lábszára elmozdulásos törését szenvedte el. A törés tengelyeltéréssel, 3 cm-es végtagrövidüléssel gyógyult, és következményesen a jobb felső ugró- és térdízület súlyos degeneratív elfajulása, elmerevedése, fájdalmas, súlyos fokú, míg csípőízületében közepes fokú mozgáskorlátozottsága alakult ki. Ennek következtében nem akadálymentesített épületben mindkét oldalán a felkarjait fogó, testének emelését elősegítő kísérőszemély segítségére szorul, ezen kívül orvosilag dokumentáltan 1995 óta a hangulati élet nyomottságával társult szorongás miatt időszakos pszichiátriai gyógykezelése indokolt.

Az Sz. Városi Bíróság központi épületének (Sz., Sz. tér 4.) fizikai akadálymentesítése első ütemének tervezése 2011-ben megtörtént, a részletes engedélyezési és kivitelezési tervdokumentáció rendelkezésre áll, a megvalósításra azonban költségvetési fedezet hiányában nem került sor, az épület jelenleg sincs akadálymentesítve. A tárgyalótermek, irodák megközelítésének mozgáskorlátozott ügyfelek számára történő fizikai segítése érdekében – szükség esetére – az Sz. Törvényszék igazgatási vezetése a biztonsági szolgálatot kérte fel.

A felperesnek 2009 júniusától kezdődően az Sz. Városi Bíróságon több alkalommal kellett polgári, illetőleg büntetőügyekben tartott tárgyalásokon részt vennie. Közülük a garázdaság vétsége miatt indult büntetőperben 3 alkalommal földszinti, 3 alkalommal emeleti tárgyalóterembe tűzte ki az eljáró bíró a tárgyalást. A polgári eljárásban több alkalommal földszinti, 3 alkalommal azonban emeleti tárgyalóteremben került sor a tárgyalások megtartására.

2009. december 10. napján – folyamatban lévő büntetőügyére tekintettel – az őrizetben lévő felperest rendőrök szállították az Sz. Városi Bíróság épületébe és kísérték fel az emeleten lévő tárgyalóterembe. A felperes a lépcsőn elesett, fejét és jobb lábát megütötte, ideiglenesen járóképtelen lett, így a rendőrök vitték fel az emeletre. A baleset maradandó következményt nem okozott, az ambuláns kezelőlap szerint homlokának bal oldalán körülbelül diónyi nagyságú duzzanat és egy körülbelül 0,5 cm hosszúságú beszáradt seb volt látható, jobb térdízülete pedig megduzzadt.

A polgári ügyben a felperes a 2011. november 22-ei, 62. sorszámú beadványában előadta, hogy súlyos mozgáskorlátozott, lépcsőzni nem tud, ezért kérte, hogy a bíróság a tárgyalást a földszinti tárgyalóteremben tartsa, ennek ellenére a 2012. január 26-ai tárgyalási határnap a központi épület egyik emeleti tárgyalótermébe került kitűzésre. 2012. szeptember 24. napján a felperes a bírósági épületben a lépcsőn ismét elesett, mentő szállította be az ambulanciára, ahol törést nem állapítottak meg. A későbbiekben már földszinti tárgyalóteremben folytak a tárgyalások.

Miután a bírósági épület lépcsőjén már többször elesett, ismételt bírósági idéző átvétele esetén a felperesnél átmeneti szorongásos tünetek jelentkezhetnek.

A kereset

A felperes keresetében 1 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest tekintettel az elmulasztott akadálymentesítés miatt bekövetkezett baleseteire és azok orvosi következményeire.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, a felperesnek a tisztességes eljáráshoz való joga nem sérült, kártérítési igénye megalapozatlan. A kitűzött tárgyalásokon több esetben akkor sem jelent meg, amikor azok földszinti tárgyalótermekbe voltak kitűzve. Álláspontja szerint ugyanakkor a felperes 2011. november 22. napján kelt 62. sorszám alatti beadványa nem egyértelműen földszinti tárgyalóterem biztosítására irányult, ezért azt a bíróság elsősorban a tárgyalás elhalasztása iránti kérelemként, illetve elfogultsági kifogásként értékelte.

