Szolgáltató közigazgatás – 3. rész
Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.
Hogyan perelhet az ügyvéd egy másik tagállamban?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB-nak arról kellett döntenie, hogy jogszerű-e, ha egy tagállam előírja, hogy a bíróságai előtt eljárni jogosult ügyvéddel együtt kell működnie a más tagállamban letelepedett ügyvédnek, ha ügyfelét az adott tagállam bírósága előtt akarja képviselni és a jogi képviselet nem kötelező.
Az alapügy
VK jogorvoslati eljárást indított a Supreme Court (legfelsőbb bíróság, Írország) előtt azon jogvitában, amelynek tárgyát egy korábbi bírósági eljárás költségeinek viselése képezte.
A Supreme Court (legfelsőbb bíróság) előtt VK úgy döntött, hogy jogi képviseletét maga látja el.
A Bíróság előtt O. – egy Németországban letelepedett Rechtsanwältin (ügyvéd) – képviselte őt.
A 2018. október 17‑i Klohn ítélet (C‑167/17, EU:C:2018:833) kihirdetését követően az ügy ismét a Supreme Court (legfelsőbb bíróság) elé került annak érdekében, hogy e fórum a releváns uniós rendelkezéseknek az ezen ítéletből fakadó értelmezésére tekintettel határozzon a VK által benyújtott fellebbezés tárgyában.
VK e körülmények között kívánta megbízni az Írországban nem letelepedett O.‑t érdekeinek a Supreme Court (legfelsőbb bíróság) előtti eljárásban történő képviseletével.
Az ír legfelsőbb bíróság az 1979. évi rendelet 6. cikkének az uniós joggal való összeegyeztethetősége miatt fordult az EUB-hoz, amely a szolgáltatást nyújtó ügyvéd számára előírja, hogy az eljáró bíróság előtt eljárásra jogosult ügyvéd szolgáltatását vegye igénybe egy olyan eljárásban, amelyben a fél jogosult maga is ellátni jogi képviseletét.
Az ír legfelsőbb bíróság kiemelte, hogy az ír bíróságok előtt valamely felet képviselő valamennyi ügyvéd egyik szakmai etikai kötelezettsége abban áll, hogy minden releváns jogterületen végezzen kutatást, és felhívja az eljáró bíróság figyelmét minden olyan jogi – a jogalkotási vagy az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatos – tényezőre, amely befolyással lehet a jogvita megfelelő lefolytatására. E kötelezettség abban az esetben is fennáll, ha ezek a tényezők kedvezőtlenek lennének a szóban forgó ügyvéd által képviselt álláspontra vonatkozóan. Ez a kötelezettség a common law országokban folyó eljárások jellemzője, ahol a bíróság számára az elé terjesztett jogkérdések elbírálásához szükséges kutatások lényegét inkább a felek végzik, mintsem maga a bíróság. Ez csak abban az esetben van másként, ha a felek jogi képviseletüket maguk látják el. Ebben az esetben a bíróságoknak maguknak kell foglalkozniuk a jogi kérdések feldolgozásával.
A fentiekre tekintettel az ír legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordul.
Az EUB döntése
Kérdéseivel az ír legfelsőbb bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 77/249 irányelv 5. cikkét a megfelelő igazságszolgáltatásra irányuló célkitűzésre tekintettel úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy egy ügyfélképviseleti szolgáltatást nyújtó ügyvédnek együtt kell működnie az eljáró bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéddel, aki – amennyiben szükséges – felelős e bíróság előtt az ügyvédekkel szemben olyan szakmai etikai és eljárási kötelezettségeket előíró rendszer keretében, mint amilyen kötelezettség a jogi – jogalkotási vagy ítélkezési gyakorlattal kapcsolatos – tényezők eljáró bíróság elé terjesztése az eljárás megfelelő lefolytatása céljából, amely kötelezettség alól a jogalany mentesül, ha úgy dönt, hogy jogi képviseletét maga látja el.
A 77/249 irányelvet, amely olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek elősegítik az ügyvédi tevékenységek szolgáltatásnyújtás formájában megvalósuló tényleges gyakorlását, többek között az EUMSZ 56. cikk fényében kell értelmezni, amely tiltja a szolgáltatásnyújtás szabadságának bármely korlátozását, és amely magában foglalja a szolgáltatást nyújtó személyekkel szembeni valamennyi olyan megkülönböztetés felszámolását, amely az állampolgárságon, vagy azon a körülményen alapul, hogy a szolgáltatást nyújtó személy más tagállamban telepedett le, mint ahol a szolgáltatást nyújtani kell.
Az EUB szerint a nemzeti szabályozás által előírt, a nemzeti bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéddel történő együttműködésre vonatkozó kötelezettség a más tagállamok ügyvédei által történő szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül, mivel azt jelenti, hogy a más tagállamban letelepedett ügyvédet igénybe venni kívánó jogalany járulékos költségeket visel azon jogalanyhoz képest, aki úgy dönt, hogy az érintett eljárás helye szerinti tagállamban letelepedett ügyvéd szolgáltatásait veszi igénybe.
