Bünetetés-végrehajtás a bírói gyakorlatban-I. rész

A Kúria joggyakorlat-elemző csoportot állított fel a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlat elemzésére, amely során kiemelten vizsgálták a reintegrációs őrizet szabályait.

A felállított joggyakorlat-elemző csoport számára előírták, hogy vizsgálja meg az összes 2015-16 évben jogerősen elbírált reintegrációs őrizettel kapcsolatos ügyet.[1] A Kúria ezenkívül vizsgálta a büntetés-végrehajtási bírák büntetőeljárásban betöltött szerepét és a munkájukat segítő, illetve hátráltató tényezőket.

Az Országos Kriminológiai Intézettől Solt Ágnes kriminál- és börtönszociológus tudományos főmunkatárs, az Igazságügyi Minisztérium megbízása és az OBH hozzájárulása alapján 31 büntetés-végrehajtási bíróval készített interjút az aktuális állapotok feltárása érdekében.[2]

A feltételes szabadságra bocsátás

A fent hivatkozott vizsgálat eredményei alapján megállapítható, hogy a bírák leterheltsége, munkaköre és az egyes büntetés-végrehajtási intézetek között jelentős különbségek mutatkoznak, ezért nehezen összehasonlítható az egyes bírák tényleges tevékenysége, gyakorlata.

A kutatásból kiderült, hogy a bírák nagyobb része nem csak büntetés-végrehajtási ügyekben jár el. A kutatás megállapította azt is, hogy a büntetés-végrehajtási bírák munkája során felmerülő problémák legnagyobb része a reintegrációs őrizettel kapcsolatos.[3]

Az OKRI nyitottságot tapasztalt a bí a szakmai diskurzusban való részvételre, amely a kutató szerint elengedhetetlen egy jóval egységesebb gyakorlat kialakulásához. Az OKRI szerint napjainkban jellemző a „börtönturizmus” amely azt jelenti, hogy olyan intézetekből, ahol a feltételes kedvezmény feltételeit szigorúbban értékelik (pl. Kalocsai Fegyház és Börtön), átkérik magukat az elítéltek más olyan büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol a bírói gyakorlat enyhébb és a feltételes szabadságra bocsátásuk valószínűbb. A feltételes szabadságra bocsátás eltérő gyakorlata a törvény szövegének értelmezési különbségeiből, valamint a bírók személyes meggyőződésének eltéréseiből adódik. [4]

Nagy eltérések mutatkoznak abban is, hogy az egyes megyékben milyen adatokra alapozzák a döntéseket. Az egyes nevelői, reintegrációs tiszti javaslatok között a sematikusan sablonostól a kifejezetten informatív véleményekig mindenféle megtalálható. A pártfogói vélemény bekérése a bírák leterheltsége miatt nem gyakori. Elmondható, hogy a bírák összességében országosan 70-100% között hagyják jóvá a büntetés-végrehajtási. intézetek előterjesztéseit.[5]

Az elítéltek büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartását leginkább az intézetben kapott fegyelmik és jutalmak alapján ítélik meg. A „kifogástalan magatartás”-t a jogszabály nem magyarázza, nem részletezi és nem alakult ki egységes értelmezése sem a fogalomnak. A „kifogástalan” fogalom nyelvtani értelmezése szerint véve nem engedne egyetlen feddést sem. Javaslatként merült fel ezért, hogy „a büntetés-végrehajtási intézet elvárásainak megfelelő magatartás” fogalmat használja inkább a törvény. A megkérdezett bírák kétharmada szerint a jutalomak szerepe a fegyelmik ellensúlyozására korlátozódik. A bírák egyharmada viszont úgy véli, hogy az elítéltnek kevesebb fegyelmivel kell rendelkeznie, mint jutalommal.[6]

A kutatás kimutatta, hogy egységes bírói gyakorlat abban sem alakult ki, hogy az intézeti magatartás, a fegyelmik és a jutalmak vizsgálata mely időszakot ölelik fel több büntetés folyamatos töltése esetén. A bírák 60%-a azt az elvet vallja, hogy szigorúan az aktuális büntetést kell nézni. A többiek amellett érvelnek, hogy a büntetés hatását, célját, az elítélt esetleges javulását, magatartásának változását folyamatában kell nézni, ezért a fogva tartás teljes egészét figyelembe veszik.[7]

