Az új Be. szabályozási elvei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új büntetőeljárási törvénynek a Kormány által elfogadott koncepciója az elvek két csoportját határozza meg. A kodifikációs irányelvek azon irányokat határozzák meg, amelyek mentén kialakítandók a szabályozási elveknek megfelelő normák. Ezen elvek: a hatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, korszerűség, koherencia és célszerűség.

A koncepció 14 pontban jelöli ki azon szabályozási irányelveket, szempontokat, amelyeknek az új eljárási törvényben meg kell jelenniük. Az új büntetőeljárási törvény koncepciója a büntetőeljárási szabályok rendszerének optimalizálását ezen irányelvek mentén képzeli el. A szabályozási irányelvek több jellemző mentén is csoportosíthatóak (ilyen csoportosításra magam is tettem kísérletet a korábbiakban), azonban általában mindegyikük egy-egy jellemző kérdésre koncentrál. E szabályszerűség alól kivétel a második és a harmadik helyen felsorolt szabályozási elv, ugyanis mindkettő kimondottan a sértettekre, az ő jogaik kiszélesítésére koncentrál:

– „A büntetőeljárásban a sértettek érdekeinek védelmére a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Az új törvénynek a sértettek védelmét és a sértettek érdekeinek érvényesítését minden lehetséges eszközzel támogatnia kell. Olyan eljárási szabályokat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy az eljáró hatóságok a sértettekkel szemben a lehető legkíméletesebb módon járjanak el.

– Szélesíteni kell azoknak a garanciális elemeknek a körét, amelyek biztosítják, hogy a – korukból, helyzetükből vagy állapotukból adódó érdekérvényesítési korlátaikra is figyelemmel – sérülékeny csoportba tartozók az ilyen hátránnyal nem rendelkezőkkel azonos módon gyakorolhassák jogaikat, függetlenül az eljárásbeli pozíciójuktól.”

Mindebből – továbbá abból is, hogy a szabályozási elvekről szóló kormány-előterjesztés sorrendjében is „dobogós helyen” vannak – nyilvánvaló, hogy mekkora jelentőséget kíván tulajdonítani a jogszabály előkészítője az új Be.-ben a sérettekkel kapcsolatos kérdések rendezésének. Általános percepció, hogy a sértettek érdekei elvesznek a büntetőeljárások jogi dzsungelében, amelyben a védelem és a vád egymásnak feszülését a legtöbbször igen csak elcsüggedve, a partvonalról figyeli az, aki a bűncselekménynek ténylegesen is a kárát látta. És bár az általánosítás itt sem helyénvaló, hisz azért számos jogintézmény alakult ki akár belső jogi evolúció révén, akár a magyar jogon kívüli forrásokból, amelyek a sértett jogainak a kiterjesztését hivatottak előmozdítani, nyilván e cikk olvasói között is vannak sokan, akik maguk is bűncselekmény áldozatául estek, vagy sértetti képviselőként tapasztalták meg a büntetőeljárás azon jellegét, amit Erdei Árpád így jellemez: „…a sértettre – mint processzuális alanyra – az eljárásjog a terheltnél jóval kisebb figyelmet fordít. (…) az eljárásjog tudománya hosszú időn át arra épített, hogy a büntetőeljárás mindenekelőtt az általa szolgálandó közérdekre, továbbá a terhelt érdekeire van tekintettel”.[1] A sértettek eljárásbeli szerepének az adott eljáráson belüli tisztázása a jogalkalmazókat is komoly kihívások elé állíthatja. A sértett szerepével, jogaival kapcsolatos sok ellentmondás rendszerhibára utal, amit az új Be.-nek kell kiküszöbölnie. A rendszerhiba oka tehát egyrészt a sértettekre irányuló figyelem elmaradása (ami társadalmi-politikai kérdés), másrészt a sértett jogi helyzetének ellentmondásossága, ami jogi szakmai kérdés. Mindkettő orvosolható az új Be.-ben, ehhez azonban első lépésként azonosítani kell a problémákat.

A Be.-kodifikáció sajátossága, hogy a tényleges normaszöveg-alkotást megelőzően az egyes (hatályos) eljárási intézményekről részletes problématérkép készül. Ez az alapja azoknak a szakmai döntéseknek, amelyeket a kodifikátor (a Kodifikációs Szakértői Testület véleményének a birtokában) meghoz, s amelyekre az új normaszöveget – a jogszabály-előkészítés egy későbbi szakaszában – fel fogja építeni. Mint minden Be.-beli intézményhez, a sértett kérdésköréhez is készült problématérkép, amiben a kérdést több irányból megközelítve az alapvető – rendszerszintű – gondokat az alábbiak szerint sikerült azonosítani.

