Egy főbíró a vadászlesen – II. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Makai Lajos a szolgáltató táblaelnökségről, a nyomozóhatóság „turpisságairól”, az indokolatlan előzetesekről és a jog alapvetéseiről


Ha már európai kitekintést tett, hogyan látja az uniós joganyag hazai bírósági alkalmazását, s a tagállamok esetleges közös büntetőpolitikája felé tett lépéseket?

Szerintem a magyar bírák aktivitását mu­tatja, hogy az átlagosnál többször, a többi tagállami kolléga beadványait meghaladó számban fordulnak a luxemburgi bírósághoz. Komolyan veszik tehát és jól ismerik az EU-s joganyagot, s ezért bátran fordulnak értelmezési kérdésekkel a luxemburgi tes­tülethez. Ami viszont a büntetőjogot illeti, nos, ez minden állam féltve őrzött területe. Az országok továbbra sem mondanak le büntető joghatóságukról, így közös büntetőjoga soha nem lesz az Európai Uniónak. De nem is lehetne, hiszen bár vannak közös elvek és szabályok, sok tekintetben egészen mások a tagállami hagyományok. Közös elv például, hogy az unióban sehol sincs halálbüntetés. Ez egy fontos jogelv, hiszen a legfőbb ellenérv megkérdőjelezhetetlen: ez az egyetlen olyan büntetés, amit nem lehet reparálni, felülírni és megváltoztatni. Ma már sorra derül fény az USA-ban is olyan ese­tekre, ahol akár évtizedekkel a kivégzés után került elő az valódi tettes, ám helyette mást ítéltek halálra. Európa, az európai uniós országok tehát ebben a kérdésben bölcsen gyakorolják a büntetőhatalmukat. A móri mészárlás esete is jó példa, ahol elsőre szintén nem a valódi elkövetőket ítélték el. Persze bizonyos ügyekben a közvélemény szí­vesen alkalmazná a halálbüntetést. A köz­vélemény, a közhangulat semmilyen módon nem befolyásolhatja a bírót, márpedig több ügyben az első fokú bíróságot olyan mértékben befolyásolja a felháborodott tömeg, hogy óhatatlanul torzul az ítélet és indokolatlanul súlyos büntetés kiszabására kerül sor. Erre saját gyakorlatunkból is tudnék eseteket említeni.

Például a Bándy Kata-ügyet? Ez esetben kiderült, a gyilkosa eredendően nem megölni ment Bándy Katát, ezért tettének megítélése sem lehetett olyan szigorú, ahogyan azt első fokon láttuk. Így talán még a halálbüntetés kiszabása is előfordulhatott volna, teljesen megalapozatlanul. Erről lenne szó?

Ezt nem tudom megítélni, de kétségtelenül túlzó volt az első fokú ítélet.

Térjünk még vissza egy gondolat erejéig a pályája alakulásához: az milyen állomásokon keresztül ívelt a pályája az egyébként meghatározó marcali kezdő évek után?

Egészen 1989-ig dolgoztam az ottani, majd két évig, 1991-ig a Kaposvári Városi Bíróságon, utána pedig a Somogy Megyei Bíróságon lettem megyei bírósági bíró. Ott többnyire másodfokú tanácsban ítélkeztem, de rendszeresen tárgyaltam első fokú ügyeket is, s ezzel párhuzamosan négy évig, 1996. december 31-ig elláttam a már említett büntetés-végrehajtási bírói feladatokat is. A ranglétrán 1997. január 1-jével léptem feljebb, előbb megbízással, majd 1998. már­cius 15-től kinevezéssel lettem a Somogy Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának a vezetője. Öt év elteltével kerültem a Pécsi Ítélőtáblára, ahol ugyancsak ezt a tisztséget töltöttem be 2003. április 1-jétől. Végül két éve megpályáztam a táblaelnöki tiszt­séget, melyet elnyertem és 2012-től töltöm be.