Eltérő megítélés alá esik az is, hogy a feltételesen szabaduló elítéltnek van-e hova mennie és várható-e, hogy szabadulásakor, vagy azt követően rövid időn belül, munkát talál-e. A bírák is megosztottak a kérdésben. Harmaduk szerint nem zárható ki a feltételes kedvezményből az elítélt, mert nincs hová mennie. Másik egyharmaduk gondolja, hogy elvárható legalább a befogadó nyilatkozat, és erősen ajánlott egy munkáltatói szándéknyilatkozat. A maradék egyharmad szerint pedig a mérlegelésbe pozitívan kell beszámítani, ha az elítéltet rendezett körülmények várják odakint, azonban annak hiánya kizáró okként nem értékelhető. Néhány bíró viszont el sem bírálja a kedvezmény iránti kérelmet, ha a meghallgatásra a fogvatartott nem hoz befogadó- és a munkáltatói szándéknyilatkozatot. [8]

A pártfogó felügyelettel kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy a pártfogók leterheltsége miatt a pártfogói vélemény, környezettanulmány bekérése, és a felügyelet biztosítása nem működik megfelelően. A pártfogó felügyelet elrendelésekor a bírák elsősorban a bűncselekmény jellegét, a második a visszaesést, ezen kívül a hosszabb idejű szabadságvesztést, a befogadó közeg kriminális fertőzöttségét, valamint az elítélt személyiségét mérlegelik.[9]

A Kúria megállapítása szerint a bírák kétharmadánál az ügyész mindig jelen van a meghallgatáson, egyharmaduknál viszont nem, vagy nem rendszeresen vesz részt az ügyész a meghallgatásokon. Az ügyész jelenléte azért fontos, mert segíti a bírót, és az ügymenetet is jelentősen leegyszerűsíti és gyorsítja, hiszen azonnal jogerőre emelkedhet a végzés. A bírák harmada kifejezetten nagy jelentőséget tulajdonít a személyes meghallgatásnak és a közvetlenség elvének.[10]

A bírák javasolták, hogy a reintegrációs terv legyen személyre szabva az elítélt előélete, az általa elkövetett bűncselekmény és személyisége alapján. A reintegrációs tisztnek tervet kellene készítenie minden fogvatartott számára, egyéni képzési, vagy terápiás előírásokkal, és az ennek való megfelelést fogalmazhatná meg az intézeti előterjesztésen belüli javaslatában, amelyet a bíró ítélne meg. A bírák tapasztalatai szerint túlságosan hosszú a törvény által előírt három hónap időtartam, amellyel az intézetnek a feltételes szabadságra bocsáthatóság napját megelőzően meg kell tennie az előterjesztést. A bírónak pedig 15 napon belül kell döntenie. A Kúria javaslata szerint 3 hónap helyett szintén 15 napot kellene adni a büntetés-végrehajtási intézetnek az előterjesztés megtételére.[11]

A Kúria azt is kifogásolta, hogy a bíróságok honlapján név szerint nem kereshetők az eljárásra jogosult bírósági titkárok, amely eljárási következményeket vonhat maga után, ezért javasolták, hogy a bírósági honlapon legyenek kereshetők a titkárok is és kinevezésük időpontja is kerüljön feltüntetésre.[12]

A joggyakorlat elemző csoport nem értett egyet azzal, a szabálysértési eljárásból vett javaslattal, hogy az alávetési, együttműködési és lakcímbejelentési kötelezettségét elmulasztó elítélt távollétében is megtartható legyen a tárgyalás, mert a Kúria szerint az ideiglenesen ismeretlen helyen tartózkodó elítélt elfogatóparancs vagy elővezetés alkalmazásával hatékonyan felkutatható és bíróság elé állítható.[13]

Az elítéltek gyakran hivatkoznak kórházi kezelésre annak érdekében, hogy a büntetés-végrehajtási intézetbe való bevonulásuk időpontját elhalasszák. A jelenlegi gyakorlat szerint ekkor azonnal elrendelik az elítélt elővezetését és a büntetés-végrehajtás orvosa dönti el, hogy az elítélt kezelése a rabkórházban vagy azon kívül indokolt-e.