A sértett processzuális és anyagi jogi fogalma (utóbbit az anyagi jogi dogmatika passzív alanyként nevezi meg) eltér egymástól. Az eljárásjogi értelemben vett sértett az, akinek a jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Az anyagi jogi értelemben vett sértett az, akire a bűncselekmény irányul. A passzív alannyá válás sértetti helyzet nélkül is lehetséges, aminthogy sértetti helyzetbe is kerülhet valaki materiális jogsértés nélkül is. Erdei Árpád ezt a következőképp írja le: „Materiális értelemben a bűncselekmény elkövetése teremti meg a jogsérelmet, ezáltal (…) a materiális értelemben vett sértettet (passzív alanyt). Az ilyen bűncselekményeknek materiális értelemben sértettje akkor is van, ha nem indul eljárás (mert az elkövetés nem jut a hatóság tudomására). Mint láttuk, a processzuális értelemben vett sértetti helyzet akkor is létrejön, ha bűncselekmény ténylegesen nem valósult meg, ám az eljárás annak gyanúja miatt megindul.”[2]

Békés Ádám megfogalmazása igencsak enyhének tűnik, amikor azt írja: „a gyakorlatban az anyagi és eljárási szabályok együttes alkalmazása nehézséget szokott jelenteni”.[3] A hatályos Be. sértett fogalmát ugyanis szűkítően, a nyelvtani jelentéstartalmat szinte teljesen figyelmen kívül hagyva kezdte el értelmezni a joggyakorlat. A jelenlegi törvényi definíció és a joggyakorlat által elfogadott jelentéstartalom így egyáltalán nem fedi egymást. Ezt észlelte a Legfőbb Ügyészség, amely a 3/2004. BJE alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló legfőbb ügyészi indítványban a „Be. 51. § (1) bekezdésében szereplő bizonytalan tartalmú sértett fogalom”-ról tesz említést.

A joggyakorlat alakulására különösen nagy hatást gyakorolt (sőt voltaképp meghatározta azt) a Kúria 90. BK véleménye, amely a következőképp fogalmaz: „Sértett (…) természetes vagy jogi személy[4] egyaránt lehet. A Btk. 4. § (2) bekezdés alapján a bűncselekmény fogalma önmagában is feltételez valamilyen jogsértést, illetve veszélyeztetést. Kétségtelen az is, hogy minden bűncselekménynek van valamilyen következménye akár a szűkebb, akár a tágabb környezetre. Mindez azonban nem jelenti, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van eljárásjogi (természetes, illetve jogi személy) sértettje.[5] Ha a törvényi tényállás sem passzív alanyt, sem eredményt nem tartalmaz, akkor az adott bűncselekmény az állami, társadalmi, vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, s esetleges következménye konkrét természetes, vagy jogi személyre nézve csupán áttételes. (…) Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor az őt ért sérelem egyben az eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozza. Ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság (…). Körültekintően kell vizsgálni, hogy a sértetti igény alapja a személyében való érintettség nélkül csupán egyszerű károsulti, vagyonjogi érdek, avagy az adott, bűncselekménnyé nyilvánításban megtestesülő, büntetőjogi érdekhez szorosan kötődő, abban gyökerező olyan jog- vagy jogos érdekbeli sérelem, illetve veszélyeztetettség, amely az adott (természetes vagy jogi személy) sértettre konkretizált és közvetlen.”[6]

A 90. BK véleményre épülő joggyakorlat tehát szűken értelmezi a sértett Be.-beli fogalmát, az alatt kizárólag az anyagi jogi értelemben vett passzív alanyt és azt a személyt érti, akivel kapcsolatban a bűncselekmény tényállásában megfogalmazott eredmény (ha van ilyen) megvalósult, mert ez az a két eset, amikor a bűncselekmény közvetlen hatással van a sértettre.

Bizonyos bűncselekmények esetén azonban az is nagy nehézséget okoz, ha a bíróságok a leírt módon, dogmatikai elemzéssel kívánják azonosítani a sértettet. Békés Ádám a csődbűncselekmény kapcsán arról számol be, hogy a bíróság a néhány hitelező által a polgári jogi igény erejéig előterjesztett zár alá vétel iránti indítványt mind első-, mind pedig másodfokon elutasította, utóbbi indokolása szerint azért, mert álláspontja szerint e bűncselekménynek nincs közvetlen sértettje, sem az egyes hitelező, sem a hitelezők teljes köre vonatkozásában: „A másodfokú bíróság a közvetlenül védett jogi tárgy fogalmába kapaszkodott bele, és úgy vélte, hogy miután ez a csődbűncselekmény esetében a gazdálkodás törvényes rendje, az pedig absztrakt fogalom, anyagi jogi értelemben a cselekménynek nincs sértettje.”[7] A bíróság ezt követően még kifejtette, hogy a hitelező legfeljebb a Be. 55. §-a szerinti egyéb érdekelt lehet, egyéb érdekelt viszont a Be. szabályai szerint polgári jogi igényt nem terjeszthet elő, így az annak biztosítására szolgáló zár alá vétel sem lehetséges. Békés Ádám végül arra a következtetésre jutott, hogy „A sértett meghatározásának a védett jogi tárgyból való levezetése néha hasznos segítséget nyújt, de nagyon sokszor tévútra viheti a jogalkalmazót. Ha csupán erre hagyatkoznánk, akkor szinte csak személy elleni bűncselekmények esetében lehetne a sértettet értelmezni, mivel például a vagyon elleni bűncselekményeknél a tulajdon törvényben biztosított rendje védett jogi tárgy olyan helytelen döntésre vezetne, mint amelyet a csődbűncselekmény esetén a hivatkozott másodfokú döntésben tapasztaltunk.”[8]

A kodifikációs problématérkép összeállításánál számtalan más, a gyakorlatban felmerülő példát lehetett azonosítani, amikor az anyagi jogi tényállás passzív alanyt vagy eredményt nem tartalmaz, ugyanakkor a bűncselekmény „közvetlenül” hatással van másokra. Egy ügyben a feljelentő egy pályázaton nyertes magánszemély volt, akinek az aláírását meghamisítva más személyek a támogatási szerződés módosítása iránti kérelem benyújtásával az elnyert összeget a maguk részére kívánták megszerezni. Az eljáró hatóság a költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatti nyomozást megszüntette. A feljelentő a határozat ellen panasszal élt, amelyet az ügyészség arra hivatkozással utasított el, hogy a feljelentő nem sértettje a bűncselekménynek. A sértett Be.-beli fogalmát azonban igen nehezen lehetne úgy értelmezni, hogy a konkrét esetben a feljelentő jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény ne sértette vagy veszélyeztette volna, hiszen a bűncselekmény révén elesett az őt megillető támogatástól, a megvalósítás sem történhetett meg, ezzel összefüggésben őt jelentős erkölcsi és anyagi kár érte.

A problématérkép további, a helyzet összetettségét illusztráló példákat említ:

– Az érintett szemtanúja annak, hogy a villamosmegállóban valakit a villamos alá löknek. Nyilvánvalóan ez a személy a bűncselekménynek nem lesz a szó szoros értelemben vett „közvetlen” sértettje, azonban figyelembe vehetjük-e őt mégis sértettként, ha a bűncselekmény következtében olyan mély érzelmi, pszichikai sérelmet szenvedett, amely miatt pszichiáter segítségét kell igénybe vennie, és az számára jelentős anyagi megterheléssel jár?

– Az állami költségvetésnek vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés esetében lehet-e sértett bármely adófizető állampolgár? Hiszen a bűncselekmény a jogos érdekét mindegyik adófizető állampolgárnak sérti, ami jelenleg formailag elegendő a sértetté váláshoz, mivel ehhez a Be. a közvetlen érdeksérelem bekövetkezését nem kívánja meg.

– Ha valakit hamis tanúzás következtében ártatlanul elítélnek és bebörtönöznek, a hamis tanúzás bűncselekményének sértettjeként biztosítani kellene-e számára a büntetőeljárásban a fellépés lehetőségét? A Kúria két határozatában is rámutatott arra, hogy hamis tanúzás esetén pótmagánvádló fellépésére nincs lehetőség. Álláspontja szerint ugyanis, ha a hamis tanúzás az érintettre hátrányos, a természetes vagy jogi személyt ért jog- vagy érdeksérelem nem közvetlen, hanem áttételes, amely sértetti és ezáltal pótmagánvádlói fellépést nem alapoz meg. Vajon mennyiben tekinthető áttételesnek az olyan jogsérelem, amely azért ér valakit, mert a fegyelmi ügyében más által tett hamis tanúvallomás alapján elbocsátják a munkahelyéről, amelynek következtében anyagi kára is keletkezik? Amennyiben viszont az ilyen sérelmet áttételes jellegűnek tekintjük, úgy dilemmába kerülhetnénk, amikor a bűncselekmény következtében elhunyt sértett özvegye vagy gyermeke kívánna pótmagánvádlóként fellépni, hiszen mennyiben közvetlenebb az ő jogsérelmük, mint a hamis tanúvallomásra tekintettel elbocsátott dolgozóé?

