Az európai büntetőjog gyakorlata 1.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Hungary kiadásában megjelent: Az európai büntetőjog gyakorlata – Bűnügyi együttműködés a bírósági eljárásban című kiadványának egyes részleteibe.

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában, dr. Kis László és dr. Szabó Judit szerkesztésében megjelenő Az európai büntetőjog gyakorlata – Bűnügyi együttműködés a bírósági eljárásban című kiadvány a nemzetközi, európai uniós bűnügyi együttműködés aktuális helyzetét mutatja be. Szerzői gyakorló bírák, céljuk e kötettel a határokon átnyúló bűnügyi együttműködés ítélkezési gyakorlatban megjelenő kérdéseinek és megoldásainak bemutatása, ismertetése. Ekként – az egyes témakörök feldolgozásánál – támaszkodtak a bíró kollégák részére tanácsadásaik során összegyűlt tapasztalatokra, nem mellőzve az egyes jogintézményeknél a kritikai megközelítést sem, ugyanakkor kiemelve a jó gyakorlatokat. Az alábbiakban a kiadványnak Az Európai Unió szerepe a bűnügyi együttműködésben cím alatti magyarázatát olvashatják. A részlet szerzője dr. Kis László.

Az Európai Unió szerepe a bűnügyi együttműködésben

Az európai egység régi keletű ideája megvalósításának a II. világháború pusztításait követően előállt kétpólusú világrend és abban Európa gazdasági és politikai helyzete megerősítésének célja szolgáltatott kellő alapot, minthogy az alapvetően kormányközi együttműködésre épülő ET szervezete a megfelelő szintű gazdasági és politikai integrációhoz nem bizonyult megfelelőnek[1]. Az európai integráció egyik alapgondolata a politikai különbségek és eltérő nemzeti érdekek közös alapokon történő kezelése a megelőző évtizedek lesújtó következményeinek jövőbeni elkerülése érdekében, mely ideológiai alaphoz szükségszerűen társult a gazdasági érdekek összhangja megteremtésének szükségessége[2]. Az Alapító Szerződésekben[3] a részes államok szuverenitásukból fakadó egyes jogaik gyakorlását a Közösségekre ruházták át a közös európai gazdasági és politikai célok megvalósítása érdekében, ekkor azonban sem az állami szuverenitás legérzékenyebb részét képező büntetőjog, sem pedig az ahhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó emberi jogok területe nem volt az integráció része. A bűnügyi együttműködés területe először csupán 1975-ben az ún. TREVI-együttműködés kapcsán merült fel, majd az 1990-es Schengeni Végrehajtási Egyezmény tartalmazott e körben releváns rendelkezéseket, mindezek ugyanakkor kizárólag a gazdasági integráció, az egységes belső piac megteremtéséhez és működtetéséhez kapcsolódó járulékos területként, minthogy elsősorban a személyek szabad mozgása következményeinek a bevezetőben említettek szerint az állami büntetőigény érvényesítésére gyakorolt negatív hatásaira adott reakció sem maradhatott el az Európai Közösségek részéről, s a büntetőügyekben folytatott együttműködés területe egészen a Lisszaboni Szerződésig a kormányközi együttműködésen alapuló harmadik pillér részét képezte[4]. Más területeket érintően az unión belül az integráció egyre magasabb foka, a négy szabad mozgás érvényesítésének következményei, ehhez kapcsolódóan az egységes belső piac fejlődése, az Európai Unión belül az állampolgárok jogainak azonos szintű védelme az uniós jog sajátosságaival együttesen a bűnügyi együttműködés területén is a tagállamok egyre szorosabb együttműködését vonta maga után, az uniós jogalkotási tevékenység bővülésével és dinamikájának növekedésével járt, amelynek eredményeként egy, az uniós jog jellegzetességeit maradéktalanul magán viselő sajátos kooperációs rendszer jött létre az Európai Tanács 1999-es tamperei találkozóján rögzített következtetések mentén[5].

