Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban részleteket közlünk a Wolters Kluwer gondozásában megjelent Ingatlanjog I. című könyvből, melynek szerzői számos gyakorlati példán át mutatják be a peres gyakorlatot – a második részben az elbirtoklási kérdéskörében.
A pert az ellen kell megindítani, aki az ingatlan-nyilvántartásba tulajdonosként van bejegyezve. Ez pont az elbirtoklási perekben jelenthet gondot, mert sokszor olyan tulajdonosról van szó, akiről már régen, akár évtizedek óta nem tudnak semmit. Ha természetes személyről van szó, jogi szempontból mindaddig élőnek kell tekinteni, amíg közokirattal nem igazolják, hogy elhunyt. Három ilyen közokirat jöhet szóba: a halotti anyakönyvi kivonat, a bíróság holtnak nyilvánítást kimondó végzése vagy a bíróság halál tényét megállapító végzése. Amennyiben tehát nincs ilyen okirat, még akkor is élőnek kell tekinteni a bejegyzett tulajdonost, ha 120-130 éves lenne! Jogi szempontból az emberi életkor felső határa nem értelmezhető, nincs ilyen jogi fogalom, de még biológiai szempontból sem lehet tudni, hány évnél van a határ.
Amennyiben tudott és jogilag igazolt, hogy a bejegyzett tulajdonos meghalt vagy halottnak kell tekinteni, örököseivel szemben is megindítható a per, még akkor is, ha nincsenek bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba. (Az öröklés is ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés.) Ez csak akkor lehetséges, ha a felperes határozottan tudja, hogy kik az örökösök, vagy nem tudja ugyan a nevüket, elérhetőségüket, de tudja, hogy léteznek (van például információja arról, hogy a bejegyzett tulajdonosnak volt két gyermeke, akik kivándoroltak Amerikába). Ez utóbbi esetben meg kell tennie minden lehetséges módon az örökösök felkutatását (pl. állami, egyházi levéltárban stb.), de ha ez nem vezet eredményre, ismeretlen örökösök ellen is megindíthatja a pert. Ennek tényét a bíróság szigorúan vizsgálja. Amennyiben helytálló az ilyen perindítás, a bíróság ügygondnokot rendel az alperesek képviseletére. Abban az esetben, ha a felperesnek semmilyen tudomása nincs a bejegyzett tulajdonos örököseiről, az állammal szemben lehet megindítani a pert, hiszen az állam a szükségképpeni törvényes örökös.
Amennyiben a bejegyzett tulajdonos jogi személy, mindaddig perképes, amíg a rá előírt nyilvántartásból nem törlik, mert csak ezzel szűnik meg. Meg lehet tehát vele szemben indítani a pert akkor is, ha köztudomású, hogy például az adott cég nem létezik már, mert jogilag még létezik, perképes. Amennyiben a székhelyén nem található, idézni lehet a képviseletére jogosult személyt. Ha ez is eredménytelen, ügygondnok kirendelésének és hirdetményi idézésnek van helye. Nagyon körültekintően kell azonban eljárni, mert ha utóbb bebizonyosodik, hogy a hirdetmény törvénysértő volt, perújításnak van helye a jogerős ítélettel szemben.
A felperesnek az elbirtoklás e fejezet 2.4.2. pontjában részletezett törvényi feltételeit kell bizonyítania a perben, ha az alperes vitatja a keresetet. Mivel konjunktív feltételekről van szó, az összes feltétel fennállása bizonyítás tárgya. Kiemelkedő jelentősége van az elbirtoklással való tulajdonszerzés bekövetkezése időpontjának, ha ugyanis ezt megelőzően az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű, ellenérték fejében szerző fél tulajdonjogot szerzett az ingatlanon vagy a per megindítását megelőzően bejegyzési kérelme széljegyre került, az megszakítja az elbirtoklást és újra kezdődik annak ideje. Vizsgálni kell ilyenkor, hogy a bejegyzéstől, tehát a megszakítás időpontjától kezdődően is fennállnak-e az elbirtoklás feltételei. Csak ebben az esetben lehet a kereset sikeres.