Beleolvasva az elnöki pályázatába, nem is választhatott volna stilszerűbb mottót a híres kierkegaard-i mondásnál, mely szerint az életet visszafelé lehet megérteni, csakhogy előrefelé kell élni. Ebben akár a bíró általános attitűdje is összegeződhet, hiszen a megalapozott ítélkezéshez fontos a látszólagosban való kétkedés, de az a fajta határozottság is, miszerint valahogyan mégiscsak dönteni kell, bárhogyan látszódjék is az majd tíz-húsz év múlva. Ebből kiindulva, több évtizedes büntető­bírói tevékenységében van-e, volt-e olyan ítélete, döntése, melyet visszanézve másként értékel, amit esetleg megbánt?

Azt határozottan mondhatom, hogy tiszta lélekkel tudom vállalni minden ítéletemet és döntésemet, emiatt nincsenek álmatlan éjszakáim. Ártatlan embert soha nem büntettem. A legfontosabb büntetőjogi alapelv, miszerint inkább fusson száz bűnös, minthogy egyetlen ártatlan bűnhődjön. Ami pedig a pályámat általában illeti, épp az előbb esett szó arról a hivatásszeretetről, amely szinte azonnal „megcsapott” már kezdő bíróként.

Mióta vesz részt a Magyar Bírói Egyesület munkájában?

Több mint két évtizede, hiszen az elnökségnek 1993 óta vagyok a tagja, 2003 és 2007 között pedig az egyesület alelnöke voltam. A szervezet választmánya 2008 decembe­rében választott meg elnökké, majd tavaly novemberben ismét megerősítettek e tisztségemben, amit megtisztelőnek tartok, hiszen egy jelentős, 1275 fős tagság döntéséről, szakmai bizalmáról van szó.

Már több szempontból is érintette a ­Pécsi Ítélőtábla munkáját. Beszélne általában is a mindennapjaikról, a tevékenységükről?

Mivel a táblabíróságok az újraindulásukkor a Legfelsőbb Bíróság addigi szerepét vették át, nálunk is nagy kérdés volt, hogy meg tudunk-e felelni az ottani „mogulok” szakmai munkájának? De most már jól látszik, ez maradéktalanul sikerült. A Kúria elégedett a Pécsi Ítélőtábla munkájával, jó véleménnyel van rólunk. Mi magunk is számos jogegységi döntést kezdeményeztünk, az egyik – mivel szenvedélyes vadász vagyok – számomra különösen is fontos kérdés eldön­tése volt. Az, hogy ki a sértettje az orvvadászattal okozott vagyoni hátránynak? Akadt, aki az államot tartotta annak, de a Legfelsőbb Bíróság végül kimondta: az nem lehet más, mint a vadászatra jogosult. A Legfelsőbb Bírósággal ugyanakkor sajnos nem sikerült elfogadtatnunk azt a Fővárosi Ítélőtáblával közös kezdeményezésünket, mellyel szerettük volna kiterjeszteni a pótmagánvád alkalmazását a hivatali visszaélések ­esetére is. Felfoghatatlan ugyanis, hogy ha például egy rendőr csupán bosszúból büntet meg valakit, s ellene hivatalból megszüntetik az eljárást, akkor a sértett miért nem élhet a pótmagánváddal. Bár ezt komoly hiányosságnak tartom, tartjuk, de a Legfelsőbb Bíróság döntését tiszteletben kell tartanunk. A táblabíróságunk egyébként a legkisebb a többiek közül, például egyetlen büntetőtanácsunk van. Összesen 16 bíró dolgozik nálunk, közülük hat büntetős, én pedig elnökként ugyanazzal az ügyterheléssel dolgozom, mint a társaim. A tárgyalásokat azonos arányban osztjuk el. Bár az igazgatási feladatom kevesebb, de az ügyek ugyanolyanok. Én magam is elsősorban bíró vagyok, s csak másodsorban elnök. Az elnök első az egyenlők közt, de ez nem egy klasszikus főnöki szerep, mint inkább szolgálat: kiszolgálója az általa vezetett bíróságnak, azaz biztosítja a megfelelő feltételeket a hatékony munkavégzéshez.