Az egységes belső piac egyik alapját képező személyek szabad mozgásának biztosítása követelményének büntetőjogi következményeként a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség [Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 67. cikk (1) bekezdése szerint: „Az Unió egy, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget alkot, amelyben tiszteletben tartják az alapvető jogokat és a tagállamok eltérő jogrendszereit és jogi hagyományait.”] központi eleme a kölcsönös elismerés elve [Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 82. cikk (1) bekezdés], mely az Európai Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapja, ami egyben az uniós alapértékeken [Az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 2. cikk], alapjogok védelmén (EUSZ 6. cikk) és a jogharmonizáció eredményein [EUMSZ 82. cikk (2) bekezdés, 83. cikk] nyugvó közös bizalomra építve áthidalni hivatott a tagállamok eltérő jogrendszereiből és jogi hagyományaiból fakadó különbségeket. A kölcsönös elismerés elve a jogalkalmazó számára elsődlegesen a tagállami igazságügyi hatóságok határozatai egyenértékűségét jelenti, melynek következtében a más tagállam bírósága által hozott ítéletet akként kell figyelembe vennie – nem csupán a bűnügyi együttműködés során, de a határon átnyúló elemet egyébként nem hordozó nemzeti büntetőeljárásban is –, mintha azt a saját tagállamának bírósága hozta volna, így a másik tagállamban hozott büntetőítélethez egy másik tagállamban folyó büntetőeljárás során a nemzeti büntetőítéletekkel azonos következmények kapcsolódnak. Gyakorlati érvényesülésének negatív következménye a ne bis in idemre épülő eljárásjogi akadály, míg pozitív következménye marasztaló ítélet esetén annak a tagállami ítélettel azonosan történő értékelése a büntetőeljárásban, valamint adott esetben a kiszabott szankció végrehajtásának kötelezettsége.

Az uniós jog sajátos jogforrási rendszerének alapvetően minden eleme relevanciával bír a bűnügyi együttműködés területén, mind az elsődleges, mind a másodlagos uniós jog elemei, utóbbiak közül kiemelten az egykori harmadik pillér sajátos jogforrásaként a kerethatározatok, egyebekben az irányelvek, rendeletek, s e területen nem csupán a közvetlenül a jogsegély témakörét érintő jogi aktusok, hanem az eljárási jogokkal kapcsolatos irányelvek [az Európai Parlament és a Tanács 2012. május 22-i 2012/13/EU irányelve a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról (HL L 142, 2012.6.1., 1–10.), az Európai Parlament és a Tanács 2010. október 20-i 2010/64/EU irányelve a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról (HL L 280, 2010.10.26., 1–7.), az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 22-i 2013/48/EU irányelve a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról (HL L 294, 2013.11.6., 1–12.), az Európai Parlament és a Tanács 2016. október 26-i (EU) 2016/1919 irányelve a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről (HL L 297, 2016.11.4., 1/8.), az Európai Parlament és a Tanács 2016. március 9-i (EU) 2016/343 irányelve a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről (HL L 65, 2016.3.11., 1–11.), az Európai Parlament és a Tanács 2016. május 11-i (EU) 2016/800 irányelve a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról (HL L 132, 2016.5.21., 1–20.)] is. Mindezeken túlmenően az együttműködés komplex rendszerében változatlanul szerephez jut az Európa Tanács kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezménye és az azt kiegészítő Schengeni Végrehajtási Egyezmény, valamint az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény hármasa, részben a 2000. évet követő uniós jogalkotással nem érintett területeken, részben pedig az opt-out lehetőséggel élő tagállamokkal folytatott kooperációt érintően. Az uniós jogi aktusok azon túlmenően, hogy megteremtik az együttműködés közös jogi alapját, így a mindennapi joggyakorlatban is közös hivatkozási alapként szolgálnak, a kapcsolódó nemzeti rendelkezésekkel is összefüggésben szintén közös értelmezésbeli viszonyítási pontot kínálnak. A jogforrási sajátosságok és az értelmezésben betöltött funkció jelentősége kapcsán kell röviden utalni arra, hogy az Európai Unió Bíróságának következetes gyakorlata szerint az uniós jog elsőbbségének elve mind a szerződések, mind az irányelvek esetében megalapozza az azokkal ellentétes nemzeti jog alkalmazása mellőzésének kötelezettségét, az uniós joggal ellentétes jogértelmezés pedig az adott tagállam kártérítési felelősségét alapozhatja meg [lásd kiindulási pontként: van Gend en Loos ítélet (Van Gend en Loos vs. Administratie der Belastingen) (NV Algemene Transport- en Expeditie Onderneming van Gend & Loos vs. Netherlands Inland Revenue Administration), C-26/62, ECLI:EU:C:1963:1; valamint Firma Alfons Lütticke GmbH vs. Hauptzollamt von Saarlouis (Lütticke vs. Hauptzollamt Saarlouis), C-57/65, ECLI:EU:C:1966:34; Walrave és Koch ítélet (B.N.O. Walrave, L.J.N. Koch vs. Association Union cycliste internationale, Koninklijke Nederlandsche Wielren Unie és Federación Española Ciclismo) (Walrave és Koch vs. Association Union Cycliste Internationale és társai), C-36/74, ECLI:EU:C:1974:140; Defrenne vs. Sabena ítélet (Gabrielle Defrenne vs. Société anonyme belge de navigation aérienne Sabena) (Defrenne vs. SABENA), C-43/75, ECLI:EU:C:1976:56; Yvonne van Duyn vs. Home Office ítélet (Van Duyn vs. Home Office), C-41/74, ECLI:EU:C:1974:133; Ursula Becker vs. Finanzamt Münster-Innenstadt ítélet (Becker) C-8/81, ECLI:EU:C:1982:7; a nemzeti bíróság tagállami jog értelmezésével kapcsolatos kötelezettségeire: Sabine von Colson és Elisabeth Kamann vs. Land Nordrhein-Westfalen (Von Colson és Kamann vs. Land Nordrhein-Westfalen), C-14/83, ECLI:EU:C:1984:153; Marleasing SA vs. La Comercial Internacional de Alimentacion (SA Marleasing vs. Comercial Internacional de Alimentación), C-106/89, ECLI:EU:C:1990:395; mindezek következményeire: Andrea Francovich és Danila Bonifaci és társai vs. Olasz Köztársaság C-6/90. és C-9/90. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:1991:428; Brasserie du Pêcheur SA kontra Bundesrepublik Deutschland és The Queen vs. Secretary of State for Transport, ex parte: Factortame Ltd és társai C-46/93. és C-48/93. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:1996:79; Gerhard Köbler vs. Republik Österreich (Köbler) C-224/01, ECLI:EU:C:2003:513. A büntetőjog területén különösen Taricco I (Ivo Taricco és társai elleni büntetőeljárás) (Taricco és társai), C-105/14, ECLI:EU:C:2015:555 és Taricco II (M. A. S. és M. B. elleni büntetőeljárás) (M.A.S. és M.B.), C-42/17, ECLI:EU:C:2017:936 ítéletek][6].