Kommentár a polgári perrendtartáshoz Szerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa
Részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is. Megrendelés >>

Az első fokú ítélet

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv. (a továbbiakban: Fot.) 29. § (6) bekezdése alapján 2005. január 1-jéig el kellett volna végezni az Sz. Járásbíróság épületének akadálymentesítését, amely azonban nem történt meg, mivel az ehhez szükséges költségvetési fedezet nem állt rendelkezésre. Megállapította: e körülmény az alperesnek nem róható fel. A mozgássérült személyeknek a tárgyalótermek, illetve az irodák megközelítésével kapcsolatos alperesi intézkedéseket vizsgálva rámutatott: felróható az a mulasztás, hogy az akadálymentesítetlen épületben mozgásszervi fogyatékos személyek számára mindezek elősegítése érdekében elnöki intézkedést nem hozott. A beszerzett és aggálytalannak minősített igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján ugyanakkor akként foglalt állást, hogy a felperes pszichikai problémái nem az alperes által elmulasztott akadálymentesítéssel függnek össze, azok már 1995 óta fennállnak, az idézések kézhezvétele pedig csupán átmeneti ideig okoz szorongásos tüneteket. Erre tekintettel álláspontja az volt, a felperest olyan kár nem érte, amely okozati összefüggésben állna az akadálymentesítés elmaradásával.

A fellebbezés

Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést. Sérelmezte, hogy az első fokú ítélet tényállása nem tartalmazza 2012. szeptember 24-ei elesését, amely szintén az Sz. Törvényszék épületében, tárgyalásra menet történt, míg a 2009. december 10. napi balesettel kapcsolatosan előadta, a sérülések egyébként azért is keletkeztek, mert a felperest kísérő rendőrök nem voltak hajlandóak róla a bilincset levenni és a II. emeleti tárgyalóba történő feljutásban neki segíteni. Álláspontja szerint nem fogadható el az alperes azon védekezése: a felperes kárigénye azért megalapozatlan, mert a tárgyalásokon több ízben akkor sem jelent meg, amikor azok földszinti tárgyalótermekbe voltak kitűzve, az idézés kibocsátásakor ugyanis a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie a felperes többszöri kérését, hogy a földszinti tárgyalótermekben kerüljön sor azokra. Távollétének oka valójában az volt, hogy ebben az időben súlyos betegségei voltak, amelyek miatt sem testileg, sem lelkileg nem volt abban az állapotban, hogy a tárgyalásokon részt vegyen. Hangsúlyozta, az elsőfokú bíróság által is aggálytalanként értékelt szakértői vélemény leszögezi, hogy az emeleti tárgyalóba szóló idézés kézhezvételekor átmeneti ideig szorongásos tünetei jelentkeznek, ez pedig már önmagában megalapozza kártérítési igényét, ugyanakkor a korábban beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleményt szükséges kiegészíttetni a 2009. december 10-ei baleset körülményeinek vizsgálatára vonatkozóan, illetve a csontritkulás esetleges következményeivel kapcsolatban.

A Szegedi Ítélőtábla megállapításai

A fellebbezés kisebb részben alapos.

A felperes keresetében – tartalma szerint – arra hivatkozott, hogy az alperes akadálymentesítési kötelezettségének elmulasztásával megsértette a testi épséghez, egészséghez, emberi méltósághoz, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jogait, mely jogsértéseivel okozati összefüggésben az igényelt kára keletkezett.

A jelen jogvitára irányadó 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani (abszolút szerkezetű jogviszony). E jogok a törvény védelme alatt állnak. A személyhez fűződő jogokat a törvény nem tartalmazza kimerítően, azonban – többek között – a testi épség, az egészség és az emberi méltóság megsértését az 1959-es Ptk. 76. §-a külön is nevesíti. Személyiségi jogsértés esetén a sérelmet szenvedett fél – egyebek mellett – kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint [1959-es Ptk. 84. § (1) bek. e) pontja]. Főszabály szerint a személyiségi jog fogalomkörébe tartozó bármely jog sérelmét eredményező magatartás jogellenes, a jogellenességet azonban a jogszabály felhatalmazása kizárja.

Az 1959-es Ptk. 84. § (1) bekezdésében szabályozott kártérítésre, mint a személyhez fűződő jogok megsértésének szubjektív jogkövetkezményére a kártérítés általános szabályai alapján kerülhet sor (EBH2006. 1398. elvi határozat), ami azt jelenti, hogy az érvényesített kárigény elbírálására az 1959-es Ptk. 339. § (1) bekezdésében és 355. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók. A kártérítés konjunktív feltételei ennek megfelelően a kár, azaz hátrány felmerülése, az alperes jogellenes magatartása és a kettő közötti okozati összefüggés megléte.