Helyben milyen a kapcsolatuk a más hivatásrendekkel?

Az ügyészekkel és az ügyvédekkel is jó a kapcsolatunk, alkalmanként például velük ebédelni nem jelenti azt, hogy sérülne a pártatlanságunk. A tárgyalóteremben mindenki a törvényeknek megfelelően teszi a dolgát, de azon kívül egyenrangúak, s elsősorban emberek vagyunk. Régen még folyamatban lévő ügyeket is megbeszéltek a bírák akár az ügyészekkel vagy az ügyvédekkel, ma már ez az út természetesen nem járható.

Ha már szóba került, egy ilyen elhivatott embernek igazi öröm lehet, ha a családjában követőre talál. Habár ön az első jogász, de – e tekintetben – az első fecske mégiscsak nyarat csinált: hamarosan a ­lánya is felülhet a bírói pulpitusra.

Valójában a családban sohasem befolyá­soltuk a gyermekeinket, merre induljanak az életben. Az viszont tény, hogy nemcsak a lányom, hanem – legalábbis egyelőre úgy néz ki – a fiam is a jogi pályát választja. Egyelőre azonban még egyiküknél sem bizonyos egyértelműen, hogy végül mely területen kötnek ki. Jóllehet már fogalmazó, de a lányom esetében sem biztos még a bíráskodás, hiszen ahhoz, hogy hivatalosan is talárt ölthessen, a bírói pálya előszobájában hosszú időt, éveket kell titkárként eltöltenie, sok társával egyetemben. A titkárok által ellátható bírói feladatok okán – ami ellentmondásos helyzet – a Magyar Bírói Egyesület tett egy javaslatot az albírói intézmény bevezetésére, ami egyes bírói jogkörök gyakorlásának vonatkozásában alkotmányosan is tiszta helyzetet teremt. Ez az intézmény már működik az ügyészségen, így nálunk is adaptálható lenne. Ezzel a jelölt hamarabb kaphatna bírói jogállást, s annak megfelelő, magasabb illetményt is. Ez vonzóbbá és biza­kodóbbá tehetné a titkári állásban lévőket.

Az új Büntető Törvénykönyvvel szemben megfogalmazott, Répássy Róbert igazságügyi államtitkár által is vázolt egyik legfontosabb kormányzati cél és elvárás a szigor. A már említett interjújában ön azt mondta: „az én olvasatomban helytelen ez a fajta büntetőszemlélet”. Immár egy éve hatályban van az új Btk. A tapasztalatok alapján is fenntartja – egyébként a szakemberek többsége által is osztott – korábbi véleményét, netán most „cizel­lálná” egyik vagy másik irányban?