Az európai büntetőjog egyik sajátos területe a jelen könyvben részletesen bemutatott jogsegélytípusú bűnügyi együttműködés, melynek specialitása alapvetően az igazságügyi hatóságok egymás közötti közvetlen kommunikációja mellett a kölcsönös elismerés elvéből fakadó végrehajtás főkötelezettsége, a kérelmek végrehajtása megtagadásának taxatíve meghatározott esetekre korlátozott kivételessége, a tagállami igazságügyi határozatok egyenértékűsége, ehhez igazodóan konkrét, rövid határidők rögzítése, egyszerűsített, alapvetően egységes formanyomtatványok alapján történő eljárások, széles körű egységes szabályozottság, a forum regit actum elv széles körű alkalmazása, s a mindezek gyakorlati alkalmazását elősegítő intézmények. A hagyományos bűnügyi együttműködéshez képest lényeges előrelépést jelentő ezen kooperációs struktúra ugyanakkor változatlanul a horizontális együttműködési modell mellérendelt résztvevők tevékenységén alapuló sajátosságait hordozza.

Az európai büntetőjog másik sajátos területe az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – mely szükségszerű átfedésben is áll az előzőekben írtakkal –, ami amellett, hogy a büntetőjog és a közigazgatási jog területének metszéspontjában a diagonális kooperáció jellegzetességeit is magán viseli, az Európai Ügyészség megalapításával [A Tanács 2017. október 12-i (EU) 2017/1939 rendelete az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről (HL L 283, 2017.10.31., 1–71.)] a vertikális kooperáció modelljét is megvalósította: az uniós érdekek büntetőjogi védelme érdekében egy sajátos, szupranacionális és független uniós intézmény jár el, a tagállami ügyészségekkel vertikális kapcsolatban, a funkcióihoz kapcsolódó speciális jogosítványokkal, ugyanakkor a meglévő kooperációs eszközök felhasználásával.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

[1] Az európai büntetőjog és a bűnügyi együttműködés fejlődésének áttekintéséhez lásd Farkas Ákos: Az európai büntetőjog fejlődésének vázlata az 1990-es évektől napjainkig. In: Farkas – Dannecker – Jacsó (szerk.): Az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének büntetőjogi aspektusai különös tekintettel az adócsalás, a korrupció, a pénzmosás és a büntetőjogi compliance nemzeti szabályozására, valamint a kiberbűnözésre. Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2019, 31–34. o.

[2] Az Európai Közösségek létrehozásához vezető politikai és gazdasági tényezők összefoglalására lásd Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. HVG–Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2007, 25–35. o.

[3] Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés (Párizsi Szerződés, 1951), az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés (Római Szerződések, 1957)

[4] Az európai büntetőjogi integráció területei és eszközei kapcsán lásd Karsai Krisztina: Az európai büntetőjogi integráció alapkérdései. KJK–KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2004, 28–71., 87–98. o.

[5] Lásd: Tampere European Council 15 and 16 October 1999 Presidency Conclusions, https://www.europarl.europa.eu/summits/tam_en.htm#c.

[6] Az uniós jog alkalmazása tekintetében a magyar bíróságok feladatairól az uniós jog és a tagállami jog viszonya tükrében átfogóan: Varga Zsófia: Az EU-jog alkalmazása – Kézikönyv gyakorló jogászoknak. Wolters Kluwer, Budapest, 2017, 39–133. o.

---