A Ptk. szerint az elbirtokló jogelődje elbirtoklási idejét a sajátjához hozzá számíthatja. Ebben az esetben azt is kell bizonyítani, hogy a jogelőd tekintetében is fennálltak az elbirtoklás feltételei. Igen gyakran előfordul, hogy az állapítható meg a bizonyítás eredményeként, hogy már a jogelőd életében bekövetkezett az elbirtoklás. Ebben az esetben a jogutód, a peres fél nem elbirtoklással, hanem a jogelőd elbirtoklásán keresztüli közbenső jogszerzés útján örökléssel szerzett tulajdonjogot az ingatlanon. Ha keresetét nem módosítja erre a jogcímre, azt el kell utasítani. Ha módosítja és eleget tesz bizonyítási kötelezettségének, a bíróság arra fogja felhívni ítéletében a földhivatalt, hogy a jogelőd pontos adatainak megjelölésével az ő elbirtoklás útján való tulajdonszerzésének bejegyzésén keresztül jegyezze be öröklés jogcímén a peres fél tulajdonjogát.
Az ingatlan-nyilvántartásba jog és tény csak azzal szemben jegyezhető be, aki ott jogosultként már szerepel, vagy akit egyidejűleg jogosultként bejegyeznek [Inytv. 49. § (1) bek.]. Ebből következik, hogy a közbenső jogszerzés kihagyásával a peres fél tulajdonjoga nem jegyezhető be közvetlenül. Ő nem a bejegyzett tulajdonostól, hanem jogelődjétől származtatja tulajdonjogát, tehát a jogszerzés sorrendjét az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéseknek is követniük kell. A földhivatal ebben az esetben törli az eredeti tulajdonost, bejegyzi a peres fél jogelődjének tulajdonjogát elbirtoklás címén, de egyben azonnal törli is és bejegyzi a peres fél tulajdonjogát öröklés jogcímén. Az öröklésre tekintettel nem kell feltétlenül póthagyatéki eljárást lefolytatni, főleg, ha eredetileg nem is volt a jogelődnek hagyatéka. Arra azonban figyelmet kell fordítani ilyen esetben, hogy a peres fél-e az egyetlen örököse a jogelődnek, mert örökléssel csak akkor szerez tulajdonjogot, ha nem volt az örökhagyónak másra szóló általános érvényű végrendelete -(„halálom pillanatában fellelhető összes vagyonom XY-ra hagyom”), illetve ő az egyetlen törvényes örökös. Erre büntetőjogi felelőssége tudatában kell nyilatkoznia, mert az örökös elhallgatása bűncselekmény. Amennyiben más törvényes örökösök is voltak, a peres fél csak a törvényes öröklés arányában szerezhet tulajdonjogot. Mivel azonban egy ingatlanra bejegyzett tulajdoni hányadnak mindig 1/1-nek kell lennie, nem lehet csak a peres fél tulajdoni hányadát bejegyezni. Megoldás lehet, hogy a többi törvényes örökös is csatlakozik a peres félhez, ha ő felperes, mert ezt a Pp. 52. § (2) bekezdése lehetővé teszi. Az 52. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a más által indított perbe az, aki a per megindítására
– jogszabály alapján, illetve a 37. § a) és b) pontja alapján maga is jogosult lett volna, a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig,
– a 36. § szerint maga is jogosult lett volna, az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig a felperes pertársaként a perbe beléphet.
Visszautal tehát a törvény a pertársaság egyes típusaira és eszerint különböztet a perbe lépés határideje tekintetében is. A Pp. 36. §-a a kényszerű pertársaság intézményét szabályozza, amikor is jogszabályban meghatározott személyek perben állása kötelező, vagy a per tárgya olyan közös jog, illetve olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el. Ilyenkor az érintett személyeknek a perben félként részt kell venniük. Ezt a bíróság egyébként hivatalból vizsgálja, és ha már a keresetlevél nem felel meg ennek a követelménynek, hiánypótlásra hívja fel a felperest. A hiányokat lehet úgy pótolni, hogy ezek a személyek felperesként csatlakoznak, megfelelő keresetlevél előterjesztésével, de egyből ebben a perben. Nem szükséges külön pert indítani és kérni az egyesítést, a felperesi oldalon való perbe lépés biztosítja, hogy egyből a már megindult eljárásba csatlakozzon be az érintett személy új felperesként. Természetesen mivel felperes, a jogszabálynak megfelelő keresetlevelet kell előterjesztenie, nem elegendő úgy nyilatkozni, hogy a már előterjesztett keresetlevélben foglaltakkal egyetért.