A pécsi jogi kar kiváló tanárától, Földvári professzortól tanultam meg, hogy a büntetésnek nem a súlyossága, hanem az elmaradhatatlansága bír visszatartó erővel, azaz a bűnelkövetők elfogása a lényeg. Az utána kiszabott büntetés – ha tetszik – már csak a hozadéka a bűnüldözésnek, de az igazán meghatározó tényező a tettesek kézre kerítése. Ezt a véleményt pedig én is maradéktalanul osztom és fenntartom. A megelőzés erejében ugyanis a büntetés elmaradhatatlansága a meghatározó. Magyarul az, hogy amíg Magyarországon száz bűncselekményből, mondjuk, a felének se derítik ki az elkövetőjét, addig okkal hiheti a tettes azt, hogy ő abban az ötvenben van, akit nem kapnak el. Nyilván magának a kiszabható büntetésnek is van visszatartó ereje, de korántsem akkora, mint magának az elmaradhatatlanságának. Gyakorló büntetőbíróként, az elém kerülő ügyek alapján nincs okom másként gondolkodni e kérdésről. Hadd hozzak erre egy teljesen racionális példát. Amikor az ­Alkotmánybíróság 1989-ben eltörölte a halálbüntetést, nem nőtt azoknak a bűncselekményeknek a száma, melyek egyébként ­azzal voltak büntethetőek. És az előző té­mához is visszakanyarodva: a tényleges életfogytiglannál is hasonló a helyzet; ott sem a kilátásba helyezett büntetés lehet a visszatartó erő, hanem a legsúlyosabb ügyek minél nagyobb számú felderítése. Ami ál­talában az új Btk.-t illeti, nos, számottevő lényegi újdonság nincs benne, a szigorodás azonban egyértelműen tetten érhető. Miközben bizonyos tényállások, így a korrup­ciós és szexuális bűncselekmények meg­határozása logikusabb, letisztultabb lett, akadnak azért kifogásolható elemei, mint a három csapás intézménye, pontosabban annak kötelező bírói alkalmazása. Ez erőteljesen korlátozza a bíró mérlegelési jogát, ami nem jó. Például a bankrablásoknál kérdés, ha ­azonos pénzintézet sérelmére történik, de azt három fiókja ellen követi el valaki szinte egymás után, akkor folyamatosnak tekintendő-e az ügye vagy három önálló, elkülönült esetről van-e szó? Mert ha ez utóbbiról, akkor arra bizony vonatkozik a háromcsapás-szabály. Mi a Pécsi Ítélőtáblán ebben a kérdésben a folytatólagosság elvét érvé­nyesítjük, így a tábla ítéletei valamelyest befolyásolhatják az illetékességi területén működő alsóbb bíróságok döntéseit. Ked­vezőbb lett ugyanakkor a feltételesre bocsátás megítélése, ami már nem fokozat-, azaz fogház-, börtön- vagy fegyházfüggő, hanem azt egységesen a letöltött időtartam két­harmadában határozza meg. De itt is nagy kérdés volt, hogy a régi vagy az új szabályozást kell-e alkalmazni a már folyamatban lévő ügyeknél. Az időbeli hatály volt a kérdés: de eldőlt, így a kedvezőbb szabály miatt már az új Btk.-t kell(ett) alkalmazni. Ez ­viszont az összbüntetés vonatkozásában problematikus, amit az elítélt kérésére ­adhat meg a bíró. De ha végül kiderül, hogy ezzel rosszabbul jár a vádlott, kérdés: kér­heti-e és meddig az összbüntetésre tett ­indítványát? Összegzésképp azt mondhatom, habár a büntető anyagi jogban a tipikusat kell szabályozni, de manapság sokszor az atipikus kerül a törvénykönyvbe. Ez a tendencia szintén negatív jogszemléletet tükröz.

[Időközben az Alkotmánybíróság a 2014. július 7. napján kelt 23/2014. (VII. 15.) AB határozatával a Btk. 81. § (4) bekezdésének (három csapás) alaptörvény-ellenességét megállapította, és azt a hatálybalépésére, 2013. július 1. napjára visszamenőleges hatállyal megsemmisítette – szerk.]
Ptk. Mustra – Borest és szakmai találkozó

Az exkluzív boresten új megközelítésből hallgathatják meg ügyfeleink a Ptk. újdonságait.

2014.11.13.  Szerződéses biztosítékok – Dr. Bodzási Balázs, Dr. Pomeisl András József
2014.12.11.  Szerződések érvénytelensége – Dr. Menyhárd Attila
2015.01.08.  Engedményezés, jogátruházás, szerződésátruházás  – Dr. Leszkoven László, Simonné Dr. Gombos Katalin 2015.02.05.  Fogyasztóvédelem – Lévayné Dr. Fazekas Judit, Dr. Osztovits András
2015.03.05. Kártérítési felelősség

Helyszín: Andante Borpatika, Budapest

Ön még a kilencvenes évek közepén látott el büntetés-végrehajtási bírói feladatokat, mely munkának a lényege – gondolom – alapjaiban azóta sem változott. Ugyanakkor a strasbourgi ítéletek, de az el­múlt két évtized hazai társadalmi-jogszabályi átalakulásai is befolyásolhatják-e ezt a speciális igazságszolgáltatási „szerepkört”?