– Vajon nem kellene-e a sértetti fellépést biztosítani annak a személynek, akinek a parkoló gépkocsiját a saját járművét ittas állapotban vezető terhelt személysérülés okozása nélkül összetöri?

 

A fent felvetett kérdéseken legalábbis érdemes elgondolkodni. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a sértett eljárási jogainak esetleges bővítése problémákat is okozhat. A sértett „indítványozási és jogorvoslati jogainak meggondolatlan kiterjesztése az eljárást lassító tényezővé is válhatna.” – írja Erdei Árpád. A problématérkép szerint tekintettel kell lenni arra is, hogy a sértett eljárásjogi helyzete alapozza meg a magánfélként, magánvádlóként, pótmagánvádlóként történő fellépést, tehát a nagyon tág értelmezés is nehézségeket okozhat. Erdei ezzel szemben itt még lát mozgásteret: „Úgy látom, hogy a jog által a sértettnek juttatott más eljárási pozíciókból származó lehetőségek hatékonyabb kihasználását biztosító előírások kedvezőbbek lennének. Így például a vádlói (magán- és pótmagánvádlói) pozícióban történő fellépés materiális hatásokat is kivált, ezért a sértett szempontjából „kézzelfoghatóbb” eredményt hozhat.”[9]

Mindezen problémákra figyelemmel a kodifikáció ezen korai szakaszában a sértett fogalmának újragondolása több definíciótervezetet is eredményezett. A teljesség igénye nélkül az anyagi és eljárásjogi sértett fogalom különbözőségének kiküszöbölésére született verziók közül példaként álljon itt három:

„A” opció

Sértett az a természetes vagy jogi személy, illetve polgári jogi jogalanyisággal felruházott egyéb szervezet, akire vagy amelyre a bűncselekmény behatást gyakorolt vagy mint behatás irányult, valamint az, akinek vagy amelynek a jogát (vagy jogos érdekét) a bűncselekmény (közvetlenül) sértette vagy veszélyeztette.

„B1” opció

Sértett az a természetes vagy jogi személy, illetve polgári jogi jogalanyisággal felruházott egyéb szervezet, akinek vagy amelynek a jogát (vagy jogos érdekét) a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette, ideértve azt is, aki a bűncselekmény közvetlen következtében testi, érzelmi sérelmet szenvedett, illetve akinek vagy amelynek a bűncselekmény vagyoni hátrányt okozott.

„B2” opció

A büntetőeljárásban sértettként részt vehet az a természetes vagy jogi személy, illetve polgári jogi jogalanyisággal felruházott egyéb szervezet, akinek vagy amelynek jogát (vagy jogos érdekét) a büntetőeljárás tárgyát képező (esetleg büntetendő) cselekmény sértette vagy veszélyeztette, különösen, ha az számára közvetlen testi, érzelmi vagy vagyoni sérelmet okozott.

A pótmagánvádlói minőség, illetve az erre a minőségre való jogosultság azonban újabb, a processzuális és az anyagi jogi sértett fogalma közötti különbségből eredeztethető problémákat vet fel. Az Alkotmánybíróság a funkciómegosztás alkotmányossági kérdéseit tárgyaló 14/2002. (III. 20.) AB határozatban elismerte, hogy az ügyész közvádlói monopóliuma járhat olyan hátrányos következményekkel (pl. a vádemelés elmulasztása, vagy indokolatlan vádelejtés), amelyek a sértettek érdekeit hátrányosan befolyásolhatják. Az ilyen hibák elhárítása és hiányosságok kiküszöbölése lehetséges a jogalkotó által létrehozott vádkorrektívumok rendszere útján. (ABH 2002, 101, 113.) A pótmagánvád is a vádmonopólium korrigálását célzó jogintézmény. Különösen az állami vagyont megkárosító bűncselekmények esetében volt nem egyszer sajátos igény arra, hogy a feljelentést elutasító vagy a nyomozást megszüntető ügyészi határozattal szemben a sértettként fellépő állam – érintett szervén (pl. a NAV-on) keresztül – kívánt pótmagánvádlóként fellépni. Az ebbéli gyakorlatot a már említett 3/2004. BJE döntés (rövid időre bár, de) szentesítette. A döntést megsemmisítő 42/2005 (XI. 14.) AB határozat azonban kimondta:

„A hatalmi ágak elválasztásának elvéből a jelen esetben egyértelmű, hogy a vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más közhatalmi szervhez. Az  alkotmányos büntetőjogra az Alkotmánybíróság gyakorlatában eddig megfogalmazott tételek kizárják azt, hogy a sértett büntetőeljárási jogállásának erősítése céljával megkettőződjön a vádlói közhatalom, és az ügyészi közvád hiánya esetén lehetővé váljon az állam vagyoni jogaiban érintett, közhatalommal rendelkező szervezet belépése a büntetőeljárásba pótmagánvádlói minőségben. (…) Az alkotmányosság szempontjából megengedhetetlen, hogy a büntető felelősségre vonás vádemelési és vádképviseleti pozíciójába pótmagánvádlóként olyan állami szervezet lépjen, amely az állami hatalom része, de amelyet nem korlátoznak az ügyészség közjogi és büntetőeljárási jogállásának a büntetőeljárás magánszemélyeinek alkotmányos és garanciális eljárási jogaival kapcsolatos kötöttségei. A vádlói közhatalom megkettőzése gyengíti az Alkotmány 51. § (2) bekezdésében  kizárólag az ügyésznek biztosított közvádlói jogosítványt is. A közhatalommal nem rendelkező természetes és jogi személyek fellépésének lehetősége más: ezekben az esetekben fogalmilag nem lehet szó a vádlói közhatalom megkettőzéséről.”

Az Alkotmánybíróság nem utasította el kifejezetten az állam (és annak szerve) büntető eljárásbeli sértetti pozíciójának a lehetőségét, azt azonban egyértelműsítette, hogy pótmagánvádlóként nem léphet fel az állami szerv. Kérdés mármost, hogy amennyiben a bűncselekmény nem a Magyar Állam érdekeit sérti, hanem pl. külföldi államét, akkor vajon ez az állam felléphet-e pótmagánvádlóként, ha az ügyész megszüntette a nyomozást. Az állam költségvetési érdekeit sértő bűncselekmények körében pedig még érdekesebb a kérdés, mert a Btk. 396. §-a felsorolja azokat a költségvetéseket, amelyek kárára a költségvetési csalás elkövethető. A költségvetési csalás 396. § (1) bekezdése pedig a költségvetések vonatkozásában is törvényi egységet teremt. Így előállhat az a helyzet, hogy egyszerre sérül a magyar költségvetés, nemzetközi szervezet költségvetése, az EU költségvetése és külföldi állam költségvetése. Vajon elképzelhető, hogy a nyomozás megszüntetése esetén mondjuk a nemzetközi szervezet pótmagánváddal él, miközben ez a lehetőség a magyar állami szervnek nem áll a rendelkezésére? Továbbá a költségvetési csaláson belül is külön „kategória” az áfa-bűncselekmények köre. Az áfa tekintetében elkövetett költségvetési csalás minden esetben sérti a magyar költségvetés mellett az EU költségvetését is, lévén az áfa az EU egyik saját forrása. Áfa-csalás esetében tehát (elméletben) lehetséges, hogy az EU pótmagánváddal él, míg a NAV ezt nem teheti meg. Mindenképpen gondolkodásra késztető kérdések ezek is, és a kodifikáció során figyelembe kell venni őket.

 

[1] Erdei Árpád: Tanok és tévtanok a büntetőeljárás-jog tudományában. ELTE Eötvös Kiadó 2011, 310. old.

[2] Erdei i.m., 312. old.

[3] Békés Ádám: A sértett helyet követel magának. In: Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK. 2011. Szerk: Gál István László, 69. old.

[4] Ennyiben a sértett fogalma eltér az Irányelv áldozat fogalmától, ugyanis az Irányelv szerint áldozat csak természetes személy lehet.

[5] Külön érdekesség a járulékos bűncselekmények problémaköre, amelyeknek ugyan nincs sértettje, de azoknak a bűncselekményeknek, amelyekhez kapcsolódnak, lehet. A legjobb példa erre talán a pénzmosás. Ezzel kapcsolatban lásd bővebben: Gál István László: A pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos jogszabályok magyarázata, Budapest: HVG-ORAC, 2012. 518 p., valamint: Gál István László: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása az új magyar büntetőjogban, Belügyi Szemle 61:(6) pp. 26-56. (2013) és: Sinku Pál – Gál István László: Dinamikus és statikus pénzmosás – egy új tényállás kritikai elemzése, Magyar Jog 55:(3) pp. 129–139. (2008)

[6] 90. BK vélemény a pótmagánvádas eljárás gyakorlati tapasztalatai alapján felmerült egyes jogértelmezést igénylő kérdésekről.

[7] Békés Ádám i. m. 69. old.

[8] Békés Ádám i. m. 71. old.

[9] Erdei i. m. 313. old.

---