Határozott idejű munkaszerződések láncolata – szigorú szabályozás

A határozott idejű szerződések láncolatára szigorú szabályok vonatkoznak, amelyek megszegése esetén a munkáltató súlyos szankciókra számíthat.

A határozott idejű munkaviszony legfőbb vonzereje munkáltatói szempontból, hogy a szerződésben kikötött időpontban (vagy esemény bekövetkezésekor) automatikusan megszűnik. Nincs szükség felmondó nyilatkozatra, nincs indokolási kötelezettség, felmondási idő, végkielégítés, ahogy annak sincs jelentősége, hogy a lejárat pillanatában a munkavállaló esetleg valamilyen felmondási védelem alá esik. Ez a rugalmasság arra csábíthatja a munkáltatót, hogy határozatlan idejű munkaviszony helyett rövid időtartamú, határozott időre szóló szerződést kössön a munkavállalóval, amelyet – szükség esetén – lejárat előtt meg tud hosszabbítani. Ennek azonban fontos korlátai vannak.

A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő hat hónapon belüli ismételt létesítése csak munkáltatói jogos érdek fennállása esetén lehetséges. Emellett pedig a megállapodás nem irányulhat a munkavállaló jogos érdekének csorbítására. Kettős követelményről van tehát szó: az újabb határozott időre szóló megállapodást alá kell támasztani valamilyen munkáltatói jogos érdekkel, mindemellett pedig nem érheti sérelem a munkavállaló jogos érdekeit.

Például, az újabb határozott idejű foglalkoztatást alátámasztó jogos érdek lehet, ha a munkáltató pályázati forrásból finanszírozza a működését, amelyet most újra elnyer, így egy további évig biztosított a működése, és a tevékenység keretében dolgozók foglalkoztatása. A határozott idejű szerződések láncolatát indokolhatja, hogy a munkáltató megrendelés-állománya, azaz az ellátandó feladat mennyisége nagy ingadozást mutat, és így nehezen tervezhető. Egy 30-40%-os ingadozás persze még nem indokolja, hogy miért dolgozik az összes munkavállaló – folyamatosan hosszabbítgatott – határozott idejű szerződéssel, de annak kellő alapját adja, hogy a határozatlan időre felvett „törzsállomány” mellett a munkáltató egy nagyobb létszámú határozott időre szerződtetett munkavállalói csoportot is foglalkoztasson. Célszerű, ha ilyenkor a határozott idejű szerződések egy részét határozatlan idejűvé módosítják, hogy a munkaerő-igény ingadozásához jobban igazodjon a határozott idejű szerződések aránya.

Önmagában az, hogy a határozott idejű szerződések olcsóbbak a munkáltatónak, nem minősül olyan jogos érdeknek, ami indokolná a határozatlan idejű foglalkoztatás kiváltását sorozatos határozott idejű szerződésekkel. Éppen ennek igyekszik elejét venni a törvény. A szabályban foglalt második feltétel ugyanis ekkor biztosan sérül: a végkielégítés, felmondási idő és a megszüntetés egyéb költségeinek megtakarítása ugyanis közvetlen érdeksérelmet jelent a munkavállaló oldalán, aki így elveszíti a munkaviszony megszüntetése esetén járó garanciákat. Egyedül erre tehát nem hivatkozhat a munkáltató, mint jogos érdekére.

A láncolatként alkalmazott határozott idejű foglalkoztatás szabályai megszegésének komoly szankciója van. Ha ugyanis a fentiek alapján a felek érvénytelenül kötötték ki a határozott időtartamot, a munkaszerződés e részében semmis, helyette pedig a Munka Törvénykönyve fő szabályát kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a munkaviszonyt határozatlan időtartamúnak kell tekinteni. Ebből pedig az következik, hogy ha a munkáltató a munkavállalót a munkaszerződésben érvénytelenül kikötött határozott időtartam elteltére hivatkozással nem foglalkoztatja tovább, akkor jogellenesen szünteti meg a munkaviszonyt. Ilyenkor ugyanis a munkáltató nem tesz írásbeli megszüntető nyilatkozatot, nem ad indokolást, illetve általában nem tartja be a munkaviszony-megszüntetés szabályait. A munkavállaló ezért a jogellenes munkaviszony-megszüntetés szankcióit érvényesítheti a munkáltatóval szemben (azaz elsősorban kártérítésként elmaradt munkabért kérhet, lásd BH 2016/286.).

Végül, meg kell jegyezni, hogy bár a határozatlan idejű munkaviszony munkáltatói felmondása valóban költségesebb, mint a határozott idő végével egyszerűen megszűnő határozott idejű munkaviszony lezárása, ugyanakkor a határozatlan idejű munkaviszony könnyebben mondható fel a munkavállaló magatartására alapozott okból, mint a határozott idejű. Utóbbi esetben ugyanis a munkáltatói felmondás lehetséges okai jóval korlátozottabbak, így magatartásbeli okra felmondásban nem, csak azonnali hatályú (rendkívüli) felmondásban lehet hivatkozni. Ez pedig adott esetben a határozatlan idejű munkaviszony alkalmazása mellett szólhat. Azt se felejtsük el, hogy határozatlan idejű munkaviszonyban sem jár végkielégítés, ha a munkáltatói felmondás oka a munkavállaló magatartása, vagy (nem egészségügyi) alkalmatlansága.

Kapcsolódó cikkek:


A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában V. rész
2019. augusztus 22.

A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában V. rész

Az elmúlt időszakban a Kúria és az alsóbb bíróságok jelentős számú esetben semmisítettek meg közigazgatási határozatokat – jellemzően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntéseit –, azon oknál fogva, hogy azok kiadmányozása nem volt szabályszerű. A kiadmányozás és a semmisség összefüggéseinek megítélése körüli bizonytalanságok, továbbá az ügyek száma és hordereje vezetett végül a Kúria 1/2019. számú Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatához.

Jogszabályfigyelő 2019 – 33. hét
2019. augusztus 21.

Jogszabályfigyelő 2019 – 33. hét

Alábbi cikkünkben, a 2019/141–142. számú Magyar Közlönyökben megjelent újdonságok és közelmúltban megjelent bírósági döntések közül válogattunk.