Hatékonyabbá válik a Közbeszerzési Hatóság és az Állami Számvevőszék együttműködése


Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) annak érdekében, hogy a szakterületeikhez tartozó jogi kérdésekben segítsék egymás munkáját – közölte a két szervezet kedden megküldött közös közleményben.

A két szervezet a megállapodás szellemében rendszeres konzultációk, közös konferenciák és képzések szervezése mellett döntött. A tudásmegosztás mellett közös céljuk a korrupció elleni hatékony fellépés is, melyben szintén támogatják egymás munkáját.

A megállapodást kedden írta alá Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke. Mint a közleményből kiderül a két szervezet megállapodott abban is, hogy a közbeszerzési jogszabályok értelmezésével kapcsolatos konzultációkon túl a tevékenységükre vonatkozó és közös kérdéseket érintő jogszabályok, illetve azok módosításainak előkészítése és véleményezése során egymással kölcsönösen együttműködnek.

Az Állami Számvevőszék vállalja, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel segíti a Közbeszerzési Hatóság korrupciómegelőzésre irányuló törekvéseit, illetve szakmai eszközökkel támogatja a fenntartható, különösen a környezetvédelmi szempontokat és innovatív megoldásokat is alkalmazó közbeszerzési gyakorlatok elterjesztését.

Kovács László a megállapodás kapcsán kifejtette: „a hatóság következetes és szigorú szakmai munkája során nagy hangsúlyt fektet a közbeszerzésekben érintett szervezetekkel, állami szervekkel való szoros együttműködésre, ez különösen fontos a visszaélések megelőzése, illetve felderítése kapcsán. Az Állami Számvevőszéket elkötelezetten támogatjuk ellenőrzései során a közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdések megítélésében – ehhez a gyakorlathoz illeszkedik a most megkötött megállapodás is.”

Windisch László hozzátette: „közös célunk a közpénzek szabályos és hatékony felhasználásának biztosítása, valamint a közvagyon védelme. A most aláírt dokumentumnak köszönhetően a két szervezet közötti kooperáció a korábbiaknál is hatékonyabbá válik: gyorsul a tudásmegosztás és az információcsere is a két intézmény között.”

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Öt éves lett az általános adatvédelmi rendelet (GDPR)

Kiemelkedő szakértők részvételével, a festői Stefánia Palotában került megrendezésre 2023. május 24-én a 3. ARB Adatvédelmi Konferencia. Az esemény a hazai adatvédelmi és adatbiztonsági szakemberek, szakértők és érdeklődők tudományos-szakmai fóruma, amelynek apropóját ezúttal egy jeles évforduló adta. 2023. május 25-én volt ugyanis 5 éve, hogy az Európai Unió tagállamaiban kötelezően alkalmazandóvá vált az általános adatvédelmi rendelet (GDPR). Az adatvédelmi szabályozás európai rezsimjének alapját képező rendelet kerek évszáma kiváló lehetőséget kínált a konferencia előadói számára a visszatekintésre, illetve a jelen és a jövő jelentette kihívások áttekintésére is.

2023. május 31.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 2. rész

2018-ban az Európai Bizottság európai kezdeményezést indított, amelynek célja, hogy felkészüljön a mesterséges intelligencia által előidézett társadalmi-gazdasági változásokra, többek között az oktatás korszerűsítésének ösztönzése és a munkaerő-piaci átmenet támogatása. Cikkünk második részében az ügyvédi kamarák lehetőségeit és az MI eszközök csoportjait ismertetjük.