Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wolters Kluwer gondozásában, dr. Baranyi Bertold szerkesztésében megjelenő, az ügyvédi tevékenységről szóló törvényt magyarázó nagykommentár a gyakorlatban felmerült kérdések, problémák megválaszolásával nyújt praktikus segítséget. Célját – a törvény szövegének átfogó elemzése mellett – a vonatkozó alkotmánybírósági, bírósági gyakorlat bemutatásával, a szabályozáshoz vezető okok és releváns előzmények feltárásával, a szabályozás feltehető céljai megvalósulásának vizsgálatával éri el. Az alábbiakban az ügyvédi tevékenységről szóló törvény 6. §-ához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely az ügyvédi függetlenséggel foglalkozik.
Az ügyvédnek, ahogyan azt az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 20. § (1) bekezdése is konkretizálja, értelemszerűen a saját – az ügyvédi tevékenységen kívüli – érdekeit is háttérbe kell szorítania, ha azok az ügyfele jogaival, jogos érdekeivel összeütközésbe kerülnének. Ha pedig erre nincs lehetőség, úgy az ügyvéd az ügyvédi tevékenység folytatására irányuló jogviszonyt nem hozhatja létre, azaz az ügyet nem vállalhatja el, illetve a már létrejött jogviszony pedig köteles megszüntetni, így például a megbízást felmondani. Természetesen az ügyvédi munkadíj megfizetésére vonatkozó, és más, az üggyel kapcsolatos ügyvédi érdekre ez a követelmény nem vonatkozik. Így például az ügyvéd az ügyvédi megbízást – ha ennek egyéb feltételei fennállnak – felmondhatja akkor is, ha ez nyilvánvalóan ellentétes az ügyfél érdekével, de csak oly módon vagy olyan körülmények között, hogy az ügyfél az őt érhető sérelem megelőzése érdekében időben találhasson más ügyvédi segítséget.
Az ügyvédnek az ügyön kívüli saját érdekeitől való függetlenítését célozzák az Üttv. összeférhetetlenségi szabályai, valamint az Üttv.-nek azok a szabályai, amelyek a potenciálisan érdekösszeütközéssel járó helyzeteket kívánják megelőzni: így az Üttv. 3. § (3) bekezdése és 24. § (6) bekezdése, amely egyes kiegészítő és nem összeférhetetlen tevékenységeknek az ügyvédi szolgáltatást igénybe vevő ügyfél részére történő folytatását tiltja meg. Könnyen belátható ugyanis, hogy egy jogi személy vezető tisztségviselőjeként más érdekek mozgathatják az ügyvédet, mint ugyanennek a jogi személynek az ügyvédjeként.
Ugyanezt a logikát erősítette meg az Európai Közösségek Bírósága a Wouters-ügyben, amikor az ügyvédi és a könyvvizsgálói szolgáltatások összeférhetetlenségének a közösségi joggal való összhangját megállapító ítéletében rögzítette, hogy az olyan szabályozás észszerűen tekinthető szükségesnek az ügyvédi szakma rendeltetésszerű gyakorlásának biztosítása érdekében, amely azon alapul, hogy az ügyvéd nem tudna függetlenül és szigorú szakmai titoktartás mellett tanácsot adni és védeni az ügyfelét, ha olyan struktúrához tartozna, amelynek feladata az azon ügyletekből eredő pénzügyi eredmények elszámolása, amelyeknél közbenjárt, illetve azok hitelesítése [C-309/99. J. C. J. Wouters, J. W. Savelbergh és Price Waterhouse Belastingadviseurs BV kontra Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten, Raad van de Balies van de Europese Gemeenschap részvételével (2002)].
Szintén az ügyféli érdekek és az ügyvéd saját, ügyön kívüli érdekei összeütközésének a megelőzését szolgálja, hogy az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 6/2018. (III. 26.) MÜK szabályzat (a továbbiakban: Etikai Szabályzat) 5.8. pontja szerint az ügyvédi tevékenyég gyakorlója ügyfelével a megbízási jogviszony fennállása alatt saját maga, illetve a Ptk. szerinti közeli hozzátartozója javára a megbízás tárgyára vonatkozóan vagy a megbízással kapcsolatban – ügyvédimegbízási-díj-megállapodás kivételével – jogügyletet csak az illetékes területi ügyvédi kamara elnökének a hozzájárulása után köthet, továbbá a saját vagyona terhére nem előlegezheti meg védence óvadékát.
Ugyancsak érintheti az ügyvédi tevékenység független ellátását, ha az ügy kimenetelében az ügyvédnek közvetlen gazdasági érdekeltsége merül fel. Ez természetesen szinte elkerülhetetlen, hiszen az ügy sikeres kimenetele újabb megbízásokat eredményezhet, amelyhez az ügyvédnek elemi érdeke fűződik. Azonban a sikerdíjas ügyvédimunkadíj-megállapodások esetén ez a gazdasági érdekeltség már közvetlenül az adott üggyel kapcsolatban merül fel. Az Üttv. 30. § (3) bekezdése – összhangban az Etikai Szabályzat mellékletét képező, Az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsának (CCBE) a határokon átnyúló jogi szolgáltatásokat szabályozó, az Európai Unió Ügyvédeinek Etikai Kódexe 3.3. pontjával – a kizárólagos sikerdíj (pactum de quota litis), illetve a túlzott mértékben meghatározott sikerdíj (pactum de palmario) érvényesítéséhez nem nyújt állami segítséget. Ezzel a jogalkotó lényegében a munkadíj kétharmadában húzza meg azt a határt, ahol már úgy tekinti, hogy az ügyvéd nem tudja kellőképpen függetleníteni magát az ügy kimenetelétől ahhoz, hogy se az ügyfél érdekei, se az ügyvédségbe vetett közbizalom ne sérüljenek.