Ha nem történik meg a felperesi oldalon való csatlakozás, a hiánypótlást úgy kell teljesíteni, hogy az eddigi felperes az alperesi oldalon perbe állítja ezeket a személyeket, és velük szemben is előterjeszt keresetet. A kérelem úgy szól, hogy annak tűrésére kéri a felperes ezen alperesek kötelezését, hogy a felperes valahányad részben a hagyaték tárgyán örökléssel tulajdonjogot szerzett. Természetesen velük szemben is meg kell jelölni a jogalapot, az ennek alapjául szolgáló tényeket, és a tények, valamint az érvényesített jog összefüggésének jogi indokolását. Ha a felperes valamelyik módon nem tesz eleget a hiánypótlásnak, vagy nincs megfelelő kereseti kérelem előterjesztve, a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja [Pp. 176. § (2) bek. b) pont].
Tekintettel arra, hogy kényszerű pertársaság esetén kötelező a perben állás, a felperesi oldalon való perbe lépést a jogalkotó egészen az ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig megengedi, tehát az érdemi szakaszban is. Mint említettük, ezt a bíróság hivatalból veszi figyelembe és kíséri figyelemmel az eljárás során, tehát az érdemi szakaszban is. Ha itt észleli a hiányosságot, szintén hiánypótlásra hív fel, és nemteljesítés esetén az eljárás hivatalbóli megszüntetésének van helye [Pp. 240. § (1) bek. a) pont].
A Pp. 37. § értelmében több felperes együtt indíthat pert, illetve több alperes együtt perelhető, ha
– a perben hozott ítélet anyagi jogerőhatása a pertársakra a perben történő részvétel nélkül is kiterjedne,
– a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek.
Ezek a Pp. jelenlegi fogalomrendszerében a célszerű pertársaság esetei. Van egy harmadik esete is, amikor a perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek [Pp. 37. § c) pont], ez azonban már olyan laza kapcsolat a felek között, hogy a jogalkotó nem engedi meg új felperes csatlakozását a perhez. Amennyiben igényt kíván érvényesíteni, önállóan kell pert indítania. Ha célszerű pertársaságot alkotó felek nem perelnek együtt, az nem tekinthető hiányosságnak, a keresetlevél e nélkül befogadható. Ugyanakkor a jogalkotó azt megengedi, hogy később az eljárás során a célszerű pertársaságba tartozó fél felperesként csatlakozzon, de csak a perfelvételi szakban. Mivel nélküle eldönthető érdemben az ügy, nem szükséges mindenképpen a jelenléte.
A Pp. 54. § (2) bekezdése értelmében az 52. § (2) bekezdés szerinti perbelépés iránti kérelmet a bíróság visszautasítja, ha:
– a személyváltozás törvény által meg nem engedett pertársaságot eredményezne,
– a személyváltozás bejelentése elkésett, vagy
– a személyváltozást kezdeményező személy – bírósági felhívás ellenére – nem terjeszt elő a keresetlevélre vonatkozó szabályoknak megfelelő, a személyváltozással összefüggő keresetet. Az ilyen végzés ellen külön fellebbezésnek van helye [Pp. 56. § (2) bek.].
Sok esetben fordul elő, hogy házaspár az életközösség fennállása alatt birtokol el. Később elválnak és megosztják a házassági vagyonközösséget. Ha a megosztáskor azt állítják, hogy a közös vagyonhoz tartozik az elbirtokolt ingatlan is, a tulajdonjog-megállapítási keresetet meg kell indítaniuk és erre a vagyonközösség megosztására irányuló pert fel kell függeszteni. Csak a jogerős ítélet után lesznek a felek és a bíróság is abban a helyzetben, hogy a közös vagyonról leltárt tudjanak készíteni.
Ha a közös vagyon megosztására nem került sor, de az egyik volt házastárs elbirtoklási pert indít és megállapítható, hogy az elbirtoklás közös volt valamint a házassági életközösség fennállása alatt következett be, a volt házastárs csak a szerzés arányában szerezhet tulajdonjogot.
Gyakori eset, hogy közös tulajdon megszüntetése iránt indított perben az alperes hivatkozik arra, hogy a felperes tulajdoni hányadát elbirtoklással megszerezte. Ezen igényét csak viszontkeresettel érvényesítheti, pusztán egy ellenkérelem nem enyészteti el a közös tulajdon megszüntetése iránti keresetet. Csak viszontkeresettel érheti el az alperes, hogy a közös tulajdoni állapot ne álljon fenn, a tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön az ingatlan-nyilvántartásba. Éppen ezért a bíróság a viszontkereset tárgyában fog először bizonyítást lefolytatni, hiszen előkérdése a közös tulajdon megszüntetésének. Ha alapos a viszontkereset és az alperes elbirtoklással megszerezte a felperes tulajdoni hányadát, nincs közös tulajdon, nincs mit megszüntetni.