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa! Részletes program és jelentkezés >>

Mindezen követelmények vizsgálata során helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a Fot. 29. § (6) bekezdésében foglalt törvényi kötelezettségének a jogszabályban foglalt határidőig az Sz., Sz. tér 4. szám alatt található épületben nem tett eleget, melynek oka az volt, hogy számára az állam az akadálymentesítés megvalósításához szükséges költségvetési fedezetet nem biztosította, vagyis rajta kívül álló objektív okból nem tudott megfelelni a jogszabályi előírásoknak. E kötelező törvényi rendelkezés megszegése körében így az alperes vétlen, miután neki nem felróható okból nem tett annak eleget (hasonlóan: BDT2011. 2404.).

Az akadálymentesítés – rajta kívül álló okból való – elmaradásán túlmenően azonban az alperes köteles volt minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a mozgásában orvosszakértői véleménnyel igazoltan korlátozott felperest ne érje hátrány a tárgyalásokon való részvételével kapcsolatosan. Az ítélőtábla álláspontja szerint ebben a körben az alperes a felróhatóság alól nem tudta eredményesen kimenteni magát, hiszen a felperes mozgáskorlátozottságáról beadványaiból, kérelmeiből, és személyes jelenléte alapján tudomása volt, továbbá az eljáró bírónak módjában állt volna olyan tárgyalóterembe kitűzni a tárgyalást, amely a törvényszékhez tartozó másik, akadálymentesített épületben (pl. Sz., T. u. 4.) található, ez azonban nem történt meg. Ezen túlmenően az eljáró bírók több alkalommal – a felperes kifejezett kérése ellenére – nem földszinti, hanem emeleti tárgyalóterembe tűzték ki a megtartandó polgári, illetve büntetőtárgyalást, melyek megközelítése során a lépcsőn való mozgásában jelentősen gátolt felperes két ízben a törvényszék épületének lépcsőjén elesett, orvosi ellátásra szorult, bizonyos – leletekkel igazolt – sérüléseket szenvedett, melyek további hatásaként – ahogyan azt az első fokú eljárás során beszerzett orvosszakértői vélemény is rögzíti – pszichés megterhelést jelent számára az esetleges újabb idézések átvétele.

Az 1959-es Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán azt a kárpótlást és költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Az 1959-es Ptk. kapcsán kialakult joggyakorlat a nem vagyoni kártérítéshez megköveteli bizonyos fokú hátrány bekövetkeztét, vagyis azt, hogy a jogsértő magatartás eredményeként csökkenjen a személyiség testi vagy lelki életminősége. Amennyiben kompenzálandó immateriális hátrány keletkezett, a nem vagyoni kárigény alapos, a mértékéről való döntés során azonban értékelni kell többek között a jogsértés súlyát, módját, felróhatóságának mértékét és a károsultra gyakorolt hatását (BH2002. 24., BH2001. 110., BDT2011. 2576., BDT2001. 2576., BDT2000. 104. eseti döntések). A nem vagyoni kártérítés mértékének ahhoz kell igazodni, hogy a személyiségi jogsértés milyen mértékű kedvezőtlen változást idézett elő a jogsérelmet szenvedett félnél. Jelen esetben a két bizonyított káreseménnyel, azaz a törvényszéki lépcsőn történt elesésekkel sérült a felperes testi épséghez és egészséghez fűződő, az 1959-es Ptk. 76. §-ában szabályozott személyiségi joga. Mindkét alkalommal kisebb, néhány hétig tartó, azonban fájdalommal járó sérüléseket szenvedett el, melyek megnehezítették – mozgáskorlátozottságából fakadóan egyébként is nehézkesebb – életvitelét. Ezek pszichés megterhelést is jelentettek számára. A káresemények, ezzel együtt a hátrányok ismétlődése, ezáltal többszörösen több hétig tartó gyógytartama, az ez alatt tapasztalható életvitel-elnehezülés, fájdalmak már elérik azt a fokot, amely az 1959-es Ptk. alapján nem vagyoni kártérítésre ad alapot. A fenti körülményeket mérlegelve az ítélőtábla álláspontja szerint a jelenkori értékviszonyok alapján megállapított 100 000 Ft összegű nem vagyoni kártérítés megfelelő mértékű és elégséges kompenzációt jelent az alperesi jogsértéssel szemben, figyelembe véve a felperes sérüléseit és az alperes mulasztásának súlyát is. Az elbíráláskori értékviszonyok alapulvételét különösen az indokolta, hogy az egyes hivatkozott káresemények eltérő időpontokban, többéves különbséggel következtek be.

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest a rendelkező részben írt mértékű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte azzal, hogy mivel nem a károkozáskori ár- és értékviszonyokat vett figyelembe a kártérítés összegének megállapításánál, késedelmi kamat megállapítására nem került sor [amely egyébként megfelel a hatályos Ptk. 6:534. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak], míg egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20 057/2014.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/10. számában 133. szám alatt jelent meg.

---