Átmeneti időszak – A jogi szakvizsgára vonatkozó eltérő szabályok Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkből megismerhetik a jogi szakvizsgára vonatkozó átmeneti szabályokat.

Az igazságügyi miniszter 7/2020. (VI. 17.) IM rendeletével átmeneti szabályokat határozott meg a jogi szakvizsgára vonatkozóan.

A négyórás munkaidő is teljes joggyakorlatnak számít

A miniszteri rendelet szerint a a 2020. március 11. napjától 2020. június 19. napjáig terjedő időszakban napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatást napi 8 órás munkaidőként kell figyelembe venni.

Az ismétlővizsgára és a szakvizsga letételére meghatározott időtartam

Az átmeneti szabályok szerint a 2020. március 11. napjától 2020. június 19. napjáig terjedő időszakot nem kell beszámítani a jogi szakvizsgák letételére előírt 5 éves időtartamba, illetve a megismételt írásbeli vizsga és a pótvizsga letételére előírt 6 hónapos időszakba.

A jogi szakvizsgára jelentkezés

Átmenetileg, 2020. december 31-ig, nem kell alkalmazni azt a szabályt, hogy a jelölt a 30 napon túli, de négy hónapon belüli vizsgára jelentkezhet. A jelentkezés elutasításáról 15 nap helyett 8 napon belül kell értesíteni a jelöltet, akinek 5 nap helyett 3 nap áll rendelkezésére a kifogás előterjesztésére.

A jogi szakvizsga időszak

A jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet szerint az írásbeli és a szóbeli vizsgák időpontjait a miniszter tűzi ki a január 15-étől június 30-áig, és szeptember 1-jétől december 15-éig terjedő időszakra. Az átmeneti szabályok azonban lehetővé teszik, hogy ettől eltérő időpontra tűzze ki a miniszter a szakvizsgák időpontját.

Az írásbeli vizsgák eltérő szabályai

Az átmeneti szabályok szerint az írásbeli vizsga lebonyolítása során az egyazon helyiségben egyidejűleg írásbeli vizsgát tevő jelöltek létszámát a hatályos járványügyi intézkedésekre tekintettel kell meghatározni.

Az írásbeli vizsgákat Budapesten kívül más településen is meg lehet szervezni. A Budapesten kívüli helyszínre meghirdetett írásbeli vizsgára akkor lehet a jelöltet beosztani, ha a helyszín az állandó lakóhelyéről vagy tartózkodási helyéről könnyebben megközelíthető és azt a jelölt 3 munkanapon belül nem kifogásolja.

A szóbeli vizsgák eltérő szabályai

A koronavírus járványra tekintettel a szóbeli vizsga lebonyolítása során egyazon helyiségben egyidejűleg a vizsgabizottság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak a jelölt tartózkodhat.

Amennyiben a járványügyi intézkedések miatt a szóbeli vizsga nem tartható meg a vizsgabizottság és a jegyzőkönyvvezető jelenlétében, akkor a szóbeli vizsga a miniszter által kijelölt háromtagú vizsgabizottság előtt elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján (videókonferencia) is megtartható. A videókonferencián a jelölt csak a minisztérium által kijelölt helyiségben, a minisztérium által meghatározott eszköz és alkalmazás használatával vehet részt.

Ha a szóbeli vizsgát videókonferencia útján tartják meg, a vizsgabizottság zárt tanácskozásának a vizsgaeredményt megállapító részéről és az eredményhirdetésről felvétel készül, amelyet a jegyzőkönyv elektronikus példányához csatolni kell.




Kapcsolódó cikkek