Egy sajátos esete az elbirtoklási keresetnek, amikor a felperes azt állítja, hogy a szomszédos ingatlanból egy részt elbirtokolt. Ez gyakran előfordul, ha a szomszédos telek „gazdátlan”, nem műveli senki és egy részét a felperes művelésbe veszi. Önmagában az a körülmény, hogy lekaszálja a füvet, kiirtja a parlagfüvet, még nem alapítja meg az elbirtoklással való tulajdonszerzést. Kell, hogy sajátjának tekintse a területet és a külvilág felé is így lépjen fel. Alapvető kérdés ebben az esetben, hogy a szomszédos telek az általános és a helyben irányadó szabályok szerint megosztható-e. Lehet, hogy akkora területről van szó, amelyből két, önálló helyrajzi szám alatt bejegyzett ingatlant lehet kialakítani, de az is előfordulhat, hogy a felperes által elbirtokolt terület nem felel meg az önálló ingatlan követelményének. Ebben az esetben lehetőség van arra, hogy a szomszédos ingatlan területéből lejegyezzék és a felperes ingatlanának területéhez hozzájegyezzék az elbirtokolt részt. Ez is csak akkor lehetséges, ha a visszamaradó telekrész megfelel az önálló ingatlannal szemben támasztott elvárásoknak.
Ilyenkor a tulajdonjog-megállapítási kereset mellett egy telekalakítási keresetet is elő kell terjeszteni. Az földmérési és közigazgatási kérdés, hogy a telek megosztható-e, így a legcélravezetőbb az lenne, ha már a kereseti kérelemhez csatolná a felperes a telekalakítási határozatot. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az alperes nem vitatja a keresetet, mert neki, mint tulajdonosnak kell eljárnia az építésügyi hatóságnál. Ennek kicsi az esélye, így a perben kell tisztázni a megoszthatóság kérdését is, ami kétféleképpen is lehetséges. A bíróság felhívhatja a felperest, hogy indítson meg egy telekalakítási eljárást 30 napon belül, ezt igazolja, és a Pp. 123. § (1) bekezdése alapján felfüggeszti a tárgyalást. Az is megfelelő megoldás, ha a felperes indítványára a bíróság földmérő igazságügyi szakértőt rendel ki, aki elkészíti a megosztási vázrajzot, ezt záradékoltatja a földhivatallal és a felperes ez alapján indítja meg a telekalakítási eljárást. A megosztási vázrajzra mindenképpen szükség van az ítéleti döntéshez, mert utalni kell az abban foglalt új határokra. Ekkor lesz az ítélet végrehajtható, mert ez alapján vezetik át az ingatlan-nyilvántartási térképen a változást, ami alapja lesz a tulajdoni lapon is átvezetésre kerülő térmértékeknek. Amennyiben pedig a telekalakítási eljárás során fény derül arra, hogy a telek nem megosztható, az elbirtoklási keresetet akkor is el kell utasítani, ha egyébként annak polgári jogi feltételeit a felperes bizonyítja.
Az elbirtoklási kereset elbírálása során a bíróságnak az ingatlannal kapcsolatos összes körülményre figyelemmel kell lennie, a bizonyítási eljárás során ezeket fel kell derítenie. Abban az esetben, ha bárkinek jogcíme van az ingatlan használatára, az eleve kizárja az elbirtoklást. Válóperben a volt házastársak közös tulajdonú lakásának használatát a bíróság megoszthatja. Sok esetben az egyik házastárs elköltözik az ingatlanból és a másik veszi azt teljes egészében birtokba. Mindaddig azonban, amíg meg nem váltja a másik tulajdonostárs használati jogát, vagy nem kéri annak bíróság általi megszüntetését, a másik házastársnak jogcíme van a használatra, bármikor élhet vele. Ugyanez a helyzet, ha haszonélvezeti, vagy bejegyzett használati jog terheli az ingatlant. Van ugyan a bírói gyakorlatban olyan álláspont is, hogy ha a haszonélvező nem gyakorolja ténylegesen a használat vagy hasznosítás jogát, akkor nincs akadálya az elbirtoklásnak. Álláspontunk szerint ebben az esetben is legfeljebb a haszonélvezeti joggal terhelten szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát az elbirtokló. Tény azonban, hogy a haszonélvezeti és a bejegyzett, dologi hatályú használati jog alapján bármikor követelheti a jogosult, hogy adják használatába az ingatlant, ami pedig kizárja az elbirtoklást.