Az EUB kiemelte, hogy a 77/249 irányelvet az EUMSZ 57. cikk harmadik bekezdésének fényében is értelmezni kell, amelyből az EUB azt a következtetést vonta le, hogy figyelembe véve egyes szolgáltatásnyújtások különleges jellegét, nem tekinthetők az EUMSz-szal ellentétesnek a szolgáltatást nyújtó személyekkel szembeni, az erre a tevékenységre irányadó jogszabályok alkalmazásával indokolható különleges követelmények, és hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságát – mint az EUM-Szerződés alapelvét – kizárólag a közérdekre alapozott és a fogadó tagállam területén tevékenységet folytató minden személyre irányadó szabályozással lehet korlátozni, feltéve, hogy ezt a közérdekű célt nem védik olyan szabályok, amelyek a szolgáltatást nyújtóra a letelepedés helye szerinti tagállamban kötelezők.
Az EUB szerint a fogyasztóknak – különösen az igazságszolgáltatással kapcsolatosan eljáró személyek által nyújtott jogi szolgáltatások címzettjeinek – a védelme, másrészt pedig a megfelelő igazságszolgáltatás olyan célkitűzések, amelyek olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak tekinthetők, amelyek igazolhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását.
További követelmény, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó intézkedések alkalmasak legyenek az általuk követett célok megvalósításának biztosítására, és ne lépjék túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.
Az 1988. február 25‑i Bizottság kontra Németország ítéletben az EUB úgy foglalt állást, hogy azon bírósági eljárásokat illetően, amelyek esetében az ügyvédi közreműködés nem kötelező, semmilyen közérdekű megfontolás nem indokolhatja, hogy más tagállam kamarájánál bejegyzett, szolgáltatásait hivatásszerűen nyújtó ügyvéd számára német ügyvéddel történő együttműködési kötelezettséget írjanak elő. Következésképpen, mivel a német szabályozás ilyen jogvitákban arra kötelezte a szolgáltatást nyújtó ügyvédet, hogy az eljáró bíróságnál eljárni jogosult ügyvéddel együttműködjön, az EUB úgy ítélte meg, hogy az ellentétes a 77/249 irányelvvel, valamint az EGK‑Szerződés 59. és 60. cikkével.
Az 1991. július 10‑i Bizottság kontra Franciaország ítéletben az EUB hasonló megállapításra jutott.
A jelen ügyből azonban kitűnik, hogy az ír bíróságok előtti eljárásban a feleket, illetve a bíróságot a releváns jogi szabályok meghatározására vonatkozóan terhelő kötelezettségek nem azonosak attól függően, hogy a fél maga látja el jogi képviseletét, vagy ügyvéd képviseli. Ez utóbbi esetben az ügyvéd feladata, hogy az ír bíróságok előtt elvégezze az eljárás megfelelő lefolytatásához szükséges jogi kutatások lényegi részét, ezzel szemben ez a feladat az eljáró bíróságot terheli abban az esetben, ha a fél úgy dönt, hogy maga látja el jogi képviseletét.
Ha a felet a 77/249 irányelv értelmében vett szolgáltatást nyújtó ügyvéd segíti, és ha az eljárásra vonatkozó szabályok eltérnek a jogi képviseletét ellátó félre alkalmazandó szabályoktól, és szigorúbbak azoknál, akkor a megfelelő igazságszolgáltatásra alapított közérdekű indok közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül, amely igazolhatja a szolgáltatást nyújtó ügyvéddel szemben előírt azon kötelezettséget, hogy az eljáró bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéddel együttműködjön. A kötelezettségnek az a célja, hogy a szolgáltatást nyújtó ügyvéd által megszokottól eltérő jogrendszerben való eljáráshoz szükséges segítséget megadja, valamint, hogy a szóban forgó bíróságot biztosítsa afelől, hogy a szolgáltatást nyújtó ügyvéd ténylegesen rendelkezik ezzel a segítséggel és így módjában áll az eljárási, valamint a szakmai etikai szabályokat maradéktalanul betartani.
Ugyanakkor az EUB szerint nem szükséges, hogy a nemzeti bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd megbízott ügyvéddé váljon, vagy hogy ő képviselje az ügyet a bíróság előtt. Ugyanis a szolgáltatást nyújtó ügyvéd és az eljáró ír bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd feladata pontos szerepeik meghatározása, mivel ez utóbbi ügyvéd szerepe inkább abban áll, hogy a szolgáltatást nyújtó ügyvédet segítő ügyvédként jelöljék ki.
A két ügyvéd feladata, hogy a fogadó tagállamban alkalmazandó szakmai etikai szabályok tiszteletben tartása mellett és a szakmai önállóságuk gyakorlása során együttesen meghatározzák a rájuk bízott megbízásnak megfelelő együttműködés módjait.
A fentiek alapján az EUB szerint a szolgáltatásnyújtás szabadságának megsértése nem haladja meg a megfelelő igazságszolgáltatásra irányuló célkitűzés megvalósításához szükséges mértéket.
Ugyanakkor az alapügyben szóban forgó ír jogszabályt nem enged semmilyen kivételt az eljáró bíróságnál eljárni jogosult ügyvéddel való együttműködési kötelezettség alól, amely bizonyos körülmények között meghaladhatja a megfelelő igazságszolgáltatásra irányuló célkitűzés megvalósításához szükséges mértéket.
Ez az eset állna fenn többek között abban az esetben, ha a szolgáltatást nyújtó ügyvéd megfelelő gyakorlattal rendelkezik a fogadó tagállamban, amelynek megállapítása az ír bíróság feladata.
A jelen ügyben érintett német ügyvéd azt állítja, hogy 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben előírt feltételek mellett több éven keresztül Írországban gyakorolta tevékenységét, ami arra enged következtetni, hogy ezen ügyvéd ugyanolyan módon képviselheti a jogalanyt, mint az eljáró bíróság előtt eljárásra jogosult ügyvéd.