Jogszabályfigyelő 2024 – 20. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/54–56. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A földtörvény gyakorlati értelmezése során a Kúria megállapította, hogy önmagában a lakcímkártya nem igazolja kétséget kizáróan a helyben lakást, amelynek az elővásárlási jog gyakorlásánál jelentősége van.
A Kúria közzétette a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának – a Kúria K. VII. tanácsa által kezdeményezett indítványa alapján – 2022. november 28. napján meghozott, a „helyben lakó” fogalmának értelmezése és tényének igazolásáról szóló 5/2022. JEH határozatát (Jpe.IV.60.024/2022/12. szám).
A Kúria 5/2022. JEH határozatának rendelkező része szerint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 9. pontja szerinti „helyben lakó” fogalmának lényege az adott lakóhelyen való életvitelszerű tartózkodás, amelyet a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozathoz csatolt okirattal kell igazolni. A lakcímet igazoló hatósági igazolás (lakcímkártya) önmagában nem igazolja a helyben lakás tényét. Ez a törvényi feltétel egyebek között a jegyző által kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolható hitelt érdemlően. Az igazolás adatával szemben — a közigazgatási vagy polgári perben — ellenbizonyításnak van helye, amelynek során a bíróság bármely alkalmas bizonyítási eszközt figyelembe vehet.
Alábbi cikkünkben a 2024/54–56. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Sokan ismerhetik akár saját kárukon azt a jelenséget, hogy a bíróságok jellemzően mérséklik a pernyertes számára megítélt ügyvédi munkadíjakat. Ezzel a pernyertesnek indokolatlan veszteséget kell elkönyvelnie, közvetetten pedig piactorzító hatása is van. Most a Kúria precedensértékű, tehát kötelező döntésben reagált erre a jelenségre. Nézzük előbb a legfontosabb fejleményeket, majd azt, hogy mindez hogyan hat a perstratégiára!
Ha csak az egyik szülővel utazik egy kiskorú külföldre, akár csak néhány napra, érdemes hozzájáruló nyilatkozatot kérni a másik szülőtől is, hogy ne érje kellemetlen meglepetés az utazókat. Hosszabb külföldi tartózkodás, például munkavállalás vagy tanulmányok folytatása esetén mindenképpen szükség lesz a nyilatkozatra, de egy rövidebb kiruccanás esetén is kérhetik a hatóságok, és ennek hiányában akár meg is tagadhatják a határátlépést. Elvált szülők esetén, ha a különélő szülő viszi el a gyermeket, még büntetőügy is lehet abból, ha a külföldre utazás a gyermeket nevelő szülő hozzájáruló nyilatkozata nélkül történik.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!