Az Üttv. – összhangban az eljárási kódexek szabályozásával – azt nem tartja eleve az ügyvédi függetlenséget korlátozó körülménynek, ha az ügyvéd a saját ügyében jár el képviselőként (az ellenjegyzés tekintetében ezt az Üttv. értelemszerűen nem teszi lehetővé). A gyakorlatban azonban jellemző, hogy pont az objektivitás hiánya miatt az ügyvédek, különösen kötelező jogi képviseletet igénylő, bonyolultabb, illetve nagyobb horderejű ügyekben más ügyvédet bíznak meg.
Az ügyvédi hivatás bármennyire is az ügyfél jogai, jogos érdekeinek, kötelezettségei teljesítésének az elősegítésére irányul, de ez nem jelenti azt, hogy az ügyféli érdekek érvényesítésének ne lennének határai. Ezek a határok éppen az ügyvédségnek a közbizalmi helyzetéből és az igazságszolgáltatásban játszott szerepéből következnek, és elsősorban – de nem kizárólagosan – a törvényesség, jogszerűség, etikus eljárás követelményeiben fejeződnek ki.
Az ügyvédi tevékenység gyakorlója ennek megfelelően még az ügyfele érdekében sem
– sérthet jogszabályt [Üttv. 1. § (1) és (3) bekezdés],
– sérthet kamarai szabályzatot vagy határozatot (Etikai Szabályzat 12.1. pont),
– folytathatja a tevékenységét jogszabály megkerülésével [Üttv. 1. § (4) bekezdés],
– állami, civil vagy egyéb szervnél betöltött tisztséget (de értelemszerűen más kapcsolatrendszert) sem használhat fel ügyfelei érdekében előnyök szerzésére, és nem is tanúsíthat olyan magatartást, ami arra utal, hogy e tisztsége folytán bármely ügyet kedvezőbben tud intézni (Etikai Szabályzat 4.4–4.5. pont).
A fenti követelmények érvényesítésében a Kúria a BH2018. 216. számú ítéletében odáig jutott el, hogy az ügyvéd jogszerűtlen tanácsában bízva bűncselekményt elkövető ügyfél helyett – közvetett tettesként – a tanácsot adó ügyvéd büntetőjogi felelősségét állapította meg.
Ugyancsak korlátot képez az ügyfél érdekeinek az érvényesítése kapcsán, ha az ügyvédi tevékenység gyakorlójának pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására vagy az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések megsértésére vonatkozó információ jut a tudomására. Ilyenkor az ügyfél érdekeivel ellentétesen az ügyvédi tevékenység gyakorlója köteles bejelentést tenni a területi kamara felé, amely pedig köteles azt továbbítani a pénzügyi információs egység részére, és ez nem minősül az ügyvédi, illetve védői titok megsértésének sem [a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (továbbiakban: Pmt.) 75. § (5) bekezdés].
Az ügyféltől való függetlenség megnyilvánulása az, hogy a védő a büntetőeljárásban önálló szereplőként – és nem a terhelt egyszerű jogi képviselőjeként – jár el. Az ezzel járó egyik legerősebb jogosítvány a védő önálló jogorvoslati joga. Ez az önállóság, függetlenség ugyanakkor nem korlátlan. Bár a védőnek elvileg jogában áll nem élni a jogorvoslat lehetőségével annak ellenére, hogy a védence ezzel élt, ez azt a látszatot kelti a büntetőeljárásban, mintha a védő maga sem hinne a védence álláspontjában, amely olyan mértékben sértené a terhelt érdekeit, amit az ügyfél–ügyvéd bizalmi kapcsolat már nem bír el. Ugyancsak nem élhet a védence döntésével ellentétben a jogorvoslati jogával a védő, csak akkor, ha meg van győződve arról, hogy a védence érdekeit ez szolgálja (lásd az Etikai Szabályzat 8.13. pontját). Itt tehát, bár formálisan úgy tűnhet, hogy a védő függetlenedik a védencétől, valójában a védence érdekeitől egyáltalán nem függetlenedhet, hanem konzekvensen annak a szem előtt tartásával kell eljárnia.
Az, hogy az ügyvéd nem folytathat ügyvédi, valamint nem összeférhetetlen és egyes kiegészítő tevékenységeket ugyanazon ügyfél számára, illetve nem folytathat ugyanazon ügyben ügyvédi és nem ügyvédi tevékenységet, nem csupán az ügyvédnek az ügyön kívüli érdekeitől való függetlenségét, hanem az ügyfél egyéb érdekeitől való függetlenségét is hivatott biztosítani.
A sorozat első részét itt olvashatja el.
A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.