Valamilyen módon mindenképp, leginkább a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztések esetében. A büntetés-végrehajtási bíró alapvetően az elítéltekkel kapcsolatos feladatokat látja el, ő dönt például a feltételes szabadlábra helyezésről, vagy egyes fenyítések elleni fellebbezésekről. Ez az intézmény az elítéltek egyfajta jogorvoslati fórumaként is működik, bizonyos szempontból ellátva ezzel a bv-intézeteken belüli élet külső, igaz, nem hierarchikus vagy szervezeti kontrollját is. Úgy gondolom, a strasbourgi döntés következtében valóban át kell gondolnunk bizonyos feladatokat. Amikor megszületett az elmarasztaló verdikt, javaslatot tettem az akkor még Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM), hogy a készülő, új büntetés-végrehajtási törvénybe iktassunk be egy klauzulát. Ez kimondaná: a bv-bíró bizonyos idő elteltével köteles lenne felülvizsgálni, hogy adott esetben továbbra is indokolt-e a tényleges életfogytiglan fenntartása. Így nem az ítélkező bíró döntene erről, hanem egy olyan szakember, aki folyamatosan nyomon követheti a bebörtönzött életét, személyiségének változásait, következésképp azt, hogy visszaengedhető-e – akár csak feltételesen is – a társadalomba. Tudtommal többen is támogatják a javaslatomat, amelyről hivatalos döntés még nem született a jelenlegi Igazságügyi Miniszté­riumnál. Ugyanakkor azt sem szabad elfe­lejteni, hogy a tényleges életfogytiglannal kapcsolatban a Szegedi Ítélőtábla már az ­Alkotmánybírósághoz fordult. Nem biztos, hogy meg kellene várni az AB döntését, ha ugyanis netán elkaszálja az egész intézményt, akkor azt már nehéz visszahozni bármilyen formában. Ezért tettem meg a komp­romisszumos javaslatot, mely egyszerre harmonizálna a magyar jogalkotói szándékkal és a Strasbourg által megfogalmazott emberi jogi követelménnyel.

Szóba került, hogy nemcsak szenvedélyes büntetőjogász, hanem ugyanilyen vadász is. Ezek szerint e területen is hason­lóan aktív? Jól tudom, hogy a vadászatért kifejtett tevékenységéért tavaly a Magyar Vadászatért Érdemrenddel jutalmazták?

Ez így van, az elismerés pedig megtisztelő. Különösen, hogy nagyon szeretem a vadászatot, igazi kikapcsolódást nyújt számomra, már 1988 óta űzöm ezt a sportot. Olyannyira aktív vagyok, hogy a vadászközéletben is szerepet vállaltam, mint vadásztársasági elnök. Sokakkal szemben én megfőzni és enni szeretem a vadat; szerénytelenség nélkül ­állíthatom, hogy sokan dicsérik és szeretik a vaddisznópörköltömet, melynek receptje már nyomtatásban is megjelent a jogászok receptjei között. A bíróság életében is újdonság volt, hogy tavasszal a bírótársaimnak főztem egy vadpörköltet. Eddig még soha nem ültünk le kötetlen, munkán kívüli beszélgetésre, ezúttal mind a tizenhat kol­légámmal megtettük, amit lehet, hogy máskor is megismétlünk, mert mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Egyébként különösen a téli vaddisznóhajtásokat szeretem, melyeknek különleges hangulatuk van. Az pedig további örömöm, hogy ott vadászok, ahonnan a családom származik: Nemesvid környékén. Mivel sok idős ember még gyermekkoromból ismer, ma is csak úgy ismernek, és úgy is szólítanak, mint édesapám, „a Makai Lajos fiát”. Ők ugyanolyan közvetlenek és kedvesek ma is velem, mint sok ­évtizeddel ezelőtt. Ezen pedig azt tudom lemérni, hogy bárhová is vitt az utam, alap­vetően nem változtam azóta sem: ugyanaz a somogyi fiú maradtam.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 8.

A technika legújabb vívmányai a Pp-ben (is)?

Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.