A Ptk. törvényi szintre emelte a PK 4. számú állásfoglalásban összefoglalt bírói gyakorlatot, amely szerint eszmei tulajdoni hányad is elbirtokolható. Egy ilyen per során fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy fennállnak-e az elbirtoklás feltételei. Igen gyakran előfordul, hogy tanúvallomások alapján megállapítható, a többi tulajdonostárs tudott a másik tulajdonos birtoklásáról, évek, évtizedek alatt ráutaló magatartással kialakult használati rendről van szó. Ilyen lehet, amikor két, jól elkülönülő lakás van egy ingatlanon, de a használat rendje nincs arányban a tulajdoni hányadokkal. Ezért önmagában a használat és az, hogy nem tiltakoztak a birtoklás ellen, még nem alapozza meg az elbirtoklást. A per összes körülményének figyelembevételével kell elbírálni az ilyen jellegű keresetet.
A Ptk. 5:44. § (4) bekezdés rendelkezése arra enged következtetni, hogy a jogalkotó teret enged olyan elbirtoklásnak is, amikor nem tulajdonostárs, hanem kívülálló személy birtokol el eszmei tulajdoni hányadot. Ez megoldani látszik az ingatlan megoszthatósági problémáját. A bírói gyakorlatra vár az ilyen típusú elbirtoklással kapcsolatos bizonyítékok mérlegelése és a tulajdoni hányad kiszámítása módszerének kidolgozása. Elfogadhatónak tartanánk, ha az elbirtokolt területnagyságot arányosítaná a bíróság a teljes teleknagysághoz és ez alapján állapítaná meg azt az eszmei tulajdoni hányadot, amelyet az elbirtokolt rész képvisel és amelyet az elbirtokló megszerez. Ezzel a jogalkotó megkönnyíti az elbirtokló tulajdonszerzését, megerősítve azt a célt, hogy az ingatlanok gondozva, művelve legyenek. Ugyanakkor ezzel közös tulajdon keletkezik, amely számos más problémát is felvet, különösen, ha az ingatlant nem használó tulajdonostárs nem elérhető vagy ismeretlen helyen van. Eszmei tulajdoni hányad elbirtoklása esetén az ítélet rendelkező része akkor helyes, ha a bíróság rendelkezik a bejegyzett tulajdonos tulajdonjoga törléséről, az elbirtokló eszmei tulajdoni hányadának elbirtoklás jogcímén való bejegyzéséről és a régi tulajdonos fennmaradó tulajdoni hányadának az eredetileg bejegyzett jogcímen való visszajegyzéséről.
Szintén új rendelkezés a Ptk.-ban a jogcímes elbirtoklás intézménye (Ptk. 5:45. §). Ez az új intézmény kiválthat sok olyan tulajdonjog megállapítása iránti pert, ahol nem került bejegyzésre átruházás alapján a tulajdonjog, de a szerződés ténylegesen foganatba ment, a szerződés szerinti ellenszolgáltatást teljesítették, a szerző birtokba vette és ténylegesen használja is az ingatlant. A törvény szövegéből következik, hogy kizárólag visszterhes szerződések esetében lehet erre a jogcímre hivatkozni és csak akkor, ha a szerződés alaki hibája miatt nem került sor az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre. A bírói gyakorlat e tekintetben még kialakulóban van.
Mivel az elbirtoklási idő elévülési jellegű határidő, a perek során megfelelő figyelmet kell fordítani az esetleges nyugvásra és a megszakadásra is és e szerint kell számítani, hogy eltelt-e vagy sem az elbirtoklási idő. Álláspontunk szerint mivel a kötelmi perekben a követelés elévülését sem veszi figyelembe a bíróság hivatalból, a dologi jogi perben sem teheti ezt meg. Tehát, ha a bejegyzett tulajdonos nem hivatkozik menthető okra, ami miatt nem tudott élni tulajdonosi jogaival (nyugvás), vagy nem hivatkozik az elbirtoklási idő megszakadására, azt a bíróság – még ha észleli is – hivatalból nem veheti figyelembe. Ha azonban hivatkozik ilyen körülményekre, a bizonyítási teher rajta van, a bizonyítatlanság jogkövetkezményét neki kell viselnie.
A sorozat első részét itt olvashatják.