A joggyakorlat-elemző csoport szerint azonban ez helytelen gyakorlat. Először a kezelést végző kórházat kellene megkeresni és annak eredménye alapján kellene az elővezetést elrendelni, illetve orvosszakértő kirendelését is lehetne kezdeményezni.[14]

A közérdekű munka büntetés önhibából való megszakítása esetén a pártfogó felügyelőnek ezt jeleznie kell az ügyész számára, aki rendelkezhet a közérdekű munka szabadságvesztésre való átváltoztatásáról. A törvény szövegéből a közérdekű munka végrehajthatóságának megszakadása következik, azonban előfordul, hogy a munkáltató „visszafogadja” az elítéltet és a bíró méltányosságból nem rendeli el a közérdekű munka átváltoztatását.
A joggyakorlat-elemző csoport javasolta azonban, hogy a törvény mondja ki a közérdekű munka megszakadását, illetve az ügyész hívja fel a munkáltatót arra, hogy a megszakadás miatt az elítéltet tovább ne foglalkoztassa.[15]

[1] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 2. oldal

[2] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 8. oldal

[3] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 8. oldal

[4] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 9. oldal

[5] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 9. oldal

[6] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 9. oldal

[7] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 10. oldal

[8] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 10. oldal

[9] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 10. oldal

[10] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 10. oldal

[11] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 11. oldal

[12] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 20. oldal

[13] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 21. oldal

[14] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 21. oldal

[15] Összefoglaló vélemény a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról, különös tekintettel a reintegrációs

őrizetre, 24. oldal

Kapcsolódó cikkek:


Teljességi záradék és joglemondás
2019. augusztus 16.

Teljességi záradék és joglemondás

A teljességi záradékban az összes szerződő fél azon szándékát kell kifejezésre juttatni, hogy az írásba foglalt szerződésen kívül semmilyen egyéb nyilatkozat, kötelezettségvállalás nem képezi a szerződés tárgyát, még akkor sem, ha arra korábban konszenzus jött létre. Nem lehetséges csak egy kiragadott feltételre „teljesítési szerződés” kötése, de a megtett nyilatkozat a tartalma alapján még tartalmazhat joglemondást – a Kúria eseti döntése.

Közbeszerzési Jog online – A közösség szolgálatában
2019. augusztus 15.

Közbeszerzési Jog online – A közösség szolgálatában

A Közbeszerzési Jog online (KJO) kéthavonta megjelenő szakfolyóirat a közbeszerzés iránt érdeklődőket és a szakmai közösséget kívánja segíteni tudományos igényességgel, egyben kifejezetten a gyakorlat igényeire figyelemmel. A szakfolyóirat célja, hogy a tág értelemben vett közbeszerzés és határterületeinek izgalmas kérdéseit, a közbeszerzési törvény és végrehajtási rendeletei alkalmazása során felmerülő problémákat és lehetséges megoldásukat, a joggyakorlat fejlődését egyaránt bemutassa európai, illetve nemzetközi kitekintéssel. A periodika rovatai – tanulmányokkal, jogesetelemzésekkel, valamint az előző két hónap döntvényeivel és egyéb aktualitásokkal – ezt a célt szolgálják. Interjú az online szakfolyóirat főszerkesztőjével, dr. Németh Anitával.

A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában IV. rész
2019. augusztus 15.

A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában IV. rész

Az elmúlt időszakban a Kúria és az alsóbb bíróságok jelentős számú esetben semmisítettek meg közigazgatási határozatokat – jellemzően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntéseit –, azon oknál fogva, hogy azok kiadmányozása nem volt szabályszerű. A kiadmányozás és a semmisség összefüggéseinek megítélése körüli bizonytalanságok, továbbá az ügyek száma és hordereje vezetett végül a Kúria 1/2019. számú Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatához.

A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában III. rész
2019. augusztus 13.

A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában III. rész

Az elmúlt időszakban a Kúria és az alsóbb bíróságok jelentős számú esetben semmisítettek meg közigazgatási határozatokat – jellemzően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntéseit –, azon oknál fogva, hogy azok kiadmányozása nem volt szabályszerű. A kiadmányozás és a semmisség összefüggéseinek megítélése körüli bizonytalanságok, továbbá az ügyek száma és hordereje vezetett végül a Kúria 1/2019. számú Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatához.